Mi köze a Hangay-ügyhöz; avagy a Rudnay-gyilkosságok

Hellobello!

Könyv: Böszörményi Gyula:  A Rudnay-gyilkosságok (Ambrózy báró esetei 2.)

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás: Szeged; 2015

Oldalszám: 558

ISBN: 9789633995426

Kategória: könyv vélemény (kritika)

Figyelmeztetések: Spoiler előfordulhat! 

Terjedelem: 1057 szó

Megjegyzés: Még csak most jutott időm megírni ezt a kis véleményt, jócskán megkavartak már az események, de hát Ambrózy az Ambrózy!
Megjegyzés 2: Vizsgaidőszak... sajnos, úgy tűnik, amíg nincs vége, nem fogok nagy ütemben bejegyzéseket dobálgatni, majd inkább utána. 

Jó olvasást!💖

* * *

Természetesen, most, hogy túl rágtam magam az egyen, azonnal vettem kézbe a következő könyvet a sorozatból, hogy azt is egy-két nap alatt felfalhassam!

Jelentem alássan, meg is történt. Elégedetten raktam vissza a helyére, hogy jöjjön utána a 2,5. darab.

Maradjunk ennél a könyvnél egy picit.

Mást kaptunk, mint ami az első volt. Nem, nem azt mondom, hogy ez hiba lenne, szimplán színesítette az egész Hangay-ügyet. Ez egy kicsit a kapcsolatokra és a kriminológiára volt építve, minthogy Emma előkerüljön, de nem kell aggódni, a lány közelebb van, mint bárki is gondolná!

Történetünk ott folytatódik, ahol a Leányrablás Budapesten befejeződik. Emma Pozsonyban teng-leng ápolónőként pár évig, most hogy túlélte a tűzvészt, de természetesen onnan is tovább kell  hamarost mennie és ezzel Budapestre érkezik, közel húgához, mégis valahogy elkerülik egymást. Élvezi Hül mama vendégszeretetét Mári, Fecska és Anna társaságában; és utolsó pillanatba valahogy összehozzák a megszökés lehetőségét, ami természetesen nem úgy sül el, ahogy kellene, de legalább így az utolsó oldalakon összefut Ambrózy báróval.

Mili, drága pedig addig tanulja a nyomozói lét szegmenseit Richárd tanítása alatt. Kezébe kerül egy gyilkossági paksaméta is annak kibogozásának áll neki nagy lelkesedéssel, de a végére már félelemmel, mikor életére törnek nem is egyszer. Végül csak pontot tesz a több évre visszamenő Rudnay-gyilkosságok rejtélyére, miközben végre kiderül, hogy Emma az ibolyát még mindig felülről szagolja, nem pedig alulról(vagy ez már a harmadik kötet eleje?)

A stílus, a hangulat csak fokozódik. Személy szerint én örülök, hogy ennyi lábjegyzetet olvashattam el, ámbár írónk a végén bocsánatot kér miatta, pedig igazán nem látom okát, inkább csodálom ezt a fajta precizitást és beleölt munkát, ami a könyvek lapjain megjelenik. Küzdök a szavakkal, ezért vagyok ilyen sutácska, de úgy érzem pár dicséret ide nem elegendő. Valami olyasmit kaptunk, amire nehéz a szavakat megtalálni. Olyan alázattal, olyan hatalmas munkát beleölve íródott meg ez a történet (nem csak ez a kötet, hanem az egész), amit csak tisztelni és becsülni tudok.
Nem véletlenül mondják sokan, hogy a sorozatból ez a kedvenc kötetük, mivel most kezd az egész kiteljesedni igazán azzal, hogy Gyula írónk nem magára a Hangay-ügyre helyezte a hangsúlyt, sokkal inkább arra, hogy Mili miként éli a napjait a Budapesten, hogy próbálkozik jó diákként helyt állni és miként igyekszik Richárd is valamit tanítani. Részletekben ismerhetjük meg a nyomozások hatalmas hálóját, melyek látszatra nem függnek össze, de Vörös ügyvéd úr csak megadja az utolsó puzzle-darabkákat. Az olvasó betekintést nyerhet egy nyomozási ügy minden apró-cseprő ügyébe, ahogy a detektív az információt összegyűjti, majd pedig sorrendbe rakja, hogy elérje a leleplezést. Pont ilyen alaposan figyelhetjük Budapestet, az úri világot, amiben egy polgári lány sétafikál, ahogy barátai lesznek Milinek, és ahogy Emma is megismerkedik Tabán mély mocskával. Két teljesen más életvitel, élethelyzet és lehetőség az életre, mégis csak van egy közös pont. 

Nem mellesleg, most hogy a harmadikat olvasom, szerintem ez kiegyensúlyozottabb, Mili lelkivilága nem úgy üt át a papírokon, mint az Ármány és kézfogóban. Szórakoztatóbb, nem oly mély ívű hullámvasút, úgyis lesz elég ideje még keseregni az olvasónak.

Karaktertárunk bővül, ugyan azért a többi sem megy el. 

Mili. Imádtam, ahogy pörlekedett a báróval, az éles, csípős megjegyzéseit, ahogy próbál belemélyülni az ügyekbe, mellette azt is, hogy a marosvásárhelyi polgárleány hogy kezdi a kapcsolatokat kiépíteni, mint például Vili, Reneé, és nem mellesleg örömmel barangoltam a gyilkossági ügyek nyomai között, gondolkodtam vele együtt, bár olybá tűnik nem oly éles az eszem, mint neki. 

