Fekete tea & barackvirág - 05.Rész

Hellobello!

Cím: Változás & Kihívás

Kategória: Fekete tea & barackvirág kisregény – fanfiction

Fandom: Harry Potter 

Besorolás: au, at, drama, fluff, "fantasy"

Idő: -

Helyszín: Warwick kastély, Warwickshire, Anglia

Részleírás: A bizottság kikérdezi Hermionét Rawlinsről, és mielőtt ki tudná pihenni a fáradalmakat, már ki is hirdetik a második forduló feladatát, ami minden téren rendhagyónak tűnik. 

Forrás: J. K. Rowlingot illeti. 

Figyelmeztetések: kicsit ooc.

Korhatás: 16+

Terjedelem: 3651 (+34) szó

Megjegyzés: Tudom, tudom, nagyon megcsúsztam. Sajnos, a lakásfelújításban voltak gondok, amik sürgős elhárításra kellett kerülniük és egyszerűen nem volt időm semmire. Arról nem is beszélve, hogy most valahogy elkapott egy kis depresszív hullám, és nem is úgy ment az írás. Na de majd a következő rész, ho-ho-ho, mi fog jönni :3 

Megjegyzés 2: Pont a lakásfelújítás miatt nem tudom, hogy fog alakulni a május, egyelőre a műhelyben vannak tervek, aztán majd meglátjuk. Hónap végén költözünk, úgyhogy... lehet az ottani bejegyzések nem fognak menni, vagy nem úgy, de alig várom, hogy vége legyen ennek a mizériának és akkor újult erővel visszatérek :3 hát haladni kell a Conjunctionnal, és amúgy a Fekete teából is a felén túl vagyunk, biz' ám :D 

Megjegyzés 3: Carlisle szavazás lezárult, szoros volt a küzdelem, de végül az nyert, amelyikben Scarlette megtudja Carlisle igaz valóját. Viszont, lehet hogy fogok egy-két jelenetet régebbről is venni :3 ha már ilyen szoros volt a küzdelem. 

Megjegyzés 4: gőzerővel foglalkozok a blog új designjával, nagyon várom már, hogy cserélhessem * - * 

Jó olvasást!💖 További szép napot!

* * *

Az élet nem más, mint egy nyaklánc, a megélt pillanatok gyöngyei egymás után fűzve. Egyes pillanatok arról szólnak, kik vagyunk, míg mások arról, hogy kik lehettünk volna.

Hermione gyomra egyre lejjebb sülyedt hasában minden egyes lépéssel, amit a nyitott bástya középpontja felé tett. A bírák egytől egyig őt szuggerálták.

– Ms. Granger – szólalt meg Sanada mester hosszú másodpercek múltán, mikor a többi versenyző lépései elhaltak és magukra maradtak a természet keltette statikával. – A délelőtti eseményekről szeretnénk önnel beszélni.

Hermione bólintott – persze, hogy előkerül Averill, hisz mégis csak bűncselekmények sokaságát követte el, de vajon másról is lesz szó? Csak furdallta oldalát a kíváncsiság a merénylőt illetően. Piton felé vándorolt a tekintete, hátha a sötét szempár valamit elárulna neki, vagy csak… egyszerűen lelket öntene belé. Mindennél jobban szüksége volt erejére.

– Össze tudná nekünk foglalni, hogy mégis mi történt? Ön egy tanú, ennek rendje és módja szerint igyekezzen velünk minden információt megosztani.

– És mégis hol kezdjem? Averill Rawlinst látásból ismertem a verseny előttről, közös versenyen nem vettünk részt, legalábbis nem egy csoportba osztva.  A tegnapi nap folyamán beszéltem igazán vele először… Nem tűnt veszélyesnek. Bemutatkoztunk egymásnak, beszélgettünk a teákról, a versenyekről álalánosságban, majd táncoltunk… Nem vettem észre rajta semmit: érdeklődő volt, de nem tolakodó, segítőkész, de nem erőszakos, nem mondom, hogy visszagondolva, néha nem tett egy-egy érzelmileg manipulatív megjegyzést. A mai nap folyamán mikor a városba értünk, és jó magam tébláboltam már egy ideje az utcák között, találkoztunk össze, neki addigra már megvoltak az alapanyagai. Azt mondta, segít bemutatni az árusokat, míg kitalálom, mit szeretnék. Valóban így történt, és csak a legvégén mentünk a Magnóliába, beérve nem beszélt senkivel, helyet foglaltunk, és kikértük a teát, amit együtt választottunk.

