Fekete tea & barackvirág - 03.Rész

Hellobello!

Cím: Zöld & édes

Kategória: Fekete tea & barackvirág kisregény – fanfiction

Fandom: Harry Potter 

Besorolás: au, at, drama, fluff, "fantasy"

Idő: -

Helyszín: Warwick kastély, Warwickshire, Anglia

Részleírás: Az első forduló kihirdetésre kerül, Hermione aggódik, hogy nem tudja teljesteni.

Forrás: J. K. Rowlingot illeti. 

Figyelmeztetések: kicsit ooc.

Korhatás: 16+

Terjedelem: 3429 szó

Megjegyzés: Hajjaj, előbb akartam hozni ezt a részt a mai nap folyamán, de elcsúztam a kutatásssal, és majdnem gasztro cikk lett a fejezetből XD nagyon nehéz egyensúlyt találni, hogy kellően tudjak beszélni mindenről, de ne essek túlzásokba. Tényleg nem könnyű, pláne, hogy még olyannak is utána néztem, hogy milyen teához mi illik, milyen ételhez milyen tea való, hogy néz ki a kastély belülről, vagy a hozzátartozó város :D hát igen, imádok kutatni és könnyen túlzásba tudok vele esni. 

Megjegyzés 2: készült egy spotify lista is hozzá :3

Jó olvasást!💖 További szép napot!

* * *

Nem aludt éjszaka.
Legalábbis biztos nem sokat, képtelen volt álomra hajtani a fejét, miközben volt tanára szuszogását kellett hallgatnia. Pedig erőnek erejével koncentrált a pihenésre, hiszen holnap szüksége lesz tiszta fejre, de helyette össze-visszaforgolódott az ágyában, nyugtalanul nyitotta ki, majd csukta le a szemét. Csak remélte, holnap – azaz ma – már nem kell egy szobán osztozniuk, persze, ha egyáltalán tovább jut az első fordulón.

A tükörben nem nézett ki valami frissnek, szeme alatt karikák látszottak, haja kócosan verdeste vállát, és még el is aludta a nyakát. Elnyomott egy sóhajt magában, ki gondolta volna, hogy a Hamuvirág iránti lelkesedése ilyen hamar hamvába holt? Ciccegett magában egyet, hogy ez nem is az ő hibája, hanem a kinn lévő férfinek köszönhető.

Kopogás rázta ki a gondolatai körül.

– Granger, siessen!

– Máris – motyogta, és egy fésűt végigcibált a haján. Olyan szorosra copfozta tincseit, hogy fejbőre is sikoltozott. – Jobb, mint a semmi – mormogta saját magának, egy fokkal pihentebbnek és élénkebbnek nézett ki, most, hogy felöltözött és készen állt a napra. Készen állt?

Az ajtóban fel sem nézett, ívben, amennyire az ajtófélfa engedte, kerülte meg tanárát. Azóta nem szóltak egymáshoz, hogy tegnap Hermione bement a fürdőbe fürdeni és pizsamába átöltözni. Nem volt kínos tettetni, hogy alszik, mikor a férfi is elkészült az alváshoz. Még hallotta, ahogy szöszmötöl a háta mögött az asztalnál. De nem fordult felé, nem tartozott neki szavakkal. Csak egyszer vette észre, mintha Piton mondani akart volna valamit, ezért elnyitotta száját, de csak sóhaj bukott ki belőle.

Az ágyához sietett, hogy megnézze a térképen, hol lesz a forduló helyszíne és hol kapnak reggelit, de nem találta a papírt. Fordult száznyolcvan fokot a szobában cipőjének sarkán. Két dolgot tűnt fel neki: a kandalló tüze égett, és a térkép pedig az asztalon volt egy bögre mellett. Közeledve, egy apró, zöld mintás pohárban barnás folyadékot vett észre, még gőzölgött, mellette egy cetlin felismerte Piton írását: idd meg.

