Fekete tea & barackvirág - 01. Rész

Hellobello!

Cím: Fehér & fekete

Kategória: Fekete tea & barackvirág kisregény – fanfiction

Fandom: Harry Potter 

Besorolás: au, at, drama, fluff, "fantasy"

Idő: -

Helyszín: Warwick kastély, Warwickshire, Anglia

Részleírás: Hermione megkapja meghívóját a Hamuvirág versenyre, azonban már érkeztekor bonyodalmak történnek, pedig a verseny még el sem kezdődött!

Forrás: J. K. Rowlingot illeti. 

Figyelmeztetések: kicsit ooc.

Korhatás: 16+

Terjedelem: 2140 szó

Megjegyzés: Hihetetlen, de ma ünnepeljük a blog: 

5. születésnapját! 

Sosem gondoltam volna, hogy valaha meg fog élni ennyit ez a blog, nagyon örülök neki <3 

Ennek örömére egy új történettel érkeztem, melynek ötlete a nanowrimo alatt szállt meg, azóta pedig kikerekedett egy kisregénnyé – semmi extra csak sok-sok tea, kis félreértések és hát Snanger! 

Mivel annyira hosszú lett az első fejezetem, hogy két részre kellett bontanom – 5000 szó az szerintem, amit még egybe lehet olvasni, de utána már jobban szeretek szétbontani részletekre, hogy kényelmesebb legyen az olvasók számára. 

Jó olvasást!💖 További szép napot!

* * *

Megérkezett. 

Felnézett a hatalmas ajtóra, amely annyira volt nyitva, hogy egyszerre maximum két embert engedhessen át. Hermione egy héttel ezelőtt kapta meg a virágból álló meghívóját. A kínai hamuvirág hosszú, napsárga szirmai szétnyíltak és megmutatták a benne rejlő üzenetet, miszerint hivatalos volt a versenyre. Anglia egyik legnevesebb versenyére, ahol feltörekvő teakészítők mutathatták meg képességeiket a legjobb mestereknek az országban. Öröme határtalan volt, pár napra rá pedig egy bőrönddel és egy táskával már útra készen toporgott házának bejárati ajtaja előtt. A versenynek minden alkalommal más helyszín adott otthont, idén az Avon folyó kanyarulatában fekvő, Warwickshire-i Warwick kastély várta a versenyzőket, bírákat és a közönséget. Nem volt olyan gigantikus, mint gimnáziuma, a Roxfort, de hosszan húzódott a folyó mentén a kastély. 

Ablakokkal tűzdelt ódon falak és tornyok magasodtak az égbe, hatalmas kerteket ölelt körbe az épület. Az előtérbe érve, három irányba lehetett elindulni – jobbra és balra a kastélyban, és előre a kertbe. 

Egy magas, kék taláros hölgy mosolygott rá. – Üdvözlöm a 37. Hamuvirág versenyen, gratulálok a meghívásnak, szabad kérnem a nevét? 

– Hermione Granger. 

– Ms. Granger az ön szobája balra lesz található, a sarokból vegyen fel egy térképet. 

– Hány ágyasak a szobák? 

– Kettesével vannak elszállásolva. 

Követte a nő utasításait, és elvett a kihelyezett asztalról egy, a nevével ellátott papírost, amelyen a kastély alaprajza volt található, megjelölve rajta különböző színekkel a verseny helyszínei, és egy piros paca mutatta szobájának számát: 29-est kapta. 

A folyosó hosszú és kanyargós volt, csak egy-két festmény törte meg a kőfalak egyhangúságát. Az utolsók között találta meg a megfelelő tölgyfa ajtót. 

A szobában félhomály uralkodott, hatalmas folyóra néző ablakát sötétzöld bársony függöny takarta el. A két egyszemélyes ágy a helyiség két ellentétes oldalán foglalt helyet, közöttük díszes szőnyeg tompította el a nő lépteit. Az egyik térfélen valaki által már hozott könyvek és jegyzetek sorakoztak az asztalon, az ágyon egy hosszú fekete talár foglalt helyet. 

Hermione leült a saját ágyára, nyughatatlanul hullámzott benne a kíváncsiság és az izgalom, pedig jól tudta, hogy ma este még csak egy üdvözlő díszvacsora vár rá, holnap fog elkezdődni a verseny. Lehet ráférne egy tea. 

Elhúzta a nehéz függönyöket, hogy beengedje a meleg, délutáni fényt. A szoba hangulata egy csapásra megváltozott: a sötét árnyak visszahúzódtak a sarkokba, látni lehetett a zöld tapétát, a tájkép festményeket a falakon. 

Táskájához ment, előhúzta belőle a lakkozott, dijoni dióból készült teásdobozát. A tároló egyetlen dísze a kopott fém fogantyúk voltak. 

