Fekete tea & barackvirág - 04.Rész

Hellobello!

Cím: Fondorlat & Egyensúly

Kategória: Fekete tea & barackvirág kisregény – fanfiction

Fandom: Harry Potter 

Besorolás: au, at, drama, fluff, "fantasy"

Idő: -

Helyszín: Warwick kastély, Warwickshire, Anglia

Részleírás: Rawlins teája teljesen hatalmába keríti Hermionét, ha Piton nem lett volna ott vele, ki tudja, mi történik. Az első forduló lezárásra kerül.

Forrás: J. K. Rowlingot illeti. 

Figyelmeztetések: kicsit ooc.

Korhatás: 16+

Terjedelem: 3474 szó

Megjegyzés: Picit megcsúsztam, mert a gépem szervízben van (a conjunction része már javítás alatt, de meglehet, emiatt csúszhat egy-két napot az is, műhelyben jelezni fogom!), és a Húsvét sem úgy alakult, ahogy terveztem. De nem akartam tovább húzni a részt :3 micsoda történések 0.0 

Jó olvasást!💖 További szép napot!

* * *

Az élet mindig képes új fordulatot venni egy szempillantás alatt. Különös barátságok szökhetnek szárba, vagy épp szünhetnek meg, karrierek épülhetnek és rombolódhatnak le, remény éledhet fel, vagy a veszteség jelenhet meg. Van, ami egy egész életre is kihathat.

– Hojicha? – emelte orrához Piton az italt, hogy valóban megbizonyosodjon a tea típusáról. – Milyen jó választás. – A hangja csöpögött a szarkazmustól, majd egy hajtásra megitta az italt, nem tudott Averill időben a csésze után kapni.

– Maga mégis mit…

– Üvegvirág? Mégis mit gondolt, hogy nem derül ki az ilyen? Ez csalásnak minősül, Rawlins, remélem tudja. – Piton hangja ellenszenvtől sütött, tekintetében meg sem jelent a csalódottság, sőt inkább egyfajta káröröm fénylett, mintha tudta volna, hogy ez fog történni. Tudta? De mégis honnan?

– Mi? Én nem tettem semmit, a teát nem én…

– Valóban nem ön főzte, de tegnap már beszélt a Magnólia személyzetével, nem igaz? Ön adta oda az üvegvirág szirmát.

– Mi…?! Mégis, hogy mer…

– Maga hogy meri bemocskolni a Hamuvirág versenyt?

– Üvegvirág? ­– hűlt el Hermione. A virág hasonlóan ritka volt, mint rokona, a csontvázvirág, de míg utóbbit gyulladáscsökkentőként és látványos díszként használták, az üvegvirág sokkal komplexebb hatással bírt. Hermione még nem hogy nem fogta kézbe, de még sosem látta az aprócska növényt, csak hallott hatásáról. Pitonra nézett, aki megitta a teát. A tea teljesen másképp viselkedett, ha egy virágát felhasználva többen ittak a készült italból, mint ha csak valaki egyedül.

– Nem véletlenül védjegye a virágok használata, nem igaz, Rawlins? ­

– Ezt még…

– Nem javaslom, hogy bármit is tegyen, vagy bárhova is siessen. A teaház előtt várják, visszakísérik a kastélyba, és a fordulón már nem vehet részt. Csak nem akar ekkora tömeg előtt jelenetet rendezni, ugye? – Nem mintha nem sikerült volna már, mindenki tudott a versenyről, és minden bizonnyal senki sem értette, hogy Piton miért beszélget két versenyzővel.

– Nem tudja, hogy ki vagyok…

– Maga Rawlins, egy senki. Aki ilyen cselhez folyamodik, az egy senki. Mit gondolt, miért nem lett eddig meghívva a versenyre?

– Tessék?

– Csak nem azt hiszi, hogy azért lett meghívva, mert jók a képességei? Már egy ideje sejtettük, mit tesz, már csak…

– … alkalmat kerestek – fejezte be Averill helyette a mondatot. Az eddigi düh leolvadt az arcáról, elsápadt, mintha csak kísértetet látott volna.

