Polgárháború otthon

Hellobello! 

Cím: Polgárháború otthon

Kategória: novella – one-shot, fanfiction  

Fandom: Marvel – non-pairing

Besorolás: sillyfic, comedy, parody, sci-fi

Helyszín: Bosszúállók bázis

Idő: 2016 (Polgárháború c. film ideje)

és 10 évvel később, mikor a testvére rátalál.

Leírás: Egy háború, amit kirobbant egy porszívó, és amit nem nyer meg senki. 

Figyelmeztetések: 

• Ismerni kell hozzá az Amerika Kapitány: Polgárháború c. filmet. 
• Ezen kívül bőven OOC.  
• Oh jah és rendkívül fájdalmas. Mentálisan legalábbis biztos. Agysejtek pusztulását okozhatja. 

vegyük death storynak, végül is meg fog halni majd...

Korhatár: 12+ 

Forrás: Köszönet a Russo tesóknak és Stan Leenek. 

Terjedelem: 4273 szó

Eredeti keltezés: 2016. 06. 18.

Megjegyzés: Holdújév végett és Valentin nap miatt hozni akartam valamit, de aztán rájöttem, hogy nincs egy darab művem sem, ami kicsit is vidámabb hangvételű lenne, ezen kívül most pár írásommal nagyon szenvedek, úgyhogy ezt vettem elő. Fontos! Ez egy régi írásom, akkor nagyon próbálkoztam a humoros művekkel, és ez jött ki belőle... igen, roppant kínos, néhol erőltetett, a kellemetlenebb dolgokat már kihúztam belőle, de előfordulhat, hogy még akad. Esküszöm, ilyen csak ez az egy van :'D Senki se vegye a szívére a kiforgatott karaktereket vagy épp jeleneteket, direkt komolytalan az egész.

Megjegyzés 2: Remélem jól vagytok, kitartást! 

Jó olvasást!💖 További szép napot! 

* * * 

Hol van a vér? A bíborvörös vér, melynek folynia kellene a sebekből.

Hol vannak az egymásnak feszülő izmok? Ahogy az emberek a másiknak rontanak.

Hol vannak az eltökélt szándékok? Miszerint megvéded azt, ami a tied, és elpusztítod az ellenfeledet.

Hol vannak az emberek? A fegyverek? Az érdekek és eszmék? Amiért küzdeni kellene.

Megsúgom: sehol. Vagyis... Pontosítok, minden megtalálható, de az ember mégsem hívná polgárháborúnak. Hiszen mi is az? Amikor egy nép ellentétes nézetek miatt egymásnak ütközik, melynek eszköze valamilyen fegyver és általában áldozatok, valódi, halott áldozatokkal jár. Időintervalluma hosszú és több csatározás is megtörténhet. Nos, itt van egy csoport: a Bosszúállók, két fél is van, melyek nézeteinek központi eleme Bucky, mondjuk azt, hogy hosszú ideje tart és eszköze pedig a porszívó, seprű, telefon és minden egyéb, ami egy háztartásban megtalálható. Ne mondja nekem senki, hogy otthon nem fordult elő ilyen, legalább testvérek között, csak azok apró, pici összezördülések voltak és nem mindig követeltek áldozatokat. Ugye? Ugye.

Minden egy verőfényes napon kezdődött, mikor még a napocska fel sem nagyon kelt és szakadt az eső a nem látható felhőkből.

Hajnali nyolcra órára járt, vagy legalábbis valakik szerint ez még nagyon korán volt, mint például Tony, aki a tegnapi ivászatból nem ébredt fel, hanem még mindig a regenerálódás stádiumában pihent. De mikor a porszívó a szobája ajtajában hirtelen felbúgott olyan hangerővel, hogy az egész házat felverte, arra még a mi kis playboyunk szeme is azonnal felpattant.

– Állj! Állj már le! – hallatszott valakinek a hangja, aki próbálta megállítani a gépezetet. – Shh, állj! Kérlek! Fenébe! – hallatszott egy pukkanás, és el is hallgatott a szerkezet.

– Ki. Volt. Az. A. Sze-ren-csét-len? – mordult a milliárdos az ágyában megfordulva, de nem volt hajlandó még az ajtó felé nézni sem, hátha vissza tudna aludni. Lehunyta szemét és az élvezetes csendben lassan visszavánszorgott az álmok édes homályába, hogy elfeledhesse a rá-rátörő fejfájást, mely nem volt csoda a tegnapi este után.

Csakhogy az az átkozott szerkezet újra felmordult és teljes hangerővel ment neki az ajtónak, mely be volt csak hajtva, így a porszívó éktelen nagy robajjal érkezett meg a szobába.

– Neeeeeeem! – húzta magára Tony azonnal a takarót, párnát, mindent, amit lehetett, hogy tompítsa a lármát. Úgy nézett ki, mint egy gombócban a töltelék. – Valaki! Mentsen meg! – ugrott le az ágyról a szoba legtávolabbi sarkába, akár egy rossz fóka, vonszolva magát egy szál fekete alsónadrágban.

