Downforce - 02. fejezet/2. rész

...szándékosan csúszott túl rajta, egyenesen a külső, „piszkos” ívre, ahol az aszfalt sokkal érdesebb maradt[...] a zöld intermediate gumik hirtelen megtapadtak.

Cím: 02. fejezet/2. rész - Crossover Point

Kategória: Downforce regény – fanfiction

Fandom: F1

Forrás: F1

Korhatár: 16+

Figyelmeztetés: -

Besorolás: dráma, hurt/comfort, oc, NA, general, a/a, motorsport, sportrománc

Részleírás: Annalea silverstone-i futama, mely során végre kiderül, hogy mire is képes.

Idő: 2026 

Helyszín: a Világ minden táján: Silverstone, Anglia

Terjedelem: 5703 (+49) szó

Megjegyzés: Ha futamhétvége, akkor akkor Downforce rész. Méghozzá egy jó kövér rész lett ez :D

Megjegyzés 2: Közben amúgy nagyban próbálom összerakni az esküvős posztot képekkel, meg instagramra ötletelek, illetve van egy Pansy x Neville fanficem is készülőben, bár most egy kicsit... a motiválatlansággal küzdök. Ez mindig átmeneti nálam, de néha mélyre tud húzni :( és mindig odajutok, hogy túlzottan szeretem ezt csinálni, minthogy abbahagyjam, de néha csak... elfáradok. Lehet, ez az esküvő utáni kifulladás, ki tudja... de mindenesetre félni nem kell, hogy végleg eltűnnék. Mert azt azért nem :D 

Jó olvasást!💖 

* * *

A nyitott platós kamion lassan gördült végig az aszfalton. A pilóták csapatruhában, sisak nélkül álltak a fedélzeten, miközben a lelátókon hullámzó, százezres tömegből folyamatosan zúgott a taps és a sikoltozás. A pályamenti hangosbemondó sorra ordította a neveket a hangszórókból, a tévés kamerák pedig közvetlen közelről pásztázták az arcokat, amiket a pálya óriáskivetítői is közvetítettek.

Annalea mechanikusan mosolygott, integetett, és görcsösen próbált nem belegondolni abba, kik veszik körül. Verstappen, Leclerc, Russell, Hamilton, Piastri… emberek, akiket éveken át vagy távolról, vagy a képernyőn látott és elemzett. Most meg ott állt velük ugyanazon a platón. Egyszerre volt ez nyomasztó és eufórikus érzés: a keze izzadt, a gyomra görcsölt.

– Elég tisztességes bemutatkozás – jegyezte meg a mellette álló George Russell. A Mercedes pilótája a tömeg felé intett, de fél szemmel Annaleát figyelte.

– Köszi – felelte Annalea, kissé megilletődve.

A magas brit egy szurkolói transzparens felé bökött a fejével, amin a „Solara” név és Annalea rajtszáma szerepelt. – Nem sok beugró tartalékos kap ekkora hype-ot az első hétvégéjén.

– Hát... igyekszem nem csalódást okozni – mosolygott Annalea, de a hangja a kelleténél egy oktávval magasabbra sikeredett. Miért viselkedsz így? Nyugodj meg! Nyirkos kezét nem feltűnően a combjába törölte.

Russell mindentudó pillantást vetett rá. – Az első mindig más. Mindig új. Aztán majd megszokod. Ez is ugyanolyan, mint az F3 és F2, csak a sajtótájékoztatók hosszabbak, és a paddockban több a cápa.

Kettősükhöz egy zöldbe öltözött alak lépett. Annalea párszor elképzelte, milyen is lesz újratalálkozni Alonsoval, mit mondana vagy nem mondana, de egy árva hang sem jött ki a torkát.

Alonsót egy másodpercig sem hibáztatta Callum haláláért, tudta, hogy semmi köze sem volt a balesethez, de attól még a csapat része volt, és néha… néha Annaleában felmerült, hogy ha aznap Fernando ül abban az autóban, Callum talán még élne. Milyen rémes gondolat…

A kétszeres világbajnok levette a astonos sapkátját és megigazította alatta a haját, mintha számított volna bármit is.

– Callum rengetegszer mondta, hogy van érzéked a vezetéshez, én persze mindig leoltottam, hogy ezt csak azért látja így, mert annyira csapnivaló, hogy annál csak jobban lehet vezetni.

Annalea torkából felszakadt egy halk nevetésféle.

– Kíváncsian várom, hogy bontogatod a szárnyaid. Az Aston meglepődött, mikor a neved előkerült a a Solaránál.

Annalea vállat vont, nem tudott mit mondani erre. Mikor megkereste az Aston jogi osztályát az istállókkal kötött szerződéseivel, egyszer sem jelezték felé, hogy talán igényt tartanának rá, egyszerűen csak elé toltak egy titoktartási és egy felelősségvállalási szerződést, amit alá kellett írnia.

Ekkor Lando Norris lépett melléjük, félig a tribünök felé integetve, félig feléjük fordulva: – Na, Fernando máris elkezdte a pszichológiai hadviselést, vagy csak mentorkodik?

Annalea hirtelen arra eszmélt fel, hogy a bénító lámpaláz tompulni kezd, hogy része lett a társaságnak, nem pedig csak külső szemlélője. Könnyű volt belesimulni a zajba, beszélgetni mindenféléről, mintha csak régi ismerősök lennének, akik egy kávéra futottak össze, pedig negyedórán belül, amikor kialszanak a piros lámpák, már centikre egymástól fognak versenyezni.

Az utolsó percek összehangolt koreográfia szerint történtek. A szerelők utoljára ellenőrizték a felfüggesztést, a guminyomást, a szárnyállásokat. Annalea a fal mellett állt, teljes felszerelésben. A sisakját még nem vette fel, csak az egyik kesztyűjét, aminek aztán a szövetét elkezdte piszkálni, miközben Tadekával futották át utoljára a telemetriai adatokat.

