Csontmezők

Hellobello! 

Cím: Csontmezők
Kategória: fordítás – novella – one-shot, fanfiction  

Fandom: Peaky Blinders – non-pairing
Fandom ismerete nem feltétlenül szükséges!

Besorolás: halloween, angst, ficlet, egyperces, songfic, dark

Helyszín: Arrow Ház, Warwickshire, Anglia

Idő: 1926

Leírás: Ha lennének szellemek, Flandria kurvára tele lenne velük... Tommy újra felkeres néhány régi szellemet Halloweenkor.

Figyelmeztetések:  kicsit kísérteties. 

Korhatár: 14+ 

Forrás: 

Az eredeti mű itt található angol nyelven, xahra99 tollából. 

Főforrás mag át a Peaky Blinders készítőit illeti.

Terjedelem: 985 (+259) szó 

Megjegyzés: 3 éve működik a blog, de még egyszer sem sikerült semmi történetet hoznom Halloween alkalmából. Így most szeretném ezt megtörni, remélem az elkövetkező években tudni fogok hozni. Most csak egy fordításra futotta... De majd legközelebb!

Jó olvasást!💖 További szép napot!

* * *

Warwickshire, 1926

Szilánkokra törő üveg hangja visszhangzik a folyosón. Frances idegesen nyel egyet, és a dolgozószoba felé indul. Az Arrow-ház ősi nemzedékei néznek le rá rosszallóan aranyozott kereteikből, miközben óvatosan kinyitja az ajtót.

Mr. Shelby egyik jobb éjszakája a mai. Egyenesen ül és viszonylag józan még, bár pupillája hatalmas, fekete lyukként tátong vékony, halvány íriszgyűrűjében. 

Frances elméjének egy része azon lepődik meg, hogy milyen gyorsan rutinná vált az ivás. A maradék pedig azon, hogy a férfi még életben van. Kinyitja az ajtót annyira, hogy bemehessen. Léptei ropognak a szőnyegen. Az összetört üvegszilánkok úgy fénylenek a padlón, mint a kiömlött gyémántok. A levegő whiskyszagú.

– Hé, Mary – mondja kissé elmosódott hangon a férfi. – Hogy van Charlie?

– Jól van – válaszolja halkan.

Tommy ránéz, sápadt szemei tágra nyílnak, mintha valami mást látna, mint a nőt magát. Mary megborzong. Nem kívánja a figyelmét. Tommy részegen veszélyes, bár leginkább önmagára. 
Finoman ismétli meg magát. – Charlie jól van.

Úgy tűnik, ez eljut hozzá. – Köszönöm, Mary – mondja.

– Frances – javítja ki gyengéden. – Frances vagyok, Mr. Shelby.

– Frances – ismétli.

Frances bólint és hátralép centikkel az ajtó felé. Talpa alatt ropog az üveg. Mr. Shelby az ablak irányába emeli kezét. Frances követi a tekintetével. A függönyök még nyitva vannak, az ablak pedig a bársonyfeketeségbe néz. Felhők peregnek a sarlós hold körül, melynek glóriája hideg éjszakát jósol. Egy cigánytábor valahol a fák között táborozik, bár Frances nem látja a lakókocsijuk fényeit. 

Egy ág koppan az ablakon. Amitől ő megugrik.

– Tudod, milyen éjszaka van? – kérdezi a férfi.

– Halloween van, Mr. Shelby.

– Mindenszentek napja. – Felhajt egy pohár whiskyt, és úgy grimaszol, mint aki mérget ivott volna. – Mikor a halottak járják a földet.

Frances látott már férfiakat inni, de még soha nem látott így inni. Shelby heves, örömtelen kitartással iszik. Úgy tűnik, nem élvezi.

– Egyesek azt mondják, hogy a halottak olyanok, mint mi – folytatja Mr. Shelby.

– Ha ezt mondja – mondja Frances óvatosan.

– És egyesek azt mondják, hogy mérgező gyűlöletet és irigységet táplálnak az élők iránt. – Ügyetlenül feláll, és az asztalnak támasztja magát azzal a kezével, amelyikben nem a pohár foglal helyet. – Hiszed, hogy a halottak hazatérnek?

