Szív... akarom mondani leányrablás Budapesten

Hellobello!

Könyv: Böszörményi Gyula:  Leányrablás Budapesten (Ambrózy báró esetei 1.)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: Szeged; 2014
Oldalszám: 336
ISBN: 9789633734407

Kategória: könyv vélemény (kritika)

Figyelmeztetések: Spoiler előfordulhat! 

Terjedelem: 1015 szó

Megjegyzés: Egy ideje gyűlt már, hogy írjak egy ilyet – egyrészt, mert imádom a sorozatot, másrészt megnézni, hogy vagyok képes véleményezni. Úgyhogy fogadjátok szeretettel az egyik kedvenc sorozatom első kötetének véleményét (fangörcsét?).
Megjegyzés 2: videóóóóóóóóóó van benne. 

Jó olvasást!💖

* * *

Sokadjára olvasom a kötetet, de mindig rabul ejt, mindig izgatottan veszem elő és olvasom végig betűről betűre, még ha pontosan tudom is, hogy mi fog benne történni. Pedig aztán mikor először a kezembe került? Valaki másnak vettem pár karácsonnyal ezelőtt, azonban valahogy mégis rajtam maradt, ott ült a polcomon némán várakozva, hogy valaki kinyissa.

Nem értettem, hogy mi a felhajtás körülötte, borító alapján nem volt az a típus, amit azonnal leemelnék és megvennék, még a fülszövege sem volt számomra megkapó. Volt idő, mikor egyenesen elítéltem a kosztümöst, hogy én biza nem olvasom el az ilyeneket! Nos, ezzel tört meg a varázs, ahogy karácsony után magamhoz vettem, mert még nem tudtam eldönteni, hogy mit is olvassak.

Felnyitottam.

Ennyi volt.

Beszippantott a világa, alig kaptam észbe és már túl voltam az elsőn, azonnal megvettem a maradékot (akkor még csak épp, hogy kijött az Ármány és a kézfogó). Napok alatt kivégeztem őket és türelmetlenül vártam az utolsót, hogy mikor jelenik végre már meg!

Hála a jó istennek, ezt a tortúrát nem kell újra szenvednem, mert teljes a sorozat, így nosztalgikus emlékekkel emeltem le a polcomról, hogy megint csak belefogjak, hogy megint a falnak menjek Ambrózy Richárdtól, nevessek Milin, szörnyülködjek Emma helyzetén.

Valóban így történt, testvéreim kérdezve jöttek be a szobámba egyes kirohanásaim során, hogy már megint mi bajom van. Élvezettel, átéléssel tudtam újra a lapok közé süppedni és keresni a jövőre utaló jeleket.

Nézzük csak!

A történetünk a századforduló környékén játszódik két szálon. Egyik Hangay Emma, ki a városba érkezett megnézni a millenniumi ünnepséget, megismerkedni Budapesttel, de sorsa szörnyűvé válik, ahogy kuzina által elraboltatik. Onnantól mi már csak menekülését követhettük szemmel, miként a Donner cirkuszhoz kerül, de végül onnan is távoznia kellett égetően hamar.

A másik Hangay Emilia, Emma édes húga, aki nem nyugodott bele nővére elvesztésébe és utána iramodik négy évvel később, mikor egy bizonyos levél a kezébe került. Csakhogy ő maga is a vesztébe rohant, ámbár a morcos Ambrózy báró volt oly kegyes, hogy kocsival elütötte, így végképp megpecsételve sorsát azzal, hogy az Ambrózy villába költözhessen és netalántán ne haljon meg. A lány életébe tekinthetünk bele, ahogy próbál szabadulni, próbál bármit is tenni, hogy ne csak a ház falait élvezhesse és végül csak megnyeri magának azt a szerepet, hogy közre játsszon értelmével a nyomozások csavaros szálai között, ahogy Richárd beleveti magát a Hangay-ügybe. 

A történet továbbra is fantasztikus! Ahogy megjelenik az 1896-1900-as évekbeli Magyarország a lapokon, mai napig is lenyűgöz, abszolút a helyszínekre tudtam képzelni magamat. Az az alaposság, információ mennyiség, történelmi hűség, amit drága írónk belenyomott a történetbe?! Néha úgy éreztem, hogy a lapok ennél többet is elbírtak volna akár, de persze egy aranyközéputat valahogy tartani kellett az írónak az olvasókkal.

A sztori kellően feszült ívű, bár néha Emma szemszöge nekem újraolvasásánál már lassúbb meder volt, mint ahogy én akartam haladni. Az információ továbbra is jól volt adagolva, bár ez a függővég egyszer a sírba fog kergetni! Még jó, hogy nem kellett minden kötetnél kivárnom, elég volt csak a harmadiknál anno...

Izgalmas volt, mindig történt valami, de ha ez nem kötött volna le eléggé, akkor a hangulat és a nyelvezet megtette a hatását. Egy biztos, rengeteg munka lehetett ennek kiépítésével, felépítésével, elképzelésével, leírásával, bár több ilyen alapossággal megírt könyvet kiadnának.

Szereplőink kimondottan érdekesek voltak.

Mili a kedvencem lett, noha néha valóban kis "csitrinek" éltem meg, de hát tizenhat éves, mit vár az ember? Én milyen voltam ilyen korba? Néha ugyan gyermeki, de értelmes és talpraesett, aki nem hajt csak úgy fejet egy báró rideg, hideg szavainak és ez a makacssága tetszett a legjobban. Rétegzett karakter volt, mégis volt annyi rés a jelemében, hogy a helyébe tudjam néha magamat képzelni. A végére teljességgel megnyert, ahogy a Jovanovics-villánál intézkedett és végre rendre utasította Richárdot.