Természetesen először nem akarta meginni. Nem azért, mert ne hitt volna volt tanárának képességeiben, sőt pont tegnap kóstolta is az egyik teáját, de mégis, miért készít a férfi neki ilyeneket? Mi ez a játék? Vagy bármi is...? Csak görcsbe rándult tőle a gyomra. Végül mégis nyúlt a bögre után. Illata édes és bogyós gyümölcsöket juttatott eszébe, enyhén zöld, fűszeres felhangja és színe pedig elárulta, hogy az összetevők egyike matcha. A matcha a kínai teacserjéből készül, pont, mint a klasszikus zöld tea, azonban a kettő nem összekeverendő. Eltérő a termesztésük, előállításuk, elkészítésük, tápanyagtartalmuk, ennek köszönhetően ízük, állaguk, de még színük sem egyezik. A matcha tea készítésekor a teanövényeket 2-4 héttel a szüretelés előtt beárnyékolják, ezáltal a növény még inkább megőrzi értékes tápanyagait, valamint rengeteg klorofillt és L-theanint termel, amelynek különleges ízvilágát és vibrálóan zöld színét köszönheti. Egy jó minőségű matcha tea csak a legfiatalabb tealevelekből készül, amelyet kézzel szednek le, szétválogatnak, kiszárítanak, majd púderszerű finom porrá őrölnek.

A tea addig csábította Hermionét, míg bele nem kortyolt. Ginzeng, gyömbér és a cékla hármasának mágikus táncát érezte nyelvén. Egy hosszú, nehéz sóhaj szökött szabaddá ajkai közül, mintha a terhek és gondok végre megkönnyebbülést találtak volna, a szorongás, ami egész éjszaka gyötörte, most hirtelen enyhült, és az ízek varázsa gyógyító erővel átitatta teste és lelke minden porcikáját. Ez a keverék megtámogatta az elmét anélkül, hogy túl sok energiát adott volna át. Ezt a varázslatot imádta és becsülte Hermione, a tea egy kifejezőeszköz volt, egy újabb csatorna, ahol lehetett építeni vagy rombolni is akár, és közben vigyázni kellett, könnyen túlzásokba lehetett esni vele.

A fürdőszobából kiszűrődő hangok térítették magához. Lehúzta a pohár tartalmát, időt sem hagyva az ereiben szétterjedő nyugalomnak, lecsapta a bögrét az asztalra, meglehet erősebben, mint kellett volna, és a térképet magához ölelve, kiviharzott a szobából. Mintha kitéptek volna belőle valamit, ez a hiány egészen a nagyteremig kísérte, ahol a reggeli várta.

Miért készít neki Piton teákat a megkérdezése nélkül? Persze, ő pedig megissza… De nem volt ez rendjén, mintha csak a férfi meg akarta volna mutatni, hogy ő nem is olyan, mint amilyen? Vagy mi? Mi célt szolgálnak a teák? Hermione tökéletesen meglett volna nélkülük. Hacsaknem azt, hogy minden egyes pillanatban emlékeztetni akarja a férfi rá, hogy ő kevés ehhez a versenyhez.

A nagyterem kövezett padlójában a fehér és az arany váltakozott, a kőfalakon különböző állatok agancsai és szúró- és vágófegyverek díszelegtek. A helyiség nem is tűnt olyan nagynak, most, hogy a lehető legtöbb asztalt és széket belezsúfolták. Már sokan reggeliztek, a középen lévő svédasztalnál válogattak kedvükre, és a pincérek töltötték fel folyamatosan az ételeket és italokat.

– Hermione, Hermione! – hallotta meg saját nevét valahonnan. A magasba emelkedő kéznek a gazdája Poppy volt. Hermione bézs, magas derekú szövetnadrágja és a hozzá párosított fehér selyemingje egyszerű volt Poppy öltözetéhez képest. A nő egy kendővel díszítette fonott kontyát feje tetején, mint valami pánt, a fekete alapszínű felsőjén a sok-sok színes virág egyszerre varázsolták bájossá és elegánssá a megjelenését, melyhez bőrszoknyát választott alulra. Ujjain ezer meg egy gyűrű csillogott, Hermione azon morfondírozott, vajon hány ékszere lehet a nőnek, hiszen nem ezeket viselte tegnap.

Hermione intett egy pillanatot magának, és a svédasztalhoz lépett. A gazdag kínálatot szemlélte, melyet a kastély személyzete gondosan készített elő. Egy pillantás alatt számos ínycsiklandó fogás tárult elé: tükör-, főtt, lágy és rántott tojások, fényes olajban sütött bundáskenyér, ropogós pirítósok, lédús bab, aranybarnára sült zöldségek, ínycsiklandó virslik és kolbászok, füstölt szalonna, finom müzlik és friss lekvárok. Az asztalon sorakoztak a különféle krémek, szószok, válogatott sajtok és felvágottak, kábulatot ígérve az ébredő érzékszerveknek. A nyál összefutott a szájában, miközben megpakolta tányérját és magához vett egy pohár narancslevet.

