Downforce - 01. fejezet/2. Rész

Több, mint hetven év alatt több, mint 900 pilóta fordult meg az F1-es futamokon, de egy kezén meg tudta számolni abból hány volt nő.

Cím: 1. fejezet/2. rész - Ghost input

Kategória: Downforce regény – fanfiction

Fandom: F1

Forrás: F1

Korhatár: 16+

Figyelmeztetés: -

Besorolás: dráma, hurt/comfort, oc, NA, general, a/a, motorsport, sportrománc

Részleírás: Mi a menetrend egy időmérő után? Percről percre megszabott, pihenés nélküli események sorozata. 

Idő: 2026 

Helyszín: a Világ minden táján: Silverstone, Anglia

Terjedelem: 3815 szó

Megjegyzés: Sok mindenről szeretnék beszélni a történet során, a nők helyzete a motosportban többször is elő fog kerülni, és ez az oka annak is, hogy minél részletesebben próbálok elmélyülni a futamok körüli eseményekben. Elsőre lehet kicsit töménynek fog hatni :(

Megjegyzés 2: Most hogy sokára lesz futam megint, gondolkodom azon, hogy az elmaradottak esetében is hozzak egy-egy részt, mit gondoltok?

Jó olvasást!💖 

* * *

Nem pole. De nem is kellett, hogy az legyen. A köridő a kilencedik legjobb volt az időmérőn. És a legjobb egy olyan újonctól, aki nem nagy csapatba érkezett. A legjobb egy olyan valakitől, akinek még a nevét sem tudták helyesen kiejteni a paddockban.

Az eufória ott dobolt a fülében, bepárásodott a sisakjának a plexije, ahogy kapkodta a levegőt, és csak most vette észre, mennyire elgémberedtek az ujjai, amilyen erősen szorongatta végig a kormányt.

– Menj a parc fermé felé – hallatszott Priya utasítása a rádióból.

A Solara GP autója mély, tompa morajjal gördült, a motor már nem üvöltött, csak alacsony fordulaton zúgott, mint egy ragadozó, ami most lakott jól.

A kijelölt helyre gurult, és miután a motor leállt, hirtelen csend lett. Nem a világban, mert ott még mindig forogtak a kamerák, kattogtak a fényképezőgépek, és a paddock nyüzsgése szűrődött be a háttérből. De benne. Mintha a világ egyegyetlen egy pillanatra megállt volna, csak a saját lélegzetvételeit és szívverését hallotta.

Gondolatai próbálták beérni magát, miszerint túl volt élete első Formula-1-es időmérőjén – hihetetlennek tűnt. Mintha csak álmodott volna, sőt! Ilyet még álmodni sem szokott.

A sisakját még nem vette le, a keze a kormányon pihent, mozdulatlanul. Aztán lassan, szinte gépies mozdulatokkal a központi csathoz nyúlt, a kezei maguktól mozogtak, az évek alatt beléjük égett rutin vezette az ujjait az övekhez és a kormányzár kioldójához. Miután a kormányt a pilótafülke szélére helyezte, sem mozdult. Nem tudott, nem akart, fogalma sincsen, a világ egyszerűen megszűnt létezni körülötte. A némaságban csak a felismerés maradt, hogy megcsinálta.

Egy sárga mellényes alak árnyéka vetült a cockpitre. Egy FIA-ellenőr lépett oda a kocsihoz, és türelmetlen, gyors mozdulattal intett. – Kérem, kövesse a kijelölt útvonalat. Tömegmérés.

Annalea bólintott, és kiszállt az autóból. A lába kissé remegett, az adrenalin még mindig dolgozott benne. A parc fermé padlója alattomosan csúszós volt a guminyomoktól és a porrétegtől, figyelnie kellett, hová lép.

A mérés gyorsan lezajlott, a súlya megfelelt. A hivatalos személyek bólintottak, és máris továbbengedték. A levegő hűvöse megcsapta az arcát, ahogy felemelte a visort, majd levette a fejéről a sisakot. Fonott haja csapzottan verdeste a hátát, arca kipirult és úgy kortyolta a levegőt, mintha most lélegezne először.

