Bloody Miracle - III. Rész

Hellobello!

Cím: Bloody Miracle
Alcím: Illusion

Kategória: novella – több részes, AR

Fandom: Éhezők viadala – Cashle – Cashmere & Gale

Besorolás: hurt/comfort, drama, enyhe whump és dark, a/a, cliffhanger a végén, romantikuska...

Idő: Harmadik film/kötet idején.

Helyszín: Panem, Észak-Amerika
Leírás: A szép időknek vége, Panemba kell menniük a lázadóknak, hogy leverjék Snowt. Cashmere is megy velük, csak nem úgy, ahogy eltervezte...

Forrás: Éhezők viadala au, így minden jog a szerzőt és a rendezőt érinti. Inkább a filmekre épít, már amennyit... 

Figyelmeztetések: Felkavaró tartalom, trágár beszéd

Korhatás: 16+

Terjedelem: 3. Rész - 2595 szó

Előző rész(ek): 01 02

Megjegyzés: De rég raktam már ki... Vannak elcsúszásaim, igyekszem minél hamarabb jönni velük!
Megjegyzés 2: Remélem mindenki jól van, akinek zh időszaka van, mint nekem, azoknak sok sikert és kitartást! :3 Ez lesz a 25 bejegyzés a blogon *-*

Jó olvasást!💖 További szép napot (inkább estét)!

* * *

Álom… Már megint… Mocorogtam az ágyon, lélegzetem gyorsult és lassult, ahogy éltem meg újra a baltát. Ne igaz, hogy nem tudom elfeledni… Az egész..? Miért? De mielőtt még meghalhattam volna újra és újra az álomban…
Egy kéz simult a számra. Azonnal felpattantak a szemeim, megmoccantam védekezően reflexből, beivódott már az életemben ez a halovány figyelem és bizalmatlankodás, hisz nem lettem az itteniek kedvence.

– Shhh! – rázta meg a fejét a félhomályban az illető. – Gale vagyok, nyugi! – vette el a kezét. – Gyere kicsit! – állt fel. Levetettem magamról a takarót, elnyomva egy ásítás vettem fel a tempóját és sétáltam utána.

– Mi történt? – kérdeztem halkan, mikor elég távol kerültünk mindenkitől.

– Elmegyek – jegyezte meg nemes egyszerűséggel. Kellett a hajnali kómásságomnak fél perc, mire felfogtam és felvontam a szemöldökömet meglepetten.

– Tényleg? És hová? Nekem is mennem kell?

– Pont ez az, hogy neked nem. Te itt maradsz.

– Oh – biggyesztettem a számat, nem kicsit meglepett, hogy elmegy, bár azt sejtettem, hogy itt maradok. Coin semmi pénzért nem engedne el! Szemmel akart tartani.

– A 2. Körzetbe.

Minek? Miért? Egyelőre még nem állt össze nekem az a bizonyos puzzle.

– Mikor és miért hajnali nem tudom hány órakor kell ezt közölnöd? Nem ért rá volna holnap?

– Nem, mivel pár percen belül indulunk – magyarázta meg. – Valaki más lesz a figyelőd, még nem tudom, kit kapsz – vágta zsebre a kezeit. A homályban tökéletesen ki tudtam venni szeme csillogását, de hogy mit tükrözött, azt már nem. Hajamat hátra tűrtem, kissé feszengtem... Nem is ez a jó szó rá, egyszerűen nem akartam, hogy elmenjen. Vagyis... Nem tudom szavakba önteni, mit is éreztem. Egyszerűen csak... miért? Minek? Nem lehetne másképp?

– Nagyszerű! – biccentettem egy fintorral.

– Vigyázz magadra, Cashmere!

– Persze, maximum a hullámhoz térsz vissza, ha Coin ki akarna végeztetni, mit zavar téged...– vontam vállat, de erre már nem válaszolt.

– Inkább éld túl, hogy aztán itt elgyepálhassalak újra.

Halkan felnevetett. – Mindenképp, de ahhoz neked is életben kell maradnod.

– Ha eddig kibírtam – jegyeztem meg lezseren, nem mintha túltengett volna bennem az életben maradási ösztön...

Intettem egyet neki és indultam vissza is aludni.

– Cashmere... – suttogta a nevemet, mire megfordultam.

– Akarsz valamit még? – jegyeztem meg gúnyosan és újra ásítottam.

Tekintetünk találkozott, kellemes meleg áradt szét bennem és enyhe, bágyadt mosolyt terült el az arcomon.