Hermione elborzadt. Vajon hány szerencsétlen esett áldozatul Averillnek? Próbált emlékezni a versenyekre, amin a férfi részt vett, amiket megnyert, elkápráztatva mindenkit, miközben a falak mögött mesterévé vált az üvegvirágnak. Az üvegvirág hatása erős, ha egy személy használja, akkor akár képes őrületbe kergetni azt az embert. Azt mondják róla, hogy egyesek így akarták megfejteni a tea mágiáját, de a virág elvette az eszüket. Nem lehetett tudni, hogy vajon sikerült a cél, sosem voltak már józanok utána az áldozatok, mintha csak a növény átformálta volna őket.

Hermione testében megremegtek az érzelmek, amint a gyomrában összezsugorodott valami fájdalmas. Szemei előtt úgy tűnt, mintha az árnyak hirtelen megnőnének, a fény pedig szúrta a szemét. Megkapaszkodott az asztal szélében.

Két ember esetén – mint Piton és ő –, vagy több, az üvegvirág használható manipulációra, információszerzésre, és az ember, aki tudja uralni a virág hatásait, beleláthat a másikba, megismerheti a lelkét és annak titkait, múltját és jövőjét. Az üvegvirág használata be volt tiltva, kivéve egészségügyi intézményekben, ennek ellenére persze, hozzá lehetett jutni, aki nagyon akart.

Averill elmosolyodott, ahogy észrevette Hermione mozdulatát a szeme sarkából. – Őt már nem mentheti meg, ahogy saját magát sem. Azt hiszi, hogy ezzel bármit is elért? – mosolyodott el minden szégyen nélkül.

– Remélem, pont ilyen szószátyár lesz akkor is, mikor elítélik visszaélések, tiltott szer birtoklása és használata és személy elleni bűncselekmény miatt – bólintott Piton. – Takarodjon a szemem elől, Rawlins! – hessegette arrébb a férfit.

– Azt hiszi, hogy ezzel megszabadult tőlem?!

Piton nem válaszolt a kérdésére, lerítt arcáról, hogy ő bizony nem akar több időt a zöld hajúra vesztegetni. Közelebb lépett az asztalhoz és Hermionéhez hajolt.

– Granger, hogy van?

Hermione állapota egyre romlott. Úgy érezte, mintha a világ a feje tetejére állt volna, és volt tanára mozdulatai homályossá és kontúrtalanná váltak. Csodálkozva vette észre, hogy Piton szeme sötét és kavargó, mint egy fekete lyuk, amely azonnal elnyelné. Lehet tényleg el is fogja? A teaház zsivaja elhalt, körülötte minden reszketett, mintha délibáb vagy álom lenne. A levegő narancsos füstölőtől volt nehéz, a teafa levelére jellemző illat lengett körbe, mintha csak fehéren virágzó teafák alatt sétált volna Hermione egy ültetvényen.

Pitont nézte, ahogy a térben és időben megrekedtek, nem volt rajtuk kívül senki más. A férfi mondott valamit, de ő nem értette meg, csak látta és figyelte a vastag száj mozgását. Próbált agyában felszínre bukni a kérdés: „mind mondd?”, azonban az üvegvirág az összes gondolatát visszanyomta a mélybe.

A férfi kinyújtotta előre a kezét, mire Hermione pont ugyanígy tett, mintha csak kezének saját akarata lett volna. Még ujjaik össze sem értek, Hermione érezte, hogy valami megárad benne, már nem volt gát, már nem volt semmi, ami megakadályozza. Minden emléke és gondolata egyszerűen a mágián keresztül a férfi elé tárult. Különös érzés fogta el, mintha mindent elragadnának tőle, testének falai már csak az ürességtől zengtek, csakhogy… Először apró melegséget érzett, majd ujjai mentén a forróság felkúszott karján, és elkezdte kitölteni mellkasát és gyomrát. A pupillája kitágult, s a látás útján belső világba lépett. Nem a külső környezetet látta, hanem víziók tárultak elé; emlékek és érzések öltöttek testet: kirajzolódott előtte Piton alakja, ahogy Sanada mesterrel beszélget.

– Az egész versenyt felhúznád erre? A Hamuvirág nem erről szól! – Piton hangja élesen csattant a homályos szobában. Bőre alatt dübörgött az indulat és a csalódottság.

– Így tudjuk elkapni a merénylőt – rázta meg a fejét az öreg synenser. – A királynő az utolsó fordulón meg fog jelenni, kihasználhatjuk az alkalmat.