– Tony – táncolt be Natasha elaludt, vörös hajjal, mogorva arckifejezéssel. Ő sem örült, hogy valaki most ismeri meg a modern világ rejtelmeit, és egy porszívóval kezd, ami az egész (ismétlem: az egész) bázist felébresztette. – Ez csak egy porszívó – sóhajtott karba font kezekkel, és zöld szemét az áldozatra vetette, aki elindította az egészet.

– 'Reggelt! – intett egyet Bucky ártatlan, erőltetett mosollyal. Mert ki más lett volna? Maximum Steve ilyen szerencsétlen, de ő már eljutott a telefon használatig, noha az érintőképernyős nem volt való a Kapitány nagy kezébe, ahogy szemöldök ráncolva mutatóujjal nyomogatta, és nem értette, hogy miért nem működik, ha túl nagy erőt fejt ki rá.

Na, de végre volt valakinek annyi esze, hogy kirántotta a konnektorból a dugót, így elcsöndesült a masina. És emlegetett szamár, Steve sétált be teljesen frissen, sőt már volt is futni a környéken, hiszen izzadságcseppek gyöngyöztek homlokán és nyakában egy halványlila törülköző foglalt helyet. Jah nem, csak kiment a zuhogó esőbe és rájött, hogy későbbre kell halasztania a futást, hiszen ömlött az eső, mintha dézsából öntötték volna.

– Natasha, Tony, Buck – biccentett kihúzott háttal, majd az utóbbit vállon veregette, hogy nincs itt semmi gond. Előfordul az ilyen.

Tony úgy fordult az irányukba, mintha menten kiosztana tíz pofont.

– Aludtam! – kezdte az elején, mire a Kapitány felsóhajtott.

– Nem volt szándékos – jegyezte meg a Tél katonája.

– Géniuszi elmém nem kapott elég pihenést, hogy fogok így dolgozni?

– Mintha annyi mindennel foglalkoznál... – válaszolta halkan valaki hátulról, mire mindannyian arra kapták a fejüket. Nem más ácsorgott a szoba ajtajában, mint Wanda. Egy combközépig erő fekete hálóingben dőlt neki a falnak. Erre valószínűleg Vízió nézne egy nagyot... Nem is csak Vízió…

– Pedig de! – ült fel a homályban, ahol arcát reaktora kékes fénye világította be, mint egy rossz zombis, horrorfilmben. – Jar... – kezdett bele. Úgy tűnt a mi kis milliárdosunk elméje is tegnap halványodott, hogy csak utólag jutott eszébe, Jarvis már Vízió, csak Péntek maradt a számára.

Lassan lábra állt, noha azonnal hasogatni kezdett a feje. – Hány óra?

– Nyolc – válaszolta kurtán Natasha.

– Nyolc?! – képedt el. – Képesek vagytok hajnalban ébreszteni, ezért dupla kávéval jössz – bökött a fémkezűre, aki nyelt egyet. Ő és a kávégép? Lassan, minden szó nélkül kivonult, így csak a két csapat méregethette egymást.

– Egyszer kibírod te is, Tony – nézett rá Steve, hogy nem kell ezt túl dramatizálni.

– Kibírni kibírom, de tőlem ma ne várjatok semmit – rakta vissza a paplant és a párnát az ágyra, igaz, így is úgy nézett ki a szoba, mintha éppen bomba robbant volna. – Nyűgös vagyok, ha fáradt vagyok. Hol a kávém? – kezdte masszírozni a halántékát.

– Esetleg koronát ne adjunk? – mordult fel Wanda hátul.

– Mi ez a rettenetes negativitás, drágám? – hunyorgott rá Tony.

– Semmi, csak... – kezdett volna bele, mikor vibráló alak suhogott át a falon. – Vízió?!

– Bocsánat, tudom, nem így kellett volna jönnöm, de nyitva volt az ajtó... – válaszolta az intelligencia bűnbánóan. – Uram, kicsit hideg van. Húsz fokban nem fél, hogy megfázik? Talán, ha felvenne...

– Nem, nem. Jól vagyok, Vízió – legyintett egyet. – Istentiszteletet is tartunk, ha már ennyien összegyűltünk, mert rajtam ne múljon – kérdezte a többitől, akik értve a lapot már fordultak is ki. – Jah és a kávém! Nem felejtettem el – kiabált a Kapitány után.

* * *

A Tél katonája megrökönyödve állt a kávégép előtt. Steve már megmutatta ugyan, hogy is működik, de mivel benn volt akkor a teremben Natasha, így a szemét csak azért is nehezen fordította el a nő feszes combjától. Így jár az, aki meglátja az exét normális ruhában, mely a régi, orosz, hideg, nagyon hideg időket idézte.

