Olvasatlan levelek

Hellobello!

Cím: Olvasatlan levelek

Kategória: novella –  one-shot, fanfiction

Fandom: Peaky Blinders – Grammy – Grace & Thomas Shelby

Besorolás: ficlet, egyperces, angst, drama, letter story

Idő: 1922-1934 között (2. évad ideje alatt, 6. évad vége)

Helyszín:New York, Amerika + Valahol, Anglia

Leírás: Grace és Thomas levelei egymásnak, melyek sosem lettek elolvasva.

Forrás: Peaky Blinders készítőit illeti.

Figyelmeztetések: -

Korhatás: 14+

Terjedelem: 824 (+127) szó

Megjegyzés: Ha már a héten kiraktam a kihívást, kezdjünk is bele a teljesítésébe :D

Megjegyzés 2: Nemrég fejeztem be a Peaky Blinderst, és nagyon megihletett. Aki követ wattpadon, az tudja, hogy egy regény is körvonalazódik a fejembe, aminek készítettem borítót, csak... mivel fellángolás, így nem hiszem, hogy meglesz valaha írva, de ki tudja (lent egy kis infó róla). Mindenesetre novellát szabadon lehet hozni :D a napokban olvastam AO3-n fanficeket, és azok ihlettek meg.

Jó olvasást!💖 További szép napot!

* * *

Kedves Tommy!

Itt vagyok már New Yorkban. A város forgalmasabb, mint Birmingham. Él, lélegzik, látom a levegőben kacskaringózó leheletekből, az ablakok fényes pillantásából, érzem a talpam alatt. Egyedül sétálok, kezemben újsággal, keresem a lehetőségeket és várok rád.  

Elhatároztad már magad?

Grace

* * *

Kedves Tommy!

Kezdem megszeretni New Yorkot, a kalandos hangulatát éjjel, és a megnyugvást nappal. Szeretek sétálni, kiszemelni valakit, és elképzelni, hogy milyen életet élhet. Ámbár néha gyötrő magányosságot érzek a város bágyatag alkonyain, te is érzed?

Várok rád.

Grace

* * *

Kedves Tommy!

A hóvihartól egy kávézóba menekültem. Az italt nézve eszembe jutott, hogy talán most te is egy pohár whiskeyvel a Garrisonban ülsz. Különös, te ott vagy, én meg itt. A távolság talán közénk férkőzve elfojtja a vágyakozást. Bárcsak itt lennél mellettem.

Énekelhetnék neked egy dalt. Boldogat vagy szomorút, amelyiket szeretnéd. Bár úgyis tudom, hogy szomorút választanál.

Várok rád.

Grace

* * *

Kedves Tommy!

Új év, új lehetőségek, nem igaz? Neked sem ártana.

Tegnap kinn voltam a dokkoknál, egy pillanatig elképzeltem, ahogy te sétálsz le az egyik hajóról, szádban füstölgő cigarettával, jól arcodba húzott pengesapkáddal. Fekete kabátod szétterülne a hideg levegőben, észrevennél? Lehet sokat változtam, a hajamat rövidebbre vágattam.

Várok.

Grace

* * *

 

Kedves Tommy!

Rügyeznek már a fák, nyílnak a virágok. A szomszéd parkban megjelentek a virágárusok, elcsábultam az egyik csokor láttán. Nem olyan, mint Birmingham füsttől és szeméttől nehéz levegője. Túl könnyű, túl messzi. Nem vagy velem.

Többet sétálok, hogy majd megmutathassam neked a várost. Szerintem tetszene.

Mikor jössz?

Várok rád.

Grace

* * *

Tommy!

Itt a nyár. Verőfényes napsütésben, a fák dús lombkoronája alatt sétálok az új ruhámban, új parfümöt is vettem. Színházba tartok, eljöhettél volna velem. Utána ittunk volna pezsgőt, beültünk volna valahova, talán fel is kértél volna egy táncra, majd otthon ágyba bújtunk volna. Bár túl elfoglaltak lennénk színházba menni.

A nyár magával hozta a lehetőségeket. Hozhatna többet.

Várok.

Grace

* * *

Tommy!

Vártam. Várok. Nem erényem a türelem. Mégis mindennap kénytelen vagyok gyakorolni. Lassan egy éve már, hogy itt vagyok, hullnak a levelek. A cipőmmel szétrúgom az összesöpört kazalokat és nézem, ahogy a színek szétrepülnek. Földet fognak a levelek, és elgondolkodom, milyen reménytelen ez az egész.

Egyedül vagyok, egyedül sétálok tovább. Nélküled.

Csak egy kérdés.

Miért nem jöttél?

Várok.

Grace

* * *

Tommy!

Várok rád.

Grace

* * *

Tommy!

Miért nem válaszolsz? Legalább elolvasod ezeket a leveleket?

