Fekete tea & barackvirág - 02. Rész

Hellobello!

Cím: Talány & márvány

Kategória: Fekete tea & barackvirág kisregény – fanfiction

Fandom: Harry Potter 

Besorolás: au, at, drama, fluff, "fantasy"

Idő: -

Helyszín: Warwick kastély, Warwickshire, Anglia

Részleírás: A megnyitóesten Hermione megismerheti a bírákat és a résztvevőket is!

Forrás: J. K. Rowlingot illeti. 

Figyelmeztetések: kicsit ooc.

Korhatás: 16+

Terjedelem: 2940 szó

Megjegyzés: Már vártam, hogy hozhassam a következő részt :3 mert bár ebben sok minden nem történik, de utána * - * az első forduló nemsokára jön :3 de kellenek az ilyen részek is. 

Jó olvasást!💖 További szép napot!

* * *

Vannak pillanatok, amelyek megváltoztatják az élet folyamát, olyanok, mint a nagy kövek a patakmederben, útjába állnak a víznek, amely valamilyen módon utat változtat, még ha meglehet, csak kis időre. 

A díszvacsora a kertben kapott helyet, nem kellett messzire sétálnia Hermionénak a magassarkújában a kastélyból kilépve. Hosszú asztalok sorakoztak egymás mellett a hatalmas, ideiglenesen felhúzott pavilon alatt, amire méterenként lámpások lettek felaggatva, fényük a félhomályban kellemes hangulatot keltett. Az asztalok előtt egy pódiumon mikrofon árválkodott, mögötte nem sokkal pedig hangszórók. Kék mintás tányérok, elegáns poharak, apró vázákban virágcsokrok sorakoztak katonásan az asztalokon, és minden ülőhelyet megcímeztek. Már páran kinn ücsörögtek, beszélgettek, nevetgéltek és folyamatosan figyelték az érkezőket. Hermione látott egy pár ismertebb arcot, és egy pár ismeretlent is. Jó maga nem készített vállalkozást a teaművészetből, leginkább csak alkalmakra és megmérettetésekre járt el. Túl magasztosnak tartotta ahhoz a teák készítését, minthogy pénzt keressen belőle, de persze, mindenkinek meg kell élnie valamiből, nem igaz? 

Mint például Averill Rawlins. A férfi magas volt és vékony, a zöld minden színében pompázott, még haja is. Kecsesen mozgott, akár egy nő, és mindig mosolygott, magabiztossága körberagyogta, olyan volt, akár a Nap, nem lehetett nem látni. Hermione ismerte munkásságát, a férfi előszeretettel használt mindenféle virágot teáihoz, amely szinte védjegyévé vált. Nem is értette, miért csak most került be a versenyre, hiszen lassan egy évtizede fürdött a hírnevében és népszerűségében.

Poppy Farley kerekded nő volt, az általa viselt halvány barackszínű ruha szabása kiemelte derekát és dekoltázsát. Minden ujján egy-egy gyűrű, fülében hatalmas karika fülbevaló volt látható. Meghúzódott a székek között, csak akkor szólalt meg, amikor beszéltek hozzá, de akkor is barna haját csavargatta zavartan. Vele már többször megmérettette magát Hermione különböző versenyeken. A nő mindig valami egzotikus teával állt elő.

Halton Knox, a Knox család egyetlen örököse, nagyon fiatal volt, talán a gimnáziumot nemrég végezte el, azonban neve hirtelen robbant be a köztudatba. A fiú egy egyszerű fekete öltönyben és hozzátartozó öltönynadrágban ácsorgott, mindenhez és mindenkihez volt egy szava, mintha csak jelezni akarta volna az összes résztvevőnek, ő bizony itt van. Teáinak legtöbbje Ázsiából származó hozzávalókból épült fel, egyet még Hermione is kóstolt egy találkozón, és el kellett ismernie, hogy a fiú tehetsége nem figyelmen kívül hagyható. 

Demelza Alcott kora kitűnt a többiek közül, már ötven éves is elmúlhatott. Hosszú kékszínű ruhát viselt, őszülő haját szoros kontyba fogta, amely merevvé és távolságtartóvá tette megjelenését. Hermione úgy érezte, mintha röntgen-sugár vizsgálná, mikor a nő ránézett. Ennek ellenére hallott művészetéről, ő volt az egyetlen, akinek valóban volt egy teázója és innen lett hírneve. Tervezett is egyszer betérni a KisTerasz teaházba.