A Solara csapatának egy része kint várta Theodore-t és őt is a palánk mögött. Ott örjöngtek, ujjongtak, gratuláltak, ahogy odamentek hozzájuk, mintha már ez a versenynek az eredménye lenne. „Megcsináltad, megcsináltad!”, de Annalea alig hallotta a szavakat. Öleléseket, hátba veregetéseket érzett, hangokat hallott, mégis egészen a PR-zónáig úgy érezte magát, mintha egy buborékban ragadt volna, ami azt a pillanatot választotta, hogy szétpukkanjon.

A paddock szélén felállított médiazóna zsúfolt volt. A kamerák már forogtak, mikrofonok emelkedtek a levegőbe, és a riporterek egymás szavába vágva, lökdösve próbálták elcsípni a nap embereit.

A Solara GP PR-felelőse karját széttárva próbált falat képezni a mikrofonokból álló erdő előtt, de a riporterek már előrébb léptek, egyikük a válla fölött nyújtotta át a diktafont, egy másik már a kérdést is elkezdte, mielőtt Annalea megállt volna. A kamerák kattogtak, a vakuk villantak, és mire a nő még egy lépést tett volna a zóna felé, már három különböző akcentussal szóltak hozzá egyszerre.

– Annalea, gratulálunk a P9-hez! De őszintén: nem túl gyors ez a tempó egy újonctól? Nem túl szép, hogy igaz legyen?

– Annalea, maga éppen történelmet ír, mit gondol, hogy fog ez hatni a nőkre ebben a sportban?

– F3, F2, F1 ilyen rövid időn belül? Ez már túl hihetetlen, milyen hátszél segítette, Annalea?!

A sokadik alkalom után Annaleát már nem nyomasztották a kérdések, nem szorongott azon, hogy mit kell válaszolnia, amivel bizonygassa saját magát.

– A köridő nyilvános – felelte Annalea, torka száraz volt, hangja rekedtes. – A telemetria is. Ha valaki kételkedik, nézze meg az adatokat. – F2-ben és F3-ban is hitetlenkedve fordultak az emberek a női versenyzők felé. Egy ennyire férfiak uralta világban Annalea már nem lepődött meg azon, hogy mindenki kételkedik benne. Az utóbbi években ugyan történt némi előrelépés – megalakult az F1 Academy, és egyre több nő kapott lehetőséget a junior kategóriákban –, azonban ez nem jelentett automatikus belépőt a csúcskategóriába. A legtöbb versenyző onnan sem jutott el az F3-ig, nemhogy tovább.

Nem mintha egy nő ne tudott volna jól vezetni: a történelemben ott volt Giovanna Amati, aki utolsóként próbálkozott F1-es kvalifikációval a kilencvenes években, vagy Lella Lombardi, aki pontot szerzett egy világbajnoki futamon, még ha csak azt a híres „fél pontot” is. A közelmúltban Jamie Chadwick dominált a W Series-ben, Jessica Hawkins bemutatkozott az Aston Martin színeiben, Tatiana Calderón végigjárta a junior kategóriákat és az Alfa Romeonak lehetett tesztpilótája, illetve Doriane Pin idén a Mercedes fejlesztőpilótája volt.

Mégis a statisztikák borzalmasak voltak. Több, mint hetven év alatt több, mint 900 pilóta fordult meg az F1-es futamokon, de egy kezén meg tudta számolni abból hány volt nő. És egyikük sem kapott gyári autót, topcsapatot, vagy valódi támogatást. 

Az egész élete arról szólt, hogy lenézték a neme miatt. Először az egyetemen a tanárai, akik szerint „a mérnöki szakma nem női pálya”. Aztán a munkahelyein, ahol a férfi kollégái rendre átvették az ötleteit, vagy megkérdőjelezték a döntéseit. Most pedig a paddockban, ahol a versenytársai, a média, sőt néha még a saját csapata is úgy nézett rá, mintha csak egy jó kis PR-fogás lenne.

