Downforce - 03. fejezet/2. rész

A közös munka nem hozta közelebb őket, inkább csak számszerűsítette a távolságot. Másfél méter, sosem közelebb...

Cím: 03. fejezet/2. rész - Damping Factor

Kategória: Downforce regény – fanfiction

Fandom: F1

Forrás: F1

Korhatár: 16+

Figyelmeztetés: -

Besorolás: dráma, hurt/comfort, oc, NA, general, a/a, motorsport, sportrománc

Részleírás: A belga nagydíj már a Solara nyakában, készülnek rá, fejlesztik az autót, majd megérkezve be is jára a teljes csapat a Spa-Francorchamps-t.

Idő: 2026 

Helyszín: a Világ minden táján: Spa-Francorchamps, Belgium

Terjedelem: 5651 (+152) szó

Megjegyzés: Végül ez a fejezet nem lett három részes, cserébe viszont jó kövérre sikerült ez a mostani :D nem tudtam hol félbe vágni a pályabejárást, így inkább maradt egyben. Gondolkodom azon, hogy a magyar futamig kicsit felpörgessem a publikálást, hogy addigra Annaleáék is megérkezzenek a Hungaroringre... meglátjuk, mi sikerül ebből :D 

Jó olvasást!💖 

* * *

Solara GP központja, Milton Keynes, Anglia – 2026. július 7.

A Silverstone-ból visszatért csapat pillanatok alatt felvette a gyári ritmust. Miközben a garázsokban megkezdődött az autók átvizsgálása, a mérnökök már a szerverekre befutott telemetriai adathalmazt böngészték, kanyarról kanyarra elemezve a hétvége tanulságait.

Annalea a szimulátorban ült, headsettel a fején, szorítva a kormányt, miközben a vetítőkön keresztül a Spa-Francorchamps pályája vette körbe a falakon. Elég jó képi világa volt a programnak, de messze nem ért fel a valósághoz: a hidraulika nem rángatta úgy a kasznit, a G-erők nem préselték az ülésbe, a kavicsok nem verődtek fel a kerékvetőkről, és a motor sem rezonált a mellkasával. Nem maradt más, csak a számok, a grafikonok, a mesterséges vibráció, amit a rendszer próbált lekövetni.

– A Raidillon csúcsán ne kapkodd el a gázt – szólt Priya a rádióban. – A diff még nem stabil.

Annalea a kormányon végigfuttatta az ujjait, de nem érezte a finom rezgéseket, amik a valódi autóban ott voltak minden kanyarban. Az aktív aerodinamikai rendszerek ugyan a szimulátorban hibátlanul működtek, de a pályán minden gombnyomás ezredmásodpercekben mért döntés volt. A modell nem tudta visszaadni azt a bizonytalanságot, amit az új X- és Z-módok jelentettek a valóságban. És ez volt a Solara legnagyobb hátránya: a költségkeret miatt jóval kevesebb valós pályaadatuk volt, mint a nagycsapatoknak. Nekik a szimulátor jelentette a laboratóriumot, ahol minden egyes tesztóra dollárszázezrekbe került.

A Raidillon kijáratánál a kocsi enyhén megcsúszott – legalábbis a grafikonok szerint. Ő maga csak annyit érzett, hogy a kormány egy pillanatra könnyebb lett, majd újra feszült. A throttle trace görbéje enyhén megtört.

A következő kör már új beállításokkal indult. A diff finomhangolása után a hátsó tengely mozgása kisimult, de a throttle trace még mindig mutatott apró töréseket a gyors irányváltásoknál.

– A Blanchimontnál még mindig túl sok a vibráció – jegyezte meg Priya, fáradtnak hangzott a hangja, végül is egy ideje már nyüstölték a szimulátort.

– Akkor emeljünk egy millimétert a hátsó hasmagasságon – javasolta Tadeka. – De csak minimálisan. Ha túl sokat veszünk el, a Pouhonban instabil lesz.

– Vagy inkább nyúljunk hozzá a hátsó csillapításhoz – vetette fel Annalea. – A rebound még mindig túl gyors a tempós szakaszokon. Ha lassítjuk a visszautat, a Pouhon közepén és kijáratánál sokkal stabilabb lesz a hátulja.

Noah a háttérből szólt közbe, hangja távolról, elfojtottan hallatszott a headsetben: – Ha ezt meglépjük, a Bus Stop lassú sikánjából kanyarodva veszítünk a kigyorsításon. De a balansz összességében javulhat. A kérdés, hogy mit áldozunk be. – Az új hibrid rendszer érzékenysége miatt minden apró módosítás dominóként dőlt tovább az autó többi részére. Az MGU-H eltűnése, a fenntartható üzemanyag és a megnövelt elektromos komponens olyan terheléseket jelentett, amit még a topcsapatok is nehezen tartottak kézben, nemhogy egy új istálló.

A szimulátor újraindult, a vetített Spa körvonalai lassan kirajzolódtak a falakon megint.

A következő köridő nem lett sokkal jobb – 1:47.003 –, de a balansz kezdett összeállni.

– Nem gyorsabb – sóhajtott egy nagyot az indiai mérnök.

– De a delta-időnk konzisztens, Priya. A cél amúgy sem a leggyorsabb kör – ellenkezett Tadeka. – Hanem amit végig lehet vinni.

Annalea nem szólt, csak újra a kormányra tette a kezét. Tudta, hogy Tadekának igaza van, az autónak végig kell mennie a futamon, de mégiscsak ott motoszkált benne a versenyzői ösztön: a végén mégiscsak az nyer, aki a leggyorsabb.

A szimulátoros napok nemcsak technikailag voltak kimerítőek, hanem mentálisan is. A spái pálya nem volt könnyű, és a csapat nem engedett a részletekből. A mérnöki szobában a görbék, térképek és adatsorok között már nem volt különbség nappal és este között; csak a fáradtság mennyisége változott.

Annalea és Theodore felváltva használták a szimulátort. Egyik nap ő kezdett, másik nap a férfi. Néha átfedésben dolgoztak, néha egymás után. A ritmusuk különbözött: Annalea precízen, elemzően vezetett, minden kanyarban a balanszot kereste, míg Theodore ösztönösen, agresszíven, mintha a pálya ellen versenyezne. De a közös munka hatott. A beállításokat egyeztették, a visszajelzéseket összevetették, és bár a stílusuk eltért, a céljuk közös volt: versenyképesebbé fejleszteni az autót. Egyes hibákat sikerült kiküszöbölni, de újabb problémák bukkantak fel, mintha a Spa maga sem akarta volna, hogy túl könnyen megfejtsék. Az X-mód aktiválása késlekedett, az ERS túlmelegedett a hosszú egyenesek alatt, és a fékenergia-visszanyerés sem volt szimmetrikus a tengelyeken. Sosem volt olyan végleges megoldás, ami mindenre gyógyír lett volna.

Edward eközben a saját tempójában próbált felépülni. A bokasérülése még mindig korlátozta, mankóval járt, és bár néha megjelent a mérnöki szobában, de csak figyelt, nem szólt bele a tesztelésbe, nem kommentálta a köridőket. A csapat nem beszélt nyíltan a jövőről. Elias tartotta a hivatalos vonalat, de a levegőben ott lógott, mint Damoklész kardja a kérdés: ki ül majd a második Solara-autóban a Edward gyógyulása után? Jelen pillanatban Annaleának két futama még biztos volt: a belga és a magyar nagydíj.

* * *

Csütörtök reggel a csapat charterjárata a privát terminálon várta a kulcsembereket. A pilóták, mérnökök és stratégák egy kisbuszban érkeztek a reptérre, ahol már a PR-osok és vezetők társaságában szinte azonnal fel is szálltak a gépre. A magasban töltött órák jelentették ugyanis az egyetlen olyan időszakot, amikor úgy tűnt, hogy az idő nem létezik, és a problémák lent ragadtak a földön.

Annalea az ablak mellé ült, a tabletjén a Spa pályarajza vibrált, mellette a jegyzetei: féktávok, diff beállítások, gumik viselkedése. Theodore és Edward egymás mellett foglaltak helyet és félhangosan vitatták meg a belga sörök helyzetét. Bár az elmúlt két hét sűrű volt, Theodore és közte nem lett elásva a csatabárd, vagy legyen akármi, ami közöttük feszült. Márpedig feszült, érezni lehetett az éles pillantásokból, a túl hosszú csendekből, abból, ahogy néha ugyanazt a mondatot próbálták kimondani más szavakkal, mintha versenyeznének abban is, ki tudja jobban megfogalmazni ugyanazt a technikai észrevételt. A közös munka nem hozta közelebb őket, inkább csak számszerűsítette a távolságot. Másfél méter, sosem közelebb, sosem kérdezték meg egymástól, hogy hogy vannak.

A felszállás sima volt. A motorok zúgtak, a kabin enyhén megremegett, ahogy áttörte a felhőréteget. A pilóta hangja halkan, gépiesen hallatszott a hangszórókból: – Tisztelt utasaink, megkezdtük az emelkedést Liège irányába. Várható érkezés: 9:42.

Annalea a tabletjét nézte, de nem olvasott. A Spa pályarajza olyan volt, mint egy nyitva hagyott könyv, amit nem akar az ember becsukni, nehogy elfelejtse, hol tartott. De a gondolatai máshol jártak. Az elmúlt napokban nem sok ideje volt, maximum csak elalvás előtt, mikor arra gondolhatott, hogy Spa volt Callum utolsó versenyhelyszíne. A verseny, amit még együtt elemeztek, és párszor visszanéztek, és a férfi megkérdezte, hogy „szerinted az 5-ös kanyarban túl korán fékeztem?” – és ő válaszolt.

Emlékezett rá, milyen volt az F3-ban rálépni a pályára újra, Callum halála után egy évvel. A szezon addigra már lendületet vett. Annalea mögött volt néhány erős futam: egy top 5-ben lévő helyezés Barcelonában, egy látványos előzés Spielbergben. De a Spa más volt. Már a szabadedzésen érezte, hogy valami nem stimmel. Nem az autóval – az rendben volt –, nem a csapattal – ők bíztak benne –, de a tempó egyszerűen nem állt össze. A kanyarokban túl óvatos volt, a féktávokon túl későn döntött. Az Campos Racing mérnökei próbálták finomítani a beállításokat, de ő tudta: nem volt baj a diff-fel.

A kvalifikáción a pálya nedves volt, de még pont nem igazán vizes az a fajta állapot, ami csak Spa-n tudott létrejönni. Annalea nem találta a ritmust. A gumik nem melegedtek rendesen, a motor nem húzott úgy, ahogy kellett volna, vagy csak ő nem engedte, hogy húzzon. A köridő ritka gyenge lett, a tizenhatodik helyen végzett. De a futamon sem javult. Az első körben egy apró kontakt, a másodikban egy elfékezés, a harmadikban egy túl korai váltás. Nem volt látványos bukás, inkább csak komótos szétesés, mint mikor egy épületet apránként kezdenek bontani. A célvonalon áthaladva nem maradt más, mint düh, és szégyen, hogy hogy lehetett ennyire rossz és szétszórt, hogy engedhette meg magának, hogy a gondolatai elkalandozzanak, hogy lehetett ennyire gyenge pont ott, ahol a legjobban kellett volna erősnek lennie? Mai fejjel már tudta, a psziché nem egy kapcsoló, amit verseny előtt át lehet billenteni „versenyző” állásba. Megtanulta, hogy a teljesítmény nem mindig egyenes vonal: a fejlődés néha lehet visszalépéssel kezdődik. És a 2024-es spái futam jó tanulópénz volt ehhez.

– Hé, Annalea – pisszent fel Elena, kizökkentve a gondolataiból. – Mit gondolsz, lenne kedved este valamihez? – mosolyodott el kedvesen.

– Hmm? – pillantott rá értetlenül Annalea.

– Valahova beülni, kicsit szocializálódni, tudod – vont vállat. – Theodore-ral és Edwarddal gondolkodunk rajta, hogy ma este elnézünk a Roannaybe. – Tett egy jelentőségteljes pillantást, hogy nem akar nemleges választ hallani.

Annalea tekintete a PR-osról a vele szemben helyet foglaló Edwardra esett, aki oldalra billentette a fejét, miután vetett egy tétova pillantást Theodore-ra; Annalea máris tudta, a meghívás nem kedv kérdése volt, mint inkább Elena hátsó szándékát tükrözte, hogy valahogy összekovácsolja őket. Mintha lett volna mit... Theodore-ral legalább nyíltan vállalták, hogy nem kedvelik egymást, addig Edwardnál nem tudta megmondani, hányadán állnak mostanában. A bokasérülése előtt beszélgettek az autóról, megvitatták, hogy vannak, hogyan eddzenek, mi van a családjukkal – nem volt mély barátság, de barátság volt, vagy legalábbis Annalea úgy gondolta. De azóta nem beszéltek egyszer sem. Vajon ez is csak azért volt, mert a hierarchiában akkor még lejjebb helyezkedett el?

Annalea alig tudta elképzelni, hogy most mivel lenne jobb a helyzet, mint régen, amikor még hívták egyszer-kétszer a szezon elején: egyszer egy futam után keveredtek be egy klubba. Edward próbálta fenntartani a beszélgetést, miközben ő és Theodore legfeljebb rövid, szűkszavú megjegyzésekkel reagáltak. Máskor, egy apró étteremben ültek hárman egy sarokban; Edward beszélt, majd inkább dartsoztak, mert a csevegés nem tartott sehová. Aztán már Annaleát nem hívták. Nem mintha a nő megsértődött volna emiatt, tudta, hogy nem számít bele a pilótakettősükbe, és legtöbbször nem is bánta, volt elég dolga anélkül is.

Mióta pilóta lett, a „bulizás” már nem jelentette ugyanazt, mint régen. Egy versenyzőnek a szórakozás is beosztás szerint működött, a menetrendje szinte percre pontos volt: edzések, szimulátor, mérnöki egyeztetések, PR-kötelezettségek. Ha mégis akadt egy szabad este, akkor sem „engedhette el magát” csak úgy. A súlyhatár nem ismerte a bűnözést, a zéró alkoholfogyasztás pedig elvárás volt. Így mindig mindent mérlegelni kellett: hány kalória, mennyi só, mennyi cukor, mennyi alvásidő.

Azonban néha kellett, néha jól esett kikapcsolni, mert nem volt robot, és a pálya fizikailag és mentálisan is kifárasztotta. És ha a kipihenéshez egy bár, egy pohár limonádé és két versenytárs csipkelődése kellett, akkor már megérte.

– Szóval? – vette át a szót Theodore Elena után, kissé türelmetlenebbül. Felvont szemöldökkel nézett Annaleára, a szája sarkában egy éles mosoly jelent meg. – Egy este, egy bár, mi négyen? Egy ital. Vagy kettő. Maximum három, hogy holnap reggel még mindannyian beférjünk a cockpitbe – nevette el magát erőltetetten.

– Én... – Nehéz volt bármit mondania, miközben egyértelműen látta Elena arcán, hogy akarja, hogy jöjjön, míg a többiekén pedig nem.

– Figyelj, ha nincs hozzá kedved, vagy inkább pihennél a futam előtt, teljesen érthető – szólalt meg váratlanul Edward, hangja nyájas volt, túl nyájas. Úgy nyitotta meg előtte a menekülőutat, amiből tisztán sütött a megkönnyebbülés; esze ágában sem volt rábeszélni.

– Mi van, Soltár? – szúrta oda Theodore. – Csak nem kifog rajtad egy szimpla este? – vonta fel a szemöldökét kihívóan, amitől Annalea úgy érezte, hogy azonnal igent kellene mondani.

Elena halkan felsóhajtott, látva, hogy a közeledési kísérlete kezd a megszokott versenyzői adok-kapokba fulladni. – Akkor... majd meglátjuk, elküldöm az időt majd chaten.

Annalea bólintott. Pontosan érezte, hogy a jelenléte valójában csak kényelmetlen teher lenne a két fiúnak, feszélyezné a megszokott köreiket. A büszkesége azt diktálta, hogy maradjon a szobájában, ne rombolja az amúgy is törékeny dinamikájukat – és mégis, valahol nagyon is el akart menni, hogy építse a kapcsolatait, hogy valahogy megértesse magát. A győzelmek, a pontok, a stratégiák mind fontosak voltak, de az emberek közelségét nem lehetett telemetriával pótolni, mégis csak ő is társas lény volt, és annak ellenére, hogy a motorsport világa mennyi csapatmunkát ígényelt, sok esetben magányosnak érezte magát. Egy bárban, egy pohár ital mellett talán semmit sem oldanának meg, de addig sem egyedül lenne a szobájában és készülne a hétvégére.

Annalea az ablak felé fordult, nézte a repülőgép szárnya alatt elterülő fodros felhőréteget.

Egy idő után a gép lassan ereszkedni kezdett. A belga táj zöld domborulatai között a repülőtér körvonalai kezdtek kirajzolódni.

* * *

„Boxutca Mögött” – 2026. július 16.

Szerző: PitWallRiot

Az Ardennek az év legnagyobb káoszát ígéri, de ki éli túl?

A csapatok sorban érkeznek. A kamionok már a paddockban, a motorhome-ok világítanak, a szerelők a garázsban. Spa-Francorchamps hivatalosan is életre kelt.

A belga nagydíj hétvégéje mindig különleges. A 7 kilométeres aszfaltcsík az Ardennek szívében nemcsak technikai kihívás, hanem pszichológiai is. A legendás Eau Rouge-Raidillon kombináció, a hosszú Kemmel Straight, a trükkös Bus Stop és a tempós Blanchimont – mindegyik kanyar már magában egy megmérettetés.

A meteorológia szerint pénteken és szombaton változó felhőzet, szórványos záporok, vasárnapra 80% eséllyel érkezik eső és zivatar, 18°C körüli hőmérséklettel és magas páratartalommal a Spa idén sem lesz kegyes.

A Solara GP-nél most is Soltár fog vezetni McAllister helyett, és most már nem csak a csapat, hanem az egész paddock figyeli minden mozdulatát. Ha nem hozza újra a formáját, könnyen visszacsúszhat a szimulátor árnyékába, amint az ifjú angol pilóta felgyógyul.

Remélhetőleg mindenki ugyanazzal a céllal érkezett: győzni. Hadjarnak bizonyítania kell, hogy méltó csapattársa Verstappennek, a Mercedesnek többet kell letennie az asztalra, a Ferrari abbahagyhatná a tétova bóklászást, a McLaren pedig... nos, talán ideje lenne fejlesztenie egy gyors autót. A mezőnyben mindenki számolgat: pontokat éés esélyeket.

Mind tudjuk, ez az a hétvége, ahol nem a leggyorsabb fog nyerni, hanem aki a legkevesebbet hibázza.

––

💬 Szerintetek ki lesz Spa igazi túlélője? Már ha lesz verseny és az eső miatt nem marad el? Várjuk a kommenteket!

* * *

Annalea a Solara motorhome PR-zónájában mozdulatlanul állt, Elena utasításait hallgatta, miközben egy fotós a fénybeállításokat tesztelte körülötte. A falakat matt fehér panelek borították, amelyeken a csapat logója és a szponzorok emblémái díszelegtek, a padlón fekete-fehér geometrikus mintázatú szőnyeg tompította a lépteket. A hideg fények élesen világították meg a teret, miközben a levegőben parfümök és frissen főzött kávé illata keveredett. Nem volt zsúfolt a szoba, mégis Annalea úgy érezte, hogy ettől a színpadiasságtól fullasztó: egy kéz eligazítja a haját, egy másik javítja a pirostót az arcán, a harmadik kihajtja az overáljának a gallérját, hogy minden úgy álljon, ahogy az életben sosem szokott.

– Mosoly, de ne túl szélesen – noszogatta Elena, miközben a tabletjén ellenőrizte a sajtólistát. – A képek mennek a közösségi médiába, a sajtóanyagba, és a paddock belső hírlevelébe. Ne úgy nézz, mint aki a háta közepére sem kívánja ezt.

A Formula-1 marketinggépezete nem ismert kegyelmet. Egy pilóta nem csak versenyzőnek számított, hanem márkának is. A csapat PR-osai pontosan tudták, mikor kell mosolyogni, mikor kell komolyan nézni, mikor kell „véletlenül” egy kávét átadni a paddockban, miközben egy fotós éppen arra jár. A „casual moment” egy előre megírt jelenet volt, amit többször újravettek, mert az elsőn Annalea túl komolyan nézett, a másodikon Theodore túl szélesen mosolygott, a harmadikon pedig egy szerelő a háttérben pont belenézett a kamerába és a negyediken, ami nem is lett olyan rossz, Elena kiborult, hogy miért ilyen nehéz mindenkinek együttműködni.

Annalea újra és újra elmosolyodott, pont úgy, ahogy nem szokott. Nem volt benne semmi ösztönös, semmi természetes, de Elena bólintott, a fotós kattintott, és a vaku villant. A pózok gyorsan váltották egymást: sisakkal a kézben, sisak nélkül, karba tett kézzel, a csapatlogó előtt, majd egy „lazább” beállítás, ahol úgy kellett tenni, mintha épp egy baráti beszélgetés közepén lenne.

A marketing formált és létrehozott imidzseket. A pilóta arcamegjelent a plakátokon, a kampányvideókban, a szponzori prezentációkban. És ha jól szerepelt, akkor nem csak pontokat hozott: kattintásokat, megosztásokat, elérést. És pénzt. Rengeteg pénzt.

A fotózás után sem volt vége. A szobát átrendezték egy rövid szponzori meet-and-greethez: logózott roll-upok és a túl sok kávéscsésze. A helyi italgyártó képviselője udvariasan kezet rázott vele, majd azonnal a közösségi médiára szánt videót kezdték felvenni: egy gyors köszöntő, pár mondat a hétvégi futamról, egy kötelező mosoly a kamerába. Annaleának már minden arcizma remegett a kényszertől; mire végzett, úgy érezte, mintha többet futott volna, mint bármelyik edzésén.

Hálásan felnyögött, kizipzározta az overálját és levette, dereka köré kötötte a felső részt. Letörölte a finom, nem túl erőteljes sminket az arcáról, majd kibontotta a befont haját, ami a fixálótól kissé össze-vissza állt, mint egy szénaboglya. Ahogy kilépett a PR-szobából, a folyosó másik oldalán, az öltözőből éppen Theodore sétált ki ugyanabban a pillanatban, mintha összehangolt koreográfia része lettek volna, pedig egyikük sem várta be a másikat. A férfi már nem viselte a versenyruhát, helyette egyszerű fekete farmert vett fel egy fekete vászonpólóval, a sporttáskáját lezserül a vállára vetette. Szinte irigylően lazán nézett ki, bár Annalea biztos volt abban, hogy ez nem a természetes „sármja”; a PR-fotózás utóhatása még mindig körbelengte.

Egy pillanatra megálltak, tekintetük találkozott, felmérték egymást, majd szinte egyszerre szusszantak fel.

– Bocs, hogy ennyiszer kellett… Nem ment sosem ez nekem – túrt bele a hajába, egy tincset a füle mögé igazított, mintha bármit is számított volna, miközben felvette Theodore ritmusát, úgyis egy irányba mentek.

– Hát az feltűnt – jegyezte meg egy sóhaj kíséretében a férfi. – A harmadik póznál azt hittem, valakihez hozzávágod a sisakod – rántotta meg vállán a táskáját.

– Fontolgattam.

– Tudod, a reflektorfénynek nem kell ellenségnek lennie.

Annalea felhorkantott. – Ez olyan volt, mintha idéztél volna valami középszerű PR-kézikönyvből.

– Az a baj veled, Soltár – nézett rá a férfi félig oldalról –, hogy túl komolyan veszed, amit utálsz.

– Nem vagyok színésznő. Nem mintha te túl természetes lettél volna.

– Háromszor tapostál meg. Nem olyan könnyű mosolyogni, mikor éppen összeroppantják a kislá...

– Hé, mondtam, hogy sajnálom – vágott a szavába.

Theodore torkán furcsa hang, talán a békakuruttyoláshoz hasonló tört fel, amit a nő nem kommentált. A lépéseik monoton ritmusban törték meg a folyosó csöndjét, a levegő sűrű volt közöttük, szinte Annalea tapinthatónak érezte, ahogy Theodore zsebre dugott kézzel sétált, a vállai enyhén előreesve, mintha az elkövetkező napok súlya már ránehezedett volna.

Annalea karjai szabadon lógtak, néha megemelte az egyik kezét, mintha meg akarná igazítani a haját, de aztán mégsem tette, a mozdulat elhalt félúton. Halkan köhintett egyet, ezzel próbálta eloszlatni a saját zavarát. Aztán rájött, hogy már megint túl sokat figyeli magát: a járását, a tartását, a levegővételét, mintha egy vizsgán lenne, ahol nem tudja, mi a kérdés.

– Mi van, Soltár? – vonta fel a szemöldökét Theodore, a hangjában ott bujkált az a jellegzetes, félig komolytalan él, amit Annalea kezdett egyre jobban kiismerni.

– Mi?

– Úgy jársz, mintha most tanultál volna meg két lábon járni. – A tekintete egy pillanatra megélénkült, világosabb szürke lett, de az arca rezzenéstelen maradt. – Komolyan, ha még egyszer megállsz, mintha elfelejtetted volna, hová tetted a karjaidat, esküszöm, visszaküldelek Elenához.

Vicsorító grimaszra torzult Annalea szája, de nem szólt. Még ha a férfinak igaza is volt, nem fogja megadni neki teljesen.

– Csak sétálj. Ennyi.

Annalea élesen szívta be a levegőt, miközben szemet forgatott. – Hihetetlen vagy – suttogta, megszaporázta a lépteit, és bevágott Theodore elé, elsietett a garázs felé.

A garázs szokványos nyüzsgésén túl most a mérnöki csapat egy része is ott strázsált a bejáratnál, többek kezében tablettel, és várakoztak.

Annalea egy pillanatra hátranézett, de Theodore nem sietett utána, ugyanabban a tempóban közeledett, a férfi szája széle megremegett, amikor találkozott a tekintetük.

– A pályabejárás nem verseny, Soltár – jegyezte meg szinte brekegve, miközben mellé ért.

– Inkább hagyj békén – mormogta válaszul, alig hallhatóan, és Tadekáék felé fordult jobb társaság reményében.

Theodore csak elnevette magát, megcsóválta a fejét, majd egy asztal mellé ledobta a táskáját egy tompa puffanás kíséretében.

– Látom, mindenki itt van – fordult körbe Elias. Annalea most is elcsodálkozott, milyen gyűrődésmentesen volt betűrve a csapatpólója deréktájon. Kezében egy esernyő volt. – Nincsenek jó híreim a hétvégét illetően, esni fog. Hogy mikor és mennyi… Jó kérdés, de a legrosszabbra készülünk, és feltételezzük a legjobbat.

– Adom, Jack Reacher-féle hozzáállás – vett elő egy érintős tollat Luca a tabletjéhez az övéről, ahol két kulcs és egy csavarhúzó foglalt még helyet a telefonja és mágneskártyája mellett. Az olasz férfi úgy nézett ki, mint valami modern cowboy, aki eltévedt a motorsport világában. – Lehetne a mottónk – húzta végig a kezét a levegőben. – El tudnám képzelni pólókon – ropogtatta ki vállaiban az izmokat egy mozdulat kíséretében.

– Szerzői jogokat sértene – jegyezte meg Noah halkan, megérintette a gallérját, hogy ellenőrizze, úgy áll, ahogy ő elképzelte.

Annalea egy apró sóhajjal vette tudomásul Elias szavait, miközben a garázsban megmozdult a csapat. Tadeka már a tabletjét böngészte, a pálya szektorait mutató térképen ujjával végigpöccintve a kritikus pontokat, mellette Priya, lófarka minden egyes lépésre valamelyik irányba kilengett, mint valami metronóm, közben Alex suttogott felé valamiről, mögöttük Noah és Luca kezdett vitatkozni egymással, amit Annalea félig hallott csak meg. Talán leszorítóerő-eloszlásról?

A késő délelőtti fény áttört a fák között, apró, még nem elnyúlt árnyékokat vetve a pályára. A levegő Spa-ban mindig más volt: hűvös, fenyőillatú, párás és elnehezült az érkező esőtől. Annalea megint csak Theodore mellé kényszerült, ahogy kettes oszlopban haladt a csapat előre, de most kivételesen nem volt kényelmetlen a közöttük lévő csend, amit egy-egy kavicscsikorgás tört meg. Annalea itt volt elemében, képtelen volt zavarban lenni.

Az első megálló a La Source volt.

– Fogadjunk, hogy Elias megemlíti a 2011-es adatokat, figyeljétek – fordult vissza Luca Annaleáék kettőse felé, arcán kaján vigyorral, szeme sarkában nevetős ráncok jelentek meg. – Már csak 3… 2…

Theodore belecsapott a gumifelelős tenyerébe. – Miben fogadunk?

De már késő volt a válaszra várni: – …és itt, a La Source-nál, 2011-ben Maldonado még slickeken próbálkozott, pedig már esett. – Elias az esernyőjével bökött előre.

Annalea szusszanva elmosolyodott, miközben Theodore, Noah és Luca halkan felnevetett. Elias homlokráncolva fordult vissza, tett egy szigorú körbepillantást, majd nem kommentálta a helyzetet.

A csapat lassított, majd megállt a kanyar bejáratánál, ahol az aszfalt enyhén emelkedett. Annalea a szemével végigkövette az ívet, a belső kerékvetőtől a külső bukótérig. Szűk, szinte túl szűk volt, itt nem lehetett hibázni a rajtnál. Látta maga előtt, ahogy a mezőny összezsúfolódik, ahogy a féktávok elmosódnak, és ahogy egyetlen rossz mozdulat balesetbe fordulhat át. A kép nem volt elméleti: eszébe jutott Grosjean 2012-es ütközése, az autója átrepült Alonso Ferrarija fölött, centiméterekre a fejétől, tömegbalesetet okozva.

Mindenki az aszfaltot nézte, amelynek felülete kopott volt és egyenetlen. A guminyomok sötét csíkjai keresztül-kasul futottak rajta, mint valami térképen az útvonalak.

Egy évvel ezelőtt görccsel a gyomrában sétálta körbe a pályát, nem csak a futam súlya miatt, hanem mert élénken élt benne az F3-s hétvége kudarca. Arról nem beszélve, hogy Callum emléke újra és újra ránehezedett a vállára. Hogy térjen vissza olyan helyekre egyedül, ahol a férfival már járt? A paddockban minden hang, minden illat, minden árnyék rá emlékeztette. Minden futama megpróbáltatás volt, de a spái különösen.

A hétvégén az időjárás hektikus volt: pénteken még száraz pályán gyakoroltak, de szombatra megérkezett az eső. A levegő párás lett, a pálya hőmérséklete ingadozott, és ettől a gumik viselkedése kiszámíthatatlanná vált. A verseny napján az aszfalt félig száraz volt, félig nedves – a legrosszabb kombináció.

Az első körök kaotikusak voltak. A tapadás hol megvolt, hol eltűnt, mintha a pálya tréfálkozna vele, csúszott itt, csúszott ott, a rádióból utasító mérnök szavai mit sem értek.

Aztán jött egy kanyar. A Pouhon. Szorosan fogta a kormányt, érezte az anyag textúráját a kesztyűn keresztül, a rezgéseket, ahogy az autó kommunikált vele. A pedálok felett finoman dolgozott a lába, a gázra lépve az erő hirtelen, mégis kiszámíthatóan robbant be.

A kanyar közeledett. Egy gyors balos, enyhén lejtő ívvel. Finoman fékezett, épp annyit, amennyit kellett. A gyomra lesüllyedt, a levegő a torkán akadt, és egy pillanatra, mintha az idő is meglassult volna. A kormányt egyetlen mozdulattal fordította be, és az autó engedelmesen követte. A testét a G-erő a jobb oldalra húzta, de ő nem harcolt ellene, együtt mozdult vele, hiszen a saját súlya is része volt az egyensúlynak.

A kanyar közepén, abban a töredékmásodpercben, minden tökéletes volt. A zaj – a motor hangja, a szél süvítése, a gumik surrogása – nem volt többé zavaró, tompa lett és távoli. A világ leredukálódott az ívre, amit meg kellett tartani és ő tartotta, tartotta, tartotta a csúcspontig. A kigyorsításnál a gázra lépett, és az autó kilőtt, mint egy nyílvessző. Volt valami nyers gyönyörűség ebben az egyetlen kanyarban, az elmosódott tájban, a sebesség erejében. Nem tudná szavakba önteni mai napig sem, mi volt ez az érzés, de valami elemi, zsigeri, talán egyfajta boldogsághoz közel álló.

Bár megmenteni nem tudta a versenyt, de a dobogóra felállt ő is harmadikként.

– A féktáv itt trükkös. – Tadeka hangja élesen vágta el az emlékképeket, szavai visszazökkentették Annaleát a valóságba. – A lejtés miatt könnyű túlcsúszni, főképp hideg gumikon. A rajtnál a hőmérsékletük alig hatvan fok, miközben a működési tartomány minimuma nyolcvanöt, semmi tapadás.

Priya bólintott. – És ha esik, a belső ív csúszósabb, mint gondolnátok. A víz itt megáll, persze, nem csak itt nem folyik el rendesen – mutatott az aszfalt szélére.

– Tavaly itt kicsúsztál – pillantott oldalra, Theodore-ra Annalea.

– Bortoleto nem adta könnyen magát, sosem adja és baromira fel volt verve a víz.

Annalea elmosolyodott. – A víz a mentséged?

– Okoska, ott, ahol te már F2-ben leszedted a festéket az ívről? – Theodore megint különösen nézett Annaleára, mosolygott, de a szeme nem.

– Visszanézted a futamomat – állapította meg tényként, de a mondat vége kérdésként emelkedett.

– Párat, hogy megismerjem a stílusodat. Szarul kezdtél, de aztán történt valami a pályán a tizedik körben.

– Kreatív vonalvezetés – köhintett egyet, zavarba jött, ahogy Theodore még mindig figyelte. – Aki ragaszkodik a konvenciókhoz, az általában a mezőny végén végzi – vakarta meg a tarkóját.

– Vagy a kavicságyban – hümmögött Theodore. – Attól függ, mennyire hisz a saját képességeiben.

Annalea végigpillantott rajta. A dán pilóta testtartása laza volt, mint aki mindjárt szétesik, ha a bőr nem tartaná össze, a hangja szinte hanyagnak tűnt, de a szeme... valami járt a fejében. „Cogito, ergo sum” – futott át Annalea fején. Milyen pontosan illett a férfira. A nőnek emlékeztetnie kellett magát, hogy nem szabad Mikkelsent alábecsülnie – csak azért, mert jobban olvas a számok között –, kettejük közül még mindig Theodore volt a gyorsabb, annak ellenére is, hogy a stílusa telibe szembement az idei szabályváltozásokkal.

– Te agyból vezetsz, ez a nagy bajod, Soltár. – Theodore előrébb hajolt, hogy szemük egymagasságba kerüljön.

Miért néz még mindig így? Van valami az arcomon? – Az ösztön nem elég – préselte össze ajkát Annalea, elege kezdett lenni abból, hogy Theodore mindig csak kioktatja.

– Nem, de anélkül egy jól programozott robot vagy sisakban.

– Mert te mi vagy, Mikkelsen? Az egódtól még a cockpitben sem férsz el – morrant rá.

Egy pillanatra csend lett közöttük, egymás arcát fürkészték. Miért volt az, hogy Theodore bármely szava képes volt felhúzni őt? Miért? Mielőtt tovább gondolkodhatott volna a férfin, észrevették, hogy jócskán lemaradtak a többiektől. Elias vetett néha egy-egy pillantást hátra, „gyertek már” tekintettel feléjük.

Az Eau Rouge aljához érve Annalea felnézett. Az emelkedő szinte függőlegesnek tűnt onnan lentről. A pálya íve vak volt, a kanyar belseje sötétlett, mintha elnyelné a fényt. A Raidillon teteje nem látszott, csak a fák mögött sejtették, hol folytatódik az egyenes. Annalea tudta: ha itt nem tökéletes az egyensúly, fent már nem marad semmi. Hubert szelleme valahol ott keringett a levegőben.

– Az autók könnyebbek idén, ami egyszerre jó és rossz, ha a hátsó szárny X-módban van, szinte biztos az instabilitás a domb tetején – ráncolta a szemöldökét komoran a japán férfi, szemüvegét megigazította az orrán. – Egyébként az emelkedés itt tizenhét százalék, a belépési sebesség régen háromszáz fölé is ment, nem tudom, idén mennyi lesz az új rekord az új autókkal, de az biztos, hogy a Raidillon tetején a látótávolság kevesebb, mint negyven méter. Ha ott valaki keresztbe áll… puff.

– Csak óvatosan, nem szeretnék senkit sem koporsóban hazaküldeni – vakarta meg a homlokát Elias.

A Kemmel Straight mentén haladva a csapat kissé szétnyílt. Tadeka előrébb ment, Priya mögötte, Noah és Luca még mindig vitatkoztak, ezúttal arról, hogy az új hibrid rendszer hogyan befolyásolja a gyorsulást a hosszú egyenesben. Annalea a távolba nézett, ahol Hakkinen 2000-ben előzte meg Schumachert egy olyan manőverrel, amit azóta is tanítanak.

– A Kemmel egyenes most még fontosabb, mint régen. – Tadeka visszafordult. – A Z-módból X-módba váltás kritikus – nem lehet sem túl korán, sem túl későn. – Ránézett egy pillanatra Annaleára, majd Theodore-ra, miközben az aszfalt egyes szakaszaira mutatott, mint váltási lehetőség.

Alex közbeszólt: – A szélirány is kulcskérdés. Ha hátszél van, X-módban túl gyorsak lesztek, és a féktáv drasztikusan lerövidül. Ha szembeszél, akkor a hibrid rendszer visszatöltése lesz sokkal hatékonyabb.

Luca közben megállt, és a távolba mutatott. – A bukóterek szélesek, de a tempó miatt a visszapattanás veszélyes lehet még mindig, erre is figyelnetek kell. – A lista kezdett végtelen hosszú lenni. Ha mindenre is figyelnének, nem tudnának vezetni. Annalea a szeme sarkából látta, hogy Theodore kezdi elveszíteni az érdeklődését: kavicsokat rúgott arrébb, kissé toporgott minden egyes megálláskor – tényleg nem tudott megmaradni egyhelyben.

– Ha ez túl bonyolult, szólj, és elmagyarázom színes ceruzákkal. – Annalea hangja száraz volt és halk, mint a dörzspapír a fafelületen. – Rajzolhatok egy kisautót és megmutathatom mi az a fékpedál.

– Nagyon vicces vagy, Soltár. – Pengevékony mosolyra húzódott Theodore ajka, inkább volt valami ijesztő benne, mint szórakozottság. – Ne felejts el egy tükröt is használni. Úgy legalább tudod, hol vagy, amikor megelőzlek.

Annalea szemet forgatott, inkább nem is válaszolt. Tényleg nem volt miről beszélgetniük, bár ő kezdte a cukkolást, de valahogy mindig minden társalgási kezdeményezés marakodásba torkollt át, mintha képtelenek lennének más nyelven kommunikálni egymással. Talán tényleg nem is tudtak.

A Les Combes-nál Elias megállt, magyarázni kezdte, hogy a féktáv hosszú, de csalóka. Ha valaki túl későn fékez, könnyen kisodródhat a kanyarból. A Malmedy gyors jobbosnak számít, de csak akkor, ha a Les Combes-t precízen veszik be. A Rivage viszont lassú, technikás, enyhén lejtős, és a tapadás gyakran változik. A belső ív szűk, a külső csábító, de könnyű túlcsúszni, és ilyenkor a kigyorsításkor tizedmásodperceket lehet veszíteni.

Annalea lehajolt, megérintette az aszfaltot. Hideg volt, és sima.

Theodore oldalról közelebb lépett, és karba tett kézzel figyelte, ahogy Annalea guggol. – Ez valami különleges Soltár-módszer?

– Komolyan, Mikkelsen? – Fanyar grimaszba torzult az arca. – Alacsony szemcseméret, kevés mikrotextúra – pillantott fel, de a fejét nem mozdította. – Ha az aszfalt túl sima, a gumi nem tud rendesen tapadni. Így a kopás nem egyenletes: a külső réteg túlhevül, míg a belső struktúra hideg marad. A gumi apró darabjai leválnak és visszatapadnak a futófelületre, egy csúszós réteget képezve. De gondolom nem kell leiskoláztatni téged, hogy ez mit jelent, nem igaz?

Theodore nem válaszolt, egy pillanatra az állkapcsa megfeszült. Végül lassan, mesterkélten, centiről centire mosolyodott el, és bólintott, mintha azt mondaná: „Rendben, okos vagy. De ne felejtsd el, ki a gyorsabb.”

– Rendben, talán mehetnénk is tovább – indítványozta Elias és intett a pilótapárosnak, hogy fejezzék be a szempárbajt. Theodore tett egy íves mozdulatot a kezével, előre engedve Annaleát.

A No name-nek bár nem volt hivatalos neve, mindenki ismerte a trükkös karakterét: egy gyors jobbos, amely elsőre egyszerűnek tűnt, de pár pilótát megtréfált már. 

A Pouhon-hoz érve Priya hátrafordult:

– A 12-es kanyarban múlt évben mindenki túlcsúszott – mondta. – Ha esik, itt lesz a legnagyobb baj.

– A múlt héten újra festették a szegélyköveket, és még nem koptak be rendesen. – Tadeka levette a szemüvegét, megdörzsölte az orrnyergét.

Luca belenézett Noah tabletjébe: – A telemetria szerint tavaly három versenyző is a gumihőmérséklet miatt vesztett kontrollt. A bal első itt szinte mindig túlmelegszik, főleg ha valaki túl agresszívan veszi a kanyart. A legjobb stratégia a fokozatos terhelés. Finom fék, hagyni, hogy a futómű dolgozzon, és a kivezetésnél sem azonnal taposni a gázt.

Annalea nem szólt, csak figyelte a pálya ívét. A dupla balos hosszú volt, gyors, és alattomos. A tapadás itt nem csak a gumikon fog múlni; a felület, a festés, a levegő páratartalma mind közre fog játszani.