– Személyedben kit köszönthetünk? – Rawlins megragadta az első alkalmat, hogy megismerje.

– Hermione Granger a nevem – fordult a férfi felé, aki intett, hogy jöjjön közelebb, ismerje meg a többieket is. Sorba be is mutatkozott mindenkinek, vagy akikkel már találkozott, azoknak biccentett. A tea világa szűk volt és belterjes, voltak családok, ahol leszármazottról leszármazottra öröklődött a tea készítésének képessége, és voltak egy néhányan, akiknél csak megjelent az affinitás váratlanul és még használták is, általában ők voltak kisebbségben. Nekik a nevüket teljesen nulláról kellett felépíteniük és még ez sem volt semmire sem garancia, hogy elérjenek bármit is. Már ha egyáltalán el akartak. Gyógyítónak, bűvésznek lehetett elmenni leginkább a teaházakon kívül.

– Mit gondolsz, a királynő itt lesz ma is? – kérdezte Halton.

A Hamuvirág volt az egyetlen verseny, amelynek megnyerése garanciát jelentett hírnévre. Soraiból a legnagyobb mesterek, a synenserek léptek elő, akik nemesi családokhoz, vagy híresebb, nagy múltú teaházakhoz, esetleg kórházakhoz kerülhettek.

– Nem tudom – vont vállat Hermione. A királynő kevés alkalommal volt jelen, de akkor mindig megfelelő ok miatt, a versenyzők nem egyike már kapott állást így a felsőbb körökben.

– Eddig egyenlő az állás a fogadásban, így kéne még egy szavazat ide vagy oda – vigyorodott el a fiú. – Csak egy tizes.

Hermione tudta, hogy ebbe nem kell belemennie, így egy szende mosoly kíséretében továbbra sem adott választ, inkább tovább terelte a témát.

– Tudjátok, kik lesznek a bírák?

Remélte, hogy lesznek elegen, hogy Piton véleménye ne számítson annyira.

– Hárman vagy négyen lesznek Sanada mesterrel együtt, de nem tudom. Elvileg most lesznek ők is bemutatva nekünk – ingatta a fejét Averill.

Hermione reménye megingott, nem hibázhat, Pitonon kívül mindenkit meg kell győznie képességeiről.

A többi versenyző is elkezdett szállingózni, és mire Hermione észbe kapott, mind a húszan elfoglalták a helyüket és a pódiumon egy koros hölgy kért figyelmet. Minden mozdulatára meglebbent halványzöld ruhája.

– Figyelmet, figyelmet! – Mezzoszoprán hangja berobbant a térbe. Hirtelen alábbhagyott a zaj, a pillanat törtrészéig várakozással teli csend szállt alá.

– Üdvözlök minden versenyzőt az idei Hamuvirág versenyen! Gratulálok a bejutáshoz, ti vagytok azok az egynéhányan, akikre a nagy múltú, neves Hamuvirág bírái szemet vetettek. Képességeitek és érzéketek a teafőzéshez kiemelkedő, így csak remélem senkinek nem jut eszébe, hogy csalfa módszerekhez folyamodjon, az azonnali kizárást fog vonni maga után, legyetek méltóak hozzánk! Ezennel szeretném felkérni Sanada mestert, aki megnyitja a versenyt a mai napon!

Hermione a férfit csak párszor látta az újságokban. Egy életerős öregembernek tűnt, most sem volt másképp, csak éppen olyan sovány lett, hogy vasággyal együtt sem volt ötven kiló, bőre papíruszhoz hasonlóan vékonynak tűnt, alatta a kék erek kitüremkedtek. Ennek ellenére tekintete tiszta és józan volt, ahogy körbenézett az egybegyűlteket. Kék kimonót viselt aprólékos madármintákkal, majdhogynem életre nem keltek rajta. Várt egy pillanatot, míg mindenki rá nem figyelt, akkor szólalt meg. Hangja karcos volt és hűvös füst-jellegű.