De ennyi idő után már vastag bőrt növesztett. Nem azért, mert nem fájt, hanem mert nem engedhette meg magának, hogy fájjon. Annalea tudta, hogy nem csak a saját nevéért vezet. 

– De nem gondolja, hogy a csapat részéről Ön csak egy PR-húzás? Egy nő, egy tragikus háttér, egy mérnökből lett pilóta – ez eladható, tökéletes Drive to Survive alap – vágott közbe egy brit bulvárlap riportere, miközben a mikrofonját kissé oldalra billentve tartotta, mintha nem is várt volna választ.

Annalea szája megfeszült, bizsereregtek ujjai, hogy ökölbe szorítsa őket. Nem lepte meg a kérdés, de attól még sértette a gondolat, hogy mindaz, amit elért, csak egy jól csomagolt történet lenne, amit a csapat eladhat a szponzoroknak és a közönségnek. 

De persze tudta: egy csapatnál ez is számít. A Forma-1 egyszerre volt sport és üzlet. A figyelem pénzt jelent, a pénz pedig fejlesztést. Egy nem szokványos karriert bejáró nő, ráadásul egy tragikus F1-es múlt árnyékában – ez a sajtónak aranybánya. A kérdés ezek után csak az volt: elég-e a teljesítménye ahhoz, hogy ne csak a története miatt tartsák meg?

A kamerák ráközelítettek az arcára.

– Akkor micsoda szerencse, hogy ez a PR-húzás képes a P9-re. – Kihúzta magát. 

– Callum Hayes neve mennyire segített bejutni ide? – szúrt oda egy francia újságíró. – Ha nem ő lett volna a férje, most is itt állna?

Annalea lába megbicsaklott, ha Elena, a Solara PR-osa nem fogja meg a könyökét, biztos, hogy elesik. Szisszent egyet, beletelt egy másodpercbe, hogy a hangja határozottnak tűnjön. – Callum nem tudott köridőt futni helyettem – vett egy nagy levegőt. – És ha ma élne, ő lenne az első, aki azt mondaná: „Ne hivatkozz rám.” – Nem csuklott el a hangja. Minden egyes alkalommal nehéz volt a férfiról beszélnie, mert annyi mindent tudott volna róla mesélni, és mégis képtelen volt.

A válasz után egy pillanatra csend lett. A riporterek jegyzeteltek, a kamerák tovább forogtak.

– A paddockban azt mondják, túl sokat beszél bele a beállításokba. Nem bízik a mérnökökben? – jött a következő kérdés gúnytól csöpögve, ezúttal egy olasz szaklaptól.

– Én is mérnök vagyok – felelte Annalea szemrebbenés nélkül. – Nem azért szólok bele, mert nem bízom bennük. Hanem mert együtt dolgozunk. Ez csapatmunka. És ha valaki szerint egy versenyzőnek nem kell értenie az autóhoz, akkor nem a Forma-1-et nézi.

Egy következő riporter harcolta ki magának a figyelmet, előretolakodott és tovább nyújtogatta a nyakát: – Pár évvel ezelőtt még az Aston Martinnál dolgozott mérnökként. Miért nem ott versenyzik? – A kérdésre többen is felfigyeltek, a diktafonokból pár megállt a levegőben, a hangzavar megváltozott, halkabb lett, miközben több arc is felé fordult újra.

Annalea megízlelte a szavakat, mielőtt válaszba öntötte volna őket. Tudta, hogy nem kapkodhat egyetlen félrecsúszott mondatból is címlapsztorit kerekítenek ezek az ördögfajzatok, illetve az Aston ügyvédei is ki tudja mit nyújtanának be feléje. – Az Aston Martin fontos része volt a szakmai utamnak, de akkoriban más volt a helyzet. Nem hiszem, hogy tudták volna, mit kezdjenek velem... vagy talán csak nem jött el a megfelelő pillanat. A Solara előbb látott meg bennem valamit, és adott egy lehetőséget.

A PR-felelős finoman megérintette a karját, jelezve, hogy ideje menniük, ő pedig örömmel hagyta hátra a nyüzsgő tömeget. A kamerák még egy pillanatig követték, aztán lassan elfordultak a következő áldozat felé.

