Informacje

Itt járó idegen, üdvözöllek az Arctalan blogon! Az én birodalmamban, ahol minden és mindeki lehet akármi és akárki. Lépj be bátran, vesssz el a történetek között, egy iromány erejéig legyél valaki más, tudj valami mást, itt minden megtörténhet!

2021. szeptember 9., csütörtök

Write tag 4.

Hellobello!
Cím:  Write tag 4. – Ő volt a legkisebb a három közül
Kategória: egyéb – tag
Figyelmeztetések: –
Terjedelem: 983 szó
Forrás: Őszintén szólva, már nem tudom, hogy kihívtak erre, vagy sem. Ha előbbi, akkor köszönöm neki, ha utbbi, akkor mivel már megcsináltam az első 3-t, ezért be is fejezném akkor a 4.-kel is :D 
Eredeti itt található a Tintaszerkezeteken. 
Megjegyzés: Meeeeert imádom a tageket, éés már megint gyűlt egy-kettő >< jah, mindent elterveztem, aztán itt lébecolok, komolyan, remélem a pokolra kerülök :D 
Megjegyzés 2: Kitartást a gimiseknek és egyetemistáknak, most hogy a tanév is elkezdődött. Majd jövő héten, ha minden igaz, fogok hozni bejegyzést a nyárról, de a mesterképzésről is, hogy milyenek eddig az érzéseim vele kapcsolatban. 
Jó olvasást!💖 További szép napot!
* * *
Szabályok:
  1. Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére! (Ha másolásvédelem van az oldaladon, jelöltjeidet irányítsd a Tintaszerkezetek oldalra, innen el tudják vinni a dolgokat.)
  2. Linkeld annak a nevét, aki jelölt téged!
  3. Válaszolj a kérdésekre!
  4. Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget!
  5. Jelölj te is bloggereket a játékra és linkeld az oldalukat!
  6. Értesítsd őket a jelölésről!
Kérdések: 
  1. A főszereplőd / fontosabb szereplőid megalkotásakor kitalálod-e a családjukat is?
  2. Meg szoktak jelenni a szereplők családtagjai is a történeteidben?
  3. A karakter jellemében, értékrendjében, szokásaiban, stb. mennyire játszik szerepet a családi háttere, a családban betöltött helye, szerepe?
  4. Van-e kedvelt családszerkezeted, amit gyakran adsz a karaktereidnek?
  5. Fedeztél már fel hasonlóságot a szereplőd családja és a sajátod között? (Opcionális kérdés)
  6. Építettél-e már konfliktust valamiképp a család vagy adott családtag köré?
  7. Melyik családtagokat ábrázolod a leggyakrabban, ill. legritkábban?
  8. Melyik családtagokat találod ki, ábrázolod könnyen és kiket nehezebben?
  9. Milyen főszereplő – család viszonyokat mutattál be eddig?
  10. Van-e valami érdekességed, gondolatod a (fő)szereplők családjával kapcsolatban, amit elmesélnél? 🙂
  11. +1 Bármit kérdezhetsz, ami a témához kapcsolódik. (De ne felejtsd el ezt a szöveget is bemásolni, hogy a te jelölted is kitalálhasson valamit!)
Válaszaim: 

Az ördög a részletekben rejlik
A főszereplőd/fontosabb szereplőid megalkotásakor kitalálod-e a családjukat is?
A legtöbb esetben igen, mert valamilyen úton-módon, de meg szoktak jelenni, vagy hatást szoktak gyakorolni egy adott pillanatra/történésre, még ha kicsit is, akkor is. Így szeretem kidolgozni őket, agyalni a nevükön, jellemükön, van ahol teljes családfát kitaláltam. Néha még ezt a programot szoktam is hozzá használni, ajánlom :D 

Jelenléti-ív
Meg szoktak jelenni a szereplők családtagjai is a történeteidben?
Ahogy már az előbb említettem, igen. Például majd a Tulipán a temetőben c. művemben nagyon fontos szerepet játszik a család, megkockáztatom, őket még jobban is fogják egyesek kedvelni, mint a főszereplőt :D 

A család sok minden
A karakter jellemében, értékrendjében, szokásaiban, stb. mennyire játszik szerepet a családi háttere, a családban betöltött helye, szerepe?
Véleményem szerint mindenkit befolyásol, hogy milyen közegben, milyen emberekkel körbevéve, hogyan nevelve nőtt fel, így természetesen kihat a család a személyre. A válaszom igen, szerepet játszik, néha sokat is, néha kevesebbet, ez függ kortól, mennyire szakadt el már a családtól, milyen munkája van, stb. 