– Tehát az egész egy csapda.

A kép változott, megannyi hamuvirág foglalt helyet, megannyi cím és név sorakozott a papíron, több kihúzva, több bekarikázva, Hermione meglátta a listában a saját nevét, de mielőtt még alaposabban szemügyre vehette volna, mi volt a neve mellé firkantva, máris megváltozott a látomás. Felismerte a huszonkilences szobát, annak a tapétáját és festményeit a falakon. Felismere saját magát, ahogy egy szál törülközőben áll a fürdőszoba küszöbön; és átáramlott rajta a meglepődöttség, a zavar és az értetlenség.

– Granger – halt el a hang.

Újra saját magát látta, miként Rawlinsszal átlépi a Magnólia küszöbét, tőle idegen aggodalom és türelmetlenség futott át rajta. Eltelítődött ezektől az érzésektől és képektől.

– Granger. – Bársonyos hang tört át a képek folyamán. A nő érezte kezén a férfi ujjait, szikrák pattantak bőrén az ujjbegyek nyomán. Túl meghitt, túl sok volt ez a kapcsolódás, kezdte nem tudni, hol kezdődik ő és hol a másik, mi kinek a gondolata és érzése, vagy hogy egyáltalán ki ő – olvadt fém volt, ki öntőformára várt, hogy valaki megalkossa őt.

– Granger – hallotta újra a nevet. Tehát ez lenne a neve, vagy mi? – Mindjárt jobb lesz.

Mi? Mi lesz jobb? Ne, csak maradj! Még – kérlelt. Nem akarta, hogy ennek vége legyen, még ha kezdett is elviselhetetlenné válni a kapcsolódás. A tea rángatta, érezte a húzást, előre billent feje. Valaki a tarkójához ért, hosszú ujjak fúródtak a hajába.

– Idd meg – hallotta a hangot. Olyan mély, olyan kedves és olyan nyugtató volt. – Ettől elalszol és nem lesz semmi bajod. – Ajkát forró folyadék érte, égette száját, de ellenkezés nélkül hagyta, hadd csorogjon le torkán, Hermione mozdulni sem tudott, ha Piton nem tartja a fejét, bizony az asztalra dőlt volna.

Ne! Ne! NE! – könyörgött. Csak még! Még! Belseje izzott, szíve oly hevesen kalapált, mintha ki akarna ugrani a mellkasából, és vére annyira dübörgött ereiben, hogy lassan megsüketült. Minden pillanattal a nő egyre mélyebbre merült ebben a mágiával átitatott valóságban. Elvesztette az idő érzékelését, mintha csak egy végtelen pillanat tartana ki, melyben mindent és semmit érzett egyszerre. Aztán egyik pillanatról a másikra kezdtek elnehezedni gondolatai, mintha a gravitáció több tízszeresen hatna rá: húzta és húzta le, egyre lejjebb. Nehéznek érezte a tagjait, az egész testét, még a levegő is tömörnek tűnt, amit próbált tüdejébe erőszakolni. Elpilledt, szemét lehunyta, és torkán érthetetlen hang tört fel. Az egyre sűrűsödő ködben Hermionénak egyre nehezebb volt érzékelni bármit is, az összehúzódó világ egyre távolibbnak tűnt. Végül, amikor a teától átitatott mágikus energia végleg lecsendesült, Hermione világa elsötétedett, a feketeség mindent: a képeket, az érzéseket és gondolatokat, az ingereket, de még őt is elnyelte.

Piton szeme kiüvegesedve szemlélte a nőt. Az üvegvirágnak nem volt ellenszere, de az altató befolyása alatt nem tudta úgy kifejteni a hatását. Álmatagon kortyolt az előtte lévő teából, nem mondaná magát mesterének az üvegvirágnak, viszont ezerszer jobban viselte, mint Hermione, aki minden bizonnyal most találkozott a növénnyel először. Így, hogy a nőt nem érezte, egy fokkal könnyebb volt egymás után fűznie a gondolatait, és magába plántálnia az italt, ami felgyorsította a virág hatását. Bár a mágia képes volt gyógyítani, de a szív szövetében mélyen gyökerező érzelmeket nem tudta eltörölni. Piton úgy érezte, mintha egy láthatatlan kötelék szorítaná, és vágyott arra, hogy megszabaduljon Hermione érzelmeinek terhétől, amelyek elkezdték nyomasztani.