Amikor a bokszutca lámpája zöldre váltott, Annalea beült a pilótafülkébe. Vett egy nagy levegőt, majd reszelősen kifújta, remegni kezdett a keze, többször is pislognia kellett, hogy ne folyjon össze a szeme előtt a kormányon lévő gombok és kijelzőn lévő adatok látványa. Ugye nem most fog rosszul lenni? A pilótafülke szorítása hirtelen elviselhetetlenné vált, a válla mögé rögzített HANS-készülék és a biztonsági övek leszorították úgy az ülésbe, hogy alig bírt tágulni a tüdeje. A szíve olyan vadul vert, hogy a fülébe nyomott öntött szilikon fülmonitorokon keresztül is hallotta a saját pulzusát, ami teljesen elnyomta a garázs háttérzaját.

– Annalea, rádió check. – Priya hangja mintha egy mély kút mélyéről szólt volna. – Boxutca nyitva. Mehetsz, amint készen állsz.

Ott ült a Solara GP méregdrága, szénszálas szörnyetegében, a világ leggyorsabb huszonkét embere között, és a teste épp most akarta felmondani a szolgálatot. Megrázta a fejét – befúj, kifúj, befúj, kifúj.

– Oké. Hallollak – nyomta meg a kormánya bal oldalán a rádió gombját.

Pár másodpercen belül a Honda erőforrás egy dühös, fémes hördüléssel kelt életre. A belsőégésű V6-os reszelős tónusát átjárta az új hibrid generáció elektromos fütyülése. A vibráció végigszántott az ülésen, egyenesen Annalea gerincébe és koponyájába csapódva. Furcsa módon, amint a hangok és rezgések elárasztották a pilótafülkét, a pánik elillant.

Megtette az ellenőrző körét a rajtrácsig, ahol leparkolt a kijelölt kockájába és átadta az autót a szerelőknek, hogy melegen tartsák a gumikat és elvégezzék az utolsó simításokat.

A PR-felelős, Elena odalépett hozzá, bár a csapat egyenruháját viselte, de hajába egy virágos sálat kötött, ami rendkívül jól állt napsütötte bőrének és fekete tincseinek: – Ha valaki kérdezi, csak mondd, hogy „a csapat döntése volt”. És ha jó pozícióban végzel, akkor azt, hogy „ez közös munka eredménye”. – Közel hajolt hozzá, hogy túlbeszélje a média zaját.

Annalea hümmögött. – …És ha kiesek? – nyelt egyet.

– Akkor azt, hogy „tanultunk belőle”. – Elena megvonta a vállát. – Ez a Formula-1. Üdv a showban!

A himnusz előtt minden pilóta felsorakozott a célegyenes elején, szemben a fő lelátóval, egyenruhában, sisak nélkül, egymás mellett.

Theodore már ott állt, tekintete egy pillanatra találkozott Annaleáéval, és egy apró, alig észrevehető biccentéssel üdvölözte.

A nemzeti himnusz alatt a tömeg elcsendesedett, a zászlók susogtak, majd mikor a dallam elhalt, a szerelők már mozdultak, elkezdték levenni a gumimelegítőket. Annalea felvette a sisakját, és odalépett az autóhoz, hogy beüljön. A biztonsági övek kattantak, a vállpántok feszesre húzva, a kormány és az indítóberendezés a helyére került.

Fókusz, fókusz, fókusz – mantrázta magának, mielőtt a valóság rá akart volna omlani: tegnap csak egy időmérőn vett részt, ma viszont egy F1-es futamon. Agya miért ezekben a pillanatokban próbál időzíteni pánikot, mint egy tervezett bomba? A jobb kezével szorosan rámarkolt a kormányra. Végighúzta a hüvelykujját a gombok peremén: a differenciálmű sárga tekerőjén, a keverékváltó kékes kapcsolóján, a hüvelykujjára szabott görgőkön és egyéb fogantyúkon. Mindegyiknek megvolt a maga fizikai formája, a maga kézzelfogható valósága.

Mély levegőt vett egyszer, kétszer, háromszor.

– Nyugodj meg, lélegezz egyet be, majd ki – szólt bele a rádióba Priya. – Lassan, igen, így, jól csinálod. Hosszan be. Tartsd benn, majd ki…. jó, jó lesz ez.

Felpillantott a lámpákra, amik még sötétek voltak, majd pár másodpercen belül kigyulladt a kék, majd az első és a többi. Egy. Kettő. Három. Négy. Öt.

A Solara GP autó megindult, felvéve a mezőny diktálta tempót a felvezető körre.

A pálya első szakaszán óvatosan fékezett. Nem volt szükség nagy mozdulatokra, csak érezni akarta, hogyan reagál az autó. A Luffield kijáratánál a hátsó tengely az ezer lóerős kombinált hajtás ellenére is stabil maradt. Annalea érezte, hogy nem jött a tegnapi hirtelen rántás. Az autó enyhén megmozdult, de nem csúszott meg.

A rádióban felreccsent Priya hangja, a telemetriát figyelve: – Gumik 74 fokon. Eddig jó. Mit érzel a pedálon az EB-átmenetnél?

A Club felé közeledve Annalea kissé mélyebbre vitte a féktávot, hogy terhelje a hátsót. A kanyar kijáratánál az autó nem rázkódott, nem ugrott vissza, csak finoman „ült le” a pályára, ahogy remélte. A lineárisabb motorfék elnyújtotta a terhelést, és elfedte a fizikai futómű hibáját. – Stabil. Kicsit felkeményedett, de kontrollálható. Bent hagynám.

– Vettem, Annalea. Tartsuk bent a versenyre. – Priya hangjában érezhető volt a megkönnyebbülés. – Három burnoutot kérnék a célegyenes előtt, aztán foglald el a helyed.

A célegyenesbe érve fokozatosan visszavett a tempóból, a mezőny előtte és mögötte is meglassult. A P9-es rajtkockához érve pontosan a vonalra állt, a kormányt egyenesbe hozta, a fékpedált finoman nyomva tartotta. Ajkát beharapta, körbepillantott a lelátókon és a kocsikon, amennyit a plexi engedett. Megannyi zaj vette körbe, ő mégis alig hallott valamit. Sokszor elképzelte ezt a pillanatot. Most, hogy itt volt, nem volt benne semmi különös, nem volt ünnepélyes vagy felemelő, csak valóságos, mint minden eddigi futama – az ujjai bizseregtek és a gyomra görcsölt.