– Reggelt! – lépett be Sólyom Sam. Akinek arcán apró karcolás húzódott végig. „Madara” megsebezhette... Valami oltári nagy véletlen és balszerencse kellett, hogy gyakorlat közben az irányított gépezet visszafelé süljön el. – Na, mi az? – ért mellé és nézett rá értetlenül, majd követte James tekintetét, de nem fogta fel, hogy mit is lesett ilyen szánalmasan a katona. – Nekem is csinálsz? – veregette vállon, ahogy megfordult kifelé. – Mindjárt megfürdök. De ne rakj bele cukrot – szólt még utoljára és a sötét bőrű férfi jókedvűen dalolászva slisszolt ki, ott hagyva a szegény töprengőt.

– Remek... – fújta ki a levegőt Bucky és nézte tovább a gépezetet. Kell pohár... És utána? Körbelesett a konyhában, végül kemény öt perc alatt eljutott odáig, hogy feltöltötte vízzel és elkészített bögréket. De már ebbe is rendesen megizzadt. Jobb ötlet híján előrángatta a telefonját. Egy igazi kis csoda volt a készülék. Nehezen talált benne bármit is, de arra már rájött, hogy fém kezével nem érdemes nyomogatni a képernyőt, mert az a büdös életbe nem fog reagálni. Koncentrálva oldotta fel az egyszerű mintát, majd lassan, de biztosan begépelt egy üzenetet Steve-nek.

Steve, hogy működik a kávéfőző?

– küldte el és várt. Dobolva a pulton, várt.

Nem találom a megfelelő indító gombot. Melyiket kéne?

Vízzel feltöltöttem, a kávé hova megy?

– gépelte folyamatosan, ahogy kezdett pánikolni, miután nem érkezett továbbra sem válasz. A bérgyilkosi munka nem követelte meg az ilyen gépek használatát, ezért természetesen ki is hagyta. Ami nem kötelező, az nem szükséges.

Bucky, a múltkor magyaráztam el.

– villogott fel a mobil.

Küldöm Natashát, ő elmagyarázza neked újra.

Felsóhajtott James. Ennyi volt! – Steven – nyögte ki kétségbeesve.

– Na, katona! Tíz ellenség nem fog ki rajtad, de egy ilyen igen? – sietett is be az előbb említett fehérnép. Arcán továbbra is látszott, hogy őt is felverték reggel, pedig aludni akart, de most már szoros, simuló farmert hordott, melyet Bucky nem tudott figyelmen kívül hagyni.

– Jó reggelt! – sétált be hirtelen egy újabb valaki, a hanghordozásból azonnal felismerte T'Challa-t Bucky. Izmai egy pillanatra megfeszültek, hiszen nem a legjobb viszonyt ápolták egymás között, valamiért Párduc haragudott rá, amit nem tudott még megfejteni.

– Mit műveltek? – ráncolta a homlokát a király.

– Csak megtanítom kávét főzni, vagy Tony még jobban kiakad – vont vállat a nő.

– Remélem, azt nem rontja el – jegyezte meg mormogva és kerülte ki a párost, miközben töltött magának egy pohár vizet. Bucky csak hunyorogva rálesett, nem értette, hogy mi okozta közöttük a feszültséget, de kezdte nagyon zavarni... Szépen lassan ment fel benne a pumpa.

– Mit csinálsz? – zökkentette ki Natasha és vette ki kezéből a bögrét, melynek oldalán egy repedés futott végig. Hoppá, kicsit erősebben fogta, mint kellett volna. – Na jól van, figyelj! – intett neki a vörös hajú szépség és máris elkalandoztak más vizekre Bucky gondolatai, mint Párduc.

* * *

– Na, hol az én nektárom? – toppant be Tony felöltözve. Fess, mint mindig, mikor egy pillantással is összedőlnek a csajok utána, pontosan így állt rajta a kék öltöny a szürke inggel.

A csapat már benn ügyködött, hogy Buckyt kihúzzák a slamasztikából, mert a kávéfőző gépnek annyi volt és az utóbbi személy megtámaszkodva lesett haragosan ellenfelére, aki nem más volt T'Challa. A wakandai nem bírt a seggén maradni, míg a száz éves bérgyilkos pedig kisgyerek módjára vette fel a vita fonalát, melyet még Natasha idomai sem tudtak a háttérbe szorítani.

– Mi a... franc történt a konyhámban? – bődült el a milliárdos, aki próbálta felbecsülni a károkat.

– Tony, hogy beszélsz? – jegyezte meg Steve, aki egy szilánkot húzott ki barátja arcából.

– Két bögre kávét kértem?! – állt meg közvetlen a Kapitány mellett nem kicsit fenyegető tekintettel. – Nem pedig egy kocsmai verekedést. És szerinted ez semmi? Beengedtem őt – mutatott a Tél katonára. – A lakásomba, amit pillanatok alatt darabokra akar szedni? Nincs ehhez valami hozzáfűznivalód? Ez normális?