Elena Acosta Blanco, a Solara spanyol PR felelőse, még a paddock fojtogató, gumiszagú hőségében is úgy festett, mintha egy divatlapból lépett volna ki. A harmincas évei végén járó nő a latin szépségek minden klasszikus jegyével rendelkezett: szívalakú arcát ébenfekete, tökéletes hullámokban omló haj keretezte. Vörös rúzsa és a finom sminkje érintetlen maradt a délutáni káosz során is. Annalea mellette csak még koszosabbnak érezte magát.

– Jól kezelted – suttogta Elena, egy pillanatra közelebb hajolva hozzá. – Az Astonos kérdések valószínűleg nem fognak eltűnni. Majd beszéljünk róla, hogy hogyan reagáljunk, ha legközelebb mélyebbre ásnak.

A garázsba visszaérve a csapat már várta. A szerelők újra elismerően tapsolni és fütyülni kezdtek, miközben páran hátbaveregették.

A benti fények hidegen világították meg az addigra már betolt Solara karosszériáját, a fehér és fekete szénszálas felületeken még ott csillogott a pálya pora. A Parc Fermé szabályai miatt nem lehetett az autóhoz nyúlni a holnapi futamig.

Tadeka odalépett hozzá, a laptopját szorongatva, haja csapzott volt, arca nyúzott, a fáradtság ellenére a szemében élénk fény csillogott. Mellette Priya ácsorgott a csapat fehér-kék-fekete egyenpólójában, amit most is gondosan betűrve viselt, a rend és a kontroll a munkájában és a megjelenésében is alapelv volt. Nyakában ott lógott a füles, amit szinte sosem vett le, kávébarna haját pedig olyan szoros lófarokba fogta, hogy az már fájdalmasnak tűnt. Annalea észrevett egy elkallódó tincset a halántéka peremén, amit még a versenymérnök nem vett észre.

– A második szektorban még van benne három tized. A Club kijáratánál kicsit túlkormányoztál, de... – hallgatott el Tadeka, és egy vizes palackot adott Annaleának. A nő torka annyira elszorult, hogy alig tudta lenyelni a vizet, fel-felköhögött néha. – Szép munka volt, Annalea. P9, Theodore mögött. Hat század. Ez... ez nagyon szoros.

– Igen, láttam. Szép volt. De most ne ünnepelj még, holnap futam – bólintott Priya, és a kreolbőrű nő egy rövid, de határozott mozdulattal vállba veregette Annaleát. – Keress meg, ha végeztél.

Annalea még mindig a sisakját és a vizes palackot szorongatta, amikor Tadeka és Priya elfordultak, hogy visszatérjenek a mérnöki állomáshoz. A nő egy pillanatra egyedül maradt a garázs közepén, a zajok tompán szűrődtek be a fülébe, mintha víz alatt lenne. Fogalma sem volt, hogy mennyi idő telhetett így el, miközben ő próbált a valósággal végre megküzdeni: P9.

– Kilencedik? – szólalt meg váratlanul mögötte egy hang, amely egyszerre volt száraz és túlontúl nyugodt. – Egy újonctól?

Annalea megfordult. Theodore Mikkelsen állt ott, fekete sisakját a csípőjének támasztva. Tekintete nehezen volt olvasható, nem volt benne nyílt ellenségesség, de valami mégis feszültté tette a levegőt. Zavar? Gúny? Vagy meglepettség?

Fél éve dolgoztak ugyanabban a csapatban, mégsem beszéltek sokat. Theodore nem volt az a típus, aki könnyen megnyílt, főleg nem egy tartalékosnak, annak ellenére, hogy úgy tűnt bárkivel el tud beszélgetni bármiről. A garázsban mindig udvarias volt, és magánügyeket sosem érintett. Annalea nem tudta eldönteni, hogy ez személyes, vagy egyszerűen csak a versenyzői hierarchia része volt, aminek ő egészen különleges kis darabjának számított, hiszen a szerelők legalább részt vettek a futamokon, és noha Annalea a teszteléseknek és fejlesztéseknek szerves részét képzete, annak is végeredménye inkább Tadeka érdeme volt.

