Félévzárás #8 - Egy vég, egy kezdet

Sziasztok!

Sok gondolat kavargott bennem, mikor nekiálltam a bejegyzést megírni. Pedig azt hittem könnyű lesz, de valahogy mégis szavakba kellett önteni mindazt, amit pár napja próbálok valahogy megérezni, megérteni, de mégsem sikerül.

No de kezdjük csak az elején.  

Azt hittem, hogy lesz egy nyugis félévem, vagy nyugisabb, mint az eddigiek, de természetesen a jó isten semmi pénzért nem akarja megkönnyíteni az életemet. Nem vagyok rá méltó. Folytatnám ott, ahol befejeztem az előző félévet. Miszerint elkezdődtek a szakdolgozat körüli egyeztetések, de hát pandémia van, a témavezető azt mondta, majd márciusban... na meg a faszt..."pont azt" (jah, igen, káromkodok)... abból lett április, és akkor már kezdett az ideggörcs belém állni, hogy sehogy sem lesz ebből kész, komplett dolgozat. Tudtam, hogy nem jó témavezetőt találtam, vagyis hát nem rossz ember ő, csak jellemben nem vagyunk hasonlóak, túl közvetlen, én meg nem (hát ennyire nagyon nem!), és engem roppantul idegesített, hogy minden az utolsó pillanatra maradt. Áprilisban elkezdtük a méréseket, az is abból állt, hogy bemutatta a műszert és a használatát, majd ott hagyott vele a fenébe, hogy itt van 20 minta, nesze, mérd le... hát mit ne mondjak, nem volt nagy segítség. Három napig elvoltam ott, és a végén már annyira belejöttem, hogy szerintem jobban használtam a szoftvert, mint ő. Utána azért beindult a dolog, leirodalmaztam, szépen összeállt a méréseknek a kielemzése, az utolsó hétbe mondjuk besűrűsödött az összefoglaló, bevezető, köszönetnyilvánítás, minden egyéb ilyen kis szarság. Végül 49 oldallal leadásra került. Oh nem említettem, hogy azért volt egy kis öröm is a dologban, mivel elmehettem vele a Paksi Atomerőműbe. Nem tudom, miért érdekelnek a radioaktív dolgot, meg ne kérdezzétek, de nem véletlenül ebben a témában írtam a szakdolgozatomat is. Viszont hatalmas élmény volt látni belülről az atomerőművet (értsd: tényleg belülről, ott álltam a reaktorok mellett), beöltözni, még ha bele is sültem az overallba, léptető kapuzni, laborban szerelni... nagyon jó volt <3  

Emellett még egy tárgyam volt. Az első óra után rá kellett jönnöm, hogy a tanár egy fasz...óka , és a tárgy pedig unalmas, annyiszor tanultam már környezetvédelemről, hogy nem igazán mondott újdonságokat, csak elveszett a részletekben. Két zh-s volt a tárgy, de komolyan, én másfél óra alatt ennyit még nem írtam, a második zh-n konkrétan 8 oldalt írtam kézzel. Jah, és kellett egy csoportos esszét írni. Mondtam már, hogy utálom a csoportos feladatokat? Pláne, ahol öt oldalt kellett írni és voltunk öten. Kezembe vettem a vezetést, és még így sem lehetett őket semmire rávenni, csak a határidőre szedték össze magukat, amikor már majdnem fenyegettem őket, hogy komolyan nem írom bele a nevüket és basszák meg magukat egy évig. Nem szívesen tettem volna, de ezt a fajta beleszarást én komolyan nagyon ritkán láttam még, mint most. Túlvergődve rajta, megajánlott jeggyel meg lett, amit akartam. 

És hopp, június lett. Hirtelen ott volt a felvételi és záróvizsga karnyújtásnyira tőlem. Mégis mikor telt így el ez a félév, tehettem volna fel magamban a kérdést. 

A záróvizsgát illetően annyiban jó volt, hogy kevés tárgyam volt, így beosztottan, nem túlzsúfolva a napjaimat tételekkel, tudtam velük foglalkozni. Négy tárgyam volt, abból kettő volt az, amiről tudtam, hogy menni fog, egyet megértettem félúton, és volt egy, amiről halvány lila fingom sem volt, akármennyiszer is bemagoltam, nem tudtam megmondani, hogy miért azt az egyenletet írnám le, vagy megmagyarázni benne a tényezőket... úgyhogy csak abban reménykedtem ne kapjam azt (spoiler alert: végül nem kaptam). Ahogy közeledett a nap, egyre feszültebb lettem, voltak esték, amikor konkrétan én is éreztem, hogy egyszerűen túlspilázva vagyok ideges és remeg a kezem. Úgy vélné az ember, ha már idáig eljutott, nem itt fogják szivatni, de ez a BME, én kis naiv! 