– Mr. Rawlins nem fenyegette meg, egyszer sem érzett vele kapcsolatban valami furcsát?

Hermione megrázta a fejét.

Sanada mester sóhajtott egyet, miután a többi bírával összenézett. – Mr. Rawlins még a kastélyban található, a hatóság kezébe helyeztük az ügyét. El fogják ítélni 5-15 évig terjedő szabadságvesztésre, ha nem többre. Több, megtalált és felkért áldozat között a maga vallomását is fel fogják venni, valószínűleg még a verseny ideje alatt. Csakhogy számítson ezekre. Sajnálom, hogy belekevredett, Ms. Granger.

Hermione nem tudott mit mondani válaszul.

– Ennek ellenére lenyűgöző, hogy ilyen jól vette a mai akadályt a versenyen. Látok önben potenciált, Ms. Granger, kíváncsi leszek, a következő fordulóban mit fog alkotni, csak így tovább!

– Igen? – Őszintén meglepődött, hiszen nem kapott túl lelkes reakciókat a teáját illetően. Másrészt pedig… ott ült gyomrában az a sötét, súlyos érzés, hogy nem azért van itt, amit tud. Nem biztos, hogy azért jutott tovább és fog is, mert jó képességei lennének… ahogy senki sem. Milyen játékot űz a királyi synenser?

Az asztal széléről felállt Eleanor, megtörve a hűvösen megtelepedő csendet. Mosolya úgy ragyogott fel arcán, mint éjszakai égen a csillagok.

– Készítek majd önnek teát, ami az üvegvirág megmaradt hatását is elveszi. Sajnos, a növény nagyon sokáig fejti ki a hatását, még ha nem is érzi úgy. Vacsora után egy orvos meglátogatja és megvizsgálja. Piton professzor tájékoztatott már arról, hogy mégis mit adott önnek. Javaslom, ma pihenjen, megérdemli, nagyon ügyes volt, drágám!

– Teát? Oh, igazán köszönöm... nem rabolnám ilyesmivel az idejét... – rökönyödött meg. Még csak az hiányzott neki, hogy Eleanor rájöjjön, hogy Pitonnal van egy szobában.

– Nem rabolja, kedvesem. Ne fájjon emiatt a feje.

Hermione tekintete volt tanárára vándorolt riadtan, segítséget várva a férfitól. Piton azonban egy mozdulattal megnyugtatta: a fejének enyhe rázása és a biztos pillantás arra utalt, hogy minden rendben lesz. De mégis hogy lenne? Mindenesetre nem ellenkezett tovább Eleanorral, bízott ennyire volt tanárában. 

– Távozhat – engedte el Sanada mester, Hermione pedig nem teketóriázott egy pillanatig sem. Sarkon fordulva szinte elrohant. Nem torpant meg arra, mikor mögötte suttogásra lett figyelmes, és valaki felmordult és erősebben húzta ki a székét, arra sem, hogy valaki kimondta a nevét. Csak ment és ment. 

Hermione egész végig különösen érezte magát, olyan szürreális volt végigsétálni a kerten, most, hogy az első fordulón túl volt, sikerült bejutnia a másodikra és közben majdnem valaki az őrületbe akarta kergetni a szó szoros értelemben.

Belépve a kastélyba, azonnal balra fordult, hogy szobájába menjen, azonban valaki megragadta a karját, megálljra késztetve ezzel már az első kanyarban. 

– Poppy? Te… 

– Mit mondtak neked? Rawlinsról volt szó, mi? – vágott közben a nő, éhezve a pletykára.

– Igen, itt van a rendőrség, letartóztatták. A vallomások függvényében fogják szabadságvesztésre ítélni.

– Wow – nyögött fel a nő. – Nem gondoltam volna… Mármint annyiszor voltam vele versenyen, Averill mindig is jó volt, de hogy emiatt… Istenem, de jó, hogy velem egyszer sem... Sajnálom, Hermione!