A percek peregtek, de Piton addig nem állt fel, míg képesnek nem érezte magát a járásra. Karjaiba kapta az alvó nőt, hogy visszavigye a kastélyba, a hamarosan kezdődő versenyre. Piton bízott abban, hogy az alvás kicsit távolabb taszítja őket egymástól, és remélte, hogy a kapcsolódás nem fog létrejönni közöttük újra. Így is túl sok mindent láttak és éreztek, olyat is, amit nem kellett volna.

Hermionét a verseny kezdete előtt negyedórával ébresztette fel.

Ahogy a nő lassan eszméletéhez tért, érzékei fokozatosan élesedtek ki. Az álomból a valóságba lépve fátyolos homály borult a gondolataira. Szeme lassan kinyílt és körülnézett, hogy felmérje a környezetét: a szobát, amely megnyugtatóan csendesen ölelte körbe, az ágyat, amin feküdt. Piton figurája ott lebegett az elméjében, emlékei és érzései kavargásaként. Az ébredés homályos ködbe hajlott át, kitisztultak előtte az események és észrevette Piton alakját, aki ott ült az ágy mellett, mint valami károgó varjú a haldokló mellett. Egy pillanat alatt minden, ami történt visszakúszott elméjébe, emlékei olyan élesek voltak, mint a frissen vágott gyémántok.

– Öhm, professzor… – kereste a hangját. – Én… – kezdett volna valami magyarázatba, de nem tudott mit mondani, nyitotta, majd csukta a száját. Tekintetük találkozott és rájött, hogy nem kell semmit sem mondania, a férfi értette, ahogy ő is őt.

– Kevesebb, mint tizenöt perced maradt a versenyig. Csak egy kis időt tudok neked húzni, ha szükséged van rá, Granger.

Józanabb lett nevének hallatára. Tizenöt perc? Nem túl sok idő, egyáltalán hol vannak a csomagjai? Rawlinsszal mi történt végül? – Felült, de a mozdulat gyors volt, megszédült, meg kellett támaszkodnia. Még érezte az üvegvirág utóhatásait, ahogy az húzta és húzta a mellette ülő férfi felé. De most valahogy sokkal jobban uralta ezt a vonzást, tudott neki nemet mondani. Reszketeg sóhaj futott ki belőle.

– Hogy vagy, Granger?

– Jól… azt hiszem. – Biztos, hogy nem ilyen, amikor „jól” van az ember, de az üvegvirághoz képest egy egésznek érezte magát, tudott gondolkodni, és… egyszerűen csak önmagának érezte magát. Bár honnan tudta volna, hogy ha megváltozott?

– A hozzávalóidat már kiküldettem. Idd meg a teát, és gyere – állt fel a férfi és vissza sem tekintve kiment a szobából. Hermione egy pillanatig nézett utána, majd eleget tett a kérésnek. Odasétált az asztalhoz, ahol eddig is várták a férfinak a teái. A hófehér csésze ott árválkodott egyedül, enyhén vöröskés tartalma még gőzölgött. A fűszeres illatkeverék erőteljesen ütötte meg, de a zöld roiboos kiegyenlítette a karakán ízt. A roiboos leveleket tisane, azaz gyógytea készítésére használják. Általában a levelek oxidáción mennek keresztül. Ez az eljárás hozza létre a rooibos jellegzetes vörösesbarna színét és fokozza az ízt. Oxidálatlan zöld rooibost is gyártanak, ami hasonló a zöld tea előállítási módszeréhez. A teában még megjelent a bazsalikom és a cordyceps gomba, amik növelik az energiát és az állóképességet, oldják a stresszt, valamint a chili paprika és pitypang, amik az anyagcserét segítik. Ez a tea erőteljesen stimulálta a testet anélkül, hogy megterhelte volna azt. Érezte a férfi mágiáját benne – mindazt, amit bele próbált szuszakolni a teába –, sokkal józanabban, mint eddig valaha. Ezt tette vele az üvegvirág? Egy hörpintésre megitta az italt, mikor már az fogyasztható hőmérsékletre hűlt, és várta, hogy minél előbb kifejtse hatását: meg akart szabadulni a virág utolsó vonásaitól is, melyek sejtjeiben rezonáltak. Nem sok ideje volt összekapni magát, már futott is ki az épületből, át a kerten – senkivel sem találkozott az úton, minden bizonnyal már mindenki a versenyen foglalt helyet. A lépcsőfokokat kettesével szedve, kifulladva jutott a nyitott bástya hátsó részébe, éppen hogy becsúszott a versenyzők sorába.

