Informacje

Ismerős az Abeth név? Vagy éppen nem? Javaslom, most azonnal vidd a kurzorod az x-re, zárd be és sose nyisd ki újra. Egy no-name leányzó – ki már évek óta fullasztja a netet – agymenései olvashatóak itt. Egy felület, ami az övé... Vigyázz! Biztos kíváncsi vagy? Készen állsz rá? Minden tiszteletem, akkor beljebb is engedlek! Üdvözöllek!

2020. július 2., csütörtök

Félévzárás #6

Hellobello!

Ennek a félévemnek is végre valahára. Szerintem sosem vártam ennyire a nyárt, mint idén. Ez a félév... alig vannak szavaim rá. Katasztrófa volt, mint 2020 eddigi része, és leginkább covid-19-nek köszönhetően. Addig nem különösebben volt gond, míg bejárhattam az egyetemre, bár megint mazochista módon 6 labort vettem fel, közöttük olyan förmedvényt, mint a szerves szintetikust. (Már bő egy éve tanultam az elméletet belőle, a labor szóbeli vizsgára (diger) tanulhattam újra meg azt a 35 tételt... )
Valahogy márciusra egy hónap alatt kialakítottam egy életritmust, és erre jött a karantén. Véleményem szerint a VBK-n egész jól oldották meg a távoktatást, nem úgy, mint mondjuk a közlekedésieknél (arról volt cikk indexen is). Voltak olyan órák, amiket videóhívásban megtartottak, volt olyan, ahol csak kiadták, itt van a könyv, tanuld meg, oszt majd zh-zol, valahol csak konzultációk voltak... vegyes leves. Igazából a sok labor miatt szívtam én, mert azt később 2 (!) hétre ütemezték be, és két hét alatt féléves labormennyiséget letudni videóhívások tömkelegével... Egy ütközött is, bár abban szerencsém volt, hogy eltolták a beugróírások időpontjait. De az kemény volt, és nem igazán alapos. Ugyan próbálták a lehető legjobban elmesélni a dolgokat, felvenni videóra, de megint más, mintha mi csináltuk volna saját kézzel a műveleteket... Kicsit sajnálom is, hogy pont a laborokból vesztettem ennyit, bár jobb, mint azoknak, akiknek nem tartottak, és következő félévben újravehetik fel. Vagy nem tudom... mindkettőnek megvan az előnye és hátránya. Amúgy nem azért, mert annyira hiányozna bejárni koránkelés pls, de inkább bejárnék! Ez a "sajátítsuk el magunk a tananyagot, osszuk be jól az időnk..." főképp utóbbival voltak gondjaim, egy egész napom van tanulni, akkor miként tegyem, jó, de mindig úgy voltam vele: inkább később... figy, két óra múlva nekiállok. Eltelik a két óra: ehh, majd még egy óra, ráérek, és utána kezdek. És aztán hopp, el is telik a nap. Ha már az egyetemen vagyok, akkor már foglalkozok a dologgal, mert úgy van beosztva az időm, aztán hazajövök, egy-két részt még átnézek másnapra, vagy befejezek egy jegyzőkönyvet, és kész. Bejárva sokkal jobban tudtam szétválasztani és rendszerezni a dolgaimat. Jah meg amikor a tanár azt hiszi, este 11-kor is szabadon küldhet bármit másnapra, csak mert úgyis otthon vagyunk! Vizsgaidőszakról meg ne is beszéljünk...
Idén azt éreztem, hogy sok tárgynál nem a tudásra mentek rá, hanem hogyan szopassuk meg a diákot. Nekem egyaránt volt írásbeli és szóbeli vizsgám is, előbbivel kevesebb a gond, bár... amikor fél perced van átlagosan egy kérdésre, ami összetett, legalább áll három mellékmondatból és a jelölhető válaszokból is hasonlóak egyesek, vagy negatív pont jár a rossz válaszért... azért ott is voltak kurvaanyját  felettébb érdekes dolgok. De a szóbeli... no komment. Nincs felkészülési idő, hanem azonnal beszélj. De ha nem szedted össze magad egy percen belül, akkor már jött a tanár, hogy inkább kérdez ő, és valószínűleg veszett ügynek elkönyvelt közben. Szigorlat volt kellemetlen, kikaptam, hogy szakaszos működésű csőreaktor, és kezdjek beszélni. Na én sem tudtam, hogy most általánosságban róla, vagy írjam fel a mérleg egyenleteket, vagy essünk neki a tervezésének, esetleg vessem össze egy tartályreaktorral? Amúgy sem vagyok egy dumás ember, hát még mikor merő ideg vagyok, és pár napja hete már nem aludtam... Meg egyszerűen, amitől behaltam, hogy minden tanár csütörtökön vizsgáztatott, nem lehetett jól ütemezni a vizsgáimat, mert csak csütörtök volt, akkor egyet el is toltak, a másikon betelt a hely, én meg sakkozgassak, és éjjel-nappal nézzem a neptunt, mikor szabadul fel hely. Szerintem eddig a három évem alatt, nem fordult elő, hogy a vizsgaidőszak utolsó hetén is vizsgáztam... 
De hál istennek vége, úgy ahogy, de vége. Úgyhogy a hisztimnek is vége :D