– Fáradnak tűnsz – jegyezte meg rögtön Poppy, miközben Hermione helyet foglalt vele szemben.

– Nem aludtam valami jól. Gondolom az idegesség – legyintett egyet. Mégsem mondhatta azt, hogy Perselus Pitonnal töltötte az éjszakát, ugye? – Te?

– Oh, én, mint a bunda – mosolygott a nő. – Pedig idegen helyeken nem szokott ez könnyen menni. Amúgy azt hallottam, hogy az első fordulón kapunk időt alapanyagot keresni a városban.

– Igen? – pillantott fel Hermione. – Honnan hallasz ilyeneket, Poppy? –Nem tudta teljesen eldönteni, hogy újdonsült barátnője segíteni akar neki, vagy sem. Alig ismerték egymást, miért árulja el ezt neki?

– A szobatársam elég pletykás. Ő az a nagyon pici nő, Claire-nek hívják, nem lakik a kastélytól messze és a személyzetből sok embert ismer.

Hermione elnyomott magában egy sóhajt. Ha lenne egy versenyző szobatársa, lehet az információk felé is áramlanának? Alig várta, hogy Pitontól megszabadulhasson.

– Tényleg, végül ki a szobatársad?

Majdnem félrenyelt. Köhögve köszörülte meg a torkát, és örült is, hogy időt nyerhet így a válaszadással.

– Tessék, igyál – tolta elé Poppy a narancsleves poharát, amiből nagyot kortyolt.

– Ahh, még igazán nem mutatkoztunk be egymásnak, majd megmondom, ha látom – ingatta a fejét, és tányérjából elnézett a svédasztal felé, ahol a legtöbb ember tömörült, mintha csak pont keresne egy arcot. Egészen addig, míg tekintete össze nem ütközött egy sötét szempárral, mely mint két mély kút, épp elnyelni készülte őt, hogy aztán a rejtély homályába gabalyodjon. Elkapta a pillantását, visszafordult tányérjához és fel sem nézett onnan, miközben Poppyval beszélgetett tovább. Még sokáig érezte magán Piton tekintetét.

Egy órával a reggeli után harsant egy hang a teremben, miszerint a jelenlévők kövessék őt a forduló helyszínére. Hermione az út során döbbent rá, hogy a kastély milyen hatalmas és pompás most, hogy nem esti fények közepette látja. Egészen eltörpült a falak mellett, ami egyszerre izgalmat, áhítatot és félelmet keltett benne. Elhaladtak a hatalmas udvarban a naptól fénylő füvezeten, ahol a tegnap esti vacsora folyt, majd vaskos lombkoronák közepette sétáltak tovább az árnyékban, egy fűvészkerten át egy nyitott bástyába vezetett útjuk. Pódium foglalt helyet a szélén, ahol már a bírák egytől egyig ott sorakoztak. Előttük asztalokon különböző ételek foglaltak helyet, Hermione felismert desszerteket, leveseket, előételeket, de főfogásokat is. Ez lenne tehát az első verseny? Készíteni egy teát a kapott fogáshoz?

– Üdvözlök mindenkit, remélem, sikerült kipihennetek magatokat – lépett az emelvényre Sanada mester. Kimonója ma kéknek, már-már feketének hatott, minden mozdulatára ringott és lebegett a szövet, az ezüst szálak megcsillantak és fodrozódtak benne, káprázatnak tűnt a reggeli fényben a férfi. Hegycsúcsok, kanyargó folyók, hegyes fák rajzolódtak ki az öltözetén. – Alig várom, hogy lássam, mivel leptek meg minket. Mindenki kap egy-egy különleges ételt, amihez alkotnia kell egy hozzáillő teát. Nem csak egy finom vagy megfelelő teát, hanem ami tökéletesen harmonizál az adott étellel. Így megismerjük a stílusotokat, gondolataitok, képességeiteket, és eldönthetjük, valóban megfelelőek vagytok a synenserré válásra. A feladat egyszerű, hogy igazságosak legyünk, mindenki két órát kap a piacon és ugyanannyi pénzt. Úgyis tudni fogjuk, aki csalt, így a ti érdeketekben, remélem, nem fordul meg egyikőtök fejében sem. Miután egységesen mindenki leért a városba, akkor indul a két óra. Előtte a konyhában választhattok magatoknak eszközöket. Bízom benne, hogy nem okoztok csalódást – hallgatott el a férfi, de csak annyi időre, hogy mindenki megemészthesse a hallottakat. – Most pedig egyesével mindenkit kihívok, a saját nevetekkel ellátott tányéron lévő ételt kóstolhatjátok meg, vihetitek magatokkal – intett maga elé az asztalok irányába. Megkezdte a nevek sorolását, Hermione mindenkinél megnézte a tányérok tartalmát. Maga a feladat egyszerű volt, de a megjelenő étkek látványa, sok összetevője elbizonytalanította. Könnyű komplex teát csinálni, de pont olyat, ami ízhez, illathoz, állaghoz, tálaláshoz is illeszkedjen?