Vett egy nagy levegőt, úgy érezte magát, mintha egy újabb újságíró előtt állna. – Nem volt tökéletes – nézett fel a férfira. – A Luffield-nél alulkormányzott volt az autó, míg a Club kijáratánál meg túl gyorsan nyitottam a diffet, és a…

Theodore felnevetett. – Te jó ég, még panaszkodsz is. – A sisakját letette egy közeli padra, majd keresztbe fonta a karját széles mellkasa előtt. – De tudod mit? Tetszik benned, hogy nem vagy megelégedve.

Annalea egy pillanatig csak nézett rá nagy szemekkel. – Tetszik? – ráncolta a szemöldökét értetlenül. – Ez… bók lenne… tőled?

– Egy újonc jön a semmiből, és hat kibaszott századra van tőlem… az nem hiba. – Theodore hangja elmélyült, karcossá vált.

– Nem vagyok a semmiből.

– Nem? – Theodore félrebillentette a fejét. – Akkor honnan? A paddock szerint te vagy „a mérnök csaj” egy neve sincs magyar faluból, meg „Callum Hayes özvegye”.

Annalea szája vékony vonallá préselődött. – És te mit mondasz?

Theodore elmosolyodott, a szája sarka felfelé húzódott, de a szeme nem követte.

– Azt, hogy ha holnap is ilyen kört hozol, akkor nekem rohadtul jobban kell vezetnem. Mert nem fogom hagyni, hogy egy újonc – vicsorgott –, aki csak pár éve ismerkedik a sporttal, elvigye előlem a reflektorfényt. A tehetséged és a kis mérnöki tudásod nem elég ide, annál több kell az F1-hez.

– Nem akarom elvenni – mondta Annalea, tartása megfeszült. – Csak azt akarom, amiért megdolgoztam. Azt hiszed, hogy nem tettem le semmit ezért a pozícióért? Mocskosul megdolgoztam érte, pont annyira, mint te. – Ahogy kimondta, érezte, hogy a mellkasa összeszorul, mintha a levegő is nehezebben jutna be. Theodore hanghordozása, az a túlontúl nyugodt tónus, gerjesztette benne azt, amit hónapok óta próbált elnyomni: hogy sokan még mindig egy kívülállónak, egy nőnek látják, aki „valahogy” bekerült. Nem volt nyílt lenézés Theodore részéről, de Annalea számára a hangsúly, a megfogalmazás, a pillantás, a mimika mind azt sugallták: nem számítottak rá, hogy képes lesz rá. És most, hogy megtette, az emberek nem tudják hová tenni. Vajon ő maga tudni fogja kezelni a helyzetet? Szerette volna hinni, hogy igen.

– Akkor dolgozz tovább – felelte Theodore, és egy lépést hátrált. – Mert én is fogok. És én nem szoktam veszíteni.

Farkasszemet néztek egymással, Theodore állkapcsa megfeszült, kihúzta magát, széles vállaival szinte kitakarta az egyik lámpa fényét. Annalea megemelte a fejét, ujjai megremegtek a vizes palack körül, a műanyag halkan reccsent a szorításától. Olyanok voltak, mint két ragadozó, akik most először érezték meg egymás szagát a szélben.

Theodore megfordult, és elindult kifelé a garázsból. Félúton azonban megállt, és hátranézett a válla fölött egy pillanatra. – Ennél jobban kell nyomnod, ha tényleg versenyezni akarsz velem. Hat század? Komolyan? – Hangjában kihívásra hívó zönge bujkált. És ezzel eltűnt a boxutca irányában, a sisakját újra a karjára akasztva, pedig Annalea addigra éppen kitalálta, hogy azzal vág vissza, hogy a férfi sem volt még sosem első, minek hordja így fenn az orrát. 