A pódium ugyanott foglalt helyet, ahol délelőtt, a bírák egytől egyig kényelmesen ültek az asztalok mögött. A tér szélén padsorok tűntek fel, amfiteátrum szerint rendezve, melyeken a nézők alig fértek el. Kicsit szűkösen volt megoldva ezek után a sarok, ahol a kapott ételeket pincérek vették elő az ételhordó kocsiból, miközben középen, ahol mindenki jól láthatta a versenyzőt, készülhetett el a tea.

Egyesével hívták őket, a tea elkészülte után a bírák először az ételt kóstolták, majd az ízeket teával öblítették le. Hermione egy pillanat alatt a különleges ízvilágok és a mesteri technikák végtelen kavalkádjában találta magát, mintha egy varázslatos teaházban barangolt volna. Minden új csésze teljesen új világot nyitott meg előtte, és szinte beleszédült a különféle teafajták színes palettájába. A feszes, mély fekete teák például tökéletes harmóniát alkottak a nehéz, tömény ételekkel, kiemelve azok gazdag ízvilágát és mélységét. A zöld teák könnyedebb és frissebb jegyeikkel illettek a halakhoz, salátákhoz és könnyebb fogásokhoz, kínálva egy finom kiegyensúlyozottságot az étel és ital között. Míg a pu'erh tea az olajosabb, fűszeresebb ételek ideális társa volt, a földes, mégis lágy és kellemesen keserű ízével, amely harmóniát teremtett az ételek karakterével. Eközben a szinte átlátszó fehér teák édességek kísérőiként ragyogtak, finoman kiegészítve az édes fogások ízvilágát anélkül, hogy elfednék bármit is a maguk enyhe és kifinomult jellegével.

A nő egészen belefeledkezett a verseny figyelésébe, míg meg nem hallotta Poppy nevét. Az említett magabiztosan sétált előre, addigra kihelyezték az asztalra az ő teás csészéit és felszerelését. Poppyra mindig is az egzotikusabb ízvilág volt jellemző, most sem volt ez másképp. A Masala Chai típusú tea egy indiai eredetű fűszeres teakeverék, amelynek alapját gyakran Assam vagy más erős fekete teák adták, Poppy esetében Assam. A curry fűszerességével jól harmonizáló fahéjat, kardamomt, szegfűszeget, borsot, és szerecsendiót először forralni kezdte, miközben Hermione meglepettségére rózsaszirmokat dobott a vízbe. Ez a váratlan mozdulat még további rétegeket adott az italnak, színt és illatokat varázsolva a már ígéretes keverékhez. Amikor a fűszerek már eleget áztak, Poppy hozzátette a tealeveleket is, hogy azok megnyíljanak és átadják a karaktererüket a folyadéknak. Legvégül tejet öntött a teához, annak lágysága és krémes íze remekük kiegészítette a Masala Chai bonyolult ízvilágát, megadva az italnak a szükséges mélységet és textúrát. Poppy gondosan adagolta a tejet a forró teához, figyelve arra, hogy a két komponens megfelelő arányban legyen jelen az edényben. Miután a tea felforrt, leszűrve a fületlen, fém teáscsészékbe öntötte a gőzölgő italt és díszítő elemként egy-egy rózsaszirmot helyezett a poharak mellé a csészealjakra. Meg kellett hagyni, az egész folyamat lenyűgözte Hermionét, a varázslat egészen megbabonázta. De nem csak őt, a bírák is elégedetten bólogattak és összesúgtak, miután megkóstolták Poppy teáját. Újdonsült barátnője visszasorolt a többi versenyző közé, miközben kisétált a következő vetélytárs a tér közepére. Hermione oda akart menni hozzá egy szóra, de nem tudott átfurakodni a többiek között.

– Hermione Granger.