– Jajj, Poppy – mosolyodott el a nő. – Nincs mit, nem te tehetsz róla, hogy egy ilyen gazember. Nem lett semmi bajom, szerencsére.

– Most már elmondod, hogy mi történt?

Hermione egy pillanatig elidőzött a kerekded arcú, csillogó tekintetű nő szemlélésével.  Miért is ne? Nem történt semmi, amiért szégyenkeznie kellene.

Bólintott egyet és kerestek a kastélyban egy eldugottabb folyosót, ahol végigvették az eseményeket, onnantól, hogy HErmione megérkezett a tbbiekkel a faluba alapanyagot vásárolni. Beszélt arról, hogy mennyire el volt veszve, és végül is Averill segített neki az árusokkal, hogy egyszer sem merült fel benne, hogy valamit akarna tőle. Averill olyan volt, mint egy friss szellő, ellentétben Knoxszal, aki állandóan árnyékot vetett az emberekre, nem palástolva, hogy mindenkit utál. Beszélt a Magnólia teaházról, majd pedig Pitonról, hogy a férfi itta meg a másik csészét, és hogy utána úgy érezte, mint akit fejbe vertek, szédült és homályosan látott, hogy nem érzett és mégis mindent érzett, mintha csak betépett volna. Két dologról nem tudott azonban beszélni, Piton érzéseiről és a csapdáról, ami itt a Hamuvirág versenyen lett felállítva Sanada mester által. Ezek a dolgok nem tartoztak senkire, még rá sem.

– Annyira örülök, hogy nem lett semmi bajod. – Az elmesélés végére a sötétbőrű nő szája lefelé konyult és folyamatosan tördelte a kezét. Hermione nem gondolta volna, hogy ilyen hamar kiépül itt bárkivel is barátság, kimondottan nem Poppyval, akivel annyiszor mérték össze már a képességeiket és szinte sosem Hermione nyert. Ez a pillanat mégis új fényt vetett a kapcsolatukra, miközben a sötétbőrű nő kezei remegtek, és az arcán fájdalom tükröződött, Hermione érezte, hogy valami megváltozott közöttük. Talán ez volt az az érzés, amelyet csak az őszinte megnyilvánulások tudnak létrehozni, amelyek mögött nincs versengés vagy rivalizálás, csak tiszta emberi kapcsolat. Hermione rendkívül hálás olt Poppynak, amiért itt volt vele. 

– Viszont Eleanor fog nekem teát készíteni – kúszott egy széles mosoly az ajkára, hogy ezt a témát végre elvessék és ne nyomasszák magukat a múlt árnyaival.

– Mi? – kerekedett el a tekintete. – Micsoda mázlista vagy! Az a nő maga az elegancia, láttad már valaha teát készíteni?

Eleanor a műveit mindig egy-egy költemény köré fonta, ez volt az ő ismertetőjegye. Elvileg ő maga is költött néha, de azokat ritkábban ismertette a közönségnek. Hermionénak csak párszor volt szerencséje a nő mágiájához, azonban sosem kostólta egy teáját sem. 

– Egyszer volt szerencsém egy Jiuqu Hongmei teát kóstolni licsivel és rózsa szirmokkal. Attól aztán úgy érezte az ember, mintha a tea mindjárt megszólalna. Volt valami vers is hozzá juharfákkal és heggyel, de már nem emlékszem. Az a varázslat, gyönyörű volt, tőle a világ szebb lett – révedt el Poppy tekintete, minden bizonnyal az emléket újra átélte. 

A Jiuqu Hongmei egy szokatlan fekete tea, amelyet a Hangzhou környéki Longjing fajták leveleiből készítenek. A  Jiuqu Hongmei finom, száraz levelei sötétek, szinte feketék és illatra a szilva jellegzetes citromosságát hordozzák.  Ugyanez a gyümölcssavasság élénk és mégis könnyű íze jelenik meg a teában, ami teljesen más karakterű, mint egy virágos Fujian vagy egy malátás és erősebb Assam, esetleg egy Yunnan tea. A Jiuqu Hongmei sosem örvendett népszerűségnek, a  termővidékre jellemző Longjing zöld tea iránti kínálat és szokás elnyomta. 

