Hellobello!
Cím: Agyam albérletbe
Kategória: vers
Besorolás: egyperces, drabble, avatar
Besorolás: egyperces, drabble, avatar
Figyelmeztetések: –
Korhatár: G
Forrás: saját kútfő, minden jog fenntartva.
Korhatár: G
Forrás: saját kútfő, minden jog fenntartva.
Terjedelem: 72 + 76 szó
Megjegyzés: Rég hoztam verset :/ ennek oka főképp az, hogy elhagyott a múzsám. Rájöttem, hogy nekem kell konkrét ember, vagy konkrét érzelmi válság, ami megihlessen, és mostanában jól vagyok :D de a napokban, visszatalált hozzám az ihlet, tegnap fogtam, beültem egy egyetemi órára, és megírtam ezt a verset.
Megjegyzés 2: Bár nagyon élem a Conjunctiont, de fogok hozni néha-néha más bejegyzést is :D
Megjegyzés 2: Bár nagyon élem a Conjunctiont, de fogok hozni néha-néha más bejegyzést is :D
Jó olvasást!💖 További szép napot!
Azt hazudom, nem gondolok rád,
Pedig lakhellyé tetted agyam egy sarkát.
Nem gondolok a testemet ért összes csókodra,
Az összetartó, ölelő karodra.
Azt hazudom, elfelejtettelek,
De csak azért, hogy újra megismerjelek,
A hangodat, mely mosolyra késztet,
Szemedet, mely forró tűzként éget.
Hiányolom az égköves éjszakákat,
Mikor kézen fogva vezettél más világba.
Csak azt mondom, nem gondolok rád,
Mire mosolyogsz hazugságom láttán,
Hozzám hajolva megsúgod: te sem,
Nem minden pillanatban, csak az összesben.
* * *
Dilemmába jutottam, volt valaki, aki kíváncsi lenne az írásaimra, csakhogy én nem szoktam mutogatni. Többször tettem próbát, és nagyon sokszor felsültem vele, és tudom – legalábbis remélem – értékelné, de akkor is... Ti hogy mutattátok meg az írásaitokat és kiknek? Könnyű volt? Nehéz? Érdekes, az nem érdekel, milyen idegen emberek olvassák a blogomat, de mikor közeli ismerős, akkor elkap a pánik, hogy minek fog gondolni, hogy én "blogolgatok", és ezt nem nagyon sikerült az évek alatt levetkőznöm. :(
Köszi, ez simogatta a szépérzékem, a rímek valahogy mindig lázba hoznak, olyan kis wholesome, mikor minden klappol. Az utolsó két sor különösen tetszett, volt egy kép a fejemben egy konkrét emberrel, egy konkrét vigyorral, egy konkrét hanggal, és kellemesen megborzongtam. :3 Ügyes lett, gratula. *-*
VálaszTörlésAmi a mutogatást illeti, egy idegennek könnyebb kiteregetni a dolgaimat, mert nem ismer, nincsenek rólam illúziói. A családomnak/ismerőseimnek van rólam egy képük, és ijesztő a gondolat, hogy ezt a képet csalódottságba rombolom (azzal, hogy egyáltalán írok, vagy hogy mit, miről, miért és hogyan írok). Szerintem ez normális. Nyugodtan mondhatod, hogy nem érzed komfortosnak, hogy megmutasd neki az írásaidat, valószínűleg meg fogja érteni, és elfogadja. Ez egy intim dolog, csak akkor mutasd meg, ha attól nem érzed magad kényelmetlenül. :)
*end of unsolicited advice from ViPa*
Csak anyukámnak és a húgomnak mutattam meg az Aranymosásban megjelent novelláimat, mert be kellett bizonyítanom nekik, hogy vittem valamire :D És kimentem a szobából, amíg elolvasták, és sík ideg voltam, amíg véleményezték. :'D
Köszönöm <3 hát igen, ha van kihez társítani :D
TörlésIgen, pont ettől félek, hogy csalódik bennem. Bár elég hamar tudta már, hogy blogolok, (csakhogy ne nagyon dőljenek össze az illúziói rólam :D ), de megmutatni megint más, pláne a fanficeket. Pedig nem az, hogy ne lennék büszke rájuk, csak... ahj.
Na és hogy sikerült? Nekem anyám véletlenül bukkant a blogomra, és hál' istennek csak annyit mondott, hogy tetszettek neki a haikuim. Többet nem, úgyhogy nem kaptam szívinfarktust, bár azóta nem is használom a blog facebook oldalát XD
Bár csak egyszer megértené mindenki, hogy nem akarjuk az ismerőseinknek mutogatni :D És akkor mindenki békességben élhetne... Jajj, nekem anya anno megtalálta az első történetemet, és annyira megijedtem, hogy kidobtam. xD Azóta megbántam, mert kíváncsi lennék rá :(
TörlésAnya mindenért lelkesedik, nagyon cuki. A húgom már kritikusabb :D Ő előszeretettel kritizálja a stílusomat, meg a mondatszerkezeteimet. :D Nemrég kellett írjak egy bemutatkozást, és kikértem a véleményét, aztán hetekig nevetett egy rosszul összerakott mondaton. :D (Néha még most is felhozza bosszúból. ಥ﹏ಥ )
Lol :D amúgy egyet én is kidobtam, és rohadtul nem emlékszem már rá, hogy mit írtam és digitálisan sem találtam meg, és zavar, hogy nem emlékszem XD
TörlésAhh, jó kis tesó kapcsolat :D ez amúgy cuki.