Azt mondják egyesek, a tea megismeréséhez néha egy élet is kevés. Ő sem ismerte az összes lehetséges hozzávalót és azoknak hatásait. Elővett minta nélküli, porcelán csészéket, amelyek kecses fülekkel rendelkeztek. Úgy tartják, a csészétől is sok függ, amiben a teát felszolgálják, azonban Hermione gyűjteménye csekély volt, hogy válogasson. De ez a csésze majd’ mindenhez illett. 

Egy fehér tea mellett tette le a voksát. Miközben feltett vizet forralni a kandallóba, addig a doboz fiókjaiból előkereste a további hozzávalókat a tealeveleken kívül: almadarabok, barack-, és körömvirág. A fehér tea a teacserje legfiatalabb leveleiből készül, enyhén oxidálják és szárítják, mielőtt más növényekkel keverik. Hermione keverékében a tealevelek finom ízét kiegészítette az őszibarack és az almadarabok élénk természetes édessége, amelyek a mélynarancs körömvirág szirmok mellett voltak találhatóak. A tea célja volt megnyugtatni a testet és a lelket. 

Az elkészítés egyfajta rituálé volt, a nő hangtalanul és koncentrálva öntötte a levelekre a majdnem felforrt vizet, majd áztatta őket 2-3 percig. Orrába kúszott a barackvirág friss, üde illata. Már ettől úgy érezte, hogy szívverése lelassul, gondolatai elhalványodnak és egyfajta békesség szállja meg, az érzés felerősödött, ahogy belekortyolt a teába. Gyomrát elöntötte a jóleső meleg. 

Hermione egészen a Roxfort befejezéséig nem gondolta volna, hogy valaha szépséget találhat a teafőzésben, hiszen a magángimnáziumban kémiából, főzésből és kertészetből bár remekül teljesített, de sosem érezte magát igazán, de igazán kiemelkedőnek. Aztán egy nap az egyetemi folyosókon szembetalálkozott a Mahoutokoro egyik tanárával, miután témavezetője bemutatta neki – a férfi maga volt az elegancia, és áradt belőle a béke, minden mozdulata megkomponált művészet volt. Csak addig beszélgettek, míg egy teát mindketten el nem fogyasztottak a szakdolgozatának megvitatása mellett. Hermione meglepődött, hogy a tea milyen hatást gyakorolt rá, és először csak egy kicsit akart utána nézni a könyvekben, hogyan lehet az egyszerű, hétköznapi italt feldobni, de mire észbe kapott újabb és újabb könyveket, újabb és újabb különös hozzávalókat vett – keverékei először túl furcsák voltak és intenzívek, időbe került, míre rájött, hogy mihez mi illik, mit mivel érdemes keverni és nem keverni. Azóta nem telt el nap, hogy ne ivott volna teát és értette volna meg egy újabb vonását ennek a megfoghatatlan mágiának. Mert mágia volt ez, amely a lélekhez és a testhez szólt némán. 

A szobában ülve, a nap utolsó sugarai között igazán egyszerű és boldog pillanat volt létezni és lélegezni. Itt volt a Hamuvirág versenyen és bemutathatja, hogy mire képes, aligha vágyhatott többre. Oh, ez nem igaz, álma volt, hogy nyit egyszer egy teázót, nem túl nagyot, hisz tömegeket nem akart bevonzani, de valami kicsit nagyon szívesen. 

Felállt az asztaltól, ahol már csak az üres csészét hagyta, nyújtózott egyet, majd bőröndjéhez lépett, hogy az esti ruháját elővegye.
A fürdő felé indult lemosni magáról az út porát. A forró víz jótékonyan égette bőrét, de amint kilépett a kádból és maga köré csavart egy törölközőt, máris szivárgott vissza sejtjei közé az izgalom. Még csak azt sem tudta, hogy kik lesznek a további versenyzők, vagy éppen a bírák, mindenki mindenkivel ma este fog találkozni. 

Jókedvűen indult ki a helyiségből, azonban a küszöböt alig lépte át, máris földbe gyökerezett a lába. 

Egy férfi állt az asztal mellett, az egyik mintázatlan csészét fogta éppen és vette szemügyre, csak mikor hallotta, hogy jön Hermione, fordult felé. 

Nem gondolta volna, hogy valaha újra találkoznának, ahogy azt sem, hogy éppen itt. Úgy tűnt, mintha a férfi nem öregedett volna, bőre fakó volt és sápatag, tartása egyenes, az arcára kiülő kifejezés egy hollót idézett meg, vonásai kemények és élesek voltak, szeme szinte fekete. A sötét talár sem javított megjelenésén, ugyanolyan mogorvának tűnt, mint a Roxfort falai között, mikor kémiát tanított. 

A férfi arcának színe megváltozott. Tekintete a nő arcáról lejjebb vándorolt. 