Még sokáig ott ültek a kőbe vésett padokon, beszélgettek mindenféléről, de már nem Rawlinsról. Hermione minden egyes eltelő perccel úgy érezte, hogy egy nagysodrású folyó partja felé úszik. Lassan ki fog érni, meg fogja tudni vetni a lábát és minden erejével a második fordulónak fogja tudni szentelni a figyelmét. 

Amikor a nap lassan leereszkedett a horizont felé, Hermione búcsút intett Poppynak, és szobája felé vette az irányt. Miközben az égen szépen arany-rózsaszínbe hajló színek játszottak, és a Nap lassan búcsút vett a napközbeni ragyogástól, Hermione lelkében is úgy érezte, hogy egy régi fejezet zárul le, és egy új, még ismeretlen történet kezdődik el benne. Érzékelte, hogy valami más, valami mélyen gyökerező változás történik vele. Talán az üvegvirág vagy az elmúlt események hatottak rá, nem tudta. 

Benyitva a szobába, az asztalnál ott állt Piton és egy kékesszürke talárba öltözött nővel beszélt, azzal, aki még az első napon fogadta a kastélyba, mikor megérkezett. Az ajtónyitásra mindketten feléje fordultak. 

– Ms. Granger, örülök, hogy itt van. Önt kerestem – mosolyodott el, és megkerülve Pitont, tett egy lépést irányába. – Szeretnék elnézést kérni a kellemetlenségért a szbaszámok keveredése miatt, és ezúton szeretném átkísérni új szobájába. Köszönöm a türelmét önnek is.

– Oh, igen? 

– Ha elkészülne... 

– Persze, rendben, máris pakolok – tért észhez és az ágyához ment. Egy másodpercre tekintett Piton felé. Volt tanára arcán idegen és számára ismeretlen érzések táncoltak. Hermione úgy képzelte, hogy sztoikus nyugalom fogja körbelengeni, mint mindig, hisz a gimnáziumi évek alatt a férfi távolságtartó, hideg és kiszámíthatatlan volt. Most viszont saját bőrén érzékelte a belőle sugárzó feszültség szikráit. Mégis miért volt nyugtalan? Piton arcáról nehéz volt olvasni, mégis érezte, hogy valami fontos dolog lebeg kettejük között, és talán, ha jobban figyel, rájöhet, mi az, ami ezeket az érzelmeket kiváltja.

Akart Pitonnal beszélni az üvegvirágról, a teaházról, Rawlinsról és az általa készített teákról, a csapdáról, és minden egyes pillanatról, amit itt a Hamuvirág versenyen együtt töltöttek, de nem volt ideje rá. A taláros nő vizslató szeme előtt nem tudta felsorolni kérdéseit, azok csak némán megültek a torkán, szinte fojtogaták, miközben elkezdte minden ruháját és egyéb holmiját beleszórni a böröndjébe. 

– Kész vagyok. – Hosszú, némán eltöltött, kellemetlen percek után a csöndet a börönd zárjának kattanása töltötte meg. Hermione ekkor fordult utoljára aznap Piton felé. Az intenzív érzelmi hullámok között megállt egy pillanatra, hogy szemkontaktust létesítsen vele, mintegy búcsút véve aznapról és mindattól, ami azelőtt történt. Nem is értette, miért akarja ennyire, hogy történjen valami, akármi amitől ez a pillanat kicsit is könnyedebb lett volna. 

– Rendben, kövessen akkor, Ms. Granger. A viszontlátásra, professzor, köszönöm még egyszer a türelmét. – A nő – akinek továbbra sem tudta a nevét Hermione – mosolyogva előre ment a folyosón. Ambivalens érzések gyötörték útközben, örült, hogy nem kell Pitonnal több éjszakát együtt töltenie, azonban meglehet, hogy hiányolni fogja azt az ismerősséget és biztonságot, amit a férfi nyújtott neki. Nem sok szobával arrébb állt meg a nő. 

– Ez lesz az új szobája, Ms. Granger. 

– Köszönöm szépen...

– Mrs. Wright. Szólítson Mrs. Wrightnak.

– Köszönöm, Mrs. Wright. 

– Ha bármi történne, nyugodtan keressen meg. – Még egy utolsó mosolyt vetett a nő felé, majd távozott, Hermione pedig benyitott új szobájába. Nem sokban különbözött az előzőtől: két oldalt az ágyak, míg középen egy nagyobb asztal, leghátul egy kandalló és ahol a falakon nem képek sorakoztak, ott polcok voltak láthatóak. A szoba hangulata kékes tónusokban pompázott, ellentétben az előzővel, ahol a zöld dominált. A tapétát megannyi apró, sötétebb minta tarkította.

– Te lennél a szobatársam? – Vékony hang zökkentette ki a nézelődésből. A fürdőszoba ajtajában egy lányt látott meg törülközővel a kezében. Finom, rendkívül vékony alkatú volt, bőre sápadt, haja ébenfekete hullámokban omlott le vállára. Hermione figyelmesen szemügyre vette, próbálva kitalálni a lány korát – talán egykorúak lehettek, vagy a lány valamivel idősebb, mint ő. Fűzős, ujjas ruhát viselt, mely régi korokat idézett, és mégis nem tűnt ódivatúnak, hanem inkább vagánynak benne.

– Igen, Hermione Granger! 

– Odette, Odette Eckersley. 

– Örülök a találkozásnak, Odette – indult el az ágya felé. 

– Mi történt, hogy ide kerültél? Csak nem elmenekültél az előző szobatársadtól? – A lány olyan széles vigyort villantott, ami már-már félelmetesnek tűnt. 

– Nem – rázta meg a fejét. – Rossz szobába osztottak. Véletlenül. 

– Mégis kivel, hogy ennyire menned kellett? 

– Véletlenül egy sráccal – ferdített Hermione. Mégsem mondhatta, hogy Pitonnal, mert a végén még olyan pletykák kerekednének belőle, amit nem akart kockáztatni. 

– Hmpf. – Nem túl beszédes reakciót hallatott Odette. – Akkor üdv – lépett be a fürdőbe és csukta be maga után az ajtót. Hermionének hosszú percek áltak rendelkezésére, hogy kipakolhasson és birtokba vehesse a szobáját. Körbenézett az asztalon, ahol szobatársa már kihasználta a terület adta lehetőségeket: üres csészék, elszórt tealevelek, virágszirmok, feldarabolt, szárított gyümölcsök, egy jegyzetfüzet szinte olvashatatlan kézírással, és receptek hevertek rendetlenül az asztallapon. Nem ismerte Odette-t, nem hallotta még a nevét előző versenyeken, de nem nagyon emlékezett, hogy a mai fordulón, mit alkotott a lány,  pedig aztán nem éppen felejthetőnek mondaná megjelenését. Mondjuk az is igaz, sokkal jobban kötötték le figyelmét az alkotott teák, mint a teafőzők mögöttük. Pedig az egyik a másik nélkül nem is létezik. 

Miután kiderült, hogy Odette nem vacsorázik, ő elment, mert a nem túl laktató péksüteményen kívül a piacon nem vett magához semmit ebédkor. Az kastély svédasztalának kínálata egyszerűen fenséges volt. Minden elképzelhető fogást megtalált az étlapon, kezdve az ínycsiklandó előételektől, mint a friss saláták és gazdag levesek, egészen a bőséges főételekig, amelyek között voltak húsételek, tenger gyümölcsei, és vegetáriánus lehetőségek is. A desszertválaszték pedig maga volt a mennyország: selymes csokoládékrémek, friss gyümölcsökkel tálalva, gazdag torták és krémes sütemények, valamint a hagyományos angol sütemények, mint a pudingok és a scone-ok[2]. Hermione egy pillanatra talán megfeledkezett az aznapi gondokról, talán egy pillanatig hagyta, hogy az ételek és italok elvegyék a figyelmét, hogy a fizikai való uralma alá hajtsa, de mikor visszatért a szobába, és ott egy ezüst tálcán egy hófehér, aranyozott peremű csésze várta, minden eszébe jutott, amit el akart felejteni. Pitonnak igaza volt, hogy nem volt mi miatt aggódnia. 