Nevének hallatára lesápadt. Nem állt készen a versenyre, a mai nap után nem. Lépései lassúak voltak, egy örökkévalóságnak tűnt kiérni a rögtönzött konyhához, ahova már felpakolták az általa választott edényeket. Végig nézett rajtuk és abban a pillanatban semmi sem jutott eszébe. Agya üresen kongott, tétován nézett fel, mintha csak meg akarta volna érteni, hogy mégis mit keres itt. Azonban Piton metsző tekintete pofonként józanította ki. Hirtelen tudta, hogy mit kell tennie, hogy kell mozdulatait egymásba fűznie, hogy elkészítse azt a teát, amit megálmodott.

Remegve fújta ki a levegőt. Számára a tea mindig is egy párbeszéd volt, közte és aközött, aki megitta, emberek tánca és kapcsolódása, hogy megértse a másikat.

– Mázas csészében / Megpihen a lélek és / A szív szava száll. – A kannába belehelyezte a golyóvá préselt fehér tealeveleket, rá a szárított fenyőtű leveleket, félbevágott szilvát és datolyát, és egész lótuszvirágokat szórt, majd kardamomt porított el mozsárban.

A fehér tea könnyed karaktere olyan volt, mint egy üres vászon, amelyre könnyedén festhetőek fel más ízek és aromák, anélkül hogy elnyomta volna vagy túl erőssé tette volna azokat. Ebben az elképzelésben az illatos fenyőtűk és a pikáns kardamom gazdag és intenzív ízekkel rendelkeztek, melyek egymással való harmóniában emelték ki a szarvasgomba földes, fűszeres ízét. Ezek az ízek olyanok voltak, mint egy jól összeállított zenekar, melyben minden hangszer arra törekedett, hogy együttesen létrehozzák az ideális hangzást.

Ahogy az ízek táncoltak egymással, a szilva és datolya darabok édes jegyei kiegészítették a fenyő és kardamom vonásait, létrehozva egy kiegyensúlyozott kompozíciót. Ezek a gyümölcsös jegyek nem csupán ízükkel, hanem textúrájukkal is gazdagították a teát.

Végül pedig a lótuszvirág, mely rendkívül aromás és érzéki virág, hozzáadta saját enyhe, virágos ízét és illatát a tea keverékéhez. Amikor a lótuszvirágot a teával párosítják, jegyei lágyítják a tea ízét, és gazdagabbá és kifinomultabbá teszik az ital élményét.

Utolsó lépésként Hermione leszűrte a teát és kitöltötte a csészékbe. Mélyen lélegezte be az illatos gőzt. A főzet célja a komplexitás megteremtése volt. A szarvasgombás galamb nem számított nehéz fogásnak, nem kellett emésztést segítő növényeket alkalmaznia, sőt mi több a gomba vitamint, rostot és fehérjét tartalmazott, ízvilága rendkívül gazdag és sokrétű volt. Ennek megfelelően olyan teát alkotott hozzá, amely finoman illeszkedett az ételhez, és nem próbált erőszakosan dominálni. A tea és az étel közötti harmónia kulcsfontosságú volt. A tea finomabb jegyei táncoltak a szarvasgomba gazdag ízvilágával, hogy együttesen még árnyaltabb ízélményt teremtsenek.

Egy pincér kivitte az elkészült teát, és a bírák elé helyezte. Hermione visszafojtott lélegzettel figyelte, ahogy szájukhoz emelik, és kortyolnak egyet-kettőt. Eleanor szemében meglepettség villant fel, majd újra ivott az italból. Archibald arcáról semmi sem rítt le, csak összeszorította száját és a csészét vizslatta, mintha abból valami mindjárt kimászna. Ulysses ingatta a fejét jobbra-balra, evett az ételből, kortyolt újabbat az italból, majd elismerően bólintott egyet. Sanada mester a kanalával kevergetett az csészében, de nem nézett fel, míg Piton szemöldöke és az ajka sarka egyaránt megremegett. Nem túl beszédes reakciókat kapott Hermione, amitől menten elszontyolodott. Poppynál egyértelműbb volt a siker.

Még egy kicsit várt, majd lesétált a többiek közé és megvárta az utolsó versenyzőt is.

Poppy ért oda mellé.

– Különleges teát csináltál – mosolygott rá Hermione elismerően. – A rózsák…

– Féltem, hogy kicsit sok lesz, remélem, elég a következő fordulóhoz.

– Biztos vagyok benne.

