Sleep with a ghost

Hellobello!

Cím: Sleep with a Ghost

Kategória: novella –  one-shot, fanfiction

Fandom: Harry Potter – Bellamione – Hermione Granger & Bellatrix Lestrange

Besorolás: erotikus, femslash, nsfw, mystery, supernatural, Samhain, cliffhanger, smut

Idő: 1998 után egy-két évvel

Helyszín: Hermione és Ron háza, Anglia

Leírás: Samhain idején az evilág és a túlvilág határa elvékonyodik, ilyenkor megnyílnak a sídhk, és az emberfeletti lények, valamint a halottak szabadon járhatnak köztünk, illetve az emberek is átjuthatnak a túlvilágra. 

Forrás: J.K. Rowlingot illeti.

Figyelmeztetések: erotikus tartalom, OOC karakterek

Korhatás: 18+

Terjedelem: 1390 szó

Megjegyzés: Itt a Halloween, úgyhogy egy novellát hoztam, szeretnék ebből rendszert kialakítani, hogy minden Halloweenkor valamit hozok. Kétséges volt, hogy sikerül megírnom, így is a képzés utolsó másfél órájába fejeztem be :D 

Megjegyzés 2: Hát, ez sok mindennek indult, sok ötletem volt a végkifejletre, végül ez lett belőle.

Jó olvasást!💖 További szép napot!

* * *

 Az éjszaka homályában Hermione a tükre elött állt. A gyertya vékony fénye megvilágította finom arcának és orrának élét, szemét még sötétebbé varázsolta, szinte feketévé. Egy forradás rajzolódott ki a karján, vékony, girbegurba vonalak összessége, amelyet egy kés csinált még pár évvel ezelőtt. Ujja rásimult a halvány hegre – még mindig érezte a penge hideg hegyét, amely gyötrelmes lassúsággal törte fel a bőrét. Néha, mikor már fáradt volt, a szeme sarkában felvillant mozgás, egy fekete ruha csipkés szegélye, amely még azelőtt vált az árnyakkal eggyé, mielőtt megláthatta volna – a nő vele volt, mindig. 

Azonban a mai este más volt, az árnyak megnyúltak, a gyertya lángja remegett a feltámadó légmozgástól. Hűvös borzongatta meg a szobát, olyan volt, mint egy üdvözlés. Hermione érezte a nekifeszülő jegességet, a bőrére nyomodó fagyos „itt vagyok”-csókot. Izgalom futott végig a gerincén, mint valami áramlat, kimelegedett, pedig a szoba hőmérséklete csak csökkent. A tükörben egy sziluett rajzolódott ki, ott állt mögötte, a karcsú ujjak a barna, göndör hajába kaptak. A telt vörös ajkak gúnyos mosolyra húzódtak, a mélységig sötét szemek éhesen vizslatták. Hermione megborzongott, egyszerre volt lázas és mégis fázott.

Ha elnézett a nő – az ádáz téboly – mögött, meglátta férjét: Ron nyugodtan aludt a hátán, nem ébredt fel rá, hogy felkelt mellőle. Sosem ébredt fel. 

Tekintete visszakúszott az árnyékra, arra a sötét homályra, ami körbelengte, ami jó ideje már része volt. Vele volt, mellette, mögötte, benne. Nem tudott megszabadulni tőle. 

Elsőre azt hitte, az elméje játszott vele, de Bellatrix kacagása éles volt és valóságos. Eddig sosem szólalt meg, egy árva sóhajt sem hallatott, most viszont... Hermione összerezzent, megijedt, hogy Ron felébredhet. 

A hosszú, karcsú ujjak nyakára simultak, az éles körmök bőrébe vájtak. 

– Hiányoztam? – Hermione nem tudta eldönteni, hogy Bellatrix kérdezte vagy mondta, lefoglalta a nő egyre serősebb szorítása a nyakán. Levegő után kapkodott, meg sem bírt mozdulni, minden ellenállása elpárolgott – de hova? Józan esze olyan volt, mint egy kihunyni készülő csillag. Meg kellett reguláznia gondolatait: – Nem vagy valóságos. 

– Azt gondolod? – Forró csókkal csapott le Hermione nyakhajlatába, aki csak mantrázta, hogy a Black nő nem lehet valóságos, hisz meghalt a roxforti csatában. Egy lázálom volt, nem több. A pipereasztalra lehelyezett pálcája csak centiméterekre volt ujjaitól, mégse vette kézbe, hogy elkergesse a nőt, csak egy pillantással nyugtázta, hogy nincsen messze tőle. 