Úgy volt az egész, hogy egyrészről o n l i n e. Már mondtam, hogy utálok online szóbelizni, ez most sem változott. Egyszerűen az, hogy nincs felkészülési idő, az olyan mértékben nyomasztó és tudja összezavarni az embert, hogy borzalmas. Mire végig gondolja az ember, mit akar mondani, a tanár már kérdez, hogy mert úgy sem tudod. 

Hármas csoportokban mentünk, az elsőben voltam 8:30-10:30 között. Először lementek a védések. Az amúgy jól sikerült, még ha megértem amúgy, hogy a tanároknak miért nem jött be a digitális oktatás. Tényleg kínos, hogy egy laptopnak beszélek és nem tudom, milyen reakciók vannak a másik oldalon... Amúgy pont az elnök radioaktív témában tanít, úgyhogy nem egy kérdést tett fel nekem, de mindre tudtam válaszolni. Aztán jöttünk sorban, és sorsoltak tételeket. Szénhidrogénipari technológiákat és Környezetbarát eljárástant kaptam. Az első tárgyból a kőolajról kellett beszélnem általánosan, majd a desztillálásáról. El is kezdtem magabiztosan, de a tanár fél mondat után belekérdezett. És nem hagyott beszélni, pedig tudtam az anyagot, de ez elkezdett aprólékoskodni, hogy akkor miért, mi az, miről is van pontosan szó, mondjak példát, mondjak alkalmazást. Eltelt negyed óra és ott tartottam már, hogy mindjárt sírva fakadok, hogy hagyjon békén, hadd mondjam el, amit akarok. Utána nyomban jött a másik tárgy. Oh, azzal a tanárnővel, akivel én már nem egyszer összevesztem az elmúlt egy évemben (Akiről már meséltem). Nem tudom, hogy tudja-e, hogy ki vagyok, emlékszik-e rám, de hogy kedvesebb nem lett, az biztos. Tartózkodási idő eloszlást, és aztán vákuum desztillációs műveleteket kaptam, na ott elkezdte aztán húzni a fogamat. Mondjuk igen, a tartózkodási idő eloszlásról annyi mindent nem is tudtam, de azért ő sem hagyta, hogy könnyen megússzam. Olyan 10:30 előtt nem sokkal végeztünk. Sokszor vizsgáztam már, de így megkönnyebbülni még sosem könnyebbültem meg, mint abban a pillanatban. A jegy nem érdekelt, de azt tudtam, hogy megvan. A négy év küzdelmemnek megvan az eredménye. Akkor az egyik csoporttársam írta is: mérnök asszony (asszony nem vagyok, max kisasszony xD). Fel sem fogtam, hogy valóban mérnök lettem. Mert ugyan megkönnyebbültem, hogy vége. Hogy ennek az egész képzésnek vége, de nem jött át az a nagy katarzis, hogy akkor én most tényleg mérnök vagyok. Van egy diplomám. Utána beszéltem szüleimmel, nagyszüleimmel, mind-mind gratuláltak, meg öcséim egész nap mérnöknek hívtak, de akkor sem... nem tudom miért, de valahogy úgy még nem érzem. Lehet, ha majd kézben fogom fogni az oklevelem, vagy ki tudja... 

Családiasan megünnepeltük, bár egy jó lerészegedést még szeretnék, hogy úgy igazán kijöjjön belőlem minden :D Csak még nem volt rá időm, mert szűkösen ott volt a nyakamban az Msc felvételi, és hát mit ad isten, ilyenkor összefoglalókat kell leadni, motivációs leveleket... hogy én hogy utálok motivációs levelet írni >.< aki kitalálta, azt meg kéne ölni. Még hozzá két oldalnyit kellett egyszeres sorközzel! Egy egész napom ráment. De le lett minden adva, be lett minden fizetve, úgyhogy már csak várni kell a július 22-t :3 A felvételin három helyet jelöltem, az első a vegyipari gépészmérnök, mert mindig is gépész akartam lenni, de ha már vegyészmérnöki alapot végeztem, akkor ne menjen kárba. A második helyen atomenergetikai mérnök van, mert érdekel a téma, és az utolsóra betettem amolyan mentőkötélnek a vegyészmérnök folyamatmérnöki szakirányát, hogy ha ne adj isten, sehol sem, ott biztos lenne helyem. 

Ezzel kezdetét is vette a nyaram. Igaz, most találtam egy munkát, mert úgy azért szívesen dolgoznék valamit, és nem szimpla diákmunkákat, amiket eddig, hanem egy fokkal szakmaibbakat. Ma vissza is hívtak, hétfőn lesz az állásinterjú, nagyon kíváncsi leszek *.* mert amúgy baromi jó helyen van, csak napi négy óra, de laborban, már ezért megérné!