– Üdvözöllek benneteket! Idén ti kevesen vagytok egyike azoknak, akikben nagy lehetőségeket látunk: új ideákkal rendelkeztek, életerősek és tanulékonyak vagytok – vett egy nagy levegőt. – Holnap megrendezésre kerül az első forduló, melynek feladatát csak akkor fogjátok megtudni, így ma este még nyugodtan aludhattok. Azonban, mielőtt még bármi elkezdődne, szeretném megjegyezni, előfordulhat, hogy idén sem lesz győztes, ha nem vagyunk elégedettek, mint ahogy eddig is előfordult néha napján. – A kis tömeg felmorajlott. Valóban volt alkalom, bár nagyon kevés – Hermione talán ha háromról tudott –, mikor nem lett győztes megnevezve. – Ha valaki mégis győz, az az én tanítványom lesz, és az én ajánlásommal fog rendelkezni. – Újra leült a csend, érezhető volt a légkörváltozás, az eddigi kedélyesség eltűnt, helyébe meglepettség, bizonytalanság lépett. Senada a királynő synensere volt, komoly súllyal rendelkezett minden tette. Hermione az arcokat vizslatta: Averill mosolygott, Poppy lesütötte a szemét, Halton a száját rágta, Demelza nyugodtan hátradőlt. Jó maga leginkább meglepődött, micsoda megtiszteltetés lenne, ha nyerne! – Eljött az ideje, bemutatni a bírákat. Először színpadra hívom Eleanor Heaverettet.

A nő magas volt, göndör haját egy kontyba próbálta formázni kisebb-nagyobb sikerekkel. Tekintete áthatóan vizsgálta a körülötte lévőket. Hangja mély volt egy nőéhöz képest, mikor megszólalt: – Jó látni ennyi fiatalt – mosolyodott el. – Hogy a tea kultúrája nem vész el az idő folyamán. Üdvözöllek benneteket! Jó magam is részt vettem egykor e versenyen, emlékszem, milyen izgatott voltam, alig tudtam egy helyben megmaradni, gondolom, ti is ennyire várjátok a holnapi napot. Azonban hadd szolgáljak nektek egy jó tanáccsal, ma próbáljatok pihenni, élvezni a pillanatot, a holnap gondja legyen a holnapé. Alig várom, hogy megismerjem munkásságotokat. További szép estét – lépett el a mikrofontól, hogy visszaadja a helyét Sanada mesternek.

– Remélem, egy napon közületek is lesz olyan, aki Eleanor példája mentén itt fog állni. A következő bíra Perselus Piton!

Hermione nyelt egy nagyot. A férfi Eleanor után baljóslatú sötétségnek tűnt a fekete öltözetében. Piton nem volt olyan híres, mint a többi synenser bármelyike is, látszott is egy-két versenyző arcán, hogy nem tudják hova tenni, hogy ki ő.

– Jó estét – válaszolta Piton szűkszavúan, és úgy tűnt nem is próbál többet hozzáfűzni beszédjéhez. Tipikus. – Találkozunk a holnapi napon – felelte egyszerűen, és ahogy érkezett, úgy távozott, magával vitte hideg távolságtartását. Sanada mester megjelenő jelenléte derűt varázsolt az arcokra. – A következő bíra Ulysses Winnifred. – Hermione emlékezett a férfira, több orvosi újságban is látta fiatalos, orostás arcképét. Barna haja fényesen volt hátrasimítva, egyszerű frakkot viselt. A férfi orvosokkal teli családból származott, így nem volt vitás, mi lesz a hivatása, de ez a tea mágiájával ötvözve nagy nevet varázsolt neki.

– Micsoda nap! – fogta marokra a mikrofont. – Mennyi arc, de közületek csak páran igazán kiválóak a tea mesterségében, kíváncsian várom, hogy kik! Bár a nyertes Sanada mester tanítványa lesz, ha úgy ítélem képességeit, akkor bizony sokat fog velem is találkozni! Sok sikert kívánok, és legjobb képességeitek szerint végezzétek el a versenyfeladatokat, mert szigorú leszek! – nevetett fel, majd egy intéssel elhagyta a pódiumot, hogy átengedje helyét, vissza Sanada mesternek.