– Hermione Granger! – Megrezzent nevének hallatára.

Lassan, megfontoltan sétált fel az emelvényre, mintha csak azon gondolkodott volna, hogy még visszafordulhatna. De persze, ez nem volt igaz, feje kiürült, semmire sem tudott gondolni, még azt is csodálta, hogy agya képes volt a motoros funkciókra. Tekintete végigfutott a bírák során – valaki mosolygott rá, valaki csak ellenszenvesen figyelte. Tipikus, persze, hogy Perselus Piton.

Pillantása lejjebb vándorolt az asztal kopott lapjára, ahol az ételek sorakoztak egymás után – egy-kettő frissen gőzölgött még. Kereste a címkét, melyik tartozna az ő nevéhez. Végül az asztal szélén találta meg a saját nevét. Apró bundába töltött hús foglalt helyet ízlésesen leöntve szósszal és valami porral, talán szarvasgomba?

Ujjai mereven simultak az ezüst evőeszközökre, óvatosan vágott egyet a húsból, belemártotta a szószba, majd megkóstolta. Felismerte a szarvasgombát azonnal, mivelhogy annak illata és íze fűszeres, kissé a fokhagymára emlékeztető, de emellett valami különös, nehezen meghatározható zamattal rendelkezik, amivel semmilyen más gomba nem. A hús könnyű, édes, omlós, tele volt aromával, ami elárulta, milyen állaté. A szerecsendiót könnyen felismerte, a kakukkfű jól illett hozzá, ahogy a legtöbb sült húshoz, a tejszínnel lágyított édeskésség valamilyen likőrbortól származhatott. A bunda puha, nem liszttől vagy valami más gabonától ropogós, és mivel nem olajtól nehéz, így jószerivel megsüthették először, majd később párolták. Letette az evőeszközöket, miközben tovább élvezte a falatot. Az ízek finoman és elegánsan bomlottak ki nyelvén, mint ahogy a virágok nyílnak a reggeli harmatban. A szarvasgomba gazdag, földes aromája összefonódott a galamb puhaságával és a vadság rejtelmeivel, teremtve egy olyan kulináris utazást, amelynek során az élet minden szépsége és gazdagsága megnyilvánult.

Sóhajtott egy nagyot, miután elhalványult a pillanat. Magához vette a tányért, még fogalma sem volt arról, hogy mégis milyen teát alkosson hozzá.

Átfurakodott hozzá Poppy, miután lesétált a pódiumról, és kiáltották valaki más nevét.

– Te mit kaptál? – kérdezte érdeklődve.

– Szarvasgomba, likőrbor, galamb – foglalta össze tömören Hermione. – Kóstold meg, nehéz leírni – javasolta, és figyelte Poppy arcát, miközben megrágja a falatot. Szemhéjai léhán lecsukódtak, majd kinyíltak, úgy nézett így ki, mintha csak egy másik világot látott volna meg, mint aki újjászületett.

– Wow, ez a konyha bitang jó! Az enyém rákhús, curry és chatney – intett a sajátja felé. Aranysárga rizsen foglalt helyet egy-egy rákrész, Hermione széttört egy ollót, majd a kanállal felvette a húst rizzsel és a szósszal karöltve. A rák édes, halra emlékeztető íze szétmállott a nyelvén, ezt az édeskésséget támogatta meg a chatneyban lévő hagyma, cukor és ecet, de ellensúlyozta a curry komplexsége: a gyömbér, a fokhagyma, a kömény, a szerecsendió, a koriander, a kardamom, a fahéj és a kurkuma. Legvégül enyhe csípősség csengett le. El kellett ismernie, tényleg „bitang” jó volt a konyha a kastélyban.