A lámpák sorba villantak fel, majd egyszerre aludtak ki, mire az autó megmozdult. A kuplung engedése, a gáz adagolása, a tapadás keresése egyetlen, folyékony mozdulatsorba olvadt bele, ahogy elrajtolt.

A reflexei tették a dolgukat, a test emlékezett minden szimulátoros órára, minden tesztkörre, minden korábbi rajtra, ahogy másodpercek tört része alatt kellett döntést hoznia. Inkább volt ez ösztön, mint igazi gondolkodás.

Az első kanyarkombináció káosza után, a Wellington egyenesen lefelé, a Brooklands felé közeledve már ott volt mögötte Ocon. A tükörben egy fehér orrkúp jelent meg, fenyegetően közeledve.

Priya: – Ocon fél másodpercen belül, agresszív lesz. Ne hagyj rést a belső íven!

Annalea a féktávhoz érve beljebb húzódott, zárva az ívet. Szorosabban fogta a kormányt, túl sűrűn pillantgatva hátra a visszapillantóba: Ocon nem hátrált meg, a francia pilóta későn fékezett, és az autója orra már ott volt Annalea hátsó kereke mellett. A Solara enyhén megcsúszott a kanyar közepén, Annalea észbekapott, korrigált, és megtartotta a pozíciót.

A Luffield kijáratánál Ocon újra próbálkozott, ezúttal a külső íven. A Haas jobban gyorsult, de Annalea nem engedett. A két autó szinte szinkronban mozgott, fehér-kék-piros a fehér-fekete-piros mellett, a gumik centiméterekre voltak egymástól.

A célegyenesre fordulva mindkét autó automatikusan átváltott X-módba: a hátsó és első szárnyak lapjai visszahajlottak, csökkentve a légellenállást. A Haas autó hirtelen gyorsulni kezdett, de a Solara azonban még mindig előtte volt – éppen csak. A Hangar Straight végén, a Stowe felé közeledve Ocon újra támadni kezdte Annaleát, ezúttal a belső íven.

Priya hangja recsegve törte meg a motorok morajlását: – Annalea, kritikus a SOC, le fogsz merülni az egyenes végén! Oconnak megvan az Overtake!

Annalea a kijelzőre pillantott, ahol az akkumulátor töltöttségi szintje vészesen pirosodott. A Solara hibrid rendszere hirtelen visszavett az elektromos teljesítményből, az autó látványosan meglassult.

Francba!

Ocon elviharzott mellette a belső íven.

Annalea egy pillanatra habozott a Stowe féktávján, de aztán gyorsan döntött: szándékosan kicsit korábban lépett le a gázról a kanyar bejáratánál. Hagyta, hogy a mozgásienergia-visszanyerő rendszer visszatöltsön az akkumulátorba. A kijelzőn a százalék azonnal megugrott.

A Vale felé közeledve Annalea ujja már ott pihent a kormány bal oldalán lévő Overtake gombon. A megfelelő pillanatig várt. A Solara hibrid motorja felsírt, ahogy a frissen visszanyert elektromos energia rázúdult a hátsó kerekekre, és a Solara hihetetlen tempóval lőtt ki a Haas szélárnyékából.

– Ne hagyj rést! Ne hagyj…! – Priya hangja megfeszült, mint egy húr, elharapta a mondat végét.

A féktávnál bevetődött – egy klasszikus divebomb. Annalea reflexből zárta az ívet, de a két autó így is összeért. Nem erősen, csak egy enyhe súrlódás volt, de épp elég ahhoz, hogy a Solara hátsó tengelye megbillenjen, a bal hátsó kerék egy pillanatra elvesztette a tapadást, de a nő reflexei gyorsabbak voltak, mint a gondolatai. Egy apró kormánymozdulat és gázkorrekció, és az autó újra egyenesbe állt.

Priya: – Bal hátsó rendben. Nincs sérülés.

Ocon nem próbálkozott azonnal újabb támadással.

A következő körökben Annalea minden tizedmásodpercért megküzdött. A gyors szakaszokon a Solara aerodinamikailag jól működött, és ott tudott nyerni néhány métert. De a lassú kanyarokban, a Haas újra és újra ott volt a seggében. Oconnal folyamatosan küzdöttek a 9. helyért, hol egyikük, hol másikuk szerezte meg a pozíciót, de egyszer sem véglegesen.

A hatodik kör végén a rádió újra megszólalt: – Eső a pálya nyugati oldalán. Két-három kör, és elérhet minket. Készülj.

A nyolcadik körben a pálya szélén a felhők már sűrűsödtek, a fények tompábbak lettek, a levegő párásabb. Annalea a Club kijáratánál enyhe vibrációt érzett, a tapadás szeszélyesebb lett az időjárásnak köszönhetően.

Priya a rádióból: – Esőcseppek a 3-as kanyarnál. Pálya még száraz, de a radar szerint 5 percen belül elér minket.

A következő körben a Maggotts belépőjénél már látszott a nedvesedés. Nem volt még vizes, de a fény másképp csillant meg az aszfalton. A gumik hőmérséklete lassabban emelkedett.

Ocon még mindig ott volt mögötte. A Haas stabilnak tűnt, de a francia pilóta most már nem kockáztatott támadással, így Annalea jobban tudott fókuszálni a pályára.

– Annalea, Elias és a stratégia döntött – szólt be Priya. – Ha a hármas szektorban is csökken a tapadás, jövünk interre.

A tizedik körben a Becketts kijáratánál Annalea enyhe csúszást érzett, a kormányon keresztül azonnal megérezte, hogy a hátsó gumik nem kapaszkodnak úgy, mint korábban.

– Tapadásvesztés Becketts után. Hátsó hőmérséklet 84°C. – Priya jelentette az adatokat. Bár alacsonynak számított, de még belefért a „tartományba”. Csakhogy a felületi hőmérséklet tovább csökkent a szemerkélő esőben.

A rádió megreccsent, majd Priya hangja határozottan betöltötte a sisak belsejét: – Box, box. Interre váltunk.