A nő egy pillanatig még nézett utána, majd lassan leült a padra, ahol Theodore az imént állt. A garázsban újra csend lett, csak a távoli szerelők hangja szűrődött be, fémes koppanások és a sűrített levegő szisszenései. A sisakját maga mellé tette, és újra kortyolt a vízből. A hűvös folyadék végigcsorgott a torkán, nem esett jól neki, annak ellenére mennyire ki volt száradva. Felhúzta az egyik térdét és nekidöntötte a homlokát. Az adrenalin már nem perzselte az ereit, helyébe mély ólmosság kezdett felkúszni a tagjaiba, a fáradtság lepelként borult rá. A sisak alatt töltött percek, az adrenalin, a koncentráció, a milliméterekre mért döntések most mind egyszerre nehezedtek rá. 

Sóhajtott. Mélyen, hosszan. A levegőt nehezen erőszakolta a torkába, mintha a mellkasát is leszorította volna a nap súlya. Ez másfajta küszködés volt, mint az első F3-s futama után. Akkor remegett és hányt, este a zuhany alatt sírta ki a fojtogató gyászt. Akkor először vezetés közben érezte azt, hogy él Callum nélkül, de mégis Callum emlékével. Mintha a pálya zaja, az autó rázkódása, a fék csikorgása egy pillanatra elnyomta volna a csendet, amely a férje halála óta lakott benne. 

Pár év eltelt a végzetes nap óta, de a gyász nem múlt el, csak átalakult. Már nem törte meg hangosan, nem bénította le minden reggel, de ott volt minden mozdulatában. Annalea nem épült fel Callum halála után, tudta. Csak megtanult létezni a törésvonalak mentén. Néha úgy érezte, ha elég gyorsan megy, ha elég pontosan vezet, akkor talán újra hallja Callum hangját. Talán újra ott lesz mellette. Talán újra él.

De nem volt ott. Soha nem volt ott. És Annalea ezt tudta, csak nem akarta elfogadni, mert ha elfogadja, akkor el is kéne engednie. És ha elengedi, akkor mi marad? F3-ban az ART kötelezte pszichológusra, hogy kezelje a traumát, a gyászt és a verseny okozta nyomást – különböző technikák, rituálék, meditációs folyamatok, nyugtatók. Azóta megtanulta, hogy a fájdalmat nem lehet eltüntetni, csak meg lehet tanulni együttélni vele.

Lassan felemelte a fejét a térdéről. A versenyruha alatt minden izma sajgott, mintha a testében is ott maradt volna a pálya minden egyes kanyarjának nyoma. Még egy pillanatig ült, aztán mély levegőt vett, és felállt. A nap még nem ért véget.

A levegő párás volt, a fű illata keveredett a benzingőzzel. Pár emberrel találkozott útközben, akiknek csak fejbiccentve intett. 

A motorhome-ok sorban álltak, mint mozdulatlan óriások. A Solara GP egysége a sor végén kapott helyet, a fehér-fekete-kék-piros színei még most is élesen rajzolódtak ki a horizont felé közeledő nap fényében.

Annalea miután gyorsan lezuhanyzott, már a debriefre tartott. A mérnöki szoba hűvös volt és csendes, a neonfények hidegen világították meg a falra szerelt képernyőket, amiken felsorakoztak az adatok katonás rendbe: a szektoridők, a telemetriai görbék, a gumik hőmérsékleti grafikonjai és éghajlati térképek. A levegőben enyhe ózonszag keveredett a frissen nyomtatott papírok illatával. A központi asztal körül már ott ült néhány mérnök, köztük Priya és Alex, a versenymérnökök, Tadeka a teljesítménymérnök, Noah Kim az adat- és stratégiai elemző, illetve Luca Moretti, a gumifelelős. Elias Nørberg a szoba sarkában állt, karba tett kézzel, arca rezzenéstelen volt, mintha csak egy szobor lenne, nem is élő ember.

– 1:27.401 – mondta Elias, anélkül hogy a belépő Annalea felé nézett volna. – P9. Nem rossz.

– Nem rossz – ismételte Priya felpillantva a tablet görgetéséből. – De a Club kijáratánál tizedeket vesztettél. A hátsó tapadás instabil volt.