– Van ötleted? – kérdezte meg Poppyt.

– Még nem teljesen, de rajzolódik ki előttem egy könnyű oolong – ingatta a fejét. A könnyebb oolong félig oxidált tea, ami azt jelenti, hogy egy oolong tea zöld tea jellemzőkkel. Finom, sima, enyhe édesség és enyhe fanyarság jellemzi. – De lehet, hogy egy darjeeling mellett teszem le a voksomat. – Hermione elméjébe hirtelen felvillant Piton különleges darjeeling teája birsalmával és citrusokkal. Nem mondott semmit, és a férfi mégis elkészítette neki. Az emlékfoszlányok lassan körvonalazódtak előtte, amint Piton magabiztos léptekkel és mozdulatokkal, mintha milliószor is készítette volna, öntötte a vizet a pohártálkákba és áztatta ki az összetevőket.

– Figyelsz te rám? – bökte meg váratlanul Poppy. Tekintete értetlenül vetült rá.

– Persze, oolong vagy darjeeling, nem rossz ötlet. Nekem az előbbi jutott eszembe a te ételeddel kapcsolatban.

– És neked van ötleted?

Hermione lenézett a saját ételére, a szétkent szószra és megdézsmált húsra, majd enyhén megrázta a fejét. Egy fehér tea könnyed lenne, mint a hús és a szósz, egy oolongi komplex, kiegészítené az ételt, egy fekete jól illene a megjelenő vörösbor zamatának, míg egy pu'erh a szarvasgombával alkotnak kontrasztot. Igazán nem tudta eldönteni, hogy melyik lenne a tökéletes választás. Nem csak jó, hanem tényleg megfelelő.

– Én vagy egy feketét, vagy egy oolongit csinálnék hozzá. Kontrasztosak lennének vele – mélázott Poppy. – De biztos vagyok benne, hogy ki fogod találni.

Igen? Miért, Poppy? – akarta volna megkérdezni, végül nem tette meg. Nem véletlenül hívták meg a Hamuvirág versenyre, nem igaz? Hermione alázattal viszonyult a teamesterség irányába, és tisztában volt azzal, hogy még mindig van mit tanulnia. Azonban azt is tudta, hogy jó teakészítésben, különben most nem lenne itt.

A konyhában bejutva, mindenki sietősen kezdett el válogatni a csészék és edények között, hogy mindenképpen találjon olyat, ami neki megfelelő. Mivel Hermione előtt nem rajzolódott ki még, mit is akar, így lemaradt a többiekhez képest. A teaivás rituáléjának fontos része, hogy milyen pohárban van felszolgálva az ital. A tea ízét megváltoztathatja az anyag: kerámia, agyag, jáde, üveg, porcelán, ahogy nem mindegy az alak sem, hiszen az illat azt lekövetve teljesedik ki.

Hermione még látta, ahogy Poppy magához ölel fémmintás, belül zománcozott indiai poharakat, és mint valami kinccsel, eltűnt vele a folyosón. Körbenézett, mi maradt, tekintete megállapodott egy gaiwanon – kicsi, fogantyú nélküli, kínai csészén. A legtöbb ilyen pohár gyönyörű mintákkal rendelkezett, az övé non-figuratív – aranysárga kerámia alapon rusztikus barna vonalak látszottak. Csupán egy belső megérzés vezette, hogy ez a megfelelő választás. Nem tudta pontosan megmagyarázni, miért, de úgy érezte, mintha valami mélyről, egy sugallat irányítaná. Ahogy a tekintete végigsiklott a csészéken, a racionális gondolkodását körbefonta ez a különös tudás. Választott hozzá egy teafőzőt.

Új szerzeményeit a személyzet a nevével felcímkézve elvitte. Mint kiderült, magukat a teákat is majd a helyszínen, a bástyán kell elkészíteniük a közönség előtt. Micsoda show, ahogy a mondás tartja, nem igaz, cirkuszt és kenyeret a népnek!