A Campus és Stavelot szakaszokon át haladtak tovább. A fák sűrűn álltak a pálya mentén, sötétzöld lombjuk kontrasztban állt az aszfalt szürkéjével. A fű a kerékvető mellett egész magas és mélyzöld volt, de a kanyar külső ívén már sárgás foltok is látszottak. Majd megérkeztek a Blanchimont elé. Elias megállt, Annalea a kerékvetőhöz sétált. A kanyar balos volt, elméletileg teljes gázzal vehető, már ha az autó stabil maradt. Ha nem, akkor úgy fog jár, mint Verstappen 2015-ben: a fal itt közel van, és gyorsan jön.

– Itt nem lesz időtök gondolkodni. – A hozott esernyőjével körberajzolta Elias a kanyart, miközben maga elé meredt, mintha már lelkiszemei előtt látná a versenyautókat száguldani. Vajon a Solara hol foglal helyet? Annalea nem áltatta magát, hogy sokkal előrébb tudnának jutni a mezőnyben, egyszerűen nem volt a kocsi annyira gyors.

Végül a Bus Stop sikánhoz értek, utolsó állomásukhoz. A kerékvetőkön fénylett a friss festék, a guminyomok sűrűn rajzolták ki a leggyakoribb hibákat.

A séta hosszúra nyúlt, valakinek a lába már fájt – Priya egy pillanatra megállt, megropogtatta a bokáját, majd újra elindult.

– Utolsó kanyar, utolsó lehetőség – húzta fel a szemöldökét egy pillanatra Elias. – Előzni, hibázni, vagy megmenteni a kört. Csak ne úgy, mint Hamilton 2008-ban, ha lehet.

Alex nem hagyta, hogy a negatív példák mutassanak utat. – Button viszont itt nyert 2012-ben.

Noah közben a tabletjén újra előhívta a szektoridőket: – A Bus Stopban a legtöbb időt nem az előzésen lehet nyerni, hanem a kigyorsításon – jegyezte meg. – Ha túl korán adtok gázt, a hátsó gumik elvesztik a tapadást, és máris vesztettetek tizedeket.

Tadeka a kerékvetőre mutatott: – A belső ív itt csábító lehet, de ha túl mélyre mentek, a festék megcsúsztatja a kocsit. Inkább egy kicsit szélesebb ív, stabilabb tempó, és pontos kigyorsítás.

Annalea a sikánra nézett, majd oldalra pillantott. Theodore már őt figyelte, a karját lazán összefonta.

– Ha itt akarsz támadni, ahhoz utol is kell érned.

– Hihetetlen vagy – csóválta meg a fejét a nő. – Mennyire képtelen vagy elviselni a puszta gondolatot is, hogy esetleg vagyok olyan jó, mint te. Nem tudom, miért ülsz ezen a magas lovon, Mikkelsen, amikor egyetlen árva győzelmed sincs még ebben a kategóriában.

– Elemedben vagy ma, Soltár. De mit kompenzálsz ennyi sértegetéssel? – vetette oda hanyagul a férfi.

– Én nem… – húzta hátra a fejét, a tekintetét kénytelen volt felfelé fordítani, hogy tartani tudja a szemkontaktust a magasabb férfival. Összeszorította az állkapcsát. – Mert te mit kompenzálsz?

A szavak ott lebegtek közöttük, Annalea Theodore arcát nézte. A jól ismert vonások – az éles állvonal, a szemtelenül rendezett hajkorona, a mindig kissé gúnyos félmosoly – most másként álltak össze: a szeme nem fénylett, hanem elsötétült, mélyen, sűrűn, mint egy fekete lyuk. Annalea érezte a húzást. Azt a furcsa, belső késztetést, hogy nézzen bele, essen bele a pupillába, és keressen válaszokat. Mintha ott, abban a sötétben rejlene valami, amit Theodore sosem mondott ki, és amit ő talán sosem mert megkérdezni.

Egy hosszú perc telt el. Elias megköszörülte a torkát. Nem hangosan, de pont elég határozottan ahhoz, hogy mindketten felkapják a fejüket. A csapat őket figyelte: Priya csóválta a fejét, Alex megmasszírozta az orrnyergét, Luca úgy grimaszolt, mintha fájt volna neki valami, Tadeka inkább rájuk sem nézett, Noah volt az egyetlen, akinek arcáról semmi sem volt leolvasható.

– Rendben, gyerekek. – Elias hangja nyugodt volt, de érezhetően lezártnak vélte a témát. – Most hogy a komédiát befejeztétek, talán méltóztatnátok velünk visszatérni a garázsba, befejezni a stratégiai megbeszélést.

Annalea még egy pillanatra hátramaradt, a sikánra nézett, majd Theodore hátára. Tudta, hogy ezzel nem zárták le a köztük lévő vitát, csak jelen pillanatban kötelező fegyverszünetet kötöttek.

* * *

Érdekességek:

• Spa-Francorchamps pályának a térképét itt nézhetitek meg.
• Belga nagydíj idején a a Forma-1-es mezőny és a csapatok nagy része a belgiumi Liège (Lüttich) repülőterére vagy a brüsszeli Zaventemre érkezik, és onnan autóval mennek tovább a pályára.
• Romain Grosjean az F1-es Belga Nagydíj rajtjánál ütközött. A rajt után a mezőny a La Source kanyar felé gyorsult fel. Grosjean a Lotus autójával összeért Sergio Pérez Sauberjével a pálya egyenes szakaszán, nem sokkal a kanyar előtt. Az ütközéstől Grosjean autója a levegőbe emelkedett, és átrepült Fernando Alonso felett. Ekkor még halot nem is használtak a pilóták. 
• Anthoine Hubert francia autóversenyző 2019. augusztus 31-én vesztette életét a belgiumi Spa-Francorchamps versenypályán, egy tragikus Forma-2-es balesetben.
• Annalea graining-ről oktatja ki Theodore-t.
• 2016-ban Alonso McLarenje a Pouhon kijáratánál megcsúszott. Csak az a földöntúli reflex mentette meg a faltól.
• A Bus Stopban Hamilton akkor levágta a sikánt, visszaadta a pozíciót, majd újra megelőzte versenytársát – és utólag büntetést kapott érte.

* * *

És egy szám ehhez a részhez :D

Előző rész

Adatlap

Következő rész