Használt autó vásárlás egyetemes igazsága: az ember nem autót vesz, hanem szorongást gurulós formában.
Van az a nagyon sajátos adrenalin löket, amit csak az ismer, aki használt autót vásárol. Nem olyan bungee jumping féle életöröm, hanem inkább a „fura ez a hang, kérlek, csak most ne robbanj le, itt vagyok egy kibaszott körforgalomban!” fajta. Pedig te aztán mindent megpróbáltál: spóroltál (sokat, mert bár használtnak használt, de ha nem egy rozsdatelepet akarsz venni, akkor bizony gyűjteni kell), utánanéztél, rengeteg másik hirdetéssel vetetted össze, még az eladót is lestalkoltad facebookon (mert bár rasszista nem vagy, de lányként egyedül elmenni egy ismeretlen férfihoz egy paneldzsungelbe, ahol „Joci tuningműhelye” egy fűtéscsövön lógó papírtáblán van feltüntetve, hát… nem pont a biztonság definíciója), és megfogadod, hogy a külcsínnek nem dőlsz be, semmi csillogó alufelni, patikára polírozott fényszóró, frissen mosott, valószínűleg feromonokkal is befújt kárpit. A cél: négy kerekű, nem rohad, nem öl meg. Telhetetlen mégsem lehetsz.
Aztán meglátod. A hirdetést. A fotókon úgy néz ki, mint egy álom, „csak ritkán használt, garázsban állt!” – mondja a leírás –, persze, mint a 40 éves szűz: technikailag lehetséges, gyakorlatilag... hát. Kiteszed a nagytévédre, a pixelek között vizsgálgatod, keresed a hibákat: vagy kurva jó photoshop, vagy tényleg te vagy az univerzum kiválasztottja. Aztán lassan összedől a világ, mikor a műszaki nem is létezik, a ülésfűtés = a napfény, a „klíma működik” alatt az ablaklehúzást értették, és a „csendes járású motor” azért csendes, mert be sem indul.
Nagy sóhaj: lesz másik.
A következő rohad, az azután következő teljes első fele el van mozdulva, mintha valaki oldalról tolt volna belé egy teljes életutat, az azutáni belsejében olyan szag terjeng, mintha valaki ott halt volna meg (az eladót elnézve lehet is!) és így tovább. Te pedig minden egyes alkalommal elvesztesz egy keveset a reményből és az emberekbe vetett hitedből.
Eljön a pillanat, mikor végre megtalálod a kocsit: a papírok rendben vannak, a motor beindul, finoman jár, a többi megnézetthez képest szép állapotú a kaszni. És te ott állsz, egy rakás készpénzzel, amit három nap alatt, megannyi pénzfelvételen keresztül sírtál össze, mert a kibaszott bankártya limitet nem lehet a végtelenségig emelni! Az eladó mosolyog (talán túlságosan is), és te aláírod. Mert egy ponton túl már nem autót veszel, hanem reményt. Bátorságot. És egy remélhetőleg közepes méretű kockázatot.
Első nap még mindened a kocsi. Simogatod a műszerfalat, adsz neki nevet (tudom ám!) és elnyomod azt a fel-feltörni kívánó gondolatot, hogy mikor fog megtörténni:
- hogy kigyullad a műszerfalon egy lámpa, remélhetőleg nem a motoré,
- hallasz egy hangot, amit a pokol kapujában játszhatnak le,
- kicsit füstöl és hitegeted magad, hogy ez normális, ez csak bejáratás.
De végül... elfogadod. Mert nincs elég agysejted, hogy még ezen is 0-24/7 szorongj. Munka, élet, infláció, globálisfelmelegedés, világvége, és ha néha füstöl a kocsi? Ugyan már.
Használt autót venni egy pszichológiai teszt, ahol a cél nem a tökéletes jármű megtalálása, hanem az idegrendszered integritásának megőrzése.
De amúgy, egyébként, máskülönben, mellesleg, egyébiránt! Van olyan, hogy szavatosság. Nem csak legendákban létezik, mint Atlantisz vagy a megbízható használt Swift. Drága jó jogászaink – áldassék a nevük – kitalálták ezt a varázsszót, hogy legalább papíron ne kelljen zokogva elfogadnod, hogy valaki átbaszott, mint szart a palánkon.
Elvileg van. Jogod van hozzá. Ha a frissen vásárolt vasad egy éven belül úgy kezd el füstölni, mint a csernobili reaktor, vagy leáll és más egyéb „extra” funkciók jelennek meg, akkor neked jogod van szólni. Az eladónak pedig kötelessége ezt komolyan venni. Gyakorlatilag viszont... mikor hívod az eladót három nappal a vásárlás után, hogy „figyelj, hidegen füstöl a kocsi”, akkor ő hirtelen retrográd amnéziát kap: „Mi? Milyen autó? Nem is tudok vezetni.”
A kínos körök után természetesen csakis az derülhet ki, hogy te vagy a hülye.
És ha megemlíted a szavatosságot, csak kicsit nevet, mint amikor a kamasz gyereked az első berúgása után azt mondja, hogy ő bizony soha többé nem iszik. Aranyos vagy, angyalom. Komolyan.
Szerencsére úgy van kitalálva a rendszer, hogy az eladónak kell bizonyítania, hogy nem állt fenn nála a hiba, úgyhogy veregesd vállon magad: ha nem is nyertél, legalább nem hagytad, hogy egy lovascsorda átgázoljon rajtad. Néha ennyi is siker.
| Adatlap | Következő rész |
Szia!
VálaszTörlésNagyon átéreztem ezt a gondolatmenetet. Amikor én megláttam az autómat hirdetve, nekem volt egy olyan érzésem hogy ez "túl tökéletes". Még annak is utána néztem, hogy nem lopott-e, mert nem létezik, hogy ettől valaki megvált. Szerencsére azóta is jól megy, nagy baj nincs vele, egyszer volt olyan, hogy random visítani kezdett több alkalommal, hogy a hátsó ülésen nincs valaki bekötve, pedig nem ült ott senki. De rákerestem, mi lehet a baj, és annyi volt, hogy amikor szállítottam a hátsó ülésen valamit, az valamit megnyomott az egyik biztonsági övön, és mióta megigazgattam őket, nem csinálja. Úgyhogy mázlim van vele.
Neked pedig kitartást! Ne hagyd magad! Szomorú, hogy így álltak hozzád :(
Carly
Oh hát igen :D pl.: Az enyém tök sok mindent kiír a műszelfalra, például az utasszámot is, mivel ő súlyt érzékel, még ha lehet 5 kilót is, ő már utasnak veszi. De szerencsére semmi más baja akkor nem volt a tiédnek. A sivítás sose jó jel :D
TörlésAz eladó az elejétől kezdve nem volt korrekt, úgyhogy igazából nem volt olyan meglepő a rejtett hiba, csak én meg túl jóhiszemű voltam, és rendkívül rosszul esett, hogy az első kocsim így került hozzám, pedig aztán tényleg mindent megnéztünk. Mindenesetre azért megoldódni látszik az ügy, meg fogjuk csinálni a kis kocsit, és marad a tulajdonomban (mert szavatosságkor amúgy lehet kérni, hogy visszavegyék, de így aztán csak a javítási költségeket fogják állni).