A városba átsétáltak, a napfényben kellemesnek, sőt kijózanítónak hatott a séta. Hermione talán egy pillanatig úgy is érezte, hogy nincsen verseny, csak egy kellemes napot tölt el Warwickben. De ez az érzés azonnal elmúlt, miután beértek a házak közé, megjelentek az első árusok. A Hamuvirág verseny helyszíne nyilvános volt, voltak kimondottan olyan teaárusok, akik ezt várták, elutaztak az ország különböző pontjaira, hogy ők láthassák el a versenyzőket. Mert biztos volt abban, hogy ennyi teaárus nincsen Warwickben, csak az utca, amin áthaladtak, tele volt velük.

A templom előtt kiosztották a pénzt, majd indították a stoppert. Mindenki azonnal szétszéledt. Hermione egy spontán választott irányba indult, várva, hogy mikor szállja meg az ihlet. egyelőre még nem aggódott, hiszen volt két órányi ideje. A városka forgataga körülötte vidáman zsongott, míg ő figyelmesen tanulmányozta az utcai árusok portékáit. Az asztalokon levelek, virágok, gyümölcsök és zöldségek sorakoztak. Minden alapanyagösszeállítás hordozta az árusok színes egyéniségét és a teahagyományok mély tiszteletét. A tekintetekben ott rejlett az öröm és a tudás, melyet csak azok a kézművesek tudhattak magukénak, akik életüket a teaművészetnek szentelték.

Több helyen is megállt, megtapintott, szagolt alapanyagot, elmorzsolt egy-egy tealevelet, hogy megnézze az állagot.

– Még nem vettél semmit? – állt meg mellette valaki. Felnézve Averillt ismerte fel a zöld hajából. A férfi egy fehér, bő nyakkivágású pólót viselt, zöld, fehérkockás zakóval és nadrággal.

– Te már igen? Mit kaptál?

Averill nem válaszolt, elmosolyodott és szeme megcsillant a napfényben. Nem is olyan zöld árnyalatú, mint inkább szürke volt ebben a megvilágításban, nehéz volt megmondani.

– Segíthetek, a legtöbb árust ismerem, tudom, hogy kik jók – ajánlotta fel. Hermione közben észrevett a másik kezében egy szatyrot, minden bizonnyal, már megvette az alapanyagait.

Nyugtalanító volt az ajánlat. Riválisok voltak, egymás ellen versenyeztek, miért akart pont Averill segíteni neki?

– Arra gondolsz, hogy minek segítenék? Jogos, hisz nem is ismerjük egymást, mindkettőnknek a célja, hogy nyerjünk. De őszintén, inkább veled szeretnék döntőbe jutni, mint mondjuk Knox-szal, vagy a felfuvalkodott piperkőcökkel – vont vállat. – Ahogy jónak látod, Hermione – indult el az egyik irányba.

A nő egy pillanatig nézett utána, végül arra a következtetésre jutott, hogy mit veszíthet? Útközben ő is szétnézhet, akár segít neki Averill, akár hátráltatja.

– Biztos ismered, teacukor – nyújtott át neki egy apró, csomagolt valamit. Alig volt nagyobb az ujjbegyénél a cukor, de a nyelvén szétolvadt ragacsosan, édesen kesernyést íz hagyva maga után. – A kedvencem – ingatta a fejét Averill. – Tudom, tudom, nem nézted volna ki belőlem, mi? A szüleim szegények voltak – halt el hangja.

Hermione nem válaszolt hosszú pillanatig. – A mentás csokoládé a kedvencem – törte meg a csöndet.

– Igen? Na várj, van egy árus, ahol nagyon jó minőségű mentát lehet venni – fordult egyet körbe a férfi, mintha csak betájolná magát.

– Averill, várj! Nem hiszem, hogy ennék olyat, még a teát sem találtam ki az ételemhez.

– Akkor csak nézzünk körbe, hátha ihletet kapsz. Megmutatom a legjobb árusokat, akitől érdemes venned bármilyen alapanyagot.

Apró utcákon sétáltak át, ahol alig bírták kerülgetni az egymás mellett, mögött és előtt elhelyezkedő árusokat. Természetesen, nem csak a tealeveleket árulók jöttek ki, hanem Warwick összes többije is. Hermione és Averill között néma megértés honolt, hogy mindketten érzik a tea fontosságát a levegőben. Ebben a pillanatban nem volt szükség szavakra, hiszen az árusok portékái meséltek helyettük, a tealevelek színes táncát pedig minden érzékszervük örömmel fogadta be.