– Kérem, uram – jelent meg Vízió, aki az ajtót választotta bölcsen. – Mindjárt bele fog lépni egy szilánkba – tartotta fel a kezét, hogy megállítsa készítőjét.

– Rendbe hozható – jegyezte meg Sam hátulról. – Csak pár dolog eltört. Ennél rosszabb is lehetett volna.

– Mégis mi? – botorkált be Rhodey, aki végre hajlandó volt levonulni, bár tudta, hogy Tony hisztériázik, de mégis meglepte, amit talált. Egy halom szilánk, két morgó alak és akkor a konfliktusba keveredő Steve és Tony. Mintha egy adag antinyálat öntöttek volna a levegőbe, pont olyan jól lehetett érezni a szeretetet és a békességet...

– Hát inkább ez, mint egy házi készítésű Ultron, nemdebár? – fonta karba a kezét Sólyom, és engedte el a bögre fülét, amit eddig szorított, hiszen a hengertest már nem tartozott hozzá, hanem valahol a törmelékhalomban volt megtalálható.

– Az... – tartotta fel Tony egy ujját és nézett Natashára, aki Párduc felkarját fogta, valószínűleg ő volt az egyik, aki elrángatta Bucky elől. – Hibázni mindenki tud, de most én csak egy kurva kávét kértem! – csattant fel.

– Tony, szebb beszédet – suttogta Steve halkan.

– Délután, ha! HA visszajöttem lerendezzük ezt kinn – mordult egyet a távozni készülő Stark. – Ahogy eddig... – intett egyet és ki is vonult. A többiek csak összenéztek.

– Ehm... – törte meg a csendet Vízió, mire Steve vállon veregette Buckyt, majd egy sóhaj kíséretében ő is távozott.

– De, uram... – szólt utána Vízió.

– Mi az, Vízió? – vonta fel kérdőn szemöldökét Wanda, aki eddig csöndben iszogatta a saját teáját egy ép bögréből.

– Nem tudtam elmondani, hogy levelük érkezett, noha Mr. Starkét félreírták Mr. Szarkra...

– Mi? – nevetett fel Wanda és túrt a barna hajába. Rázkódó vállal görnyedt meg Rhodey, miközben a többiek arcán is mosoly jelent meg.

– Megyek, meglátogatom a levéllel akkor Mr. Szarkot – botorkált is ki nevetve, fulladozva Rhodey és ki is ment, mire a többiek is lassan szedelőzködni kezdtek és csak Vízió maradt egyedül a kuplerájjal, amit ott hagytak. Nehezen sóhajtva indított hívást a takarítóért.

– Jó napot, Helmut Zemoval beszélek? – kérdezte udvariasan.

– Igen – jött a tömör válasz.

– Kérem, a konyha élvezzen prioritást.

– Rendben – jött egy idő után a válasz, és a vonal meg is szakadt.

* * *

Megfeszült a levegő, tapintani lehetett a nyugtalanságot. A szél nem mozdult, még az eső is megállt, csak hogy majd utána sírja ki magát, ezért átvette az uralmat a napocska az égen és egyre jobban igyekezett elpusztítani a felhőket, de még így is volt pár, aki átszökött az „ellenőrzésen”. A bázis épületén kívül voltak, a zöld pályán, ahol a fű mesterien milliméter pontosságra volt vágva. Ha a Stark Industries finanszírozza, akkor mindennek a lehető legtökéletesebbnek kellett lennie (nem úgy, mint ennek a novellának). Még az idő is vánszorogni kezdett, hogy fűtse az izgalmakat, melyeket itt szavakban próbálok húzni, hogy miről is lesz szó. (Jól megy, mi?)

Öt-öt fő állt föl mindkét oldalon, de egyikőjük arcán sem játszott mosoly. Steve kék-piros sávozott pólót viselt közepén egy hatalmas csillaggal, míg kezében pajzsa meg-megcsillant a nap fényén, megvakítva ezzel a másik oldalt. Mellette Bucky húzta ki magát, arca haláli komolyságot sugárzott és keze ökölbe szorult. Aztán Wanda ült a fűben egy vörös dzsekiben és tépkedte ki az apró fűszálakat a földből. Utána Sam hunyorgott, mellette androidja, amivel már-már együtt aludt, annyira a szívéhez nőtt, nem beszélve arról, amikor hozzá beszélt vagy még becézgette is.

Clint zárta a sort, aki kezében ott volt íja és hátán tegeze, igazi Robin Hoodnak öltözve kémlelte a másik oldalt.

– Clint? Nem nyugdíjba vonultál? – lepődött meg Natasha, aki jó barátját és társát – akit nem egyszer vert már el –, figyelte.

– De, de meguntam és visszatértem, majd holnap újra megyek vissza a gyerekekhez – intett egyet üdvözlésképp a férfi. – Remélem, nem haragszol, és ettől még jóban leszünk.

