Molylepke

Obi-wan most már tudta, hol hibázott. De túl későn jött rá.

Cím: Molylepke

Kategória: novella – one-shot, fanfiction

Fandom: Star Wars

Ship: Non-pairing 

Forrás: George Lucast illeti.

Korhatár: 16+

Besorolás: egyperces, ficlet, dark, angst, tragedy, szimbolizmus

Leírás: Obi-Wan nézi, ahogy Anakin elég a Mustafaron. 

Idő: Sithek bosszúja film.

Helyszín: Mustafar

Figyelmeztetés: -

Terjedelem: 505 szó

Megjegyzés: Hát az tuti, hogy nagyobb bulit kellett volna csapnom a 7. szülinapnak, mint ez a kis ficlet :/ de annyira jól esett 1-2 napra most a pihenés, hogy egyáltalán nem tudtam rávenni magamat az írásra, meg szerkesztésre, meg úgy amúgy semmire sem. Persze, az is igaz, hogy nem az utolsó pillanatra kellett volna hagynom :'D Én már csak tényleg azt várom, hogy valahogy 2025-nek legyen vége, és 2026-ba újult erővel támadhassak fel, nagy reményeim és terveim vannak (erről majd mesélek)(bár ezt is ismerjük már Abethtől, volt már hogy ezekből nem lett semmi...) Na de, mielőtt végleg megásom saját síromat a szemetekben XD

Boldog 7. blogszületésnapot!

Jó olvasást!💖 

* * *

A láva hömpölygött, izzott és sistergett, majd felcsapott, amikor egy darab kő leszakadt a peremről. Obi-Wan figyelte a szikrákat, amik rövid ívben repültek fel, majd eltűntek a levegőben.

[A molylepkék vonzódnak a fényhez.]

Annakin ott feküdt a sziklaperemen. A fény megfestette az arcát, bőre vörös volt az elviselhetetlen hőségtől, tekintete felismerhetlenné torzult. Obi-Wan nem lépett előre, nem azért, mert félt volna, hanem mert nem tudta volna megmondani, kihez lépne oda. Hol volt az a fiú, aki túl gyorsan tanult; a tanítvány, aki mindig többet akart; a jedi, akinek egyensúlyba kellett volna hoznia a világot? Obi-Wan most már tudta, hol hibázott. De túl későn jött rá. Qui-Gon vajon mit mondana most? Rég érezte már,  hogy szüksége lenne mestere útmutatására. Talán ha ő itt lett volna, ez nem történt volna meg. Talán ő észrevette volna azt, amit Obi-Wan nem akart meglátni, hogy Anakin túl sokat akart. Vagy talán azt, hogy egyáltalán akart. Obi-Wanban felmerült a gondolat, amelytől élete során óvakodott: mi van, ha nem Anakin vágya volt a hiba? Mi van, ha nem az volt a bűn, hogy többet akart a világtól, az élettől, a szeretettől? De persze, ez akkor sem mentette fel a tanítványt a gyilkosságok és más, egyéb sötét tettek alól.

A láva felcsapott. A férfi gyomra görcsbe rándult, hányingere lett, de nem mozdult. Nem volt joga elfordulni. Ha már egész életében Anakin mellett állt, akkor ezen is végig kellett kísérnie őt.

[A molylepkék nem értik a hőt. Csak a ragyogást.]

– Gyűlöllek! Gyűlöllek! – üvöltötte Anakin, hangja beleveszett a sistergő kő és a láva zúgásába.

A lángok közelebb jöttek. Anakin teste megfeszült, égett bőr szaga terjengett a keserű, fémes levegőben. Obi-Wan lehunyta a szemét, nem bírta nézni. A düh, a csalódottság, a kudarc lassan elpárolgott ereiből, és a helyét valami sokkal nehezebb vette át. A fájdalmas ragaszkodás, a reménykedő hit, amely az emberi fajnak annyira védjegye, és amiről azt tanították neki, hogy el kell engedni. 

Mantrázni kezdte magában a Jedi-kódex alapelveit, hogy valami kapaszkodót találjon magának: 

Nincs érzelem, béke van.
Nincs tudatlanság, tudás van.
Nincs szenvedély, egyensúly van.
Nincs káosz, harmónia van.
Nincs halál, Erő van.

A szavak visszhangot vertek benne, nem csitult tőle a lelkiismerete, csak még nyilvánvalóbb lett, mennyire kevésnek bizonyulnak itt, ezen a peremen. 

Az Erő sosem adott választ.

Amikor Anakin előrebukott, Obi-Wan keze ökölbe szorult, nem rohant előre, nem volt több lépés, amit megtehetett volna anélkül, hogy hazudott volna mindabban, amiben hitt.

[És túl közel repülnek.]

A fiú lassan felemelte a karját, hörögve és ordítva. Obi-Wan ösztönösen hátralépett, nem tudta levenni a szemét a lángok marta kézről, ami utána akart nyúlni. Talán segítségért, talán a közös emlékekért. Megrázta a fejét, lerázta magáról Anakin gyűlöletét és dühét, amit az Erőn keresztül érzett. Ő itt már nem tudott semmit tenni, nem oldhatta fel a sötétet, amely Anakin szívében költözött.

[Megégnek.]

Tudta, hogy a fiú nem veszett el teljesen, érezte az Erőn keresztül. De az emberi része igen, az már elhamvadt. A lángok befejezték, amit ők ketten elkezdtek.

Ellépett a sziklaparttól és vissza sem nézett.

[A molylepkék csak éjszaka élnek igazán. A nappal megöli őket.]