Most, hogy kezdek célegyenesbe jutni az egyetemen, kezdenek megváltozni a dolgok is körülöttem. Nyári szakmai gyakorlatom lesz a MOL-nál, amit már nagyon várok, hisz végre a sok tanulásnak láthatom a valódi eredményét. Ámbár home office-ban leszek, nehogy a finomítóba bekerüljön a vírus. Pedig szívesen láttam volna a gyárat... Szerencsémre pár ismerősöm is odakerült, így a csoportos projektmunkáknál tudok kikhez fordulni :D amúgy ez is olyan szerencsétlenül volt megoldva, sok helyről a járványhelyzet miatt vissza lettünk utasítva, sokan szakmai gyakorlat nélkül maradtak, akiknek a következő félévben kell majd valahogy teljesíteni (bár akkor már az egyetem is besegít, hogy mindenképp meg tudják csinálni.)
Szívem szerint szívesen mesélnék másról is, de március óta kicsit ingerszegény lett az életem, nem tudtam találkozni barátnőimmel, noha videóchateltünk, de az mégsem ugyanaz, nem tudtam elmenni sehova, és a diákmunkát is otthagytam, utóbbit ideje is volt, nem is fért bele az időmbe, de a karantén miatt be se mehettünk, és most meg már nem is lesz rá időm. Hisz következő félév szakdolgozat és államvizsga, ha minden jól megy. Igazából ez neptuntól függ, hogy fel tudok-e venni egy tárgyat, ha igen, akkor januárban kézbe foghatom a diplomám, ha nem... akkor hajat tépek >< azt hinném lassan, hogy az átiratkozásból fakadó szopásomnak vége, de nem! Végig kísért az egyetemen.