– Attól függ, mennyire verhetlek el – kiabálta a vörös szemben vele, csípőre tett kézzel. Mellette Párduc öltözött fel harci díszbe, melybe valószínűleg bele is sült. Közvetlenül mögötte vagy inkább felette Vízió lebegett ártatlanul. Palástja most nem tudott szétterülni a levegőben szélhiány végett. Alatta Tony ácsorgott, akit már majdnem teljesen beborított a bádog, csak az arca elől hiányzott az arany-piros maszk, melyet kezében fogott.

Szinte szakadásig feszültek az idegek. Mindenkinek elege volt a másikból, főképp a mai zűrös reggeltől kezdve, alig várták, hogy levezethessék ezt.

– Na! – fújt a sípjába az oldalt álló alak, aki nem más volt, mint a félrefésült hajú, álszemüveges Zemo báró, alias a takarító, aki most rendkívül izgatottan sétált be közéjük egy félig Amerika kapitányt és félig Vasembert ábrázoló pólóban. Senki sem sejtette, hogy a foszforeszkáló sötétben teljesen más minta ütött át rajta.

– Jöjjenek közelebb – integetett nagyban karjával, mire a két csapat felállt egy méterre egymástól. – Földre – nézett rájuk a báró.

– Ahh – forgatott szemet Tony, de meghajolt, noha esküdni mert volna, hogy ropogott a dereka.

– Kapitány, most kíméletlen leszek – sziszegte Steve-nek.

– Nem kapsz rá esélyt – morogta Wanda a hallottak alapján.

– Drágám, te miért is sugárzod ennyire a negatív hullámokat? – lesett oldalra a playboy.

– Mert bezártál és nem vagy hajlandó kiengedni... – pillantott Vízióra, aki vele szemben volt.

– Én ezt nem tartom jó ötletnek – suttogta az intelligencia.

– Ugyan! Végre elememben érzem magam – szólt közbe izgatottan Clint, akinek a legjobb kedve volt.

– Meg fogsz lepődni, Tony, sok minden van a tarsolyomban – zárta végül le a témát Steve.

– Nekem is, katona!

– Akkoooooor – rakta le a rögbi labdát közéjük a báró, aki már pofátlan módon élvezte és várta a fejleményeket. Kisétált közöttük és szájába vette a sípot, fújt bele. De a kis szerkezet meg se szólalt.

– Mi a...? – fújdogálta tovább és nézte meg. – Na jól van, nem fogsz ki rajtam – fenyegette meg a tárgyat. – Mehet – rikoltotta el magát.

– És hol a sípolás? – kérdezte a hozzá legközelebb álló Sam oldalról felnézve. – Nem úgy volt, hogy...

– Nem. Nem szólal meg – morogta Zemo visszafordulva.

– De én így nem érzem azt a hajrát... – biggyesztette ajkát Sólyom, aki feje fölött megjelent az androidja is.

– Mondom mehet! – tapsolt egyet kikelve magából a férfi, mire Steve elorozta Tony elől a labdát és már fordult is vele.

– Pókember! Kapd el Amcsi Kapcsit! – bökött Steve után magabiztosan Tony, mire suhanó hang hallatszott, majd telibe eltalálta Steve bokáját a ragacsos, gusztustalan fonál és vágódott el szegény.

– Jelen! – esett be Peter a pálya közepére szuperhős landolással és fókuszált az elesettre. – Jelentem, uram, hatástalanítva! – vigyorgott, amit természetesen senki sem látott a maszk miatt.

– Enyém a pálya akkor – csukódott le Tony arcánál a rostély és szállt a levegőbe, de Sam azonnal elkapta, épphogy szabadulva Rhodey szorongatásából.

– A labda! A labda! – vergődött Steve, de mindenki el volt foglalva mással.

Natasha azonnal Clintnek esett neki, aki nem röstellve magát, ütött vissza a nőre.

– Mintha kiestél volna a gyakorlatból – jegyezte meg Clint, mire úgy orron vágták, hogy ömleni kezdett a vér belőle. – Baszki, Natasha – kapott oda.

– Mondtam, hogy elverlek – vigyorgott, miközben Sólyomszem fölé próbált kerekedni.

– De ennyire? Mit fog mondani a feleségem? – hadonászott az íjával, mint egy rossz akció filmben.

Karistoló hang hallatszott, ahogy Párduc végig húzta körmét Bucky karján. Egyelőre Tél katonája védekezett, nem akart senkit sem bántani, viszont kellően le is kellett kötnie ellenfelét, hogy a labdát valaki elvigye addig.

– Miért haragszol, T'Challa? – kérdezte, miközben egy pihe-puha ütést fogott fel a cicustól.

– Eltörted – hallatszott a maszk mögül, mintha maga Darth Vader toppant volna be és vette volna a levegőt szaporán. – Kedvenc bábumat.

