Hellobello!
Cím: A tudás erő
Kategória: novella – one-shot, fanfiction
Fandom: Avatar – non-pairing
Besorolás: ficlet, egyperces, drama, mystery, spiritual, sci-fi, pov,
Idő: Jövő
Helyszín: Pandora, víz alatt
Leírás: Kiri keresi a válaszokat a víz alatt, és végre meg is leli őket.
Forrás: James Cameront illeti.
Figyelmeztetések: SPOILER!!!
Korhatás: 12+
Terjedelem: 564 szó
Megjegyzés: Valamit szerettem volna hozni az év utolsó napjára, most csak ennyi telt, tudom, tudom... reméljük a jövő év írásban gazdagabb lesz.
Megjegyzés 2: Láttam az Avatar 2-t * - * nézzétek meg! És nagyon gondolkodtam ezen a kérdésen... meg kellett írnom. De csak azok olvassák el, akik látták, különben nem fogják érteni. Döbbenetes, hogy mennyire nincsenek magyar avatar ff-k, úgyhogy itt az ideje írnom párat, nem igaz? :D
Megjegyzés 3: Boldog Új Évet mindenkinek!
A víz lágyan ölelte körbe, akár egy puha takaró, hullámai finoman simogatták filigrán testét. Arcát a nap felé fordította erőnek erejével, pedig a mélység hívta. Ott, alatta az a hatalmas korallmező, mely sárgásan terült szét a tengerfenéken. Vízcsobogáson szűrődött át még mindig Jake hangja:
– Többet nem mehetsz le, nem kapcsolódhatsz a fához, nem veszíthetlek el.
Megértette, hogy mit mondott, be akarta tartani, minden porcikájával azon volt, mégis Eywa szívdobogásként adott hangot jelenlétéről. Folyamatosan hívta és hívta.
Badump... badump... badump... Nem csak a fákban létezett, vagy a föld porában, minden egyes vízcseppben és a levegő minden molekulájában ott olt Eywa. És hozzá próbált beszélni.
A többiek nem értették meg, nem hallották meg, minden, ami körbevette őket, amit láttak, tapintottak, érzékeltek csak a felszíne volt ennek a hatalmas, élő ökoszisztémának. De ő miért érzi Eywat? Miért jobban?
Átfordult a vízfelszínen, és egyenesen lefelé nézett a tengerfenék irányába.
Elvileg az emberek között tartja egy mondás: a tudás hatalom. A hatalom pedig erő.
Erősebb lenne, tudná a rendeltetését, végre kiderülne, ki volt az apja és mit akar tőle Eywa. Ehhez pedig szüksége volt arra, hogy kapcsolatba lépjen a fával. Nem akarta megtenni, mégis mindennél jobban vágyott rá.
Lehunyta a szemét, hagyta, hogy súlyánál fogva süllyedjen bele a vízbe. Elhalkultak a hullámok hárfahangja, vele együtt Jake szava, csak a szívdobogás maradt. Lágy és ritmikus, kitartó és visszhangzó volt ereiben. Badump... badump... badump.
A tengervirágok teste mentén nyíltak, kék fejükkel, akár a napraforgók, az égi korong felé kúsztak, buborékoztak, míg egy újabb és újabb áramlat magukkal nem sodorta őket és cseppekké diszpergáltak. Úgy érezte, ő is sejtjeire esik szét, lesz a tenger része. Ő a tenger, a tenger pedig ő.
Megrezzent, mikor az egyik korall hozzáért bőréhez, kinyitotta szemét.
A döntés ott volt előtte egy karnyújtásnyira, és ő döntött.
– Sajnálom – mormogta, és a bocsánatkérés buborék formájában pukkadt szét a víz nyomásától. Nem jutott el Jake és Neytiriig.
A hajfonatában lévő neurális indákat hozzáérintette a legközelebbi korallághoz.
Nem tudná leírni az érzést, ahogy tudata elvált testétől, de könnyű érzés volt, talán túl könnyű is. A való világnak súlya volt, természeti erői, melyek hatnak a testre, a Fákhoz csatlakozva azok eltűntek.
– Drágám, visszatértél. – Találkozott már az emberi arccal, az idővel és tudással teli tekintettel, a lágyan simogató anyai szóval. Grace nem változott azóta sem, mióta legutoljára csatlakozott a Fához.
– Igen, anya – lépett közelebb és közelebb.
– De... legutóbb...
– Tudom, anya. Nem lesz semmi gond. Azért jöttem, mert válaszokat keresek. És tudom, hogy te tudsz rájuk válaszolni. – Belenézett az apró, barna szemekbe. Kicsit olyan volt, mint Spideré és mégsem. Az árnyalatok, az íriszrostok teljesen más energiát kölcsönöztek a tekintetnek. Egyszerre volt mulandó és örök.
– Tudom, mire vagy kíváncsi.
– Ki vagyok én? Ki volt az apám? – ment elébe a felvezető beszélgetésnek.
Grace elmosolyodott. Olyan volt, mint mikor kisüt a nap és a sötét felhők elpárolognak – fényes és reményteli. – Te vagy a legnagyobb csoda, amiben valaha is részem volt.
– Anya, kérlek...
– Eywa elvesz és ad, én meghaltam, te megszülettél.
– Én te vagyok? A te reinkarnációd? – Értetlenül billent oldalra feje.
– Igen is és nem is. Ugyan, benned élek én, a vérem vagy, de te Eywa lánya is vagy.
Sosem gondolta volna, hogy ennyire meg fog könnyebbülni, lassan már a legrosszabb dolgokat feltételezte származásától, hogy talán nem is Grace lánya... de ez a tény tiszta volt és erős, ami értelmet adott neki. Célt. Bár eddig is volt, de most még inkább ragaszkodhatott hozzá. A családját akarta megvédeni. Pandorát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm szépen, ha megjegyzést írsz, érdekel a véleményed, gondolataid, igyekszem minél előbb válaszolni! 💖