Megjegyzem, eme folyamat során jött egy-két jövőre utaló jel, mint például Kaméleonka rémálmai kutyáról és balesetről, meg hát ugyebár Mili is látta a Rózsalányt, elkezdte érdekelni, hogy Richárd bal karjával vajon mi is történhetett(ha eddig nem érdekelte volna, csak éppen nem helyezett rá hangsúlyt, volt egyéb dolga). Pedig ismerem már a sztorit, tudom mi lesz a vége, mégis egy fajta izgalommal töltött el, hogy újra elolvashatom, kap el a lelkesedés Milivel együtt.

Richárd... Mit is lehetne róla mondani? Rosszabb, mint volt? Igazából ilyen keserédes, egyszer fenn, egyszer lenn... mikor milyen kedve van, pedig váltig állítja a 2,5. kötetben, hogy rá a szeszély nem jellemző. Pedig igen, mikor bátyjának ajánlja föl magát Milikének, vagy mikor Milinek hagyja, hogy dolgozzon és kikéri a véleményét, míg máskor meg egy agyonütni való tuskó! Nem tudtam eldönteni magam sem, hogy lepuffantsam vagy éppen megöleljem. Mi az isten vonz benne... talán, hogy a jégpáncél alatt igen is érzékeny szív dobog. (Mr. Darcy?)

Igen, szépen alakul, kiépül a kapcsolata Milivel. Jobban bele lehet látni és csak női izgatottsággal keresem a nem létező jeleket kettejük között. 

Emma. A Leányrablás Budapesten végén nem éppen szívleltem, itt sem, miképp Leisz Bélával elbánt, majd utána próbált talpon maradni a Hül házban. Igazság szerint Mári miatt kezdtem el újra megkedvelni, még nem egészen, de picit jobban. Igazából meg tudom érteni, vagy pontosabban próbálom megérteni a jellemét, miért viselkedik így, csak engem még nem raboltak el sehova, nem menekültem... igyekszem, de úgy érzem néha, hogy Emma jelleme nem kapott annyi munkát, mint Mili. 

Mári. Jajj, ő azon badass csajok egyike, akik borzalmasan gyermekiek és cukik aranyosak, de viszont bármikor ütnek, ha kell, mármint, ha az ő szeretteiket bántják. Van benne valami nagyon szívélyes a számomra, valami butuska, de szívből jövő, őszinte kedvesség és hát szer'usz világ!

Anna és Fecska már nem kapott akkora hangsúlyt, bár ők is megtelítettek egy pár oldalt, de jóval inkább csak hányattatott sorsú mellékszereplők, akik közül Fecska tudja mit csinál, Anna meg jobb ötlet híján elvan.

Vili és Reneé viszont annál érdekesebb színfoltok voltak (és lesznek). Kedvelem Reneét, hogy leszedi Miliről a szemfedőt és hogy gyökerestül más, mint a kisebb Hangay, mert néha nem árt, míg Vili őszinte hűséggel lehet  ugrasztani bármelyik percben. Meg kell hagyni, Mili őszinte, lojális barátai. Kellett már ilyen a számára.  

Többiek továbbra is hozzák a szokásost – Agáta mama bölcselkedik anyáskodóan, Terka néni teli harsogja a házat aggodalmával és remekül főz, Istiként szófordulatai meg kuncogásra sarkallóak, ilyenkor érezni, hogy a magyar nyelv mennyire is szép és változatos, hányféleképp lehet valamit elmondani. 

Ellenfeleink pedig továbbra is meglapulnak, noha minő véletlenség, hogy Hül Jenőnek mindenhez köze volt és pont édesanyja tartja fogva a lányokat! Végre összeértek a szálak! (bár még mindig van 2 (avagy 4 kötet hátra))

Összességében precízebb kötet volt, mint az előző, krimi vonalban mindenképp, viszont sokkalta háttérbe szorult az Emma elrablásának az ügye. De szerintem ez nem hiba a sorozatban, kellett egy ilyen is, legalábbis nekem abszolút szívcsiklandozó egy folytatás volt, és már jön is a Bitó és borostyán! Továbbra is csak ajánlani tudom ezt a sorozatot.  

Zártaképp pár idézet: 

– Na de báró úr! – Most tényleg megsértődtem. – Minek néz maga engem?
– Örökké kíváncsiskodó, nyughatatlan kishölgynek, aki folyton épp az ellenkezőjét teszi annak, mint amit kérnek tőle – felelte tárgyilagosan, majd egy másik bérkocsi után intett.

– Talán látott valami érdekeset?
– Inkább a helyzet volt különös – feleltem suttogva. – Ahogy egymást követve a sárga lapok fölé hajoltunk, hogy beírjuk nevünket a könyvbe, miközben a portás figyelt, az épp olyan volt…
– Nos?
– Épp olyan, mintha egy templomban a szigorú pap előtt írnánk alá a házassági anyakönyvet.
Ambrózy báró karja, melyen a kezem nyugodott, megfeszült, ő azonban nem nézett rám, csak ennyit felelt:
– Könnyen lehet, Mili, hogy némi gyógykúrára ismét itt kellene hagynom magát a tébolydában.

– Bolondnak lenni a fiatalok előjoga – mondta halk sóhajjal. – Maguk ketten azonban kissé túlzásba viszik.

⭐⭐⭐⭐⭐

Pár kérdés így a végére: Mennyire tetszett a számotokra ez a kötet? Melyik Hül lány volt a kedvencetek és miért? Melyik nyomozás tetszett?  Reneé vagy Vili? Richárd "testvéri" változásának hátterében mi állhat?