Szia Abeth!
VálaszTörlésNem vagyok egy nagy vers-szakértő, de nekem tetszett. Magával ragadó és úgy hiszem, érzem, amit át akartál vele adni. De nem verselemzek mert a végén kiderül, hogy nem is arra gondoltál. :D
Anno, mikor elkezdtem blogolni akkor megmutattam anyuéknak. Annyit mondtak, hogyha ezt szeretem csinálni, hát csináljam - akkoriban csak a történeteimet osztottam meg, szinte.
Aztán mikor eltelt talán egy év elújságoltam, hogy mennyi helyről nézik a blogomat (volt az widget, ami pici zászlók mellett mutatta, hogy hány országból nézik, menő volt) és akkor nagyon büszkék voltak rám.
A személyes blogomat nem mutattam meg nekik, valahogy olyan furi lett volna. De arról tudott néhány osztálytársam középsuliban is), akkor voltak ilyen összezördülések, mint miért használtam ezt vagy azt a szót. Onnantól kezdve nem szívesen mutogattam, csak egy-két embernek.
Most már a férjemnek mutogatom leginkább csak, de valahogy nála sosem éreztem azt, hogy zavarná. A történeteimet is vele olvastatom el - nagyon jó visszajelzéseket ad, ha kicsit kifejti, amit mondani akar :D
Nem szívesen mutogatom amúgy ismerősöknek a blogom, az egyik kolléganőm múlthéten megkérdezte, mi a blogom címe, neki elmondtam, de szigorú titoktartással :D De teljesen meg tudlak érteni, én is sík ideg vagyok, amikor valakinek odaadok valamit, hogy olvassa át és sokáig nem mond semmit. Szerintem nem tudják, hogy egy kisebb szívrohamot okoznak ezzel.
Szerintem nyugodtan mutasd meg, a történeteid jók, vannak cselekmények. Ha nem mond semmit, akkor hagyd annyiban, bár szerintem valamilyen visszajelzést fog adni. :) Vagy mondd el a blog címét és mondd meg, hogy amennyiben megtalálja, olvasgassa, de direktben nem szívesen osztanád meg. :D
Szia, ahogy érzed, maximum azt mondom, hogy ez fel sem merült bennem. Az a jó az írásban, hogy ahány olvasó, annyiféleképpen lehet értelmezni.
TörlésHú, merész, de jól sült el a te esetedben. Az én szüleim kevésbé nézték ezt jó szemmel, oké, a régi írásaim elég rosszak is voltak XD
Sajnos nem, mert ugye nekünk azért olyan mint egy gyerek, mégis csak mi alkottuk meg. Nekik nem jelent annyit.
Gyűjtöm az erőt hozzá, valószínűleg az lesz, hogy egyszer csak elé teszem a linket, nesze neked :D de tegyen úgy, mintha nem olvasná :'D
Köszönöm válaszodat! Meglátjuk, mi sül ki ebből.
Szia:)
VálaszTörlésElőször is, a vers nagyon tetszett, talán régimódi vagyok, de nagyon tudok örülni annak, ha valami rímel.
Ami a kérdést illeti, megértelek, nehezemre esik ismerősöknek megmutatni az írásaimat, egyáltalán beszélni is róluk, pedig érdekelné őket. Ha valamire díjat kaptam (anno középsulis versenyeken) vagy pl. kikerült az Aranymosás oldalára, akkor mondtam nekik (és el is olvasták), illetve mielőtt pályázatra küldök valamit, egy barátnőmmel átolvastatom, de ezek teljesen kívül esnek a komfortzónámon. Ha ismeretlenek olvassák, az oké, még örülök is neki, de ha az ismerőseim, akkor... nem is tudom, miért, de kényelmetlenül érzem magam. Pedig mindig támogatnak, még ha nem is az ő stílusuk, amit írtam.
Nem tudom pontosan, mi ennek a lélektani háttere, de most egy kicsit megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok így ezzel :D
Érdekes, de ha valami pályázaton nyernék velük vagy valami komolyabb oldalra kikerülne, akkor már inkább mugatnám. Valószínűleg azért, mert ha más is érdemesnek találta, akkor csak nem tévedett :'D de persze, ki tudja.
TörlésMost is végül rávettem magam a megmutatásra... felsültem kicsit vele. Pont ezzel a verssel, úgyhogy egy ideig szerintem megint csak nem próbálkozom. Hagyom megnyugodni a kedélyeimet :D
Hát igen, vagyunk páran :D