Annalea a következő kör végén a boxutca felé vette az irányt. A garázsban már készen álltak: zöld oldalfalú intermediate gumik, gyors ellenőrzés.

A boxbejáratnál Ocon is ott volt, szinte a Solara váltóján érkezett a Haas. A két autó egymás után fordult rá a saját gárdájára. A szerelők versenyt futottak az az idővel és a fizika törvényeivel, de a Solara csapata gyorsabb volt: 2.7 másodperc. A Haas-é 2.9.

Igen!

Amint azonban átlépte a boxutca végét jelző fehér vonalat és gázt adott, a Solara hátulja egy pillanat alatt tört ki oldalra a nedvesedő aszfalton, mintha tükörjégen járna. Annalea válla megfeszült, reflexből ellenkormányzott, miközben a motor elektronikus korlátozója kétségbeesetten próbálta megfogni a kipörgő kerekeket. Agresszíven kellett terhelnie a gumikat, rángatva a kormányt a rövid egyenesekben, hogy a súrlódástól végre életre keljen és felmelegedjen a gumi szerkezete.

Priya hangja recsegve szakította meg a motorüvöltést, hadart: – Szép munka, megvan! P9 tartva! Ocon közvetlenül mögötted. Nyomd neki, Annalea, hozz hőt a gumikba, ahogy csak bírsz! Az eső erősödik!

A pálya nedves lett. A féktávok hosszabbak, a gumik másképp reagáltak. A verseny új ritmust vett fel, már a nyers tempó nem volt elég.

A következő körökben a tükörben egy kék orrkúp jelent meg: Sainz, a fehér mellett. A Haas és a Williams szorosan követték egymást, és most már Annaleát is. A Hangar Straight végén Ocon próbálkozott a belső íven. Annalea zárta, de nem túl agresszíven, hogy Sainz ne tudja kihasználni az alkalmat.

A Stowe féktávján Ocon túl mélyre fékezett, megpróbálta kikényszeríteni az előzést a vizes íven. A Haas kerekei blokkoltak, az autó tehetetlenül megcsúszott a kanyar csúcspontján, és a kijáratnál kisodródott a csúszós kerékvetőre. Egy pillanatra úgy tűnt, a francia pilóta megfogja az autót. De a rázókő megdobta a gép hátulját, és Ocon visszaesett.

Priya: – Ocon hibázott. Sainz előrébb került, mögötte Alonso.

A két spanyol egymás mögött, Annalea nyomában, a tükörben mint két ragadozó, akik a vadra vadásztak. Annalea emlékezett minden szimulátoros órára, minden esős tesztre, minden olyan pillanatra, amikor a tapadás nem volt egyértelműen adott. Nem volt ideje arra gondolni, hogy mi van, ha szart sem érnek a szimulátorban eltöltött órái és nem lehet jól áthelyezni azt a tudást a valóságba.

Valamit csinálnia kellett, tudta, érezte, hogy a helyzetet örökké nem tudja fenntartani a Williams és az Aston ellen; ha a hagyományos módon védekezik, a két spanyol egy-két körön belül felfalja.

Annalea ismerte a mezőny összes tagját, ismerte a technikáikat, a hozzáállásukat az esőhöz, ki hogy vezet benne. Azt is tudta, hogy kik a legjobbak és milyen trükköket képesek bevetni versenykörülmények között. Ugyan, soha nem próbált még egyet sem, de mikor, ha nem most? Nem gondolkodott a következményeken, a Stowe után Annalea szándékosan korán behúzódott a pálya közepére, mintha görcsösen a belső ívet akarná védeni. A tükörben látta, hogy Sainz azonnal ráharap a csalira: a Williams kivágódott a külső ívre, hogy a jobb kanyarbejárattal és a keresztezett ívvel a Club kijáratánál simán legyorsulja a Solarát. Alonso, mint egy dörzsölt róka, kicsit lemaradva követte őket.

Annalea a féktávon túl későn és túl keményen lépett a fékre. A Solara első kerekei azonnal blokkoltak, fehér füst helyett szürke vízpermetet spriccelve, az autó orra pedig veszélyesen megindult egyenesen, túlcsúszva a kanyar csúcspontján.

A rádióban Priya hangjából sütött az adrenalin: – Annalea, első blokkolás! Engedd fel a féket, engedd fel…!

Sainz is azt könyvelhette el, hogy az újonc elfékezte magát, és rárántotta a kormányt a kanyarra, hogy belül elmenjen mellette.

De Annalea nem engedte fel a féket – a Vale ideális íve a rátapadt gumitörmelék miatt esőben egy korcsolyapálya volt –, ő szándékosan csúszott túl rajta, egyenesen a külső, „piszkos” ívre, ahol az aszfalt sokkal érdesebb maradt. Amint a Solara abroncsai elérték a tiszta, recés felületet, a zöld intermediate gumik hirtelen megtapadtak.

Annalea egyetlen erőteljes kormánymozdulattal elfordította az autót a vizes íven, miközben a belső, csúszós íven forduló Sainz Williamsének tehetetlenül megindult a hátulja. Sainz ellenkormányzásra kényszerült, elvesztve a lendületét, miközben Annalea a külső ív extra tapadását kihasználva, sokkal nagyobb tempóval lőtt ki a Club kanyar felé.

A rádióból hirtelen megszakadt Priya kétségbeesett utasítása, egy pillannyi néma csend után csak egy hitetlenkedő, fojtott levegővétel hallatszott. – Megvan a kigyorsítás! – kiáltotta Priya.

A zöld Aston Martin megjelent Annalea mögött.

Gyere csak!

Priya: – P9 tartva. Alonso 0.6. Sainz 1.3.

A következő körökben az eső továbbra is szemerkélt. A pálya nedves maradt, de nem ázott el. A Solara alatt az intermediate gumik egyenletesen dolgoztak, a hátsó tengely néha megmozdult, de nem csúszott ki. A tükörben Alonso még mindig ott volt Sainzzal karöltve, de egyikük sem tudott igazán közel kerülni hozzá.