– Mi van? – hökkent meg Barnes, és azonnal ki is gáncsolták. – Hogy mit törtem el, és mikor? – háborodott fel.

– Megmondtam, eltörted a bábut.

– Nem törtem el – lendült arrébb a zöld füvön, így az ütés a hűlt helyén landolt. Ennyit a kertészeti munkákról... Holnap, ha meglátja ezt Stan Lee... Valószínűleg menten kórházba is kerül szívinfarktussal.

– Még egy képregényhez kaptam – morogta. – Nagyon régen. Ororo Munroe-t ábrázolja és te barbár módon eltörted és el sem voltál képes takarítani magad után – ugrott a férfira, akár egy édes kiscica.

– Nem én voltam – kapta el a karmokat, melyek simán összekaristolták volna az arcát.

– Repül a, repül a Hadigép! – kiáltotta Rhodey, ahogy Sam ellen indult meg és kapta majdnem telibe a szárnyát, ha Vörösszárny nem ütközik neki hátulról.

– Ember! – kiáltott fel Sam és próbálta levegőben tartani magát, több-kevesebb sikerrel. Mint az ölelkező, szerelmes madarak, úgy kapaszkodtak egymásba, hogy fennmaradjanak.

– Vízió – meredt szigorúan Skarlát boszorkány az intelligenciára, ki elé állt, már-már túl közel is. – Menj az utamból! – felelte szárazon.

De makacsan megrázta a fejét a robot. – Bajod eshet...

– Azt mondtam, menj az utamból! – kelt ki magából a nő, és egy könnyed mozdulattal lökte el egy vörös fénycsóva kíséretébe Víziót, aki szokásához hűen állt fel és lebegett a lány elé.

– Hányszor kell még megismételnem? – taszított újra rajta, de a robot csak vissza-visszatért a nőhöz, alig szólva pár szót, de szemében az elhatározottság ott csillogott.

– Mondom. Menj. Az. Utamból! – csaptak ki ujjai közül magasra a bíbor szikrák és fonták körbe a férfit.

– Nem fogok, akárhányszor is mondod el – felelte határozottan a férfi. És újra, újra, újra, újra, újra, újra is talpra állt.

– Kapitány – hallatszott egy apró kis hang, nem messze a fekvő Steve-től, aki tépdeste le a pókhálót magáról. Még ott volt tőle nem messze a labda, melyet a vonal mögé kellett volna csak vinni, de Tony és Pókember is egyre közeledett.

– Itt! Mondom itt! – kiabálta rekedtre magát a szegény apró kisember, Scott.

– Vigyázzon Kapitány, Pókember lecsap! – jött egy szaltóval Peter, és lőtt ki még egy hálót, lefogva ezzel a férfi karját is.

– Látom, Tony, te is mozgósítottál egy újat – nézett fel a megérkező férfira Steve, miközben Scott lekicsinyítette a labdát és már iszkolt is vele el a vonal felé, mint mini Harry Potter a láthatatlan köpeny alatt.

Legyintett egyet csak a playboy és intett Pókembernek, aki már lőtte is ki a következő hálót.

– Francba! – ragadt bele Hangya is, aki miniként nem jutott messzire. Mozdulni sem tudott, úgy satuba kapta a nyálka. – Uramisten, beszippant – kezdett el pánikolni, hogy mit tegyen és igyekezett mozdulni.– Mi a mocsokból van ez? – próbálta egyik kezét kihúzni, de mint a számítógépes játékokban, és a rossz komédiákban, alig volt képes milliknél többre. – Csak egy picit. Ott egy picit. Már csak.... Ahhhh, egy kéznyi távolság. Kérlek, Scott bácsit segítsd meg, istenem – nyögte, miközben céklavörösre pirult az erőlködéstől.

Steve sóhajtott egyet, ahogy kezére csavarodott a fehér szál és nyomta a földhöz. Befeszítette izmait, dudorodott bicepsze és tricepsze. Zemo is elismerően pillantott egyet rá a pálya széléről, nem hogy akkor a lányok, akik a közelben lettek volna. Pislogni sem kellett és a pókfonálnak annyi volt.

– Végre! – ujjongott fel Scott, mintha az ő érdeme lett volna az erőlködésben, hogy az egyik keze szabadult, a többivel pedig elgurult a földön, elengedve valahol a labdát. – Ezt kapjátok ki! Csak bírjam gyomorral! – térdelt fel és csapott övére, mire nőni, nőni, nőni, nőni, nőni, nőni kezdett egyre-egyre-egyre-egyre-egyre-egyre nagyobbra. Túllépte az embermagasságot, még annál is gigászibb lett, akár a Trónok harcában a Fal. Végeláthatatlan magas, akit alig lehetett kikerülni és Pókember...