Annalea bólintott. – A diff beállítás túl agresszív volt. Mid 3 helyett inkább 2 kellett volna. A hátsó szárny jól tartott, de a gumik még nem voltak egyenletesen melegek.

– A bal első 94 fokon volt, a jobb hátsó csak 89-en – jegyezte meg Tadeka. – Ez okozta az enyhe blokkolást a Brooklands-nél. De jól korrigáltad. – A japán nemzetiségű férfi küldött egy bizakodó, halvány mosolyt Annalea felé.

Priya visszapillantott a tabletjére. – A Copse-nál visszavettél. Ez meglepett.

– Te mondtad, hogy ne hősködjek – felelte Annalea halkan.

Priya egy pillanatra elmosolyodott, de nem szólt, nem lehetett megmondani, hogy elégedett vagy sem. Elias ekkor lépett közelebb, és a képernyőre mutatott.

– Hat század. Ennyi választott el Mikkelsen idejétől. Egy újonctól ez nem csak jó – ez figyelemre méltó. Megleptél minket – ismerte el a férfi, miközben megdörzsölte az arcát. – F3-ban és F2-ben kiemelkedő voltál, tudom, de itt, amit ma csináltál… hihetetlen volt, tényleg gratulálok. Legyen így holnap is – tapsolta meg a nőt. 

Annalea zavartan elmosolyodott, de nem tudott mit mondani, nem mintha lett volna ideje, mert Priya folytatta a diszkurzust tovább.

– A brake bias visszatolása 52-re jó döntés volt. De legközelebb ne várj vele. Ha érzed, hogy csúszik, reagálj azonnal.

– Úgy érzem, de erősíts meg benne, Annalea – igazította meg a szemüvegét az orrán Tadeka –, hogy biztonsági játékra mentél. Nem változtattál sok mindent, nem kockáztattál – nézett a laptopjára, majd újra fel. – Ami érthető is egy első időmérőn, minden másra figyeltél, viszont így maga a vezetési stílusod nem teljesedett ki. Érdekelne a véleményed a kocsival kapcsolatban. Milyen volt élesben vezetni?

– A balansz a gyors szakaszokon rendben volt – kezdett bele –, de a lassú kanyarokban – főleg a Vale és a Club – ott nem éreztem még a határt. Az X-mód jól működött, de a diff mid 3 túl sok volt néhol, főleg hideg gumikkal.

Theodore versenymérnöke, Alex jegyezte meg: – Theodore nem említett ilyesmit, ő csak a szárnyállásra panaszkodott.

Noah közben már a saját képernyőjén pörgette a telemetriát: – A throttle trace alapján a Q3-ban a Club kijáratánál 12 százalékkal korábban nyitottál gázt, mint a második install körödön. A hátsó tapadás ott még nem volt stabil, de a korrekció gyors volt. A kormányreakció 0,3 másodpercen belül történt, ez impresszív. – A fiatal, dél-koreai származású adatstratéga mindig precízen öltözött: galléros csapatpólója makulátlan volt, sötétkék nadrágja élesen vasalt. Vékony testalkattal és azzal az ázsiai szuperképességgel rendelkezett, hogy a kissé kisfiús arca és bőre kortalannak hatott, fekete haja oldalt rövidre nyírva, felül kissé hosszabbra hagyva, amit mindig hátrafésült.

Luca, aki eddig csendben figyelte a beszélgetést, most előrehajolt, és a gumihőmérsékleti térképre bökött. – A bal első túlmelegedett többször is, de a hátsók lassabban jöttek fel. A nyomás rendben volt, de a hőeloszlás nem volt egyenletes. A következő futamra finomítanunk kell a melegítési ciklusodon. – A negyvenes éveiben járó olasz gumifelelős mindig kissé zilált benyomást keltett: göndör, sötétbarna haja rakoncátlanul hullott a homlokába és nyakába, és a csapatpólójának ujja rendszerint koszfoltoktól sötétlett.