– Csak egy álom lehetsz. 

Újabb nevetés. Bellatrix hozzápréselődött, a vékony háóing sem volt elég, hogy ne érezze a másik testét. A halálfaló egyik karja lecsúszott nyakáról, mellei között kúszott, akár valami inda, nem hagyott maga után mást, mint izzó lenyomatokat. Hermione felnyögött. – Ne – bukott ki belőle. Mégis hogy reagálhat így? Mégis miért nyűgözi le ez a vadság? Pont ugyanúgy, ahogy a Malfoy-kúriában, a fájdalom adott valamit neki, valami olyat, amitől azóta sem tud megszabadulni. Vágyat a sötéthez. Hermione mindig is tudta mi jó és mi nem, mit kell tennie és mit nem, de ettől még akart néha helytelent tenni, valami rosszat, valami fénytelent. 

Újabb sóhaj bukott ki belőle, mikor Bellatrix hideg keze lába közé csúszott. Egész teste megfeszült. 

– Engedj – suttogta a halálfaló. Ujjai várakozóan simultak Hermione combjára, de nem mozdultak. 

Hermionét meglepte a beálló szünet – Bellatrix mindig mindent elvett, amit akart, sosem kért bármit is –, arcára ki is ült, amire a másik újra elnevette magát. 

Tekintetét újra Ron felé kapta, hogy a férfi alszik-e még. 

– Mitől félsz, ha álom vagyok? – Bellatrix ajkai a fülét súrolták. Beleborzongott, amitől csak még jobban érezte, ahogy a másik teste nekipréselődik. Egymásba gabalyodva nehéz volt megmondani, hol kezdődött ő és hol a másik. Orrába kúszott a bergamott és a tőzeg különös illategyvelege, mely lecsorogva a torkán, gyomrában jóleső meleget keltett. Vonaglott a forróságtól, ami rátört, ami minden egyes porcikájába beköltözött. Bizsergett bőre hidegen a textilen keresztül ott, ahol Bellatrix nem ért hozzá, és forrón, pedig ahol igen.

A kegyetlen átkokra képes ajkak most puhán és mohón futottak a nyakán végig. Türelmetlenül. 

– Engedj nekem – húzta le egyik válláról a hálóinget. 

Hermionét erős késztetés húzta a másik felé. Ott dübörgött ereiben, elnyelt sóhajok feszítették a tüdejét. Mi történik, ha nem? Ha igen? – Gondolatai próbáltak átbukdácsolni a megjelenő vágyán, de az egyre-egyre nagyobbra nőtt, már-már elviselhetetlenné vált. Úgy érezte, menten felemészti, perzselő lángokként nyaldosta bőrét a halálfaló érintése, és nem akart lenézni magára, mert félt, hogy már csak elszenesedett végtagokat fog látni. 

Nem bírta tovább, de lehet nem is akart már ellenállni – nem tudta volna megmondani, nem tudott semmi épeszűt mondani –, combjai remegve szétnyíltak. Bellatrixból felszakadt egy mohó sóhaj. 

A hideg ujjak óvatosan csúsztak az alsóneműje alá, mintha a nő attól félne, menten összetöri Hermionét. Bár lehet igaza volt, mikor nyomást gyakorolt csiklójára, Hermione azt hitte, menten felrobban a benne gyűlő jóleső, forrongó érzéstől. 

– Ne fogd vissza magad – suttogta nyakának hajlatába Bellatrix, de Hermione nem mert hangosabb lenni, mert akkor Ron felébredne, nem? A nyögései elfúlva szakadtak fel belőle, hátával nekifeszült a másiknak. Megremegett, mikor a Black nő nyelve felfutott bőrén álláig. Oldalra billentette a fejét ködös tekintettel, fordult, míg meg nem látta a másikat, míg valahogy ajkuk össze nem ért. Bellatrix hideg volt és puha, fémesen édes íze szétterült ajkán, és az összes érzékszervét lefoglalta. Kezdett minden elviselhetetlen lenni – mikor egy poharat vízzel töltenek tele, de aztán a folyadék túlcsordul a peremén –, az illatok, az ízek, az elfúló hangok, a sürgető izgatás. Bellatrix ujjai úgy mozdultak rajta, mint hegedű húrjain a zenészé.  

Élesebb nyögés hagyta el Hermione száját, mikor Bellatrix egy ujja belényomult. 