– Ne, ne, ne. Kérlek! – ordított fel, de belefulladt az ütközésbe, ahogy neki csapódott Scott seggének. – Blah... – nyögte és ellenkezés nélkül dőlt le róla. – Ezzel sem dicsekszem... – zuhant lefelé.

Steve elismerően intett egyet Hangyának, aki valószínűleg semmit sem látott az egészből.

– Ééééééééééééén vaaaaaaaaaaaagyoooooooooook – bömbölte, mire mindenki, akár levegőben, akár a földbe tuszkolva lesett fel és hagyta abba a harcot. – Giaaaaaaaaaaaantmaaaaaaaaaaaaaaaaaaan – nevetett fel, ami ebben a helyzetben inkább tűnt valami horrorfilmből előrángatott szörnyeteg borzalmas, hihetetlen mordulásának. A föld megsüllyedt alatta és a precíz pázsitnak pedig annyi volt, amit Stan Lee biztos, hogy vérszemmel nézett volna. Oh, dehogy, hisz itt az öreg!

Zemo mellett megjelent az öreg kertész is, aki széles vigyorral tapsolt.

– Gyerünk, Hangya! Zúzz, mint Hulk! – lelkesült fel. Ez szabályos? Kinek szurkol ez?

Mindenki elhátrált a hadonászó óriás elől, aki rendkívül élvezte, hogy ő a legerősebb.

– Muáááááh! – hallatszott még egy hang a távolból és a lent lévők csak kapkodhatták a fejüket, ahogy valamivel kisebb, de gyorsabb alak száguldott végig a füvön. Hulk, az emlegetett szamár a nála nagyobb Hangyának ugrott neki, aki először megremegett, másodszor megingott, harmadszor elvesztette a súlyát, negyedszer lassan nyúlt a mutáns után, de ötödször túl lassú volt, ezért hatodszor pedig eldőlt, mint egy krumpli zsák és hatalmas dörejjel puffant, idézve vele egy portengert, mint a sivatagba, ha vihar közeledik.

– Auch! – alakult picivé, vagyis emberi méreteket öltött Scott. – Ki mondta...

– Muáááááh! – ordított rá Hulk, mire, mint egy jó gyerek fogta be a száját a nyöszörgő.

– Nagyfiú! – tapsolt Tony vigyorogva, mintha az ő irányába dőlt volna el ezzel a meccs. – Kösz! Steve beismered? – fordult a Kapitány és csapata felé, akik összeszedték magukat.

– Hol is a labda? – ráncolta a homlokát Steve, miközben csípőre tette a kezét. – Én nem látom, hogy a Stark vonal mögé került volna.

– Pedig ott – mutogatta Tony. – Ott van, tudom, te vak vagy – legyintett egyet, ahogy leste, hogy tényleg hol is az a labda.

– Tony – köszörülte meg Natasha a torkát. – Én se látom – hunyorgott a milliárdosra, aki kezdte érezhetni a nyomást magán.

– Pedig – lépett soraik közé Zemo és levette szemüvegét. – Akkor nincs vége a játéknak és nem győzött a Stark csapat – hangsúlyozta ki a Stark szót, hogy álljon vissza a játékba.

– De a Rogers sem – jegyezte meg Bucky, megtörölve arcát és a már-már megnőtt haját hátradobta, mint a reklámokban szokták.

– Akkor sincs vége – erősködött tovább Zemo.

– Hol a labda, Rogers? – fonta karba a kezét Tony, hogy átvegye az irányítást és megnyerje a játékot.

– Ehm... – túrt a hajába a szőke, miközben hátralesett a többiekre, hogy valamit sejtenek-e, de csak Hangyán állapodott meg a tekintete, aki felájultan feküdt Hulk kezében, aki viszont éppen azon gondolkodott, hogy eldobja-e vagy sem, akár egy labdát. – Hát... – kezdett volna bele. – Valahol ott – mutatta, ahol feküdt. – Scott...

De alig fejezte be, mikor vakító fény csapott alá a levegőből és kör alakban hagyott nyomott a pázsiton, amire viszont már Stan a mellkasa irányába kapkodott. A fű... a fű!

– Atyám... – hunyta le a szemét Tony. – Várunk még vendégeket?

Felpillantva vörös köpenyt látott, ami egy majdnem két méter magas alakhoz tartozott, akinek szőke haja frissen fénylett, valószínűleg a Thorealtól.

Megérkezett az Mennydörgés istene, a Mjölnír tulajdonosa, Asgard trónörököse és a többi, és a többi… Thor!

– Kész a csapat – biccentett Steve örömmel és üdvözölte egymást az egész csoport. Mind az újak, mind a régiek.

– Hol van Zemo? – hunyorgott hátra Stan, aki belefeledkezett a gyep állapotába.

– Zemo?! – szippantott a levegőbe T'Challa. – Rossz érzésem támadt.

– Neked mindig, gondolom, a páratartalom elnyomja a szaglásodat – veregette vállon Tony a férfit. – Engem inkább az érdekel, hogy a labda hol van? – nézett össze a többiekkel.