A Solara nem volt a leggyorsabb autó a mezőnyben: bár az egyenesekben a Honda motornak hála kimondottan jól teljesített, a végsebesség attól még elmaradt a topcsapatokétól, és a gyors kanyarokban is csak akkor tudott versenyképes lenni, ha minden tökéletesen összeállt. De most, hogy nedves volt a pálya és nem volt elég csak a sebesség, igen is jó esélyekkel rendelkezett az autó. Annalea feszegette a határait: minden féktávnál egy hajszálnyival később lépett a pedálra, minden kigyorsításnál egy milliméterrel mélyebbre nyomta a gázt, hogy megtalálja azokat a végpontokat, amik között irányítható még a jármű.

A verseny utolsó harmadában már nem esett, de az aszfalt még mindig nedvesen csillogott a nyomott délutáni fényben. Az interek egyre kevésbé dolgoztak: a hátsó tengely már nem csak megmozdult, hanem finoman elúszott minden kigyorsításnál.

Priya: – Hátsó hőmérséklet 105°C. Tapadás csökken. – Fél percen belül: – Alonso 0.4. Slick még kockázatos, de az interek nem bírják ki a végéig.

Annalea is érezte a gumik végét, túl kopottak voltak már ennyi kör után.

Priya a 38. körnél: – Box, box. Medium slick.

Annalea egy pillanatra a tükörbe nézett, Alonso a pályán maradt.

A Solara garázsában már készen álltak: négy sárga oldalfalú medium slick, a szerelők mozdulatai gyorsak és összehangoltak voltak, a gép megemelkedett, majd szinte azonnal vissza is huppant az aszfaltra. A kiállás hibátlan, 2.7 másodperc lett.

Priya: – P15, tiszta a levegő mögötted. Alonso és a boly még kint maradtak a kopott intereken. Hatalmasat nyerhetsz ezen a körön, ha fel tudod melegíteni a slickeket. Ha most megnyomod, megvan az undercut, és Alonso elé kerülsz, amikor kijön!

Alonso mire kiállt, Annalea már a meleg slickeken futotta a gyors köreit, egyre előrébb kerülve a virtuális tabellán. A boxból kifelé igyekvő spanyolt a Solara a célegyenes végén, a sárga vonal után kapta el: egy határozott belső íves manőverrel ment el mellette, miközben az Aston Martin még a hideg gumiabroncsokon bizonytalankodott.

Priya azonnal jelentkezett a rádióban: – P9 visszaszerezve. Alonso 0.8-cal mögötted.

A verseny utolsó hat körében az eső végleg elállt, de a felhők megmaradtak, sápadt szürkévé tompítva a délutáni napot.

– Alonso 0.5-re – szólt Priya feszülten. – Kapcsolj ERS 2-re, energiamenedzsmentre figyelj! Muszáj visszatöltenünk az akkumulátort, különben teljesen üres leszel a Hangarnál! És ne hagyj helyet a Club kijáratánál.

A tükörben Alonso ott volt. Mindig ott volt. Az Overtake tartományon belül, a látómező sarkában, mindig a belső ív felé lapulva, mint egy levakarhatatlan árnyék. Annalea tudta, hogy a spanyol a következő egyenesben megkapja az üldözőknek járó extra elektromos teljesítményt, miközben az ő Solarája az ERS 2-ben épp csak gyűjtögette az energiát.

Annalea zihált, a karja feszült, a combjában lüktetett a fájdalom. F3-ban és F2-ben is megterhelő volt vezetni; a hőség, a koncentráció, a fizikai terhelés ott is jelen volt. De azok a futamok rövidebbek voltak: maximum egy órán belül véget értek. Viszont az F1-ben… Nem volt kegyelem.

A Hangar Straight végén Alonso újra próbálkozott. A szélárnyékból és az Overtake üzemmód extra elektromos löketéből merítve az Aston Martin elviharzott a lomha Solara mellett. Annalea hiába próbálta zárni a belső ívet, Alonso már méterekkel a féktáv előtt bebújt mellé. Nem volt mit tenni, Annaleának el kellett engednie a kormányt egy kicsit, hogy elkerülje az ütközést.

Nem volt ideje mérgelődni a saját ostobaságán, a kormány kijelzőjén a SOC érték végre zölden világított.

– Most nyomd meg! ERS 10, szabad a pálya! – adta utasításba Priya.

Annalea ujja rácsapott a potméterre, felcsavarva a rendszert a maximumra. Most ő lett az üldöző, most ő kapta meg az extra boostot a kanyar kijáratánál. Alonso az előzés után védekező ívre kényszerült a Vale lassú sikánjában, és kissé elmérte a kanyarcsúcspontot.

Annalea nem teketóriázott, a belső íven beszúrta a Solara orrát az Aston Martin mellé a Club kanyarban. A két autó egymás mellett gázolt ki a célegyenesre, Annalea ütközésig nyomta a pedált.

Priya: – Igen! Jó, megtartva a P9. Alonso most 0.6. Már nincs sok hátra, csak tarts meg a pozíciót.

Nem sokkal később, a tempós Becketts-be menet az autó hátsó része enyhén megindult a vizes kerékvetőn. Nem túlzottan, csak épp annyira, hogy Annalea szíve kihagyjon egy ütemet – tudta, hogy egyetlen újabb ilyen bizonytalanság, és Alonso ott lesz, hogy kíméletlenül kihasználja az alkalmat.

Az utolsó előtti kör végére a sorrend végleg kialakult az élmezőny mögött: Hamilton a P6-ban már rég eltűnt a távolban, Theodore a P7-ben stabilan vezetett, mögötte Gasly küzdött a harmatgyenge, fáradó gumikon. Annalea távolsága már túl nagy volt ahhoz, hogy utolérje a francia pilótát, de cserébe egyetlen milliméternyi rést sem engedett Alonsónak.

A leintés előtt, a Club kijáratánál Alonso már nem tudott rátapadni a szélárnyékára. Talán várt, talán remélt, ki tudja, de Annalea nem hibázott, áthaladt a célvonalon.

– Kockás zászló. P9 megerősítve. – Priya hangja most már nem volt feszült, csak fáradt. – Sima végigvezetés, jó energiamenedzsment. Megvédted a pozíciót. Megcsináltad.