Most, hogy ennyit pofáztam feleslegesen, jöjjön a szokásos kis összemérés az előző félévemmel :D 
  • Hobbik: Karanténnak hála, azért több időm volt, mint az eddigi féléveim során. Szerkesztéssel abszolút újra és sokat foglalkoztam(» Primadonna), sorozatnézésben is kezdem behozni a lemaradásomat, meg vettem elő újakat is, ahogy visszatértem a szaxofonozáshoz is. Még a könyvekben is sikerült elolvasnom egy-kettőt, de abban azt remélem, hogy majd nyáron inkább. Sportot hagyjuk... de tényleg hagyjuk, noha egyszer futottam! Szakmai gyakorlat alatt szeretnék valami jobbra elmenni, mint csak futni, kéne kicsit dolgoznom a combjaimon... Szerepjátékot viszont éjt-nappallá téve űztem, sikerült egy jó partnert találnom, akinek nagyon köszönöm :3 ámbár kevésbé voltam aktív fórumokon, de azt pótlom nemsokára. Szerintem még blogolásban is egész jól haladtam (érvényes írásra is...), igaz, nem dobott szét a sok ötletem, és annyit nem posztoltam, de  kevesebbre számítottam még félév elején. Oh és el ne felejtsem, újra számítógépes játékokba is belekezdtem :D ki tudja, hogy mikor játszottam én úgy igazán már! Viszont ami kimaradt, az a rajz :( ötletem sincs, és még a falra sem tettem fel az előzőt. 
  • Szerelmi élet: Ha-ha-ha. Hjajj... Nem is tudom, mit mondjak erről. Ilyen plátói az úgy tűnik, mindig akad, bár most nem töröm össze a két kezemet érte, meg nem is tudtunk találkozni, de sokat beszélgettünk, annyi mindenben segítettem az egyetemen neki, meg ő is nekem... fogalmam sincs hányadán állunk egymással, és szerintem csak ősszel fogom megtudni :/ 
  • Tanulmányok: Távoktatásban kinek nem lett jobb? Nekem igen, idén is kaptam ösztöndíjat meglepő módon, de jövőre is jószerivel számíthatok rá. Jól sikerültek a tárgyaim, és nem csak a ctrl+f miatt.  
  • Szociális élet: Nos, igen... Ez az, ami nagyon nem, hála a karanténnak, és hogy minden barátom szinte vidéki és távoli. Videóchat és a facebook segített, még online játszottunk is, de alig várom már, hogy személyesen is találkozhassak a barátaimmal. Hiányoznak. Nem azt mondom, megvoltam én itthon, de már azért jó lenne őket látni, mindent megbeszélni, megölelni őket, elmenni valahova együtt, stb.  
  • Szóismétlés lvl. 100. 
És akkor mit tartogat a jövő?
Nyárra mit tervezek?
Leginkább a szakmai gyakorlat fog lekötni, de fogok utazni a családdal, meg a barátaimmal is tervezek sok közös dolgot. Szeretném mindenképp kihasználni az idei nyarat és kompenzálni a tavaszt :D
De hogy a blogra is rátérjek (és megint csak előveszem a előző félév pontjait):
  • szerkesztéssel kapcsolatos munkákat, segítségeket – pipa, Primadonnán megtaláltok! Noha gondoltam arra, hogy pár kódot is fel fogok rakni, erről még fogok gondolkodni. 
  • szerepjátékozásról mesélni, és abból az ötleteimet novellába átmenteni – van egy írás alatt ugyan, de nem éppen tolonganak ezek a novelláim... De ettől még cél :D 
  • régi novelláimat javítva – idén meglepő módon nem nagyon raktam ki régit, de ebből is pár már ül vázlatnak, szerintem nyárra tudok hozni egy-kettőt. Az a baj, hogy néha az egészhez hozzá kell nyúlnom, nem csak egy-egy mondathoz, vagy bekezdéshez :( istenem, amúgy néhány olyan borzalmasra sikerült xD
  • és talán végre egy regényemet feltölteni, befejezniItS munka alatt, publikálni tervezem nyár végére, hogy valami rendszeresség legyen a blogon, sajnos a többiről nem nagyon mondhatok semmit. Talán a Sakktáblán még az, amiből van annyi, hogy az év végére felkerülhessen az eleje... 
  • Btw » Várhatóak – igyekszem jobban frissíteni, és átláthatóbbá tenni, mik is járnak a fejemben. 

Persze, ebből mennyi fog megvalósulni? Nem ígérgetek :D Ki tudja hogy lesz... De biztos, hogy leszek, jönni fognak x időnként valamilyen tartalmak, még ha úgy érzitek is, hogy lehet meghaltam!
Összegezve végezetül, nem volt valami fényes a félévem, a következő sem hiszem, hogy az lesz, de igyekszem rá felkészülni, energiát szívni magamba a nyáron, és véghez vinni azt, amit szeretnék. 
Minden esetre köszönöm nektek, hogy velem vagytok, velem tartotok még mindig! Nagyon hálás vagyok érte! 

A mihamarabbi viszontlátásra! Vigyázzatok magatokra! Remélem ti is jól vagytok! 💖 Kellemes nyarat, mindenki pihenje ki magát, és élje túl a hőséget!
Puszi:
Abeth

* az első gif a gifer.com oldalról van
** a második gif a kozepsuli.hu oldalról származik

« Előző félévem   Következő félévem »

12 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Jobb, mint a te kommented. De köszönöm, hogy írtál!