– Ne máááár – sóhajtott Clint megforgatva az íját. – Pedig végre egyszer lenyomtam Natashát erre… auch – szisszen fel, mikor az említett nő tarkón csapta.

– Az a egy másodperc? Az volt neked lenyomás? – vonta fel a szemöldökét.

– Akkoooooor... Beszéljük meg a bíróval – vont vállat. – Zemo, hol bujkálsz? – ordította Tony.

– Miről maradtam le? – dörmögte Thor a többiek társaságában.

– Semmiről – hunyorgott Tony Buckyra. – Csak egyesek azt hiszik, remek vicc, hogy hajnalba ugrasszuk ki az embert az ágyából.

– De... De... – túrt fekete hajába a katona. – Csak segíteni akartam, a takarító meg azt mondta, hogy lenne is mit – fonta karba a kezét, ahogy bevallotta, honnan is indult meg az egész. Pörgessük vissza csak az időt! Miért indította volna be Bucky reggel a porszívót? Minek akart volna porszívózni? Hacsaknem porszívó-fanatikus, akkor nem valószínű, hogy kezébe venné, főképp, hogy a legkisebb lila gőze sincsen, hogy hogyan is kellene használni.

– Várj...Várj! – emelte magasba a playboy egy ujját. – A takarító? Zemo? – szaladt magasba a szemöldöke.

– Uram, ha engedi – szólt közbe Vízió is, akinek volt mondhatnékja, ugyanis a reggel kapott leveleket is Zemo nyújtotta a kezébe, azzal a mondattal: „Postaládából szedtem ki”. – A levelet... Azt is Mr. Zemo nyújtotta át nekem. Amit önnek adtam.

– Amiben... – sötétült el a milliárdos arca. – Idézem: „Kedves, ...!” Gondolom ide jött volna a nevem. „Örömömre szolgál írni Önnek. Azt mondják, hogy maga valami hős, ezáltal meghívom egy kincskereső versenyre, melynek tétjei kövek. Nagyon fontos kövek, mint például a barátja fejében lévő. Puszi: Űrlord” – sóhajtott egyet Tony, ahogy megmutatta a képet, melyen Fury szerepel egy idiótával, aki befordulva nézett a kamerába barna dzsekiben és a széles mosolyával mind a harmickét fogát láttatni engedte.

– Ezt nem Zemo küldte akkor kivételesen – jegyezte meg Wanda hátul. – Nehéz a hírnév elviselése, mi?

– Szerintem – csapott a vállára a Kapitány. – Mára letudtuk ezt. Inkább menjünk be, ha már így együtt vagyunk.

– Ugyan fogalmam sincs, miről van szó, de igen, igyunk egy pohár tüzes vizet – biccentett Thor, és a csipet-csapat nagyobb jó kedvvel indult befelé. Még Stan is jött velük, aki inkább az alkoholt látta jobbnak, minthogy a gyepet vizslassa, ahol Hulk vágtatott előre beájulva és eldobva Hangyát, miután visszaváltozott.

A polgárháború így ért véget.

Sütött a nap csodával határos módon. A rettentően rossz reggelre már alig emlékeztek, főképp mikor már fel is öntöttek a garatra és a legnagyobb gondjuk az volt, hogy Thort valahogy részegen az ágyba cipeljék, na meg persze a Mjölnír megemelése, amelyből Víziót kizárták.

Zemo pedig... Várta a következő alkalmat.

* * *

Kulisszatitkok:

Eredeti terjedelem: 5000+ szó, nem véletlenül faragtam le belőle. 

Eredeti keltezés: 2016. 06. 18.

Ekkor készített borító: →

Egyéb: 

• T'Challa édesapját akartam bevonni valahogy, de aztán sehogy nem akart jól kijönni, így ezért maradt benne Ororo. A képregényben ő és T'Challa házasok voltak. 
• Thor és Hulk ugyan nem szerepelt a filmben, de számomra velük kerek a Bosszúállók csapat, ezért kerültek bele. 
• Érdekes mód, a Téboly Programon nagyon olvasott sztorim volt, én erősen érzem a hibáit most már (de akkor még fiatalabb voltam és bohó). Több paródiát nem fogok írni :D ami nem megy, azt nem kell erőltetni.  
• Egyik kimaradt jelenettel mutatom meg, hogy miért is döntöttem amellett, hogy lefaragok ebből a sztoriból. 
  

  Még Stan is jött velük, aki inkább az alkoholt látta jobbnak, minthogy a gyepet vizslassa, ahol Hulk vágtatott előre beájulva és eldobva Hangyát, mint valami rögbi labdát, miután visszaváltozott.

  – Jujj, ez már 18+ – téblábolt Pókember és lőtt egy ragacsot Bannerre, hogy a 12+ besorolás maradhasson az író részéről.