Nem jött a megkönnyebbülés, valahogy az elmúlt két óra után a teste képtelen volt felengedni: a fülében még ott csengett a motor zúgása, noha már elvette a gázról a lábát, csak lassan, fokozatosan eresztette ki a levegőt, szinte kényszerítve magát, emlékeztetve a tüdejét, hogy lélegeznie kell.

Annalea lassított, ahogy a többiek is. A levezető kör sosem volt csendes, a világ hirtelen kitágult: a nézők állva tapsoltak, a zászlók lobogtak, és a kommentátorok hangjai beszűrődtek a sisak alá.

Ahogy a Solara begördült a parc fermé felé, a Solara szerelők már sorakoztak a falnál. Elias a háttérben állt, karba tett kézzel, bár az arca merev volt, mintha a szája sarka felfelé kunkorodott volna – persze, az is lehet, hogy Annalea rosszul látta haladó járműből. Lekapcsolta a motort, kioldotta az öveket, megkapaszkodott a pilótafülke szélén, a fejvédő keretnél. Gyerünk – mormogta a lábainak, hogy álljon fel. Remegett, valami belső erő ott turbulált benne, erőtlennek érezte magát tőle. Levette a sisakot, hátha egy mély lélegzetvételtől jobban érezné magát. De nem lett jobban, mintha testének minden porcikája most kezdett volna működni újra és adott volna vészjelzést az agynak: minden túl hangos volt, túl fényes, túl keserű, túl érdes, és zsibbadtak a végtagjai. Tett egy, majd még egy lépést előre lassan, mintha most tanulna járni. Kiszúrt maga előtt egy fix pontot a mérleg felé vezető úton, és az összes megmaradt akaraterejével elkezdte azt fixírozni, nehogy összecsukoljon a kamerák előtt.

– Ki ne dobd a taccsot – fogta meg valaki a felkarját, mire az illető felé fordult. Theodore nézett le rá, piros mintás sisakja mögül. – Nagyon sápadt vagy. Bírd ki a tömegmérést legalább.

Annalea bólintott: – Jah, azért a riporterek előtt sem kéne kidobnom a taccsot – préselte ki magából kicsivel később. Eszébe jutott az első F3-as futama, ami után a PR leültette és tanácsoltak pár technikát, hogy mivel próbálja a gyomrának tartalmát legalább a motorhome privát mosdójáig magában tartani. Hetekig cikkeztek az incidensről.

Valami nevetésféle tört fel Theodore száraz torkán. – Tuti, meg lenne az év pillanata. Menj előre – tette hozzá csendesebben, a hangjában nem csendült gúny, miközben lökött rajta egyet.

Annalea mérése alatt kiderült, hogy a futam alatt rengeteg vizet és súlyt vesztett, de a tartományon belül maradt. A nyaka sajgott, a combjaiban pedig mintha apró tűk szúrtak volna minden egyes lépésnél.

Az autója felé pillantott, amit az FIA fehér köpenyes technikai ellenőrei már toltak is el az ellenőrző sátrak felé. A kasztni piszkos volt az esőtől, a felverődő gumiiszaptól és a fékportól, de valahogy így, harci sérülésekkel együtt volt teljes a kép.

Mielőtt a riporterek gyűrűjébe lépett volna, tett egy rövid kitérőt az FIA kordonja felé, ahol Elias, Priya, Alex és Tadeka sorakoztak az elválasztó kerítés mögött. Pár szerelő is velük tartott a garázsból, és mindannyian úgy vigyorogtak, mintha ők maguk álltak volna a dobogó legfelső fokára. Alex és Tadeka egymást rángatva ugráltak, a háttérben valaki egy solárás csapatpólót lengetett a magasba – olyan volt a hangulat, mintha világbajnoki címet ünnepeltek volna. Ez nem csak egy hetedik és egy kilencedik hely volt. Ez a Solara GP történetének legnagyobb napja volt.

– Megcsináltad! Megcsináltad! – Elias hangját alig lehetett hallani a boxutca kiabálása, az ujjongás és a garázsok nevetése közepette. A csapatvezető átnyúlt a kordon felett, és úgy rántotta magához Annaleát egy féloldalas, szorító ölelésre, hogy a nő bordái belereccsentek. – Nem csak a kilencedik hely volt a lényeg. Hanem az, hogy ennyi körön át tartottad. Hogy megtartottad ilyen körülmények között! Megmutattad nekik, hogy ki vagy! Megcsináltuk! Kettős pontszerzés!

Priya Elias mögül lépett előre, nem tett nagy mozdulatokat, de az arcán tiszta, sugárzó büszkeség égett, amilyet Annalea még sosem látott a mindig adatokba temetkező mérnökön. Priya felemelte a jobb kezét, ökölbe szorítva, egyenesen Annalea felé mutatva, aki tudta, hogy ma kiérdemelte végre a nő elismerését.

Annalea fáradtan elmosolyodott, nem tudott mit mondani igazán, az agyában a fogaskerekek lassan forogtak. Úristen, megcsinálta? Átlépett valamin, amit eddig csak elméletben és szimulátorokban ismert: nemcsak hogy képes volt versenyezni, hanem az első tíz között ért célvonalat az F1-ben. Csak bámulta Elias és Priya arcát, és egy pillanatra elmosódott körülötte a világ; ő most hivatalosan is F1-es pontszerző lett, és ez a tény még teljesen felfoghatatlanul lebegett a feje felett.

Már a médiavonalhoz terelték őket, miközben a háttérben a többiek is sorra érkeztek. A Sky, F1 TV és néhány nemzeti csatorna riportere tolakodott elébük.

Az első mikrofonos férfi azonnal beleszólt: – Annalea, fantasztikus verseny, gratulálunk a P9-hez! Milyen volt belülről, főleg az esőben?

Annalea egy pillanatra habozott, aztán megszólalt: – Őszintén? Folyamatos kontroll és újratanulás minden egyes kanyarnál. A pálya sosem volt kétszer ugyanolyan. De a csapat jó döntéseket hozott a stratégiával, és végig stabilak tudtunk maradni.