Frances összekulcsolja a kezét a háta mögött. – Nem mondhatnám, hogy igen.

Az íróasztalon egy töredezett, aranyozott szélű csésze hever, mélyvörös és arany rózsa mintákkal díszítve. Frances nem ismeri fel, hogy kínai.

Borostyáncseppek fröccsennek az asztallapra, mikor Mr. Shelby megtölti a csészéjét. Leül és hátradől a székében. – Gondolod, hogy jönni fognak?

Frances költői kérdésnek véli, de ahogy telik az idő, világossá válik a számára, hogy a férfi a válaszára vár. Egy lépést hátrál. – Igen?

Tudja, hogy ostobaság tovább beszélni vele, már nagyon késő van, a férfi pedig nagyon részeg, ráadásul nem tudja, mit mondhatna még neki. Bármely másik munkaadó képzelgéseit részeg őrjöngésnek minősíthette volna, de Tommy Shelbyét nem. Van valami furcsa a férfiban.

Shelby megrázza a fejét. – Éjfélig nem.

Az órára pillant: – Még nincs éjfél.

– Még nem – mondja. – De tudod, hogyan múlattuk az időt a háborúban?

Nem tudja, és nem is érdekeli, ennek ellenére Tommy mégis válaszol neki. – Történeteket meséltünk. Az árkokban. Halloweenkor. 

– Történeteket, Shelby úr? – Újabb lépést tesz az ajtó felé.

– Leginkább boszorkányok ostoba meséit. Angyalokét, akik a visszavonulást fedezték. Kannibál dezertőrökét. Egy zászlóaljét, amely eltűnt a ködben, és soha többé nem látták őket. De beszéltem egy férfival, aki megesküdött, hogy látta lelőni Suvlában, és tömegsírba temetni őket. Hallottál már a Senki Földjéről, Mary?

– Valamennyit – mondja Frances óvatosan. Nem veszi a fáradságot, hogy kijavítsa a férfit.

– Pokoli hely. Hullák, döglött lovak vannak ott. Borotvadrótra felfűzött holttestek. Elég mély lyukak ahhoz, hogy egy embert elnyeljenek. És voltak pletykák…

– Pletykák? – kérdezi akármennyire is nem akarja.

– Történetek valami rosszabbról. A föld alatt élő férfiakról, akik mint a patkányok, úgy éltek. Néhányan azt mondták, hogy ördögök, akik miszlikbe aprítják az embereket. Néhányan angyaloknak hitték őket. Azt mondták, hogy megmentették az embereket a Senki Földjéről, és meggyógyították őket. És megint néhányan azt mondták, hogy azért élnek ott, mert úgy döntöttek. Hogy egy nap elássuk a puskáinkat és elinduljuk. – Egyik zsebéből öngyújtót vesz elő. – Persze, a fejesek hamarosan fizettek érte.

Meggyújtja a whiskyt. Villódzó kék lángok gyűrűje szökken a mennyezet felé, és Frances megáll a lassú visszavonulásban, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem gyújtja fel magát Tommy. – A legtöbb történet baromság volt. Az a hely valamit csinált az elmével. Rájöttem, hogy nem lehet anélkül még egy sírt ásni, hogy ne csontvázak lógnának a falból.

A lángok hátborzongató, pislákoló ragyogással halnak ki. Frances megnyugszik. Visszanéz az ajtó irányába.

– Volt egy fiú, akit ismertem a lövészárokban. Magánszakács volt. Egyik este takarodó közben elkapták. Azt mondta, hogy nem evett, ezért adtam neki egy kis ételt. De a helyzet az volt, hogy hideg volt a keze. Mint a jég. – Kibámul az ablakon az éjszakába, kék szeme mérföldekre és évekre tekint vissza. – Soha többé nem láttam. Amikor utolértem az egységét, azt mondták, hogy két nappal korábban meghalt.