Pihenj egy kicsit, / majd akkor kelj tova, / mikor a lélek ereje / túlmutat utadon, / s nagyobbá válik / a most figyelme / az előtte lévő pillanatokon, [...][1] – állt egy cetlin hosszú, szálas betűkkel az alábbi vers a csészealj alá csúsztatva. 

– Tudod, nem mindenki kap Eleanor Heaverettől teát. – Odette szólalt meg mellette, ő is a papírdarabot vizslatta, minden bizonnyal már elolvasta a tartalmát előtte. Hermione a gőzölgő pohárra tekintett. 

– Hosszú történet – sóhajtott fel. 

– Biztos vagyok benne. – Érződött a hangjában a gyanakvás, amiért Hermione egy pillanatig sem tudta hibáztatni. De egyszerűen egy ilyen nap után nem érezte azt a bizalmat, amivel elmondta volna Averll történetét. 

– Meg akarod kóstolni? – próbálta elásni a még nem is használt csatabárdot. 

– Tessék? 

– Csak ha szeretnéd. Elvileg relaxál, segít fókuszálni, tisztítja a szervezetet – bökött a tea irányába Hermione. 

Odette-nek nem kellett kétszer mondani, a lány úgy kapott a csésze fogantyúja után, mintha kincset lopna el.  Nem is foglalkozva azzal, hogy az ital milyen forró, már bele is kortyolt. 

A tea aranysárga színe nem, de illata már elárulta barack és mandula jelenlétét az italban. Hermione csak a kóstolás után ismerte fel a mézbokor és a rooibos lágyító keverékét. A mézbokor koffeinmentes, napon szárított dél-afrikai fűfajta, mézes-fűszeres kesernyés aromával. Jellegében a rooiboshoz hasonlít, édesebb, inkább nyugtató hatású. A növény virágát és leveleit használják előszeretettel teákban, melyek meglepően sok ásványi anyagot tartalmaznak. Mind a mézbokor, mind a rooibos csodanövénynek számít az egészséget javító polifenolok és flavonoidok bősége miatt, amelyek segíthetnek megvédeni a szervezet természetes védekezőképességét. Az egyedi ízprofilt a teának a hibiszkusz és a vanillia adta. 

Hermione már az első korty után érezte, hogy zsibbadnak a tagja, gyomra lesüllyed a hasában és egyszerűen könyebb lélegezni is. A zsigereiben ragadt idegesség és a feszültség, ami már órák óta szorongatta, most úgy tűnt, hogy lassan kiszivárog a testéből, és a titkok, amelyeket eddig cipelni kényszerült, most végre elengednék, és helyet adtak a megnyugvásnak és a békének. Tényleg leginkább úgy tudná leírni a tea hatását, mint egy összecsomozótt kötelet, melyet valaki kibogoz. 

– Ebben aztán vannak ízek – kiáltott fel Odette. – Te is érzed, mi? Komolyan, minek ide kábítószer, ha ezeket ihatja az ember! – kuncogott fel a lány.

 * * *

Másnap a második forduló ugyanúgy reggeli után kezdődött, mint az első, azonban most nem hátra, a kertbe mentek ki, hanem elhagyták a kastély területét, kisebb-nagyobb fák között elhaladva a folyó mellé értek ki. 

– Szerinted mi lesz a mai forduló? – kérdezte meg tőle Poppy. Aznap egy fehér inghez egy zöld nadrágot választott, melyet egy sárga blézerrel egészített ki. A haja egy színes kendővel volt körbetekerve, amely színeiben és mintájában megegyezett a blézerrel. Az összeállítás színes, élénk és feltűnő volt, olyan, ami azonnal magára vonja a figyelmet, és hosszú időre emlékezetes marad.

– Nem tudom – suttogta. Hermione fáradt volt, nem aludt jól, többször is olyan álmok kínozták, amelyekben Averill vagy Piton alakja sejlett fel. Eleanor teája sem segített, a súlyos gondolatok továbbra is keringtek a fejében, mint kavargó viharfelhők az éjszakai égen. Nehéz volt elviselni, hogy Piton árnyéka még az álmain keresztül is kísértették.

De nem kellett soká várni a válaszra, Sanada mester a már felépített pódiumra lépett. Zöld kimonójának finoman fonatos mintái egy egész bambuszerdőt alkottak, Hermione tekintete követte a a fényes varrásnyomokat, a férfi mozgására a magas növények egészen úgy tűntek, mintha életre keltek volna, ott ringatóztak a férfi két oldalán és hátán. 

– Üdvözlök ezen az szép napon minden továbbjutót! Ezennel kezdetét veszi a második forduló. Minden egyes forduló arra hivatott, hogy lépésről lépésre ismerjük meg a technikáitokat, így pedig a mágiátokat is, míg az előző fordulónál az alapvető teakészítés lépéseiből kellett kihoznotok a maximumot, addig most már olyan tudásra kell szert tennetek, ami segíteni fog bennetek a harmadik fordulóban. Úgyanis a feladat az, hogy krizantfűből kell teátkészítenetek. Mindenkinek a bizottság egy tagjától kell megtudnia a harmadik forduló feladatát. Ha jól készítitek el a teát, meg fogjátok tudni az igazat, ha nem...  – A krizatfű tiltott növénynek számított, mint az üvegvirág, bár manipulálni nem lehetett vele, de igazságmondásra, információszerzésre az egyik legkiválóbb növény volt. Hatóságok számítottak az egyetlen kívételnek, akik használhatták a növényt. 

A tömeg felmordult, a közönség és a versenyzők is, nem véletlenül. Sanada mester tiltott növény használatára akarta a versenyzőket rávenni. 

– Meg kell tanulnotok használni ezt a növényt, kiváltképp ha az én tanítványom akartok lenni – szólalt meg. – Jószerivel egyikőtök sem főzött belőle teát, így a legnagyobb kihívás nem is az információszerzés lesz számotokra, hanem a tea elkészítése – intett, miközben a kastély személyzetéből előléptek hárman és papírokat osztottak ki minden versenyzőnek: engedély volt a krizantfű használatára a mai napon. – Lesz rá egy teljes napotok, hogy kitaláljátok, hogyan készítsétek el a teát, a kastélyban mindenki a rendelkezésetekre áll, azonban a kastély területét nem hagyhatjátok el. Itt a hatóság, így nem trükköznék a helyetekben. – Tekintetében ravasz fény csillant meg. – A bírák kiválasztása a forduló folyamán fog történni. Ti választhatjátok meg, hogy kitől akarjátok megtudni az igazat. Jól döntsetek.  

Hermione megrökönyödött. Nem várt fordulat volt a krizantfű használata, arról nem is beszélve, hogy a krizantfű minden embernél másképp hatott, másképp kellett nekiállni a mentális blokkok szétszedésének, és aligha hitte, hogy a synenserek ne lettek volna képesek védekezni ellene. Kiváltképp, hogy úgy hallotta, akár az is előfordulhat, ha gyenge hozzá a használó, visszafelé tud elsülni a tea hatása. Mit akar ezzel Sanada mester? Mindenkiből kiszedni az igazat? 

– Végezetül a fordulón két főzetre lesz mindenkinek lehetősége. Járjatok sikerrel, mutassátok meg, hogy mire vagytok képesek! – Megbomlott a versenyzők csoportja, érezhető volt az ellenkezés és a hitetlenkedés. Hermione nem hallott még olyanról, hogy versenyen betiltott növényt használhatnak a versenyzők. Ez... Ez...? Csak mikor visszafelé tartottak a kastélyból jött rá, hogy mit akar a királyi synenser. A merénylő minden bizonnyal használt már krizantfűt.  

– Ez hihetetlen – bukott ki Poppyból egy idő után. Meglepően csöndben sétáltak vissza a kastélyba. 

– Te tudod, hogy a krizantfűt hogy kell használni? – kérdezte meg Hermione tőle. 

– Hallottam róla sokat, de nem használtam még. 

– Én sem tudom. Úgy hallottam, olyan, mintha lekerülne a gondolataidról egy fátyol, és amit megfogalmazol fejben, azt hallja a másik. 

– Gondolom nem olyan lesz, hogy megkérjük, hogy gondoljanak már a harmadik feladatra és gondolnak. 

– Nem valószínű – ismerte el Hermione, apró mosoly jelent meg szája sarkában. 

– Te kit választasz bírának? 