– Oconnal kemény csata volt, aztán jött Alonso. Mennyire volt stresszes hátul tartani őket?

A sisak még a kezében volt, az ujjai lassan, ritmikus ütemben doboltak a karbonhéj tetején. – Nem stresszes… inkább fárasztó. Mint egy sakkjátszma, ahol minden lépés után átrendezik a táblát. Oconnal fizikai volt a küzdelem, Alonso viszont más, ő… kivár. Tesztel. Nyomás alá helyez. Tudja, mikor kell mozdulni.

– P9 – első teljes versenyed az F1-ben, pontszerző hely. Ez most mit jelent?

Annalea ezúttal egyenesen a kamera lencséjébe pillantott. – Azt, hogy itt a helyem.

– A verseny első harmadában többször is korrigálnod kellett a Club kijáratánál. Ez a csillapítás beállításain múlt, vagy inkább a gumihőmérsékleten? – Egy másik riporter tolakodott eléje, valaki oldalába belekönyökölve.

– Is-is. – Szerette az ilyen kérdéseket, ingyen témázhatott. – A hátsó tengely mozgása még mindig túl élénk a lassú szakaszokon, de már foglalkoztunk vele, még fogunk finomítani rajta.

– A stratégiaváltás a száraz pályás slickekre tökéletesen időzített volt. Ön kérte a cserét, vagy a csapat döntött?

– A döntés közös volt. Bízok a csapatban és ők is bennem.

– A paddockban azt mondják, Ön és Mikkelsen között kezd kialakulni egyfajta... dinamika. Versenytársak? Riválisok? Vagy valami más? – Egy bulvár lap újságírója nyomta az arcába a diktafont.

Annalea megfeszítette az arcizmait, próbált nem látványosan grimaszolni a kérdésre. – Két pilóta, egy csapat, két autó. A dinamika adott, a többit a pálya dönti el.

– Mit üzenne azoknak otthon, akik most először hallották a nevét?

– Hogy ne mások határozzák meg, hogy mire képesek – intett egyet a kamerába. Titokban remélte, hogy a családja nézi az élő adást. A húga, Júlia, biztosan a laptopja előtt ül Budapesten az albijában, a szülei pedig valószínűleg a nappaliban, Gödöllőn, azon a kopott, régi bordó kanapén, ahol gyerekkorukban az összes futamot együtt nézték vasárnaponként.

– A csapat döntése volt, hogy Ön versenyez ezen a hétvégén. De ha rajtuk múlik, visszakerül tartalékosnak? Elfogadná? – tette fel a kérdést egy újabb arctalan riporter.

– Ez nem az én döntésem, amíg Edward felépül, biztosan én vezetek – felelte higgadtan. – De ha újra a szimulátorba küldenek, akkor ott leszek – egy rövid szünet után folytatta: –, és ha újra hívnak, akkor újra vezetni fogok. – Büszke volt a válaszaira, szerinte egész jól sikerültek. 

Elena ekkor finoman megérintette a karját, jelezve, hogy ennyi elég lesz. A riporterek még próbálkoztak pár kérdéssel, de Annalea intett és már elindult a garázs felé lassan húzva a lábait, a combjaiban még mindig ott volt a feszültség izomemlékek formájában.

Ahogy Annalea beljebb lépett, a garázsban a szerelők felnéztek: taps, ujjongás, beszédes pillantások követték egymást. Mégiscsak mindkét pilótájuk pontot szerzett. Az egyik srác egy félmosollyal csak ennyit mondott: – Jó volt a mai nap, Soltár.

– Nektek is köszönhető – megállt egy pillanatra –, jók voltak a kiállások, a 2.7 másodperc életet mentett.

Aztán John, egy másik, a hátsó szárnyért felelős technikus, vállon veregette, miközben elhaladt mellette. – A Club kijáratánál majdnem kiugrott a szívem, nem gondoltam volna, hogy meglesz.

– Én sem – mosolyodott el Annalea lassan, fáradtan.

Valaki az egyik sarokban füttyentett, mire páran újra tapsolni kezdtek, ezúttal már kicsit hangosabban. Nem volt ez hivatalos ünneplés, inkább csak egy pillanatnyi felengedés. Annalea érezte, hogy valami megváltozott közöttük, a csapat már nem csak egy tesztpilótaként nézett rá – a kapcsolatuk közvetlenebb volt régen, hiszen a tesztek alatt rengeteg időt töltött a gyárban, és szinte mindenkit név szerint ismert, de eddig nem tudott velük „harcolni” egy igazi futamon. Most viszont, a megszerzett két pont után érződött, hogy teljes jogú versenyzőként számolnak vele.

Az egyik asztalnál Tadeka már várta, laptopját a mellkasához szorítva, mintha az lenne a pajzsa a világ ellen. Amikor Annalea melléje ért, nem mondott semmit, csak átnyújtott a nőnek egy palack vizet. Annalea helybe le tudta volna dönteni az egészet, de ahogy már ezerszer hallotta a személyi edzőjétől, szépen fokozatosan kortyolt egyet-egyet belőle.

– Menjünk – intett a fejlesztőmérnök. – A debriefen már mindenki ott van, rád várunk.

Theodore már a helyén ült a teremben, lábait keresztbe vetve, egyik kezével a szék karfáján dobolt. Priya a tabletjét görgette, mellette Noah, Alex és Luca mélyedt a telemetriába. Illetve Theodore mellett feltűnt Edward is, széke mellett két mankót támasztott neki az asztalnak. Annalea a baleset óta nem látta a férfit, mintha az kerülte volna… Edward középmagas, szikár, karcsú alkatú volt, vállán hanyagul feszült a csapatpóló. Barna, szinte fekete haja kissé rendezetlenül hullott a homlokába, azt a látszatot keltve, mintha nem foglalkozott volna vele, de mégis úgy érezte az ember, hogy már pedig gondos ujjak állították így be. Szeme kék volt, arca szögletes, az arccsontja határozott, az állkapcsa erős, de nem túlzó. Volt benne valami elegáns, talán ezt nevezik „angolosnak”?