Az utolsó bíra Archibald Romsey volt. Ötven-hatvan körül lehetett, ennek ellenére olyan egyenesen állt, ami meghazudtolta korát. Sétapálcája katonásan kopogott minden egyes lépésre. Szúrós szemmel mérte végig a társaságot, nem is próbálta elrejteni elégedetlenségét, mikor egy-egy arcra vándorolt a tekintete. Nem volt ő sem a beszéd embere, de azért jóval többet mondott, mint Piton. Miután megtörtént a bemutatkozás, Sanada mester megnyitotta az estet, mindenki a saját széke felé igyekezett, mikor a pincérek megjelentek tálcáikkal és az első fogást tálalták. A menü fenséges volt: a lazachabbal töltött doveri nyelvhal filé, mely póréhagymaágyon fehérboros tejszínes szósszal volt tálalva, követte a fácán buggyantott szarvasgombával, zúzott gyökérzöldségekkel, mángolddal és párolt édesburgonyával, legvégül fagylaltok és gyümölcsök kerültek felszolgálásra. Hermione mindenből is evett, miközben 6 puttyonyos tokaji asszút és Chateau Pichon Comtesse-t ivott. Az ízek eltöltötték, minden apró részletekkel volt tele, és ez a gazdagság nem a minőség romlására ment. Hihetetlen volt, mintha csak egy másik világba lépett volna át. Különös azt gondolni, hogy csak a teának lenne varázsa, a természet mágiája miért ne lenne mindenben és mindenkiben ott?

– Érdekes arcok vannak itt, nem igaz?

Hermione követte a hangot és Haltonnal találta szemben magát. – Sosem értettem a Hamuvirágra való bekerülést. Mi alapján keltjük fel az érdeklődést, ki ajánl be minket.

Nem válaszolt, nem értette, Halton mire akar kilyukadni igazán.

– Mindenkinek oldalt kell választania.

– Tessék? – billentette Hermione egyik oldalra a fejét. – Ezt hogy érti?

– Hát nem látja? – Átható kék tekintete közrefogta a nőét. – Nézzen jobban körbe – érintette meg a vállát. Ujjbegyei úgy suhantak végig bőrén, mintha csak egy pillangó szárnyát rebegtetné. Hermione mögé lépett, álla alá nyúlva vezette pillantását – a vendégek csoportokba verődtek, gócpontokként sűrűsödtek a versenyzők, gráffá alakulva látszódtak a csúcspontok, ahol egy-egy bíra vonta magára a figyelmet. – Mint minden, a kapcsolatokról szól – lehelte a férfi a nő fülébe. Hermione megborzongott, csigolyái mentén valami furcsa melegség kúszott végig.

– Nem hiszem, hogy… – kezdett volna bele, hogy megvédje a versenyt.

– Nem? Holnap úgyis kiderül, csak nehogy csalódjon – mosolyodott el Halton. – Nem is értem, maga miért nem csatlakozik valahova?

– Nincs szükségem ilyen eszközökre – mormolta ellenszenvesen.

– Nem? – Halton elfordította a fejét. Hermione jól látta arcizmainak változását, ahogy az önhittsége és önelégültsége egy csúfondáros mosolyban nem öltöttek alakot. Kinevette, sőt! – Szerintem pedig magának lenne a legjobban szüksége, mit keres itt, Ms. Granger?

– Nem is ismer, mit akar tőlem? – dőlt hátra a székében, egyenesen odapréselve a fél kézzel támaszkodó férfi ujjait a támlához, aki egy halk szisszenéssel egyenesedett ki.

– Nem egyértelmű, hogy veszíts? – biccentett egyet, majd távozott. Hermione addig követte alakját, míg az egy másik áldozatot nem cserkészett be. Tehát ez a férfi módszere, megfélemlíteni mindenkit? Hinni akart abban, hogy a Hamuvirág egy objektív verseny, ahol nincsen semmilyen megkülönböztetés, de vajon hihetett is? Pillantása a tömeget fürkészte, míg az egyik asztalnál meglátta Pitont. A férfi csöndben ült, egyik kezében egy pohár borral, és úgy tűnt, hogy a legkevésbé sem érdekli, ami körülötte folyik, nem vette fel a két mellette ülő személy beszélgetésének fonalait. Olyan volt, akár egy szobor, mely az időnek ellenáll.

– Knox beszólt, mi? – állt meg mellette Poppy.

Biccentett, mire a nő leült mellé és egy nagy sóhaj bukott ki belőle. – A cápák harapnak, ez sem különb hely, mint a világ többi pontja. Örülök, hogy látok egy igazi ismerőst. – Hermione most hogy így közelebbről nézte, észrevette a csillámokat a szemhéján. Poppy külseje akkurátusan összerakott díszlet volt, minden illett mindenhez.

– Én is – mosolyodott el.

– Knoxnak nagy a szája, mert tehetős családból jött.

– Nem vettem magamra – rázta meg a fejét. – Csak nem gondoltam volna, hogy már az első estén… – Mit is gondolt, persze?