Végére is jutottunk a félév kitárgyalásának, a bejegyzést a szokásossal fejezném akkor be, összemérem az előzővel:  

• Hobbik: Ez változatlan volt, a covidnak hála sok mindenre ráértem, még ha néha be is kellett mennem az egyetemre. Igaz, idén kevesebbet olvastam, de most nyáron szeretnék sok mindent pótolni, viszont rengeteg sorozatot és filmet néztem. Például ha már Jóbarátok: Reuniont kaptunk, akkor miért ne nézném újra a 10 évadot? :D
  Az áprilisi nanocampnek neki akartam kezdeni, de végül kb. pár ezer szó után befuccsoltam, nagyon nem jókor jött most, de majd máskor pótolni fogom, mert még ha az 50K sosem lesz meg, de hajtóerőnek tényleg nagyon jó, legalábbis számomra. 
  Szerepjátékozásban nem vesztettem lendületet, pont ugyanúgy játszottam a kiegyezés időszak körüli játékot, ahogy a második világháborúsat is, igaz, hogy fórumon kevésbé voltam aktív, de maga az oldal sem, most nyáron viszont van egy egész történetszál, ami arra vár, hogy kijátsszam másokkal :D  
  Ezen kívül rengeteget szerkesztettem, Primadonnán és wattpadon is lehetett látni, borítók egymás hegyén-hátán, de Leahvel is belekezdtünk a Leabeth szerkesztésekbe, úgyhogy voltak újabb designok is, meg vannak is még tervben, például a blognak is fogok új külsőt csinálni. Most kicsit át is kódolom, meg aki szemfüles volt, az észrevehette, hogy újabb dolgokba nyúltam bele, mint például a műhelybe (Zinikornis ihlette). 
  Két dolog viszont kimaradt idén is. Egyrészről szaxofonozni kevésbé volt kedvem, akadt egy-két alkalom, de nem túl sok. A másik pedig a sport... Pedig megígértem magamnak, hogy majd nyárra, de most már mindegy xD bár még lehet, hogy nyáron nekikezdek, hogy valamit csináljak, ki tudja...  
• Szerelmi élet: Ha-ha-ha... Nincs miről beszélnem. 
• Tanulmányok: Most rizsáztam erről jó sokat, meg összesen két tárgyam volt, így nem tudok több sort a témának szentelni már, de kerek átlagom volt. De most úgy sem lehet ösztöndíjat kapni. 
• Szociális élet: *sad time* Nagyon, nagyon hiányoznak a barátnőim, alig várom, hogy a héten találkozhassak velük. Ez a pandémia azért rányomta a kapcsolatokra a bélyegüket, és nem ugyanolyan videócsetelni, mint találkozni. Meg idén nem is tudtunk annyit, mert az egyikük dolgozott, másikuk is szakdolgozatot írt, harmadik meg el van csúszva egy évvel, sok tárgya volt, készülnie kellett sokszor. 
• Időbeosztás: Ebben konstans vagyok, mindig az utolsó pillanatban csinálok meg mindent. Na jó, egy picit a tételek miatt volt egyfajta rendszerességem, de azért nem kell túlzásba esni... 
• Bloggerkedés: Ez ment. Sok bejegyzés jött idén a hat hónap alatt, sok blogot nézegettem, sok helyre kommenteltem, olvasgattam, és én is tudtam tartalmat hozni. Remélem, hogy ezt az ütemet nyárra is fogom tudni tartani. Tervben sok minden van, ami prioritást élvez, az az I, the Soldier következő része, meg kiszeretném lassan tenni a Sakktáblánnak is a prológusát. Utánuk meg ott vannak a novellák, sok esetben félkész állapotban, vagy már csak javítani kell őket, és az általam imádott tagek :3 (meg ne kérdezd, miért szeretem őket)
• Insta profil: Bizony!!! Itt. Vannak terveim vele, hogy mennyire fog sikerülni, nem tudom. Nem vagyok olyan nagy instás, inkább nézelődök rajta, mint posztolok, de ez majd talán most megváltozik. Mindenesetre hozni fogom rá, hogy éppen miken dolgozom, milyen borítókat szerkesztek, ilyen kis érdekességek a történetekről, vagy akár rólam (biztonságos keretek között). 

Zárszóként, ennek az időszaknak vége, de ahogy a mondás tartja: 

Minden vég valaminek a kezdete.

Hálás vagyok, hogy velem vagytok, hogy velem tartotok, még ha csak ilyen bejegyzésekben is. 
Őszintén, néha tényleg ide menekülök, az írásaimban.
Köszönöm szépen. Imádlak mindannyiótokat! <3 

És akkor remélem, nemsokára újra találkozunk, tudok nektek hozni valamit! Mint látjátok, tervek vannak!

Vigyázzatok magatokra, élvezzétek a nyarat, töltődjetek fel, és próbáljátok elviselni ezt a meleget! :D 

Puszi: 

Abeth

*első gif a tumblr.com tulajdona

** második gif a tenor.com tulajdona

Előző félév

Következő félév