Jöttment

Hellobello!

Cím: Jöttment
Kategória: novella – one-shot, original

Besorolás: egyperces, ficlet, gondolat, avatar, tragedy, death story
Idő & Helyszín: -
Leírás: Gondolkodás a gyászban.
Korhatár: 16+

Figyelmeztetések: Halál.

Terjedelem: 322 (+24)  szó
Forrás: saját kútfő. 

Megjegyzés: Nem gondoltam, hogy ilyen hamar hozok bármit is... Minden magáért beszél, így nem mondanék semmit sem, mert több szó már nem jön belőlem. Talán majd fog. Itt hagyom ezt.

Jó olvasást!💖 További szép napot!

* * *

Vendég érkezik.

Kopogtat, bár minek, anélkül is érzem jelenlétét – fanyar ízű a levegő, zúgni kezd a napokat körbeölelő háttérzaj és olyan hideg lesz. Annyira hideg lesz. Sosem gondoltam volna, hogy a halálnak lenne illata, hát van, és csak az ismeri, aki érezte.

A halál magányos dolog, a haldoklás pedig kegyetlen. A halál nem semmi – talán ezért foglalkoztat annyiakat a kérdés. Megjelenik és onnantól ott van a házban. Megbújik a fürdőkád vasfenekén, vízcseppekből fűz gyöngysort, de ott van a kés markolatán és nézi a bőrből kidudorodó kék ereket, tabletták porával száll és repül a levegőben. Igazából, a halál mindenhol ott van, minden sarkon, csak éppen nem látjuk. Nem akarjuk látni, míg nyilvánvalóvá nem válik a jelenléte.

Félünk attól, ami halott, félünk attól, hogy elmúlunk, félünk, mert nem értjük meg, hogy létezésünk véges és el kell hagynunk e létet minden nélkül, amit építettünk eddig.

Érzem őt és elgondolkodom: milyen lennék én holtan? Talán szebben néznék ki. Nyugodtnak és békésnek. A sötét karikák a szemem alatt talán elhalványodnának egy kicsit, és persze az üveges szemem a koponyából kifelé meredve a legrosszabb rémálommal is felérne. Szeretnék álmomba meghalni, hogy senkivel se kelljen farkasszemet néznem a túlvilágról. Mert akkor kevésbé lenne lelkiismeretfurdalásosom, hogy feladtam. Hogy a testem gyenge volt, elárult és abbahagyta a túlélésért folytatott eszeveszett küzdelmet. De persze, lehet más öl meg.

Mióta lakótársam lett a halál, több dologra is rájöttem. Ő nem ellenség, nem gonosz, nem eredendően rossz, ahogy az élet sem eredendően jó.

Az élet ugyan boldogság és szeretet, de küzdelem és nehézség is.

A halál veszteség és bánat, szabadság és béke.
Mik ők egymás nélkül? Van értelme a halálnak élet nélkül és fordítva?
A halál elkerülhetetlen. Ahogy az élet is. Véget nem érő körforgás részesei.

Nézem lakótársamat, ahogy a hálószobába megy és leül az ágy szélére. Azzal a szándékkal figyelem őt, hogy túl tudjak jutni rajta. Megértsem és elfogadjam, hogy mi következik a halál után.

Aztán egyedül maradok a házban. Egyes egyedül.

Vége.

* * *

Drága nagyapám,
nyugodj békében!
 

“Egy suhanás se árulja el, 

Mit lelkem úgyis titkolt: 

Valaki elment élet nélkül, 

Valaki elment, aki itt volt.” 

(Ady Endre)