– Granger – köszörülte meg torkát, hangja karcos volt. 

Hermione észbe kapott, hogy egy szál törölközőben ácsorog. – Elnézést, én, öhm… – sétált el a férfi mellett egyenesen ágyához, hogy a ruháját magához vegye, de még azelőtt a levegőben megállt a keze: – Maga mégis...

– Mit keres itt, Granger? – szólaltak meg egyszerre. 

Hermione a száját összepréselte, az eddigi béke, amely megszállta, kikúszott bőre alól. Ott állt szinte pőrén, a feszültség vibrált a kicsiny szoba légterében. 

– A versenyre jöttem, meghívtak, de ezt én is kérdezhetném magától, ez az én szobám! Mit keres itt? – emelte fel fejét, és nézett mélyen a férfi szemébe. Már nem volt tanuló, és Piton már nem volt a tanára. 

– Azt kötve hiszem, ez az én szobám. – Időközben letette az üres csészét az asztalra, és megindult Hermione felé, aki azonnal kitért az útjából. 

– Biztos, hogy nem – ellenkezett a nő. 

– Mint mondtam, az én szobám. 

– Szerintem eltévedt, elnézte a szobaszámot – rázta meg a fejét, és míg a férfi az ágyhoz lépett, ő az asztalhoz, egyszerre lobogtatták meg térképüket és mutatták meg egymásnak. Azonban egyikük sem hibázott, mindkettőjüknek a neve a 29-es szobaszám alatt díszelgett. 

– Ez valami tévedés – ingatta Piton a fejét, hosszú haja rakoncátlanul szállt. – Nem oszthatnak versenyzőkkel egy szobába. 

– Maga az egyik bíra? – lepődött meg Hermione. Bár tudta, hogy Piton egyszer megnyerte a Hamuvirágot, de mivel a férfiról azóta és azelőtt, miután befejezte a gimnáziumot, sem hallott, így eszébe sem jutott, hogy valaha bíra lenne. 

– Emellett nem is kértem szobatársat – préselte vonallá a száját a férfi, szeme metszően fogta meg a nőjét, valami válasz után kutatva. Csak nem gondolja, hogy direkt akarna vele egy szobában lenni?!

Hermione egy pillanatig érzett csak kárörömöt, hogy volt tanárának nem pont úgy alakultak a dolgai, ahogy eltervezte, de csak egy pillanatig, mivelhogy nem akart vele egy szobán osztozkodni. 

– Minden bizonnyal tévedés – préselte ki magából ellenszenvesen. 

Hermione számára Piton volt az az ember, akit nem tudott sehova sem tenni, évekig vegzálta Harryt, ennek ellenére olyan dolgokat is tett a Voldemort által elkövetett ámokfutásban, amit kevesen. Hogy jó vagy rossz ember volt-e a férfi? Valószínűleg egyik sem, szürke zónába esett. 

– Megkérhetem, Granger, hogy felöltözik? 

Hermionét kizökkentette Piton szava. – Oh, bocsánat – jött zavarba, a vörösség felkúszott arcán füléig. – Persze – fordult vissza az ágyhoz és fölnyalábolta kék ruháját, ívben kikerülve a férfit, sietett a fürdőbe. 

Nehéz sóhaj hagyta el az ajkát, amikor becsukta maga mögött az ajtót, nem csak azért, mert ilyen kellemetlen helyzetbe került, hanem azért is, mert Perselus Piton a bírák között volt – a férfi nem számított objektív véleménynek, nem kimondottan kedvelték egymást, még ha ő volt mindig is az, aki mindent tudott az óráin a diákok között. 

Elkezdett öltözni. A kék ruha anyaga halkan zizegett, miközben magára húzta. Választása az estére egy off vállas, kimonó ujjas, egyenes szoknya esésű, muszlinkék ruhára esett, amelyet apró virágok ezrei tarkítottak, és főképp a földhöz közeledve sűrűsödtek fel. Haját egyszerű kontyba tűzte fel – nem túl szorosba, hogy ne tegye túl kimértté kinézetét. 

A tükörbe nézve, egészen más embernek érezte magát. 

Óvatosan kinyitotta a fürdő ajtaját, és egy apró lépést tett előre. Azt hitte, Piton már elment megoldani ezt a tévedést. Azonban a férfi ott foglalt helyet az asztalánál és egy papírt nézett szúrós szemmel. Miért volt, hogy Piton egy egyszerű tevékenységet sem tudott úgy végrehajtani, hogy attól ne tűnjön kellemetlen fráternek? 

Lassan felemelte a férfi a fejét, arcának vonásai megmerevedtek, amint Hermionét teljes pompájában meglátta. Úgy tűnt, mintha mondani akarna valamit, de végül száját vékony vonallá préselte. 