– Szilva, lótusz és datolya? Érdekeset választottál, nekem tetszett. Hol van Averill? Nem láttad, én nem láttam itt, furcsa.

Hermione nyelt egyet, de nem válaszolt. Nem volt benne biztos, hogy elmondja, mi történt a Magnólia teaházban, hogy próbálta üvegvirággal manipulálni a férfi. Érdemel ennyi méltóságot Averill? Nem igazán.

Időközben Sanada mester felállt, miután az összes tea felszolgálásra került.

– Szeretnénk benneteket tájékoztatni, hogy a verseny alatt csalással szembesültünk, Averill Rawlins tiltott növényt használt más versenyző likvidálására. Szembe fog nézni a következményekkel. Remélem, tanultok az esetéből, és nem áll szándékotokban semmilyen trükkel élni. Pár perc múlva kihirdetjük a továbbjutókat, türelmeteket kérjük – ült vissza és szembefordult a többi synenser mesterrel.

Poppy meglepődött Hermione mellett, és egyenesen ránézett. – Averill?! Tegnap még… Nem gondoltam volna róla – kereste a szavakat a kerekded nő. – Hermione?

– Igen? – nézett rá, nézett bele abba a csokoládébarna szemekbe.

– Nem tűnsz meglepettnek.

– Ohh, de… én… – próbált nagyon is meglepett lenni. 

– Te tudtál róla? Mégis honnét? – leplezte le Poppy.

Hermione vett egy nagy levegőt. – Poppy, én voltam, akit Averill megpróbált üvegvirággal befolyásolni.

– Te? Üvegvirággal? – A nő elsápadt. – Istenem, Hermione. – A nő arcán megjelenő aggodalom ismeretlen volt, hisz voltak ilyen barátságban? Lehet igen? – Mégis hogy vagy ezek után?

– Jól… Jól… – bólintott. – Jól vagyok. Tényleg. Azt hiszem.

– A virág… te, biztos?

Hermione tudta, hogy Poppy mire gondol, hogy sikerült így a versenyen részt vennie egyáltalán. Szeme sarkából Piton sötét alakja felé pillantott.

– Igen, biztos, jól vagyok – ismételte meg magát. – Szerencsére volt segítségem. De azért… rám fér a pihenés.

– Nem csodálom, de ha bármire szükséged van…

Hermione megfogta Poppy kezét. – Köszönöm, Poppy – mosolygott rá bíztatóan. Úgy tűnt, ez hatott, Poppy nem forszírozta egyelőre tovább a témát, de Hermione tudta, részletesebben be kell számolnia az eseményekről majd még.

Elhalt a beszélgetés zsivaja, mikor Sanada mester újra felállt.

– Vannak, akik tovább jutnak és vannak, akik nem. Mindenki méltón küzdött, nehéz volt meghozni a döntéseket. – Hermione ebben nem volt biztos, emlékezett az üvegvirág által látottakra. Hogy merénylőt keres a királyi synenser. Mindenki okkal jut tovább, nem csak a tehetség végett. – Felsorolom azokat, akik részt vehetnek a második fordulón.

Az első nevek hallatáig mindenki visszafogta szinte a lélegzetét is, csönd telepedett a társaságra, majd kettészakadt a tömeg, valakik éljeneztek, valakik elszontyolodva sóhajtottak vagy jajdultak fel. Poppy neve hamar előkerült, majd Knoxé és Demelzáé is, Hermione a sajátját a legutolsók között hallotta meg.

– Oh, hála a jó istennek – mosolyodott el Poppy, és megszorította Hermione kezét. – Tudtam, hogy tovább fogsz jutni, jó lesz együtt tovább haladni.

Vajon valóban? Kik ők Sanada mester játszmájában? – A kérdés akkor is foglalkoztatta Hermionét, mikor már mindenki vonult le a megnyitott bástya területéről. Már a lépcsőknél jártak, mikor megérezte, hogy valaki megfogja a kezét, feltekintve Eleanor Heaverett szürke tekintetével találta szembe magát.

– Egy pillanatra, Ms. Granger – biccentett a pódium iránya felé.

Hermione először Poppyra nézett, majd a többi távozó versenyzőre. Tudhatta volna, hogy ez a beszélgetés várni fog rá ezek után.

– Rendben – lépett vissza.

« Előző rész   ⌂ Tartalomjegyzék   Következő rész »