– Mit gondolsz a bírákról? – terelte is el a témát Poppy, Hermione nagy örömére. – Úgy örülök, hogy végre találkozhattam Eleanor Heaverettel, nagy példaképem! – A nő meglepően csacsogott, ahhoz képest, hogy eddig nem szólalt meg. Úgy tűnt csak a megfelelő környezet kell a számára, hogy kinyíljon, mint valami csodálatos virág.

– Romsey és Piton olyan mogorvának tűnt.

Hermione jobbnak vélte, ha hallgat arról, hogy volt tanára van itt. – De Romsey mindig vallotta, hogy értékeli az igazán jó teákat.

– Ez igaz. Legalább róla tudunk valamit. Pitonról még nem nagyon hallottam. Azt mondják, az első forduló leginkább csak felmérő. Nem lesz nehéz.

– Igen? Honnan tudod? – Kíváncsiskodott Hermione. Lehet Haltonnak igaza lesz? Oldalt kell választania, hogy információkhoz jusson?

– Ez a pletyka. Pfff, de tele vagyok még mindig – dőlt hátra a nő a székében. – Most egy emésztősegítő tea jól esne – kuncogott.

– Készíthetek?

– Ugyan, ne hagyd ki az estét emiatt – legyintett. – Majd este főzök egyet – intett egy pincérnek, hogy üres poharát töltse meg, nem sokkal később kocintottak. Hermione pedig alig kapott észbe, de máris lett egy új barátnője, vagy legalábbis remélte, hogy tekinthet így a nőre. Poppy különleges személyiség volt, a szélsőségek uralták, biztonságos környezetben mert karakán lenni, míg idegenek között inkább csak megfigyelt és várt, okos volt és bájos, harcias és kedves. Hermione nem bánta volna, ha egy szobába kerülne netalántán vele.

– Hölgyeim – jelent meg késő este folyamán az asztaluknál Rawlins. Addigra már a zene jócskán körbeölelte a pavilont és mindenhol táncoló párok vagy kis csapatok verődtek össze, ahol találtak helyet. – Észrevettem, hogy nem kért fel titeket senki, venném a bátorságot – nyújtotta kezét. Poppy és Hermione összenézett, előbbi lesütötte a szemét, és halkan – hogy a férfi ne hallja – bevallotta, hogy nem tud táncolni.

– Ez esetben – vállalkozott Hermione – szívesen.

Rawlins mellett esetlennek érezte magát, a férfi minden mozdulata művészet volt, mintha csak az összes lépését megtervezte volna, hogy tökéletesnek hasson.

– Engedd el magad.

– Tessék? – lépett félre Hermione.

– Csak engedd, hogy vezesselek, nem teszek veled semmit – villantott egy harminckét fogas mosolyt a férfi.

Hermione vett egy nagy levegőt.

– Nézz rám – kérte a férfi.

Hermione szót fogadott. Tekintete végig kúszott a másik éles állkapcsán, egyenes orrán, zöld szemén.

– Így már jobb – biccentett egyet a férfi. Nem szólalt meg, pedig Hermione várta. Rawlins első pillanatra nyughatatlannak tűnt és híresnek, mindig volt valaki körülötte, és mindig ragyogott. De nem mások adták a fényét, hanem ő maga táplálta.

– Tetszik az este? – kérdezte meg a férfi.

– Igen, Poppyval jót beszélgettem.

– Észrevettem. Furcsálltam, hogy ti nem méritek fel a többieket. Mindenki ezt teszi.

– Ahogy te is most?

– Igen – nevette el magát. – Nem úgy tartja a mondás, hogy jobb az ellenséget a közelünkben tartani? – pörgette meg a nőt. Hermione ruhája szállt, akár valami felhő.

– Hát, így is lehet gondolni – válaszolta diplomatikusan Hermione. – Holnap úgyis kiderül, ki hol helyezkedik el a „ranglétrán”. – A beszélgetés lassan visszaáramlott a megfelelő medrébe, és már csak társalogtak mindenféle általános témáról, miközben a táncparkettet koptatták.

Az éjszaka már a legsötétebb órájába fordult, mikor Hermione bortól jókedvűen, magassarkút a kezébe véve sétált vissza szobájába Rawlins és Poppy társaságában. Megálltak az ajtóban.

– Nem megyünk be? – kérdezte a férfi.