– Azt hittem, hogy szólt a… – szólalt meg a nő, átsétálva a szobán. Ruhája minden egyes lépésre könnyedén lebegett körülötte, akár egy felhő. 

– Szóltam, azt mondták, megnézik, mit tehetnek az ügyünkben. Türelmet kértek a mai napra, a sok vendég miatt nem lesz egyszerű megoldani. – Piton hangja élesebbé és komorabbá vált. 

Hermione majdhogynem felnyögött. Egy estét ki kell bírnia a férfival? Piton egyáltalán képes aludni? Valahogy csak úgy tudta elképzelni, hogy egész éjszaka figyelni fogja, ahogy alszik, amitől máris görcsbe rándult a gyomra. Még csak nem is érezheti jól magát az este, mert azt Piton minden bizonnyal meg fogja jegyezni neki, vagy ha nem is, ezzel a benyomással fogja pontozni. Milyen remek! Az eddigi izgalma átcsapott idegességbe. 

– Innod kéne a teádból. 

– Tessék? – fordult az ülő férfi fel értetlenül. 

– Látszik, hogy nyugtalan vagy. A teád – kezdte magyarázni Piton. – Fehér, barack- és körömvirággal, ugye? Talán még alma, az adta a barackvirágnak az alapot, nem igaz? 

Hermione szemöldöke felszaladt. Nem gondolta volna, hogy a férfi ennyire jó az összetevők azonosításában. 

– Igen – felelte szűkszavúan. – Valóban, de.... – Több másodpercig is csendben álltak és nézték egymást, mintha ez lenne a világon az egyetlen feladatuk. Hermione számot vetett a férfi vonásairól: a sötét tekintetéről, ahogy méricskélte, ujjaiban megbúvó feszültségről, ahogy dobolt az asztallapon, szája sarkában rejlő sejtelemről, amitől nem tudta, hogy mégis mi lesz Piton következő szava. Igazából már rég felkészült arra, hogy kineveti, milyen egyszerű és borzalmas teát főzött. 

Piton váratlanul felállt az asztaltól, minden szó nélkül lépett bőröndjéhez és vette elő saját teásdobozát. Hermione szemöldökráncolva figyelte, ahogy a fekete, fafiókokból több növényt is elővesz, majd markába zár óvatosan, nem túl erősen, nehogy összeroppantson leveleket vagy virágokat. 

Csak mikor a majdnem felforrt vizet ráöntötte a levelekre, bogyókra, az illatból jött rá Hermione, hogy Piton egy darjeeling fekete teát készített. Megjelenő mély színe és pézsmás, muskotályos illata elárulta. Bár a darjeelingnek ismert volt nem fekete tea változatai is, hiszen a teacserjét többször szüretelik az évben, de illata mindegyiknek hasonló volt. Most hogy jobban szemügyre vette az összetevőket, észrevett narancs- és grapefruit héjakat, előbbi az emésztést segítette, míg utóbbi a szív megfelelő működését támogatta meg. Még látott birsalma darabokat és hibiszkuszt, mindkét növény az egészséget segítő és megerősítő hatásairól volt ismert, többek között, hogy oldották a szorongást, élénkítették a természetet. Piton teája sokkal testesebb és komplexebb volt, mint a Hermione által készített. 

A férfi az italt fületlen kis pohártálkákba öntötte, és egyet átnyújtott Hermionénak minden szó nélkül. 

– Köszönöm – suttogta a nő, miközben a borostyánszínű felszínt vizsgálta. Belekostólva, nyelvén szétrobbantak az ízek, egyszerre volt fűszeres és édes, citrusos és virágos, azonban egyik íz sem oltotta ki a másikat, hanem szépen egymásba simultak, akár valami szeretők. A tea lágy volt, és telt érzettel töltötte el, mintha hirtelen a világon minden a helyére került volna, távolivá váltak a gondok és problémák, az összes érzés: kiüresedett. Hermione egy pillanatig úgy érezte, mintha a szőnyeg fölött lebegne pár centivel. Majd amint elmúlt a korty hatása, úgy tért ő is vissza, a szoba kontúrjai egy másodpercig túl élesen rajzolódtak ki, és a színek túl élénken vették körbe. 

Piton hátat fordított neki és leült az asztalhoz, nem kérdezett vagy mondott bármit is. 

Hermione szorongatta a kis pohárkát, míg a tartalmát teljes egészében meg nem itta és új erőre nem kapott. 

– Lassan ideje volna menni… – jegyezte meg, csakhogy megtörje a csöndet, de a férfi nem válaszolt, ennek okán Hermione a poharat letette az asztalra, majd a térképét felkapta, megnézte, hol is lesz a nyitóünnepély. 

Nem sokkal később elhagyta a szobát, Piton csak annyira nézett fel a könyvéből, hogy nyugtázza, a nő megitta a teát.