Frances tudja, hogy a történet késő este még kísérteni fogja álmaiban, de nem maga a mese, mert Shelby okozza az égnek meredő szőrszálakat a tarkóján. Kék fény játszik a férfi borotvált haján a feje oldalán, rövidre van nyírva, mintha még mindig a lövészárokban lenne. Frances rájön, hogy Mr. Shelby sosem hagyta el a háborút. Ugyanolyan áldozat, mint azok a férfiak, akiket a francia sárban eltemetett.

– Mennem kellene – mondja. – Charlie-t ellenőrizni kell.

Úgy tűnik, a férfi nem hallja. Egy róka sikoltozik odakint, mint az előbbi kék lángok. Frances visszavonul, nem törődik a cipője alatt ropogó üveggel. Mr. Shelby nem néz fel.

– Egy dolgot tudok – motyogja Tommy. – Ha lennének szellemek, Flandria tele lenne velük.

Elfújja a lángokat, a maradék alkoholt beleönti a csészébe, amit rögvest kiiszik.

Frances becsukja az ajtót, és a szellemeire hagyja urát.

Néha eszembe jut a mama késsel a mellkasában,
Néha eszembe jut a sok szerencsés férfi, akiket elküldtem pihenni,
És hogy alszanak,
És én vagyok a szellem.
A föld nem akarja, hogy anya legyek.
A föld nem akar engem, nem, nem.
Mi a test, amikor a lélek elrepül?
Csak elfelejtik?
Le akarok feküdni a csontmezőn,
De egy angyal őrzi a kertet.
- Ground Don't Want Me, Josh Ritter 

 * * * 

Érdekességek/Magyarázatok: 

Az írónő utószava:

Ez egy furcsa kísértettörténet, amely néhány kísérteties, első világháborús, lövészárkos mesét tár fel a negyedik sorozat végén, Tommy összeomlása idején. Frances Tommy házvezetőnője a negyedik és ötödik évadban. Imádom azt a furcsa viszonyt, amelyet Shelbyék a szolgálóikkal ápolnak a sorozat során; zavaros, és mégis furcsán gondoskodó. Be akartam mutatni Polly és Tommy véleményét is a természetfeletti dolgokról – annyira földhözragadtak, és egyszerre olyan kísértetiesen hamisak. Ez a történet fic-nek indult a kannibál dezertőrökről, akikről azt mondták, hogy az első világháborúban a Senki Földjén leselkedtek, mígnem rájöttem, hogy nagyjából az egyetlen különbség a kannibál dezertőrök és Tommy alagútépítő egysége között az volt, hogy a dezertőrök emberhúst ettek. Más furcsa I. világháborús történetek közé tartozik a megfeszített kanadai katona  mítosza és a teljesen kitalált I. világháborús német hullaszappangyárak története (amelyek csúnya párhuzamot mutatnak a II. világháború alatti holokauszt-mesékkel).

Tőlem:

Próbáltam utána nézni a kannibál dezertőröknek, de csak a II. világháborúból találtam információkat:

• Chichijima/Ogasawara incidens során japán katonák lelőttek 8 amerikai gépet, majd 4 pilótát megettek.
• De nem csak ott, az éhség arra kényszerítette a japán katonákat, hogy megegyék bajtársaik, ellenségeik és a civilek húsát is. Például a Fülöp-szigeteknél, és Új-Guineában fordult ilyen elő.
• Forrás: 1, 2

Viszont a német hullaszappangyárról már több volt található: 

• A történet szerint a Kadaververwertungsanstalt (német holttestgyár, „Tetemhasznosító Gyár”) egy speciális, állítólag németek által üzemeltetett létesítmény volt. A brit haditengerészeti blokád miatt Németországban nehezen hozzáférhető volt a zsír, ezért holttestekből vonták ki, amiből aztán nitroglicerint gyártottak Állítólag a frontvonalak mögött a DAVG – Deutsche Abfall-Verwertungs Gesellschaft („Német Hulladékhasznosítási Vállalat”) üzemeltette.
• Propaganda történet volt. 
• Forrás: 1

Zene: