Downforce - 04. fejezet/2. rész

Valamiért itt volt, valamiért látott a Solara fantáziát benne, akkor már csak ideje volt megmutatni, hogy igazuk volt.

Cím: 04. fejezet/2. rész - Traction Limit

Kategória: Downforce regény – fanfiction

Fandom: F1

Forrás: F1

Korhatár: 16+

Figyelmeztetés: -

Besorolás: dráma, hurt/comfort, oc, NA, general, a/a, motorsport, sportrománc

Részleírás: Belga futamhétvége elkezdődik: szabadedzések és az időmérő, melynek menetét az időjárás teljesen átírja. 

Idő: 2026 

Helyszín: a Világ minden táján: Spa-Francorchamps, Belgium

Terjedelem: 4704 (+47) szó

Megjegyzés: Hát ezzel sikerült nagyon megkésni,amit nagyon sajnálok. Betegség után múlt héten a főnököm felmondott a munkahelyemen, így teljes káosz alakult ki. Még nem tértem magamhoz belőle... de igyekszem visszatérni a futamonkénti rendszerességhez :3 illetve hogy Annalea ott legyen a Hungaroringen, mikor majd én is :3

Jó olvasást!💖 

* * *

Spa-Francorchamps, Belgium – 2026. július 17. – Változóan felhős idő hirtelen záporokkal

A hegyek között kanyargó pálya fölött a felhők lassan gyűltek, mint gondolatok egy túl hosszú éjszaka után. A reggeli zápor nyomán a bokszutcában még pára gomolygott, a nap alig karcolta a horizontot, az égbolt alján rózsaszín keveredett a kékekkel.

Annalea korán ébredt, nem tudta, pontosan mikor. Az álmatlanság régi ismerőse volt, megszokta, hogy a futamhétvégéken annál is kevesebbet aludt, mint amennyihez hozzászokott. Cserébe a rendelkezésre álló időt kiaknázta telemetriák vizsgálatával, régi futamok újranézésével, futással, esetleg edzéssel.

A mai nap azonban más volt. Órák óta fenn volt, és nem tudott nyugodni: szorult a mellkasa, nehezen vette a levegőt, fel s alá járkált a hotelszobában. Próbálkozott a 4-7-8 légzéstechnikával, spotify-ról bejátszott meditációs zenékkel, hideg zuhannyal és nyújtással, még pár telemetriai jegyzetét is megpróbálta átnézni, de leginkább csak lapozgatta őket ide-oda. A gondolatok nem engedték el. A mostani hétvége nem olyan volt, ahol nem számított, hogy mit ér el, épp ellenkezőleg most mindenki figyelni fogja.

– Te mit csinálnál? – nyitott meg egy képet a galériájából a telefonján. Callum a Duna-parton állt a nap utolsó sugarai között; a kép az utolsó magyarországi nyaralásuk során készült.

Callum a futamok előtt mindig elvonult a motorhome egyik szobájába, maximális hangerőn, fülessel hallgatva a kedvenc zeneszámait. Senkit nem engedett be, maximum csak Annaleát, de akkor sem beszéltek egymással, csak a zenét hallgatták, miközben különböző zoknikat vettek fel.

Egyszer Annalea rákérdezett, hogy igazából miért felemás – valakik a szerencse miatt direkt viselték így, valakik csak ki akartak szakadni a hétköznapokból, és volt Callum, aki:

– Mert így nem felejtem el, hogy a két lábam nem ugyanazt csinálja. A bal fékez, a jobb gyorsít. Más feladat, más szín.

Annalea nem kapott választ, pedig remélte, hogy valami okosság csak felötlik benne, amivel megnyugodna.

A csapatdzsekit magára húzva lépett ki a Hotel de la Source ajtaján kávéjának társaságában. A levegő hűvös volt, a nedves aszfalt illata keveredett a fenyőkkel és a reggeli párával. A boxutcába vezető úton alig találkozott valakivel – csak egy pályamunkás sétált el mellette, esőkabátban, fejét lehajtva.

Aztán léptek hangját hallotta maga mögött. Megállt, hátranézett.

– Korán vagy – mondta Tadeka, miközben mellé ért. Ő is dzsekit viselt, egyik kezében termosz, másikban laptoptáska.

– Nem tudtam aludni – felelte. – De ahogy látom, te sem.

A férfi megrázta a fejét. – Az alvás olyan kiváltság, amivel nem rendelkezem – jegyezte meg teátrálisan. – A volt nejem bosszankodott mindig emiatt, hétvégénként bár akkor is korán keltem, vissza kellett feküdnöm, mikor ő kelt. – A japán mérnök keveset beszélt a családjáról, az F1 iránti szeretete teljesen összeférhetetlen volt felesége álmaival és egyetlen kislánya életével. Annalea csak annyit tudott, hogy a válás már jó pár éve történt.

– És most visszafeküdnél, ha lenne kihez? – kérdezte Annalea, félig komolyan, félig csak hogy megtörje a csendet.

– Nem – felelte Tadeka, miközben megemelte a termoszát, mintha koccintana vele. – Most már inkább felkelek, és megnézem, hogy a versenyzőim nem őrültek-e meg teljesen a hétvége előtt.

– Hát ez kedves, de ezen már túl vagyunk. – Elmosolyodott, bár a gesztus egy sóhajba fulladt bele.

– Csak vezess, a többi nem számít.

Annalea a kávéját szorongatta, és közben azon gondolkodott, vajon tényleg csak ő érzi ezt ilyen komplikáltnak. A női túlgondolás, mi? Nem akart hinni a sztereotípiákban, bár amikor elkezdődött a versenyzéshez a felkészülése, kénytelen volt nem a férfiakhoz hasonlítani magát. Mert a teste sem volt ugyanaz, az edzései ciklushoz igazodtak: a follikuláris fázisban történtek az erőnléti edzései, luteális szakaszban pedig alacsonyabb intenzitású feladatokat végzett és többet foglalkozott a mentális egészséggel. Más volt, és ezt be kellett látnia.

A hajnal eseményei után napja szinte megállás nélkül telt: futott, reggelizett, részt vett a technikai eligazításon – talán ez volt a napjának a legjobb pillanata, mikor gondolkodni is kellett, nem pedig szavakat hányni egymás után, mint ahogy később tette az interjúk során a szokásos kérdésekre – időjárás, Spa kihívásai –, meg a nem szokványosokra egyaránt: „Mennyire érzi magát stabilnak a csapatban?” „Van, aki szerint túl korán került az F1-be, mit gondol erről?” „A női versenyzőknek más elvárásokkal kell szembenézniük, ezt igazságosnak tartja?”. A szponzori fotózás már csak formalitás volt – üdítőital a kézben, logó a háttérben, mosoly a semmibe perceken át –, majd egy rövid videófelvétel a csapat közösségi oldalára. A motorhome-ban rövid nyújtással és reakciógyakorlatokkal vezette le a médiahajcihőt, a telemetriai jegyzeteket átnézte, de nem tudta eldönteni, hogy a megszokott rutin vagy a belső nyugtalanság hajtja.

Mire elérkezett a kora délután, a garázsban már mindenki a szabadedzésre készült. A szerelők az utolsó ellenőrzéseket végezték, és Annalea, immár versenyoverálban, fekete-kék sisakkal a kezében érkezett.

Theodore ott állt Tadeka mellett, épp a laptop képernyőjére mutatott, valamit magyarázott, de ahogy megérezte Annalea jelenlétét, felnézett.

Mintha a levegő hirtelen sűrűbbé vált volna közöttük, Annalea léptei lassultak, a garázs zaja eltompult.

Theodore beletúrt a hajába, enyhén félrebillentette a fejét, mintha azt mondaná: Lássuk, mit tudsz.

Annalea nem mosolygott: Majd meglátod – sugallta a tekintetével. A nő odalépett az állomáshoz, megállt a két férfival szemben. A fény ferdén esett Theodore arcára, kiemelve az arccsontját és tekintetét, amely még mindig rajta volt, sötéten és éleses, mint egy penge, ami fel akarja boncolni. Annalea szívverése felgyorsult, de leküzdötte a késztetést, hogy megborzongjon.

– Jó, hogy megérkeztél, pont Theodore-nak mondtam… – Tadeka oldotta fel a feszültséget, miközben fel sem pillantott a laptopja mögül. – …A hátsó tengelyre figyeljetek. Már pár pályán kijött a probléma, hogy a terhelésváltásra túl érzékenyen az autó. – Annalea tudta miről beszél a férfi, Suzukánál és Spielbergnél is előkerült ez a gond, azonban a szimulátorban nem lehetett ezt a dinamikát leképezni jól, hogy pontosan megmondja mi okozhatja ezeket a tapadásvesztéseket: rossz diff beállítás, lengőkar hibás geometriája vagy padlólemez alatti turbulencia, esetleg mindegyik is.

Nem sokáig beszélgettek, mert Priya odalépett hozzájuk, headsettel a fején, tablettel a kezében és erőteljesen gesztikulált: – Tíz perc a zöld lámpáig – hadarta. – Medium gumikkal kezdünk, install lap, aztán egy hosszabb etap, ahogy beszéltük.

Eközben Alex, Theodore mérnöke, már a rádiót tesztelte. – Té, rádió tiszta. Készen állunk.

Annalea és Theodore egyszerre fogták meg a sisakjukat, majd egyik jobbra, másik balra indulva odalépett a kocsijához.

A cockpit nyitva állt előtte, mint egy kapu, amin belépve minden más megszűnt: a nézők, a nyugtalanság és izgatottság, a délelőtti kérdések. A jármű nem vonta kérdőre, ott már csak tényleg az maradt hátra, hogy mire képes.

A szerelők rutinos mozdulattal csatolták be Annalea biztonsági öveit, a sisak ventilációs csöve a helyére került, a pilótafülke oldalán lévő mérnök két ujjal jelezte: Rendszerellenőrzés indul.

Annalea a kormányra nézett, az egyetlen dologra, ami számított, amelynek kijelzőjén sorra zöldültek ki a státusz fények.

Priya rádiózott:

– Annalea, rádióellenőrzés. Copy?

– Hallak tisztán – válaszolta.

– Rendben. Recharge 4, Z-mode, diff-middle. Minden rendszer aktív. A boxbejáratnál megállítunk fékhőmérséklet‑ellenőrzésre.

A lámpa zöldre váltott.

A szerelők hátraléptek, a garázsban egy pillanatra megállt minden, ahogy az autó lassan megmozdult. A motor mélyen, egyenletesen húzott, Annalea finoman adagolta a gázt, ahogy kihajtott a boxutcába.

– Limitert ki. Pálya tiszta. Megkezdheted az install lapot – engedte tova Priya a rádióból.

A gumik még hidegek voltak, a fékek is csak lassan kezdtek melegedni. Az első kanyarban finoman nyomta a pedált, hagyta, hogy az autó „életre keljen”.

– Fékek még hidegek. Váltások rendben – mondta Priya.

Az S‑kanyarokhoz érve Annalea felkészült.

Bal. Jobb. Bal.

A kocsi hátulja finoman, de határozottan megmozdult.

– Kicsit instabil a hátsó befordításnál – szólalt meg.

Priya gyorsan reagált: – Látjuk az adatokban. Theodore is ugyanezt jelzi.

A harmadik körben a gumik már felmelegedtek, az autó is stabilabb lett.

Újra Priya: – Előtted tiszta a pálya. Mehet egy erősebb kör. X-mode az egyenesekben, Boost elérhető.

Annalea mély lélegzetet vett, majd padlógázt adott. A motor felüvöltött. A halo mögött a világ elmosódott, a hosszú egyenes végén későn, de kontrolláltan fékezett. Az adrenalin nyers, elemi erővel söpört végig rajta, érezte az ujjbegyei végén a kesztyűben, a feje tetején, ahogy a sisak nyomta az arcát. Szétfeszítette a mellkasát, a szíve tompán, brutálisan verte belülről a bordáit, mintha ki akarna szakadni.

Kanyar be, az autó reagált.

– Még mindig él a hátulja középső íven – préselte ki magából.

– Vettem, figyeljük – reagált Priya.– Mikkelsen 4 másodperccel mögötted.

Annalea elmosolyodott a sisakjában. Verseny van.

Megcsinálta a push kört: pontos féktávok, tiszta ívek, erős kigyorsítások, egyre jobban érzett rá az autóra ezen a pályán.

Ahogy átszelte a célvonalat, Priya újra bejelentkezett: – Jó kör volt, Annalea. Jöjj be a kör végén a boxba. Diff-entryn elvesszük a migrációt, és keményítünk a hátsó ARB-n, hogy stabilizáljuk a platformot.

Annalea visszavette a tempót, átkapcsolt In-lap módba, és elindult vissza a box felé.

Megkezdődött a valódi munka.

* * * 

A nap hátralévő része gyorsan telt. Körök, visszajelzések, apró módosítások – az autó bár tökéletes nem lett, de kiszámíthatóbb igen.

Az este végére hullafáradtan dőlt az ágyba.

Már félig elaludt, amikor rezgett a telefonja az éjjeliszekrényen. Egy pillanatig csak nézte a kijelzőt.

Júlia.

A silverstone-i futam után azonnal nem is, de másnap rátelefonált a családja. Enyhe kifejezés, hogy gratuláltak, édesanyja és édesapja egymás szavába vágva mesélték el a futamot, és ahogy vezetett, mintha nem is Annalea csinálta volna.

– Szia.

A vonal másik végén egy rövid szünet. – Szia. Zavarlak?

– Nem.

– Láttam ma az edzést – mondta Júlia. – Nem tűnik rossznak a Solara.

– Még van vele dolog, de alakul – értett egyet.

– Akkor jó.

Megint ugyanaz a kis üres hely a mondatok között. Ahogy mindig, ahogy azóta, hogy Callum meghalt, sőt lehet, még azelőtt is. Mikor Annaleát felvették külföldre egyetemre, a családi dinamika megváltozott. A sok tanulás, majd a sok munka és utazás az Astonnal ellehetetlenítette attól, hogy sokszor repüljön haza. Évi kétszer-háromszor, ha találkoztak. És bár a modern világ adta lehetőségek a napi kapcsolattartást biztosították, mégis a témák egy idő után kifulladtak. Támogatták egymást, egy időben a futamjaira is eljöttek, de attól a tény még tény maradt, Annaleának nem volt sok ideje a családjára ilyen távolságban.

– Az a helyzet… – kezdte Júlia, majd elhallgatott. Csend állt be.

Annalea a plafont figyelte, miközben hallgatta húga lélegzetvételeit. Volt valami megnyugtató benne, amitől picit kevésbé érezte magát annyira magányosnak.

– Tomi megkérte a kezemet.

Benne rekedt a levegő. – Igent mondtál? – Hangja élesebb lett, azonnal felült az ágyon..

– Persze, hogy igen!

Tomi három éve csapta a szelet, és úgy tűnt, nagyon bele van habarodva Julcsiba és Julcsi is fordítva. Csak párszor látta a srácot, de úgy volt vele, míg a húgát szereti és a húga is őt, neki aztán végképp nem lehet egy rossz szava sem ellenük.

– Gratulálok! – szakadt ki belőle. – Hogy történt? Mesélj el mindent! Sőt, tudod mit? Hozzátok el őt is a Hungaroringre egy hét múlva! Elintézem majd a jegyet neki is.

Júlia elmosolyodhatott, hallatszott a hangján. – Ez… jól hangzik. Megkérdezem őt.

* * *

Spa-Francorchamps, Belgium – 2026. július 18. – Borult égbolt, zivatar előrejelzéssel

A szombat reggel pont olyan szürkeséget hozott a pályára, ami az Ardennekben vagy semmit, vagy mindent jelent. Az éjszakai eső teljesen lemosta a tegnapi szabadedzéseken felgumizott íveket, a páratartalom nyomta a levegőt, az aszfalt hőmérséklete pedig alig érte el a 18 fokot.

Annalea a Solara motorhome-jában figyelte a radarképet, amin a zöld és sárga foltok lassan és kiszámíthatatlanul örvénylettek a pálya felett. A belga Nagydíj ritkán szólt a tiszta tempóról, mint inkább a szerencséről és a jó reflexekről. Ez a Solara nagy esélye volt, de vajon az övé is? Annalea nem szerette Spát. Nem szerette a nedveszöld illatát, a hullámvasút pályát, ahol túl sok kísértet járt a kanyarok között. Ráadásul a pálya a karrierje során is mindig a legrosszabb arcát mutatta neki. Az F3-ban katasztrofális hétvégéje volt itt, F2-ben ugyan talált valami ritmust az esőben, amivel összerakta a hétvégét – de most minden más volt.

Ahogy a szürke felhőket nézte, a gyomrában ott kapart a bénító, jeges félelem, hogy a silverstone-i pódium csak egy egyszeri villanás volt. Hogy itt, a kísértetei között, mindenki szeme láttára fog újra elbukni és megsemmisülni.

– Nehéz lesz tartani a magot az első szektorban – lépett mellé Tadeka, egy vastag papírpohár gőzölgő teát nyújtva felé. – Ha a gumik nem érik el a 85 fokot a célegyenes végéig, az Eau Rouge-ban el fogod veszíteni az autó elejét.

– Tudom – bólintott Annalea, és átvette a poharat, hálásan szorítva a meleg kartont. – Mikkelsennél mi a terv?

– Ő kevesebb szárnnyal megy. Kockáztat. Jobb végsebességet akar a Kemmel egyenesben, de ha leszakad az ég, korcsolyázni fog a második szektorban.

Annalea nem felelt, de a gyomrában megmozdult a versenyszellem. Theodore a végletekig akarta feszíteni a húrt. Ezt a 2024-es és 2025-ös, nagyobb leszorítóerejű autókkal még viszonylag büntetlenül meg lehetett csinálni, meg is csinálta, de 2026-ban? Az új szabályok szerint ez a taktika idén már oroszrulett volt.

Hát, lássuk.

A Q1-ben hideg aszfalt és az Ardennek klasszikus, alattomos szitáló esője fogadta a mezőnyt. A pálya bizonyos szakaszai –a célegyenes és a La Source – szinte teljesen szárazak voltak, de a hegy túloldalán, a Les Combes és a Malmedy környékén már finom páraréteg ült az aszfalton. Senki nem mert intermed gumihoz nyúlni, mindenki a lágy abroncsokon akart szerencsét próbálni.

Annalea az első méterektől kezdve érezte, hogy a Solara olyan, mintha tojáshéjakon lépkedne. A gumik maghőmérsékletét nem lehetett stabilan tartani: mire elért a második szektorig, az első abroncsok visszahűltek, és a kanyarbejáratokon az autó újra és újra alulkormányzottá vált.

– Nagy a forgalom előttünk, Annalea. Hamilton hét másodperccel van előtted, ő is helyet keres – hallotta fülesében Priya feszült hangját meg.

Annalea épp megkezdte volna az első mért körét, amikor a pályán lévő kijelzők hirtelen vakító, villogó pirosba fordultak át. Piros zászló.

Linblad a Stavelot kanyar kijáratánál túl korán állt rá a gázra a nyirkos rázókőn, az autója azonnal megpördült, és a gumifalban kötött ki.

– Francba – szisszent fel a nő, majd a cockpit falának ütötte az egyik öklét, miközben nekilódult a boxutca felé. Az autókat ugyan a szerelők azonnal visszatolták a garázsba, rájuk téve a hűtőventilátorokat és a gumimelegítő paplanokat, a kényszerpihenő alatt az aszfalt tovább hűlt, a fékek pedig teljesen elveszítették az üzemi hőmérsékletüket.

Annalea behunyt szemmel próbálta ritmusra venni a levegőt, igyekezve kizárni a külvilágot, melege volt a hideg ellenére, a benne turbuláló feszültség nem akart alább hagyni.

– Annalea, figyelj rám – Priya hangja recsegett bele a fülesébe. – Amikor zöldre vált a lámpa, pontosan tizenkét percünk lesz a Q1-ből. Ez az idő papíron kényelmesen elég, de a valóságban a gumiszabályok és a hideg miatt sarokba vagyunk szorítva. Az első szetted a megszakítás miatt ment a levesbe.

Annalea kinyitotta a szemét, és látta, ahogy a szerelők máris rángatják le a kerekeket, hogy helyére tolják a még érintetlen abroncsokat.

– Nem kockáztathatunk – folytatta Priya. – De tudnod kell, hogy ha most elhasználunk egy friss szettet, a Q2-ben kevesebb lapunk marad. Ezzel az egyetlen rohammal kell megfutnod a továbbjutó időt, a Q1 végén már nem mész ki többször, csak ha nagy a gáz. A kivezető körön agresszíven kell melegítened az első abroncsokat. Csinálj intenzív szlalomot a Kemmel egyenesben, és kérlek, használj nagyobb féknyomást a kanyarok előtt, hogy a tárcsákról átmenjen a hő a felnikre.

Annalea tekintete a SOC értékre esett. A kijelző szerint még 90% felett járt, de a hideg a cellák teljesítményére is kihatott.

– Hol állok át töltésről qualira?

– Bus Stopnál.

– Mikkelsen? – pillantott a garázs másik oldala felé, de a sok ember miatt nem látott el a dán pilótáig.

– Nem pazarolnak el egy új garnitúrát – jött Priya száraz válasza. – Te fogsz neki szélárnyékot adni.

Persze, nem lepődött meg, hogy ő, az újonc van feláldozva, és Theodore kap két esélyt is a Q1-re. De azért… nem esett jól neki.

– Készen állsz?

– Sosem voltam készebb – mormogta.

Amikor a boxutca kijáratánál a lámpa végre újra zöldre váltott, a Solara szerelői egyszerre rántották le a gumimelegítő paplanokat, és az emelők fémes csattanással engedték le a kasztnit az aszfaltra.

Annalea elsőként lőtt ki a gyors sávba, szorosan a nyomában a testvérautóval. Ahogy áthaladtak a fehér vonalon, a lány azonnal munkához látott. A hideg gumiknak semmi tapadásuk nem volt, minden egyes kormánymozdulatnál, amikor élesen jobbra, majd balra rántotta a volánt, a Solara hátulja tehetetlenül megindult, és Annaleának az alkarjában lüktető, azonnali ellenkormányzással kellett megfognia a gépet. A karbon ülésen keresztül a fenekében és a derekában érezte a vibrációt – azt a másodpercmilliomod részig tartó, gyomorba vágó pillanatot, amikor a váz elszabadul, és a fizika átveszi az irányítást. A sisak alatt a szemei tágra nyíltak, a pulzusa az egekbe ugrott. Nem hibázhat!

A visszapillantó tükörben látta Mikkelsent, aki tizedmásodpercre pontosan követte minden mozdulatát, kihasználva a friss gumik által vágott utat.

A Bus Stop sikán felé közeledve Annalea hüvelykujja rácsúszott a kormány bal oldali kapcsolójára. A hibrid rendszer hangszíne azonnal megváltozott, egy éles, elektromos süvítés vegyült a motor üvöltésébe. A cellák készen álltak a maximális, háromszázötven kilowattos energialöketre.

Gázt adott, a Solara hátulja egy pillanatra megmozdult a nyirkos rázókövön, majd átszelte a célvonalat.

Ebben a pillanatban a benne turbuláló feszültség letisztult, és átváltott rideg fókuszba: ő volt, az autó és a pálya, senki és semmi más. Az első kanyarban, a La Source-ban hajszálpontosan kapta el az apexet, de az igazi erőpróba az Eau Rouge volt. A friss abroncsoknak köszönhetően a Solara stabilabban feküdt, mint negyedórával azelőtt, de a gyomra így is összeszorult, ahogy a padlólemez brutális erővel, szikrákat hányva csapódott a földhöz. Fel a Radillonra, a gázpedál tövig nyomva. A kocsi tapadt.

Mögötte Theodore még ennél is közelebb volt, az autója nyugtalanul riszált, de az egyenesben úgy esett be a lány mögé a fékút előtt, mint egy vadászgép – megkapta a tökéletes szélvágást.

A második szektor alattomos kanyarjaiban Annalea a tiszta ívekre koncentrált. Nem centizte ki a rázóköveket a Blanchimont-ban, hagyott egy minimális biztonsági ráhagyást. Bár az autó a Les Combes után kissé alulkormányzottá vált a hűvös aszfalton, a friss keverék extra mechanikai tapadása megmentette a kört.

A garázsba érve, a Q1 utolsó percei idegőrlően teltek. Sürögtek-forogtak körülötte, de ő csak a fejét a háttámlának döntötte, mély levegőket vett és remélte, hogy ennyi elég lesz.

– Ez az, Annalea! Megcsináltad, bent vagyunk a Q2-ben! – Priya hangjából a megszokott mérnöki hűvösség helyett most gátszakadásként tört fel a megkönnyebbülés és az öröm. – P13!

Annaleából kifutott az eddig felgyűlt levegő. Továbbjutott? Továbbjutott! Könnybe lábadt a szeme, csak most döbbent rá, hogy mennyire akarta ezt. Nem bízott a saját hangjában, tudta, hogy elcsuklana, ha megszólalna, csak kétszer röviden ráütött a kormány tetejére.  A kormány kijelzőjét bámulva hirtelen bevillant az első komoly gokartos időmérője. Amikor Callum ott guggolt a gépe mellett, a gumiabroncsait ellenőrizte, és makacsul hitt benne. „Csak egy köröd van, Lea, tedd oda. Megvan a tempód, mutasd meg nekik” – suttogta akkor a fülébe, mielőtt rácsapta a sisakrostélyát.

Nem is értette miért emlékezett rá, hiszen olyan régen történt. Mindenesetre Callum emléke erőt öntött belé, tudta, hogy nem neheztelhet az istállóra, mert még nem hisznek benne. Majd a stopper eldönt mindent.

Hirtelen egy árnyék vetült a sisakjára. Kinyitotta a szemét: Priya hajolt rá az autóra, rákönyökölve a halora. Félrehúzta, majd kezével letakarta fülesének mikrofonját.

– Figyelj, ne haragudj az előbbi miatt... – engedte lejjebb a hangját. – Amikor közölték a stratégiát, szentül meg voltam győződve róla, hogy ezzel elment a qualid. De amit ott bent műveltél… – Priya elmosolyodott, egy pillanatra kiesett a szigorú főmérnöki szerepéből, és meglapogatta Annalea vállát. – Az a második szektor valami egészen elképesztő volt. Megfogtad. És ez az, ami számít. – A hangja hirtelen visszaváltott a megszokottra. – De nincs időnk ünnepelni, hét perc múlva Q2. A helyzet a következő: Mikkelsennek megmaradt egy extra szett frissje. Neked viszont csak egyetlen új garnitúrád maradt a Q2-re. Ez azt jelenti, hogy az etap elején bent maradunk a garázsban, megvárjuk, amíg a többiek letakarítják a pályát, és az utolsó percekben mész ki egyetlen, mindent eldöntő rohamra. Akkor már a pálya is jobb lesz. Felkészültél?

Annalea oldalra fordult. A garázs túloldalán Theodore is az autójában ült, megérezhette a lány tekintetét, odafordult, és egy alig észrevehető, elismerő bólintással üdvözölte.

Annalea Priyára pillantott. – Adjunk nekik.

– Helyes.

Időmérő edzés közben a cockpitben ülni, miközben a többiek már a pályára hajtanak, a legnehezebb mentális próbatétel volt. A testében ott lüktetett az adrenalin, a pulzusa az egekben dübörgött, de le kellett hűtenie magát, mielőtt elfáradna idő előtt. Belégzés-kilégzés-belégzés-kilégzés. Behunyta a szemét, a pálya vonalvezetését pörgette le magában: a Pouhon feszítős, tempós ívét, a Blanchimont padlógázas kanyarulatát újra és újra.

Közben a feje feletti monitoron zöldre váltott a boxutca lámpája; a Q2 hivatalosan is elkezdődött. A Solara garázsának betonpadlója beleremegett, ahogy a rivális autók sorra keltek életre. Próbált nem gondolni a hangokra, sem arra, hogy egy lehetősége lesz, sem Spára.

– Három perc, Annalea. Készülj, a fiúk mindjárt leveszik a takarókat – törte meg a belső csendet Priya hangja, és a lány szemei azonnal kipattantak. – Theodore P4-re jött be, jó a tempó, az autó működik – jött a megerősítés. – A Q2 végén fog eldőlni minden. Szűk lesz, nagyon szűk.

Annalea nem válaszolt, figyelte, érezte, ahogy a Solara hátulját megemelik a szerelők, a motor pedig egyetlen gombnyomásra beindult. A garázs levegőjét azonnal megtöltötte az elégetett üzemanyag és a forró gumi kettősének fanyar illata. Amikor az emelő visszaejtette a vázat a földre, a feszültség azonnal átadta a helyét az automatizmusoknak.

– Tiszta a boxutca, indulhatsz. Három autó jön a gyorskörén, mögöttük üres a tér. Tedd oda.

Megremegett, nyelt egyet, de amikor a kormányra tette a kezét, újra elöntötte a bizonyosság: képes rá. Valamiért itt volt, valamiért látott a Solara fantáziát benne, akkor már csak ideje volt megmutatni, hogy igazuk volt.

Kigurult a garázsból. A lágy keverékekből szinte sugárzott a meleg a takarók után, de a hideg aszfalt miatt máris illanni kezdett a hő.

A Blanchimont felé haladva Priya újra bejelentkezett. – Kilencven másodperc van a leintésig. Hamilton mögötted jön, levezető körön van, nem fog zavarni. Előtted hat másodperces rés. Ez az egyetlen lövésed, Annalea. SOC száz százalék.

A Bus Stop sikán előtt az autó hirtelen sokkal stabilabbnak tűnt, mint a Q1-ben; a többi versenyző által felhordott minimális gumiréteg és a tisztuló ideális ív érezhetően több tapadást adott. Annalea mély levegőket vett – belégzés, kilégzés.

Ráfordult a célegyenesre. A Solara hátulja egy pillanatra megbicsaklott, ahogy a nyers erő rászakadt a hátsó kerekekre a Quali-mode-ban, de Annalea reflexből, egyetlen mikroszkopikus mozdulattal korrigálta a csúszást.

A La Source hajtűjében a fékpontot milliméterre pontosan találta el, a korai gázadásnál pedig a Solara hátulja tökéletesen betapadt. De a feketeleves most következett: az Eau Rouge.

A sebességmérő átlépte a 310 km/órát. Az autó padlólemeze fémes, sikító hanggal csapódott az aszfalthoz, szikraesőt vonva maga után, ahogy a kompresszió belenyomta a lányt a karbonülésbe. A látása egy tizedmásodpercre elhomályosult a G-erők alatt, de a gázt egyetlen milliméterre sem engedte el. Fel a Radillon tetejére, vakon, bízva abban, hogy a Solara orra ott lesz, ahová szánta.

– Jó az első szektor, egy századdal gyorsabb, mint Theodore – recsegett Priya hangja, de Annalea nem figyelt. Minden porcikája, minden sejtje a pályára fókuszált.

A Les Combes fékpontján a szitáló eső már finom, csillogó réteget vont a plexijére. A lábával finoman adagolta a nyomást, de a lejtős, trükkös Rivage hajtű kanyarbejáratán az autó orra a nyirkos íven megcsúszott – az alulkormányzottság azonnal visszahozta a Q1 kísérteteit. Annalea gyomra összeszorult, ösztönösen finomított a kormányszögön, hagyta a Solarát kisodródni a rázókő széléig, és csak egy hajszállal később állt rá a gázra.

A Pouhon következett, bevetődött. A csökkentett leszorítóerő miatt az autó hátulja ijesztően könnyűvé vált a kanyar közepén, a gumik sikoltva küzdöttek az oldalirányú erők ellen. Annalea feszítette a nyakizmait, szorította a kormányt, szájában megérezte a vér vasas ízét, ahogy ajkát harapta.

Még két kanyar. A motor üvöltése betöltötte a cockpitet, a hibrid rendszer az utolsó joule-okat facsarta ki az akkumulátorokból.

Beesett a Bus Stop sikánba. Késői fék, az autó szinte felugrott a belső kerékvetőre, a lány balra, majd jobbra rántotta a volánt, a Solara feneke kitört, Annalea fojtott kiálltással tartotta meg a gépet az íven, és átlőtte az autót a kockás zászló alatt.

Felnyögött, kapkodni kezdett a levegőért, ami a sisakban fullasztó volt. – Priya? – pakolta vissza a fokozatokat a levezető körön.

– Annalea… – Az indiai nő hangja statikus zörejjel keveredve szólalt meg. – P10, bent vagyunk a Q3-ban! Megcsináltad, basszus, megint megcsináltad!

Annalea rácsapott a kormányra, felsóhajtott, felnevetett, miközben hátradőlt a cockpitben.

A garázs felé csorogva a feszültség úgy távozott a testéből, mint a nyomás a szelepeken keresztül, nehéz, ólmos fáradtságot hagyva maga után.

A plexi mögött az arca csupa verejték volt, a felharapott ajkán sajgott a seb, de ahogy befordult a boxutcába, a pitwallon álló Solara-szerelők és mérnökök integetése mindent elmosott.

– Nem tudom, mi volt az a mentés a Rivage-ban, Soltár – kezdett bele az egyik szerelő. – Egyik pillanatban még a rázókövön, aztán már kinn, lehetetlenség!

– Pár perc, és indul a Q3. – Priya hangja visszarángatta a nőt a valóságba. – A radar szerint a zivatarmag még mindig a kanyarulatok felett örvénylik. Amint zöld a lámpa, azonnal a pályára mentek a friss lágyakon. Talán egyetlen értékelhető körünk lesz, mielőtt a pálya teljesen elázik és át kell váltanunk intermediate-re.

– Vettem. Forgalom lesz. – Biztos volt benne, hogy mindenki ugyanebbe a stratégiába vetette most minden hitét.

– Igen, mind a tíz autó egyszerre fog kitódulni a boxutcából. Senki sem akar lemaradni erről a száraz ablakról. Hamilton és Verstappen már kinn sorakoznak, Mikkelsent is küldjük. Hagyj egy kis rést Theodore mögött, de ne túl sokat, mert a hátulról jövők rád fognak mászni.

Oldalra pillantott. Theodore Solarája már mozdult, az emelők fémes csattanással engedték le a kasztnit a földre, és a dán pilóta azonnal megindult a garázs előtti sáv felé.

– Készen állsz? – kérdezte Priya.

A mögötte életre kelő erőforrás vibrációja azonnal végigfutott a szénszálas vázon, bele a gerincébe. A Solara a földre huppant, Annalea pedig ráengedte a kuplungot.

A boxutca kijáratánál tíz autó tolongott a szűk aszfaltcsíkon az esőben. A sisakra eső cseppektől Annalea alig látott valmit.

– A pálya rohamosan hűl, a hármas szektor már nyirkosodik! – kiáltotta Priya a fülébe. – De a radarkép alapján az egyes és a kettes még tartható. Ez az egyetlen esélyed a lágyakon, Annalea!

A Solara hátulja ijesztően csúszósan viselkedett a hideg abroncsokon, a tükörben látta, hogy mögötte Leclerc már szinte a váltójára mászik, türelmetlenül cikázva.

Ráfordult a célegyenesre, az autó hátulja megindult a nedvesedő rázókövön, de reflexből megfogta. Gáz. Átszelte a vonalat.

A La Source kanyart még éppen elkapta a száraz íven, a Solara mechanikai tapadása a friss lágyakon kitartott. De ahogy az Eau Rouge felé száguldott, a fák felől megérkezett a szél, és a szitáló eső fátyla egy pillanat alatt elhomályosította a plexijét.

Ne vedd el. Ne merd elvenni – mantrázta magának, miközben makacsul próbálta felülírni az ösztöneit.

– Első szektor abszolút egyéni legjobb! – Priya hangja szinte reszketett a feszültségtől.

A Kemmel egyenes végén, a Les Combes és a Malmedy szakaszán tisztán ment át. A Pouhonhoz érve a pálya már teljesen csillogott a víztől. Tudta, hogy a lágy abroncsokkal nem vetődhet be vakon. Eszébe jutott, mit mondott neki anno Callum: „Ha jön a zuhé, Lea, a többiek meg fognak ijedni. Elveszik a gázt ott is, ahol nem kéne, mert a szemüknek hisznek, nem a seggüknek. Te ne a szemeddel vezess. Érezd a tapadást, és hozd beljebb az apexet, ott mindig szárazabb.” A belső felé közeledett, elkerülve a külső íven megálló vízfoltokat, és a gázzal centiméterről centiméterre játszva az apexen tartotta a kocsit.

Az utolsó szektor felé közeledve azonban a vihar végleg elkapta a pályát. A gyors Stavelot kanyarból kifelé a lágy abroncsok felúsztak a hirtelen kialakuló vízátfolyáson, és a Solara hátulja kitört balra váratlanul.

– Ne! – Azonban a rémület fölött az ismert mozdulatok és ösztönök még mindig uralkodtak, az adrenalintól bár nem érezte, hogy milyen hideg van, mennyire fáradt, a józan eszének birtokában volt. Tudta, mit kell tenni alulkormányozottságnál: hagyta a Solarát mélyen ráfutni a rázókőre, szinte a fű pereméig, majd a kanyarközepet feláldozva, finom gázadással próbálta egyenesbe hozni a kocsi farát. A kigyorsítás a Blanchimont felé így sem sikerült jól, az autó riszált és küzdött a tapadásért, értékes tizedmásodpercek úsztak el a kijelzőn.

Becsúszott a Bus Stop sikánba, az autó kerekei átgázoltak a kerékvetőkön, majd áthaladt a célvonalon.

– Úristen, úristen, te jó ég, megcsináltad – hallatszott Priya hangja egy mély lélegzetvétel után, mintha a nő most mert volna először levegőt venni hat perc után. – P8! Gyönyörűen összeraktad ezt a kört!

Annalea nem felelt, a hirtelen rászakadó csendben csak a feszültség lassú távozását érezte a vállaiból. Az esőcseppek egyre sűrűbben verték a sisakját, de a fülében már csak a saját zihálása visszhangzott.

Annalea a boxutcába befordulva látta a monitorokon, hogy a Q3 órájából még bő három perc van hátra, de a boxutca felett lógó lámpák és a pitwall képernyői egyértelművé tették a helyzetet: az edzésnek vége szakadt.

Senki sem indította be a motorokat újra, a szerelők tétlenül álltak a garázsok előtt, és a top 10 pilótái egymás után csorogtak be a Parc Fermé lezárt zónájába. A száraz ablak végleg bezárult, az intermediate gumik előkeresése már tiszta időpazarlás és felesleges kockázat lett volna.

Annalea megállt az FIA által elkerített zónában, és lekapcsolta a motort. Kipattintotta a kormányt, és feltolta a sisakrostélyát. A beáramló hideg, párás levegő azonnal marta a verejtéktől fülledt arcát, de a tüdejének most pontosan erre volt szüksége. Kiemelte magát a szűk cockpitből, és amikor a lába a nedves betonra érkezett, a térdei megremegtek. Felnézett a pálya felett gomolygó sötétszürke felhőkre. A holnapi futam igazi próbatétel lesz, de úgy érezte ezek után, hogy igazán készen áll.

* * *

Érdekességek:

• Spa-Francorchamps pályának a térképét itt nézhetitek meg.
• Kormányra ütést hívják „radio click”-nek. Priya a fülhallgatójában nem hangot fog hallani, hanem két rövid, éles statikus reccsenést (klikk-klikk). Ebből a mérnök azonnal tudja: a pilóta hallotta az üzenetet, de most nem tud vagy nem akar beszélni.

* * *

És egy szám ehhez a részhez :D

Előző rész

Adatlap

Következő rész