– Nem tudom – rázta meg a fejét. Fogalma sem volt, hogy ki legyen, Sanada mestert nem akarta, még ha nem is volt mit titkolnia, Eleanor nyugodt megjelenésű volt, Archibald kellemetlenkedő, Ulysses pedig kissé talán más megközelítéssel rendelkezett a teafőzésben az orvoslás miatt. Piton pedig...

– Én Eleanoron gondolkodom – mosolygott. 

Őszintén szólva, akivel esélye lenne, az bizony Piton volt – Hermione elnyomott magában egy sóhajt. 

Poppyval az egész napot a krizantfűnek szentelték. Warwick kastély könyvtárában meglepően sok könyvet találtak, ami foglalkozott a kis növénnyel. Hermione részletesen tanulmányozta ezeket a könyveket, és felfedezte, hogy ez a növény egyáltalán nem olyan ritka, mint korábban gondolták. Ellenáll a szárazságnak és a túlzott víznek egyaránt, és különféle talajtípusokon is jól terem. A növény középmagas és ősszel virágzik, hosszú szárán, fényes, kissé ezüstös, nyílhegy alakú levelek foglalnak helyet, virágja apró és halványrózsaszín. Annak ellenére, hogy sok helyen megfordul, nem könnyű feldolgozni teának, először hagyni kell kicsit – sem nem túl sok, sem nem túl kevés időre – rohadni, hogy bizonyos vegyületek lebomoljanak benne, majd naptól védett helyen kell kiszárítani, majd enyhén, adott lánghőmérsékleten megpirítani a leveleket, úgyanis így maradnak meg benne azok az alkotóelemek, amik az igazságszérum alapját képzik. A krizantfű virága kesernyés-fanyar ízű és teli van vitaminnal, addig a levelekre földes és pézsmás karakter jellemző mind ízre, mind illatra. A kettőt együtt használják az igazságmondó tea elkészítéséhez. Miután Hermione megismerte a fizikai megjelenését és biológiai tulajdonságait, nekiállt kibogarászni az elmesélésekből a tea hatását, a fogyasztás élményét, a mágia megnyilvánulását. 

Mikor jelezte a harang a gyülekezőt a második fordulóra, addigra tudta, hogy a tea elkészítése nem bonyolult, viszont személyre szabni az adott alanyra annál több kihívást rejt magában. Mert ez a tea nem a fizikai valóról szólt, nem a testről, hanem a lelkek párbeszédéről. 

A szürkület halkan beburkolta a tisztást, annak közepére a kastély személyzete állványokat helyezett el, melyeket rengeteg mécses világított meg, és ez a látvány azonnal Hermionéban egy romantikus vacsora helyszínét ébresztette. A rögtönzött, apró konyha mellette egy asztalon megannyi üvegcse sorakozott, melyek különféle hozzávalókat rejtettek.  A mécsesek tánca és a halk esti szél susogása körülötte olyan  varázslatos atmoszférát teremtett,  ami szinte összeegyezthetetlen volt azzal, hogy mindjárt egy tiltott növényt fog alkalmazni. 

– Tudod, hogy kit fogsz választani? – kérdezte tőle Poppy. 

Tekintete azonnal a magas, sötét hajú férfi felé vándorolt, aki magabiztosan állt ott, távol tartva magát a többi bírától. A férfi fekete tekintete, mely mintha magában hordozta volna az éjszaka sötétjét, áthatóan és érdektelenül vizsgálta az előtte álló versenyzők tömegét, mintha csak a háta közepére sem kívánná ezt az eseményt. 

Pillantásuk egy másodpercre találkozott, amitől a nő megborzongott. 

Hermionénak eljött a lehetőség, hogy megismerje mindazokat a titkokat, amiket elrejtett előtte volt tanára, Perselus Piton. 

* * *

Érdekességek/Magyarázatok: 
[1] Hegedűs Judit: A lélek c. versből részlet általam módosítva. 
[2] scone: angol pogácsa. Általában búzalisztből vagy zabpehelyből készítik, sütőporral kelesztőszerként, és tepsiben sütik. A pogácsát gyakran enyhén édesítik, és alkalmanként megkenik tojásmosással.

« Előző rész   ⌂ Tartalomjegyzék   Következő rész »