      Törlés
    2. Írtam egy szarlet űző versikét, ha érdekel :) Szabadon felhasználható. :)

      Törlés
    3. Scarlet Szarlet, jó az ötlet!
      Minden blogra három szó,
      írni nem tudsz, bunkó is vagy,
      ne te döntsd el, mi a jó.
      Néha feltűnsz, mint alagút
      végében egy kósza fény,
      jön egy komment, rövid, tömör.
      Helyesírás? Csak remény...
      Azért, hogy viszonozzam munkádat,
      lásd, nem írtál hiába,
      mutasd mit tudsz, írj jobbat,
      vagy húzz innen a p....ba!

      Törlés
    4. Jujj, ez nagyon jó lett, Iodine :D már csak ezért itt hagyom ezt a kommentrészt az utókornak!

      Törlés
  2. Gratulálok az újabb sikeres félévedhez! Most már végre kiélvezheted a nyarat. :3
    Nálunk is voltak olyan vizsgák, hogy hihetetlen. Tényleg nem a tudás volt a lényeg, hanem hogy ,,haha nesze online vizsga, szenvedj!". (60 kérdésre 30 perc, 4 válaszlehetőség, nem rövid kérdések..)
    Kellemes pihenést kívánok még egyszer! 💖

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már amennyire :D nyári egyetemként jött a szakmai gyakorlat :D
      Igen, azt hinné az ember, hogy tesztes, áhh, nem fog fájni, de aztán meglátja, és még fél perc alatt elolvasni se mindig lehet, nem hogy értelmezni :'D
      Én is neked! Te is pihenj és kellemes nyarat! Köszönöm, hogy írtál!

      Törlés
  3. #vwkommentbiztosítás
    A poszt olvasása közben amúgy rájöttem, hogy én már olvastam ezt a bejegyzésed, de hogy miért nam hagytam életjelet, azt nem tudnám megmondani :"D
    Node, hát jó volt hallani rólad, hogy milyen volt a féléved, azért örülök neki, hogy legalább tanulmányi eredmények tekintetében jól sikerült, még ha ilyen COVID-os-kompromisszumos időket is élünk :")
    Még inkább csodálattal adózom a szakod miatt (a begyöpösödött gondolkodásmódom miatt minden történetes bloggert instant elkönyvelek bölcsésznek valamiért velem együtt, aztán surprised Pikachu-fejet vágok, amikor kiderül, hogy vannak itt jogászok, mérnökök, mindenféle egyetemista népek, és ez milyen menő már), és nagyon szurkolok a diplomaszerzéshez, de menni fog az, sima pite! *----*
    Illetve még egy kérdésem lenne, ha már említettél számítógépes játékokat: mit játszol, mi a kedvenc műfajod, melyik a kedvenc játékod, mesélj! :"D
    Mindenesetre ezt a bejegyzésed is jó volt olvasni, csak így tovább, ahogy eddig is :"3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is néha meg szoktam lepődni, hogy milyen sokfélék vagyunk, sokféle dologgal foglalkozunk az íráson kívül, de ez jó, régen jobban azt hittem, hogy a humán és a reál elválik egymástól egy emberben végül, de nem :D Köszönöm!
      Én pepecselős játékokkal szoktam űzni az időt :D vagy építőssel, vagy stratégiaival, bár utóbbiban is van építős :D tehát ahol megteremtem a környezetet, lesz városom, embereim, fegyvert fejlesztek, aztán majd támadok és egyre több területet hódítok meg. Lövöldözősök engem kevésbé kötnek el, de az ilyenekkel el tudok lenni, pl. Settlers, Civilization, Beyond Earth. Vagy ha épp agytornászást kevésbé szeretnék, akkor szoktam vidámparkot építeni :D csak múltkor csődbe jutottam, ilyen se fordult még velem elő. Tehát ilyesmik :D lassú víz vagyok játékok terén inkább, már nem az AC-s időimet élem.
      Köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés

Köszönöm szépen, ha megjegyzést írsz, ne félj nyomot hagyni magad után, mert az is egy vélemény, ami nekem számít, igyekszem minél előbb válaszolni! 💖

A blogot írja és szerkeszti: Abeth. Copyrights © 2018 – . Üzemeltető: Blogger.