Grace

* * *

Tommy,

Nem fogod elolvasni ezt a levelet sem, ahogy a többit. Már nem várok rád, döntöttél. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezt hittem, de valahol a szívem mélyén tudtam, hogy nem illesz New Yorkba. Pedig tetszene.

A sárgálló ablakok alatt sétálva a város forgatagában a világ titkai kopognak az aszfalton, a sötétedő utcát járva, tűnődve nézem az eget, azt az eget, amire te is esténként feltekintesz. Része vagyok a városnak és nem is, mint Birmingham elvarázsol és taszít a végtelennek tetsző sokszínűsége.

Talán egyszer még találkozunk. A jövő labirintusában a felfedezetlen helyek és idők folyosóin. Mit fogsz akkor mondani?

Grace

* * *

Tommy,

Megismertem valakit. Odaadó és gyengéd, vigyáz rám, de nem te vagy.

Grace

* * *

Tommy,

Holnap oltárhoz állok, már minden készen áll: megvan a ruhám, a fátylam, a csokor, a fogadás, már csak egyetlen egy dolog maradt vissza. Ez az utolsó levelem a számodra, Tommy. Búcsúzom. Döntöttél, talán néha kinézel az ablakon, mintha a tekinteted átszelhetné a vizeket és partot érhetne itt. 

De én már nem tekintek vissza. Itt vagyok, boldog vagyok.

Isten veled, Thomas Shelby.

Grace

* * *

Grace,

Ezek itt az utolsó napok, hetek, hónapok. Kevesebb, mint egy évem van vissza már.

Nem tudtam sosem elképzelni, hogy megöregedjek nélküled. Te valaha eltudtad, hogy verandán ülök cigaretta és ital társaságában? Meg talán lenne egy kutyám és nézném, ahogy Charlie elhozza az unokáit? De elment Lizzie-vel, jobb is így.

Nem tudlak elfelejteni.

Velem vagy. Velem voltál. A házban a szőnyegekben, a bútorokban, a csillárok kopár fényében, a falakba ivódva, a szobánk üresen visszhangot vert, fekete lyukként tátongott a ház emeletén. Nem tértem vissza Lizzie-vel oda, nem kavartam fel a hiányod porát, így reméltem, hogy velem maradsz. Kísérts!

Ott voltál a pohár alján, a cigaretta keskeny füstjében, és valami dzsinn, néha alakot öltöttél, mikor már megelégelted könyörgésemet.

A házat felrobbantottam, én pedig nem iszok. 

Talán megőrültem. Az üzlet, a tuberkulóma, te – nem nehéz elképzelni. Elhagyatottan fekszem, az élet is alig jár bennem, cigarettázom, iszok újra. Folyékony tükörbe nézve egy torz arc néz vissza rám fénytelen szemekkel. Valaha ez voltam én, mivé lettem? Nélküled? Hát megiszom, hogy ne lássam. És keresek tovább. Egy istent meglehet, de legyen szőke, kék szemű, és angyalként mosolyogjon. Tekintsen le rám, és ha oly jóságos, szabadítson fel. Francba az elme játékával, az élet szentimentalizmusával!

Jobb napjaimon nem látlak. Nem hallucinálok.

Rosszabb napjaim a mennyország. Mindig távol állsz tőlem, nem érlek el, karomat még messzebbre nyújtom, hátha... áramlattal szembe megyek, de az csak visszasodor a múltba, a kezdőpontra.
Gyere hozzám, ülj le mellém, Grace.

Legalább nem lennék egyedül.

Magányos dolog a halál.

Nemsokára végre újra találkozunk, és akkor felkérlek egy táncra.

Thomas

* * *

Grace,

Az a tánc egy kicsit még váratni fog magára. Ígérem, bepótoljuk, és addig táncoltatlak, míg levegőt nem fogsz kapni.

Thomas

* * *

Egyéb: 

Ezt a borítót gyártottam az regényötlethez. →

Muszáj volt, mert nem hagyott békén az ötlet, és tudom milyen vagyok, belekezdek és aztán félúton elszállt volna az ihlet. xD  Ne legyetek olyanok mint én. 

De talán egyszer majd megírom, ha épp nem lesz mi mást. 

 

Charlotte "Lotty, Lele" Bradwick mindig is Birminghamben élt, egészen a világháború kitöréséig. Ápolónak állt, hogy a hazáját szolgálja, azonban bombatámadás áldozata lett és elvesztette a fél lábát. 1923-ban tér vissza csak Birminghambe és kezdi el érvényesíteni magát a Shelby családon keresztül. 

Igazából nagyon írnék ebben a korszakban :D de a '30-as évekről már nem igen, nem szeretnék abba a politikába belemélyedni. Nem éppen a kedvenc időszakom. Így leginkább az első négy évadot foglalná csak magába a sztori.

 

Pár gifet csináltam, hehe :P ⤵