Annyit talán hiányoltam belőle, hogy édesapja felé kevés aggodalmat tett le az asztalra, vagy inkább túl későn jutott eszébe, hogy a papuskával mi lehet. A honvágya nem nagyon jött át a sorok között.

Richárdunk... Istenem, hogy lehet ilyen karaktert alkotni? Akit néha féltéglával ütnék meg, míg a másik pillanatban nagy szemekkel csodálnám, hogy honnan is szalajtották. Valamiért lenyűgöznek és vonzanak az olyan karakterek, akik látszatra elérhetetlennek tűnnek, de Ambrózy nem hogy annak tűnt, egyszerűen minden lepattant róla és ezzel a morcossággal igazán a szívembe zártam. Nem tudom, de valamiért engem az ilyen típusok vonzanak...

A hűvös közöny, amivel szemlélődik, rakja össze az információkat, de közben azért csak volt annyira figyelmes, hogy Milit a villába vigye a baleset után és megpróbálja óvni sajátos módszereivel, még ha a lány ezeket jószerivel kijátszotta. El kell ismernem, nagy koponya, de van még Mili tanárunknak mit tanítania neki (és én ezt örömmel várom!).

Emmácskánk maradt. Sokkal szimpatikusabb volt az elején, mint Mili, de ezt a varázsát a végére elvesztette. Nem a kesergés és menekülés végett, hanem azzal a vakságával, ahogy Kugler Tónira nézett, majd ahogy a következő kötetben Pozsonyban a katonával is viselkedik. Szerfelett értelmes lány, aki nincs tisztába származásával, és csak menekül a láthatatlan karok elől össze-vissza. Nem kívánom senkinek sem azt a sorsot, amit Ő kapott – elszakadni a családtól, elmenekülni Pestről, cirkuszhoz beállni, majd onnan is menekülni. A jövője teljességgel kérdőjel. Nem annyira élvezetes jellem, mint Mili, annál komolyabb, de valószínűleg ezeket megélve nem is lehetne mosolygós igazán.

Van még egy pár mellékszereplő, mint a bölcs, mindentudó Agáta mama, akit egyszerűen csak csodálni tudtam nyugalmáért, vagy az aggodalmas Terka néni, aki annyira aranyos és kedves volt, esetleg a nagy szájú Suha Isti. De még volt Ottó, akit nem igazán tudtam szánni, megérdemelte sorsát. Hangay Árpád, aki valahogy még nem kapott szívhalált ennyi történés után. Tarján Vili, aki egy végre szája tartó lapfirkász és lehetne sorolni, mint Kaméleonka, Detrich, Bolyó doktor, ect...

Kiknek ajánlom? Azoknak, akik nem a romantika nagy kedvelői, de el tudnak viselni látens jeleket és beképzeléseket. Akik szeretik a krimit és a történelmi hűséget. Ez nem egy nyám-nyám történet, figyelni kell rá, az olvasó hajlamos együtt gondolkodni a történettel. Tehát nem az a fajta szórakoztató olvasmány, ami teljességgel kikapcsolna. Nem mindenkinek lesz az ízlése, de nem véletlen, hogy sokan szeretik.

Egy kis apróság, mielőtt elfelejteném... én készítettem, kicsit suta, de egyszer lesz rendes is! (Itt érhető el, ha valamiért az oldalon nem akarna megjelenni.)

Végezetül idézetekkel zárnám!

– A Szilárd! – sikkantotta a cselédlány, két kezét a szája elé kapva.
Amint a férfi a lépcső aljára érkezett, odafönn Ambrózy báró alakja jelent meg. Richárd elegáns mozdulattal tette fejére a szürke puhakalapját, két ujjával eligazítva annak karimáját. Ezután kényelmesen elindult lefelé, sétapálcájával minden egyes fokra külön-külön rákoppintva, míg végül meg nem állt a földön fetrengő, tört üvegcserepek által összevagdosott, keservesen nyöszörgő komornyik fölött.
– Egyszer és mindenkorra jegyezze meg, fiam, hogy az Ambrózykat sehonnan nem lehet csak úgy kidobni! – mondta hűvös fensőbbséggel, majd a karját nyújtva kivezetett a Jovanovics-villa parkjából.

– Tehát újra megszökött – bólintott csendes nyugalommal Erdődy grófnő, aki mindvégig az ebédlőasztal mellett maradt. – Pontosan erre számítottam.
– Csak nem! – csapta össze a két tenyerét Terka asszonyság. – De ha előre tudta, hogy ilyen nyughatatlan természete van annak a leánynak, akkor miért nem figyelmeztette a fiát, méltóságos asszony?
– A jó pedellus nem súgja meg előre az öntelt diáknak, hogy miféle leckét eszelt ki számára a tanár – felelt titokzatos mosollyal Erdődy grófnő. – S úgy tűnik, ez a Hangay lány bizony remek tanár! Olyan, aki a legcsípősebb leckét sem fél feladni az én fiamnak, aki bizony bármilyen lángelme is... ezt lássuk be, Terkám, sajnos cseppet sem tiszteli azokat, akik szoknyát hordanak. 

– Mili kedves, ön holnap délelőtt a fiammal együtt felmegy a villa tetőteraszára, hogy madártávlatból csodálhassa meg Pest látképét, s aztán felállva a kő mellvédre, szépen leveti magát a mélybe! Nos, mit szól hozzá, jó lesz így?!

⭐⭐⭐⭐⭐

Pár kérdés a végére: Nektek hogy tetszett? Mi volt az, ami miatt kézbe vettétek és elolvastátok? Emma vagy Mili? 

Következő rész