– P7 és P9 – vágott bele a megbeszélésbe Elias, miközben Annalea helyet foglalt Theodore-ral és Edwarddal szemben. – Mindkét autó pontszerző helyen. Ez messze az elvárásokon túlmutató eredmény.

Elias gépies mozdulattal rányomott a távirányítóra, és a falra szerelt hatalmas monitoron felvillant a hivatalos bajnoki tabella, rajta a Solara GP két autójával a top 10-ben.

Annalea tekintete rátapadt a képernyőre: 9. Soltár (Solara GP) – 2 pont.

Tényleg ott volt a neve. Persze, beszélt róla, mondták neki, örült neki, de a valóság igazából most öltött alakot, látva a fehér FIA betűket.

Callum, látod ezt?

Miközben a stratégiai döntéseket gyorsan átbeszélték – az interekre majd slickre váltás időzítése, a gumik melegedése, a hátsó tapadás ingadozása, felfüggesztés viselkedése –, Annalea lassan teljesen visszanyerte a józanságát. A döbbenet büszkeséggé alakult át benne, ahogy hallgatta a mérnökök elemzését arról ahogy a saját, valós pályán nyújtott teljesítményét szedték ízekre.

Ezt csak az árnyékolta be, hogy a nő többször is érezte magán Edward tekintetét, de persze, amikor felé tekintett, a férfi félrenézett. Egyelőre Edwardnak nem volt miért aggódni – egy futam még nem jelentett semmit.

A megbeszélés végén Elias összefoglalta a lényeget: a csapat jól dolgozott, a stratégia működött, és a pontszerzés mindkét autóval nemcsak eredmény, hanem üzenet is volt a paddock számára. Theodore konstans középmezei teljesítményén túl eddig a Solara nem tudott sok mindent felmutatni, Edward egyetlen egyszer tudott a top 10-be belecsúszni ebben a szezonban, de az is egy időmérőn történt. Persze, egy ilyen kis istállónál már magában nagy szó volt, ha a pilótái nem a mezőny végén álltak sorban. Kiváltképp, hogy az új, 2026-os szabályrendszer még inkább megnehezítette a helyzetüket. A költségsapka szűk keretein belül minden apró fejlesztésért kétszer kellett megküzdeniük, miközben a nagycsapatok már hónapokkal a szezon előtt komplett aerodinamikai fejlesztéseket teszteltek szélcsatornában. Az aktív aerodinamikai rendszerek és az összetett hibrid hajtásláncok olyan mérnöki kapacitást igényeltek, amit egy kis istálló csak részben engedhetett meg magának. A Solara számára így minden pont nemcsak a versenyen volt győzelem, hanem annak a bizonyítéka is, hogy egyáltalán képesek életben maradni az új érában.

A székek halk surrogással mozdultak, ahogy a mérnökök és pilóták lassan felálltak. Mire Annalea az ajtóhoz ért volna, megkerülve az asztalt, addigra Edward is odaért mankókra támaszkodva. A férfi egyértelműen elállta az útját.

– Jó voltál ma – jegyezte meg szűkszavúan. Hangja száraz volt, nem csendült benne kedvesség, pedig nem ápoltak rossz kapcsolatot eddig. Annalea a szemébe nézett, enyhén megemelte az állát, várva hogyan tovább, várva, hogy egy pillanatra felengedjen közöttük a hangulat és talán megbeszéljék a futamot. De Edward rideg pillantásában ott volt minden, amit a paddockban nem mondtak ki: „a helyek nem örökérvényűek, és a verseny nem csak a pályán zajlik.”

Edward egy fél lépést tett oldalra, hogy elengedje. A mozdulata túl lassú volt és megfontolt.

– Kíváncsi vagyok a következő futamodra.

Annalea nem válaszolt, csak elment mellette, mielőtt átlépte volna a küszöböt, még egyszer utoljára hátrapillantott.

Ahogy kilépett a mérnöki szobából, a folyosó hűvös levegője megcsapta az arcát. A hotel felé tartott, de nem sietett, cipelte a futam nyomait magán, amik még a hideg zuhany alatt sem akartak kioldódni a testéből. Mira, a Solara személyi edzője az est folyamán a feszültséget ki tudta masszírozni a vállaiból és a nyakából, de a gondolatai közül nem. Pedig nem ez volt az első futama, nem ez volt a kezdet kezdete, pár éve csinálta már ezt. A keze automatikusan a nyakláncához ért, a három gyűrű hidegen simult a bőréhez. Egy pillanatra megállt, ujjai a medál köré fonódtak, mintha a fém súlya segítene egyensúlyban tartani a gondolatait.

A tabletje az ágyon halk pittyenéssel jelezte, hogy új adatcsomag érkezett: a teljes, nyers versenytelemetria. Nem bírta ki, hogy ne nézze meg, kényelmes melegítőnadrágban és egy szál atlétában felkucorodott a fehér ágyneműre, és belemélyedt a grafikonok, gázpedál-állások és fékezési pontok végtelen sokaságába.

Már a fél mezőnyön átrágta magát, amikor a telefonja rezdült.

– Mit akarsz? – pillantott rá a felvillanó névre: Theodore Mikkelsen.

Az üzenet egyetlen szóból állt: „Kávé?”

Annalea felvonta a szemöldökét, próbálta kitalálni az írott szó hangsúlyát: vajon gúny, kihívás, mi volt benne? Vagy csak egy kérdés? Talán egy békeajánlat?

Végül visszaírta: „Holnap. Most már pihenek.”

Addig nem feküdt le aludni, míg a telemetriát végig nem nézte, és ki nem jegyzetelte a számára releváns információkat. P9 lett ma, de legközelebb már nem akart csak védekező lenni.

* * *

Érdekességek: 

• Itt látható a Silverstone-i pálya, és azok részei. 
• Ilyen esős trükköt csinált már Verstappen és Hamilton is, őket vettem alapul. 
• Annalea tényleg elhányta magát az első F3-as futama után. Nem sokkal a tömegmérés után... De majd még ez elő fog kerülni :D
• Annalea mostani száma, mint tartalékos pilóta: #83.

* * *

És egy szám ehhez a részhez :D

Előző rész

Adatlap

Következő rész