Hermione mintha belesimult volna a városka varázslatos szövetébe, ahol minden apró mozdulatnak mélyebb jelentése volt, mint amit a szavak kifejezhettek. Ez volt az a pillanat, amikor a hétköznapi életből kibukkanva ráébredt arra, hogy a legegyszerűbb dolgokban rejlik a legmélyebb szépség.

A nő először úgy érezte, hogy kihívás elé állítják a standokon látható több száz alapanyag, és hirtelen teát főzni is elfelejtett. Azonban, ahogy válogatott, nézelődött, ahelyett, hogy ürességet érzett volna, egyfajta szellemi bőség tárult elé. Fejében egymás után kezdtek összeállni a hozzávalók, a tea komplexsége nőttön-nőtt, szinte szájában és orrában érezte az ízeket és illatokat. Elengedte magát, hagyta, hogy a múzsa vezesse és megmutassa, mire van szüksége. Mintha egy másik állapotba került volna, nem érezte, hogy a földön állna, hanem mint inkább egy külső szemlélője lenne önmagának. Különös, de izgalmas érzés volt.

Amint végzett feladatával, hóna alá csapta a gondosan csomagolt kincseit. Megkönnyebbült, hogy sikerült időn belül. Azonban mielőtt visszaindult volna, Averill utána szólt.

– Egy tea végezetül? – intett a mellette lévő ház felé, ahol a „Magnólia teaház” felirat volt látható hatalmas betűkkel. – Ki kéne próbálni a helyi házat – vont vállat. – Ha van kedved, ha nem, akkor a versenyen találkozunk – mosolyodott el.

Hermione a fehér házra nézett, melynek egyhangúságát csak a feketére festett deszkák törtek meg. – Igazából, rám férne egy – ismerte el.

A legtöbb teaház zsúfolt, annyi asztal van benne, hogy a vendégek még épphogy elférjenek. Azonban a Magnólia levegősebb volt, valószínűleg, mert az évben olyan sokan nincsenek, kivéve most, most minden asztal foglalt volt. A helység belseje fával borított, a levegő a benn lévő virágoktól és füstölőktől nehézült el. Zene árad át a szobákon tompán, pont annyira hangosan, hogy még nem zavarjon meg senkit.

Nagy nehezen találtak maguknak egy asztal, nem sokkal később egy szolgálólány jelent meg lakkozott tálcával és a teafőzés eszközeivel.

– Milyen teát óhajtanak?

Mézes hojicha mellett tették le a voksukat. A Hojicha Japánban közkedvelt vöröses-barnás színű tea, valójában nem más, mint pirított zöld tea. Ízük nem kesernyés, koffeintartalmuk alacsony.

– Csak utánad – mosolyodott el Averill, miután felszolgálták nekik a kért teáikat. Hermione megfújta az italt, a tea illata pirítós, és a csábító citrusok finom árnyalatával vonzotta. Belekortyolt. Citrusos, mézes íz megült a nyelvén, forróság áramlott végig az erein, a teában lévő cikória majdnem egyensúlyt és mélységet hozott az ízek között, azonban…

Hermione érezte, hogy valami más, hogy van a teában valami, ami nem kellene, mintha egy rejtélyes, kellemetlen árnyék bukkant volna fel a csésze törékeny világában, elrontva az ízprofilt. A tekintetét Averillre emelte, aki továbbra is könnyed mosollyal arcán, lassan szájához emelte a csészéjét. A pillantásából azonnal érezte, hogy Averill tudja, mi rejtőzik a teában, ami megváltoztatta a benne rejlő varázst. Hermione tekintete homályossá vált, végtagjai bizseregni kezdtek, mondani akart valamit, talán, hogy „állj!”, „ne tedd!”, „ne igyál!”, de mindez csak tompa zúgás volt a fejében, és saját hangját sem hallotta.

Mielőtt Averill belekortyolt volna italába, egy kéz tolta el arcától a csészét. A nő felemelte fejét, Piton szigorú tekintetével találkozott össze. Az átható pillantásba belemerült, mint valami jeges tóba, és a félelem hűvös lehelete megcsapta a bőrét. Mintha csak egyetlen pillanatra szünetet adna a világ, hogy felismerje a veszélyt, ami egy kortynyi ital mögött lapulhat.

Mit keres itt Piton?

« Előző rész   ⌂ Tartalomjegyzék   Következő rész »