Szokás hatalma
Van-e kedvelt családszerkezeted, amit gyakran adsz a karaktereidnek?
Egy pillanatra elgondolkodtam a dolgon, és rá kellett jönnöm, hogy majdnem minden történetemben egész családról van szó, nem igen vannak elvált szülők, elárvult gyermekek, a gyerekek kérdése szokott változó lenni az 1-3 között. Leginkább ezt ismerem, valószínűleg tudat alatt ezért is használom. Mik ki nem derülnek :D

Valóságból táplálkozunk
Fedeztél már fel hasonlóságot a szereplőd családja és a sajátod között? 
Nem fogok hazudni, igen, sőt lesz olyan történet, aminél kimondottan sokat is, mert valóságon alapuló dolgokból fogok egy történetet kerekíteni. Szerintem valahol az író megjelenik a műveiben ilyen-olyan mértékben, akár például a családi szerkezetek kialakításában. Nem beszélve arról, hogy néha itthon egy-egy aranyköpés hogy megihlet :D 

Dráma vagy nem dráma?
Építettél-e már konfliktust valamiképp a család vagy adott családtag köré?
  • Az ItSben lesz egy vonal, ahol megjelenik a rég eltűnt édesapa, az aztán konfliktus lesz a köbön. Jó pár évtized után, így "te élsz?" :D még nem tudom, hogy írom meg pontosan, de érdekes lesz. 
  • Akkor a Sakktáblánban is lesz, bár ott kicsit későn fogja Wilma megtudni, hogy ki is az a családtag. Ő azért is lesz konfliktus, mert a mangában és animében is konfliktus tárgya :D sok mindent hagyott maga után megoldatlanul, amit tovább szeretnék vinni. 
  • Tulipán a temetőben az aggódó édesapa, aki szeretné a lányát biztonságban tudni :D és ebből nem egy-két gond lesz, mert Veronika inkább a saját feje után megy. Kicsit tipikus, de majd igyekszem fűszerezni Miklós őrgrófot. Mindenesetre ő az egyik kedvencem a történetben Veronika minden lében-kanál, elefántcsonttornyában élő öccsén túl. 
  • Szesz-éjekben konfliktus-lehetőség lesz az egész család, amit el akar majd kerülni a főszereplő páros, úgy jelenik meg. Nem feltétlenül konfliktus lesznek, de feszültségkeltők.
  • Csak egy italtban pedig inkább csak lelkikonfliktus, hogy a testvért is nőként látja és egyszerűen kavaros az egész xD női testben férfi feeling, de csak látszatra, mert a valóságban ugye az öccse normál férfi, normál férfi tulajdonságokkal.
Úgyhogy jah, szoktam velük játszani és drámázni :D Csak írnám is meg őket, mi? I knoooow ><

Gyakoriság nem jelent semmit
Melyik családtagokat ábrázolod a leggyakrabban, ill. legritkábban?
A közeli családot mindig, testvéreket vagy szülőket sok esetben, azonban távolabbi rokonokat már kevésbé szoktam. Nagyszülők még hagyján, de unokatestvérek vagy ilyesmik már kevésbé... nem igen relevánsak sok esetben. 

A nehézség emberi találmány
Melyik családtagokat találod ki, ábrázolod könnyen és kiket nehezebben?
I don't know... igazából minden karaktert könnyen felépítek, csak épp lélegzővé, létezhetővé tenni nehéz. Vannak klisék: aggódó édesanya, védelmező báty, stb. ezekből könnyen kiindulok, de ennyi nem elég, úgyhogy azt mondom, mindenkit nehezen. 

Visszatekintés a múltba
Milyen főszereplő-család viszonyokat mutattál be eddig?
Lol, elnézve az írásaimat xD Megnéztem, hogy hátha akad a novelláimban is, de az teljesen off, ott egyszerűen nincs időm arra, hogy a családra is kitérjek. 
A Sakktáblánra még nem tartunk ott, az ItSben ugyan pedzegettem a régebbi verzióban Annabeth családját: teljes család, egy szem gyerek. Azonban a lány leredukálja velük a kapcsolatot, amint a West Pointra átmegy, így véli a legjobbnak – nem köthető hozzá semmi.
Régebbi írásaim pedig háááát... hosszú lenne ez a bejegyzés, ha sorra venném őket :D 

Kulisszák mögött
Van-e valami érdekességed, gondolatod a (fő)szereplők családjával kapcsolatban, amit elmesélnél?
Első blikkre így nem igen jut eszembe semmi, maximum hogy a Tulipán a temetőben lévő Gyuradinovics családról két dolgot kell tudni. Egyrészt a név eredete... ugyanis a saját vezetéknevem nem magyarosított, eredeti formája ez, és annyira szép, hogy fel akartam használni. Másrészről pedig a szereplőket én szerepjátékban már kijátszottam, sikeresen működtek, úgyhogy remélem, hogy mikor majd elétek tárom, akkor is fognak :)

Plusz
+1 kérdést nem kaptam, viszont én kérdeznék: Bármelyik történetetekből ki a kedvenc családtag és miért? Meséljetek picit róla! 


Jelöltjeim:  igyekeztem nem annyira ismételni magam és olyanokat keresni, akik még talán nem kapták meg. 
Leah - hármat már csináltál, legyen meg a negyedik is :D

2 megjegyzés:

  1. Érdekes volt olvasni róla, főleg úgy, hogy én ennyire egy történetemnél se szoktam végiggondolni a családokat, csak nagyjából találom ki.
    Ja, és Vin Diesel kedveli ezt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. LOL :D
      Ez ugye történettől és írótól is függ, nem mindig kívánja meg a sztori, hogy ismerjük őket.

      Törlés

Köszönöm szépen, ha megjegyzést írsz, érdekel a véleményed, gondolataid, igyekszem minél előbb válaszolni! 💖

© 2018. A blogot írja és szerkeszti: Abeth. Üzemeltető: Blogger.