– Merlinre! – szusszant fel a halálfaló. – Ennyire vártál már rám? 

Szembefordult Bellatrixszal, egyik keze vállába, míg másik derekába kapaszkodott. Ölelte, szorította magához, hogy állva maradjon, mert térdei fel akarták adni a szolgálatot. 

– Ne fogd vissza magad. Hadd halljalak! 

Nem igazán kellett kérnie a nőnek, amint újra csiklóján kezdett körözni. Minden porcikája bizsergett, ajkáról a zihálás mantraként szállt. Sosem gondolta volna, hogy a szexben talál valami újat, valami mást. Nem panaszkodott Ronra, szerinte jók voltak együtt, de ez... mocskos, vad és helytelen volt. 

Tétován csúszott keze a másik mellére, kirajzolva a fűző peremét. Bellatrixon túl sok volt a ruha – talán ez volt az utolsó gondolata. Körmei belekaptak a nő ruhájába, gerince megfeszült, az orgazmus villámként sújtott le rá: megsemmisítette. Egy pillanatra úgy érezte, mintha meghalt volna, az összes érzékszerve reszetelte magát, és valahol a sötétben lebegett – könnyű volt, akár egy pihe, és üres. Teljesen üres. Aztán egy idő után a világ elkezdett visszaszivárogni elméjébe. Először Bellatrix rajzolódott ki előtte: bergamott és tőzeg illata, a vörös ajkak elégedett mosolyra húzódtak, a göndör hajszálak mögötti sötét szemek ködösen fénylettek. Ahogy az izmaiban elhalt az orgazmus lüktetése, a nő elengedte, kezét kihúzta combjai közül, megnyalta ajkát. 

Hermione ott állt előtte rezignáltan, félrecsúszott hálóingben, de élőbben, mint valaha, ereiben az extázis maradványai még dübörögtek. Kirajzolódott a szoba, az összes bútor, a tükör, a vékony gyertyaláng, ami aranyló fénnyel vonta be az asztal kontúrjait. Kivette a távolban, az ágyon szuszogó Ront is. A férfi nem ébredt fel. 

– Félsz, hogy valós vagyok? – kuncogta jóízűen Bellatrix, de aztán tekintete a másodperc tört része alatt sötétedett el, és Hermione keze után kapott. A bal után. Körmei belevájtak a meghegesedett „sárvérű” feliratba, amit még ő rajzolt fel akkurátusan. 

Hermione felszisszent, tett egy próbát, hogy kirántsa kezét a másik szorításából, de az úgy fogta, mint valami satupad. A karján felébredő, vonagló kígyó elevenen kúszott ki a koponyából, egészen úgy tűnt, mintha Bellatrix bőre alatt valóban pikkelyek lennének, és ha még tovább hunyorgott a homályban, akkor talán egy villás nyelvet is kivett, ahogy az ő kezéhez közeledett. Megdermedt, kirázta a hideg, ahogy elképzelte, hogy netán a kígyó átcsúszna az ő karjára. Mielőtt ez megtörtént volna, pálcája után kapott, fehér fény támadt az elmormolt varázslatra és azzal együtt a szorítás megszűnt. Bellatrix eltűnt. 

Körbenézett a hálószobában egyszer, kétszer, háromszor, de a halott nő látomása nem tűnt fel újra. Nem érezte a bergamottot és tözeget a levegőben, nem látta a piros ajkakat, a hófehér bőr nem fénylett sápadtan a gyertya gyér fényében, az árnyak nem nőttek még egy személlyel nagyobbra, és nem borzongott meg a hűvös kezek érintésétől. Egyedül maradt. A tükörben is csak saját magát látta. 
Megvakarta karját, ujjbegyei végigsimítottak a hegeken, de míg máskor puha forradásokat érzett, most valami keményet, valami sikamlósat tapintott. Kikerekedett szemekkel nézett le a fénybe emelt karjára, ahol a „sárvérű” felirat alatt zöldes kigyópikkelyek vonaglottak izmainak mozgására. 

Felsikoltott. 

– Az enyém vagy, mert a te álmod vagyok. 

Egy ideig a zihálás, a nyögés és az öklendezés hangja töltötte meg a sötétet. Majd nemsokára a a némaság visszatért a szobába, Hermione szuszogása egyenletessé vált. Hajnalban hallatszódott csak suhogás, mint egy szoknya szegélyének surlódása az ajtóban.