Annalea egy pillanatra az egyik képernyőre nézett, arra ahol a Club kijáratának telemetriája villogott. – Véleményem szerint a hátsó tapadás… nemcsak a diff miatt volt kiszámíthatatlan – hagyott szüneteket a félmondatok között. – A hátsó felfüggesztés mozgása túl progresszív. A gyors irányváltásoknál jól működik, de a lassú kanyarokban – főleg a Clubnál – túl sok idő kell, mire az autó „leül” – osztotta meg mindazt, amit tapasztalt.

Luca felkapta a fejét. – A rugózásra gondolsz?

– Részben – bólintott a nő. – De inkább a csillapításra. A rebound túl gyors, a hátsó tengely visszaugrik, mielőtt a tapadás újra felépülne. Ha a lassú csillapítást kicsit visszavennénk, és a kompressziót finomítanánk, stabilabb lehet a kilépés – lépett oda az egyik autóábrához, és kezével mutogatni kezdett.

Noah közben gépelt. – Ha igazad van, az magyarázná a hátsó gumik hőeloszlását is. A jobb hátsó mindig lassabban melegedett – lehet, hogy nem is a guminyomás, hanem a mechanikai tapadás hiánya miatt – dörzsölte meg az állát elgondolkodva.

Priya a tabletjére nézett, majd Annaleára. – Ezt már csak a következő futamon javíthatjuk. Javaslat holnapra? Szoftveresen?

Annalea kiegyenesedett. – Arra gondoltam, hogy a visszatöltéshez hozzányúlhatnánk. – Ránézett Tadekára, aki hümmögve bólintott egyet egy „folytasd-dal”. – Ha a 9-es EB-térképet átírjuk egy lineárisabb lefutásra a hármas szektorban, elnyújthatjuk azt a pillanatot, amikor a motorfék „megfogja” az autót. Ha a szoftver nem rántja meg a hátulját a kanyar csúcspontján, talán a futóműnek is lesz ideje stabilizálódni.

Noah ujjai azonnal táncolni kezdtek a képernyőn. – Ez olyan, mintha egy törött lábra tapaszt tennénk.

Tadeka: – Nem rossz ötlet. Kicsit lomhább lesz a kigyorsításod, de nem fogsz megpördülni.

Miután megvitatták részletesebben a lehetőséget és jobb ötlet nem nagyon került elő, Priya Eliasra nézett, aki eddig szoborként figyelte az eszmecserét. – Noah, töltsétek fel a módosított térképet. Annalea, a felvezető körön próbáld ki az új 9-es állást. Ha nem dobja el a hátulját, maradj rajta. Ez minden, amink van holnapra.

Az utolsó percek már csak egyeztetésekkel teltek, mielőtt Elias bólintott, majd végignézett a csapaton.

– Rendben. Jó munka volt. Holnap verseny. Pihenjetek.

A debrief után még órákig tartott a menetrend: Annalea Elena kíséretében újabb villáminterjúkon esett át, rövid szponzori megjelenéseken mosolygott a VIP-vendégeknek a motorhome teraszán, majd az edzője vette kezelésbe, hogy fellazítsa a megfeszült izmait.

Annalea végül késő este tért vissza a Hilton Garden Inn Silverstone szobájába, ahol végre egyedül lehetett. A szoba egyszerűen és kényelmesen volt berendezve: az ágy tisztán megvetve, egy íróasztal, a nagy ablakon át a pálya fényei szűrődtek be. Belépve és ajtót csukva alig tett meg két lépést, amikor meghallotta telefonja szűnni nem akaró rezgését a polcon. Odalépett, és a kijelzőre pillantva szinte megszédült a rázúduló értesítésáradattól. Az internet, ami már az F3-as bemutatkozásakor és az F2-es sikereinél is egyszer-egyszer „felrobbant” körülötte, most új szintet lépett: a közösségi média falát elárasztották az időmérőről készült felvételek, megjelölések, a korábbi kétkedők kommentjei és a szakmaiak elemzései.

Nem is próbálta végignézni őket, csak a nem fogadott hívásokat pörgette át, míg a készülék újra vibrálni nem kezdett a tenyerében, egy nevet jelezve, amit már évek óta nem látott a kijelzőjén.

* * *

És egy szám ehhez a részhez :D

Előző rész

Adatlap

Következő rész