Hermione megnyalta az ajkát, ha az emlékezete nem csalt, még mindig Pitonnal osztozkodott egy szobán, amiről jobb ha senki sem tudott.

– Kicsit rendetlen vagyok – felelte kitérően.

– Ugyan már – rázta meg Poppy a fejét. – Egyáltalán kivel vagy egy szobában?

– Hát.. öhm… mikor eljöttem, még nem találkoztam vele – nyögött fel. – Nem tudom. – Ezt már csak az tetézte, hogy mögöttük egyszer csak meglátta Piton közeledő alakját. Jajj, ne! Lomhán lehunyta a szemét, és várta, hogy élete lepörögjön előtte. Most ki fog derülni, ugye, hogy a férfival van egy szobában tévedésből?

– Minden rendben, Hemrione? – kérdezte Poppy. – Mintha kísértetet látnál… elsápadtál.

De mielőtt válaszolhatott volna, Piton megállt mögöttük. Arcára egy savanyú kifejezés ült, ahogy szemrevételezte a hármast, majd megköszörülte a torkát.

– Rawlins, Farley és Granger.

A hangra mindenki a férfi felé fordult.

– Tanácsolom, menjenek aludni, holnap hosszú napjuk lesz, és nem árt ahhoz tiszta fej.

– Arra készültünk – bólintott Hermione. Úgy érezte magát, mint diák korában, mikor a férfi korholta. Csakhogy már nem volt diák.

A többiek azt várták, hogy Piton tovább megy, de mikor hosszú pillanatokon keresztül sem mozdult, rájöttek, hogy bizony a tanács az inkább parancs.

– Holnap reggel találkozunk – búcsúzott el Poppy Hermionétól és Rawlinssal együtt elindult a hosszú folyosón visszafelé.

– Menjen tovább – suttogta Hermione Pitonnak, mikor már hallótávolságon kívül kerültek Poppyék.

– Tessék? – morrant fel Piton.

– Menjen tovább, nem láthatják hogy egy szobában alszunk! – Visszafolytott hangon folytatta.

Piton egy nagy sóhaj kíséretében morogva bólintott, majd tovább ment a folyosón, míg el nem tűnt a kanyarban. Hermione beslisszolt a szobájukba, cipőjét ledopta az ajtó mellé, egy pillanatig várakozott, hallgatózva, hogy Poppyék nem jönnek-e vissza, de miután nem hallott semmit, beljebb somfordált a szobában.

– Nevetséges – szitkozódott Piton, miután nem sokkal ő is visszatért, becsukta maga után a szobának az ajtaját. – Jobban megválogathatná a társaságát, Granger.

– Tessék? Mégis mi köze van ahhoz, hogy kivel beszélgetek?

– Rawlins érdekember, ezt maga is tudja.

– Már elnézést, de mi köze van ehhez? – ismételte újra a nő, miközben oldotta le a tincseit a kontyából.

Piton egy pillanatig ránézett, majd hosszan kifújta a levegőt. – Magának is tanácsolom, hogy menjen hamar aludni. 

Hermione nem túl nőiesen horkantott egyet. – Elfelejti, hogy már nem vagyok a diákja. 

– Ms. Granger, elhiheti, hogy egy pillanatig sem felejtettem el, hogy maga nem a tanulóm. – Piton tekintete lustán lejjebb vándorolt a nőn, amint teljes testtel felé fordul. Hermione ellenszenve a tarkóját birizgálta, páraként a bőrére tapadt, már arra a kicsiny területre, ahol nem fedte textil. Feje oldalra billent, majd lecsukódtak szemhéjai több hosszú másodpercre. – Viszont, mint egy másik felnőtt, felelősségteljes ember, javaslom, hogy menjen aludni. Késő este van, és holnap kelnie kell. – Hangja megváltozott, visszafolytott lett. De vajon mit próbált ennyire magában tartani a férfi? 

Hermione egy pillanatig nézte a másikat, próbált Piton arcában olvasni, de az olyan volt, mint a márványba faragott szobroké. Megkerülte őt a lehető legnagyobb köríven, amit a szoba engedett, mintha csak megegyező pólusú mágnesek lennének, majd behúzta maga után a fürdőszoba ajtót az összes esti pillanattal együtt, hogy elraktározza őket. Fogalma sem volt arról, hogy fogja kibírni az éjszakát, de abban biztos volt, hogy egy szemhunyásnyit sem fog tudni aludni.