– Éld túl, és találkozunk! – fordultam el végleg tőle és botorkáltam vissza az ágyba. Ezért felkelteni?! Bár legalább rendes volt, ki tudja, hogy reagáltam volna le másnap, hogy újat osztottak mellém? Nagyot sóhajtottam és hunytam le a szememet újra, hogy túlessek a nehéz éjszakán, de még sokáig a szemhéjam alatt Gale tekintetét láttam, míg el nem nyomott a rémálom... Most elborzasztott, megizzasztott az egész jelenet. Mindig újat láttam meg, akárhányszor kellett végig néznem. Valamikor saját emlékeimmel keveredett, valamikor, mint külső szemlélő néztem végig a véres tócsát, mely körbe vette a haldokló énemet. Minden este...

A hangzavar szokás szerint ébresztett, és mint, akibe villám csapott úgy ültem fel. Töröltem meg szokás szerint a homlokomat és ráztam meg a fejemet, hogy emlékeim távolodjanak.

– Hát, te is aztán kikapod az élet szépségeit – jött egy eszelős hang. Megrezzenve fordultam a kopasz lány felé, kit múltkor elvertem. Johanna csak szórakozottan nézett vissza rám. Hajmeresztő, hogy reggel ő az első személy, akit meglátok. Morogva grimaszoltam egyet, nem volt továbbra sem kedvem hozzá, noha dühöm elmúlt. Nem haragudtam rá, egyszerűen nem ment, pedig kerestem az érzést, de az, amikor megüthettem elpárolgott. Ő is megjárta a poklot.

– 'Reggelt! – válaszolt vissza. – A csodás kis párfogód elment...

– Mondd, hogy nem téged osztottak be a helyére – motyogtam halkan.

– Nem. Még az hiányozna. Coin senkit se. Bármerre járhatsz-kelhetsz! – vigyorgott idétlenül. Néha megkérdőjelezem, hogy van-e ép esze.

Lassan emésztettem meg a mondandóját. Coin tényleg? Ezek után is, hogy Johannanak estem? Biztos ez?

– Ez mennyire hiteles? – köszörültem meg a torkomat.

– Éppen tőle jövök. Ennyire hihetetlen? Látnod kéne az arcodat – nevetett fel.

Grimaszolva fordultam el tőle. – Azt hittem, hogy...

– Hinni a templomban kell. És aki áruló lenne, az nem esne nekem így – jegyezte meg. – Coin se hülye annyira.

Oldalra döntött fejjel néztem rá. – De nem is okos annyira, hogy ne használta volna ki az alkalmat.

– Te sem vagy ostoba, mint látom – vigyorgott eszementen továbbra is.

– Te beszéltél vele? – döbbentem meg. – Mégis miért? Megszabadulhattatok volna tőlem.

– Igen, ez így van – vont vállat. – Megérdemelnéd. Nagyon is, és nem mondom, hogy nem fordult meg a fejembe... De jó harcos vagy, Hivatásos, ki nem Snow oldalán áll, ez még felhasználható. Másrészt megkedveltelek csajszi. Tetszik, hogy nem rejted el az érzéseidet, csak amikor kell – lökött oldalba, mire csak megint morogtam. Hát ez meghibbant?! Groteszk pillanat volt, hogy ily könnyedén ástuk el a csatabárdot és kezdtünk valami barátszerűvé avanzsálódni. Nem, nem barátokká, de többekké, mint szimpla ismerősök.

– Igen, így van, még ha ezt okoztad – mutatott arcára, ahol egy lila folt fénylett és orra össze volt kötve a többszöri lefejelés miatt. – Nem mintha kegyes lettem volna a gyomrodhoz. Pontosan emlékszem, hol találtalak el az arénában.

Nem válaszoltam.

– Meg Gale és Finnick kiálltak érted!

– Hmm? – néztem fel nagy szemekkel. Ugyan nem ez az első eset, de még mindig meglepett, hisz mi vagyok én nekik?

– Igen. Igen – vont vállat. – Gale szerint jó képességű vagy és egyszer sem tettél gyanús dolgot a megfigyelése alatt. Szerinte nem vagy reménytelen esett.

– Hát, köszönöm! – jegyeztem meg gúnyosan. – Én mondtam, hogy semmihez sincs közöm, de senki sem hitte el... – csaptam a combomra és álltam fel. Kezdett zavarni a beszélgetés. Továbbra sem bírtam el Johannat hosszútávon elviselni.

– Elővigyázatosság. Te is ezt tetted volna – veregetett vállon. – De egy tégla nem csinálna verekedés utálatból. Főképp nem ily váratlanul – válaszolta szórakozottan. – Jól ki fogunk mi még jönni! – intett egyet és nézett a szemembe, mire csak elhúztam a számat. – Pontosan, mivel hasonlóak vagyunk. Na, húzz reggelizni, ha nevezhetjük reggelinek – búcsúzott roppant "kedvesen". Majd eltűnt a szemem elől belevegyülve a tömegbe. Sóhajtva túrtam a hajamba. Nem fogok meghalni? Pedig most, hogy elfogadtam... Ez az én szerencsém. Végig sétáltam a folyosókon és álltam be a sorba a teljesen ugyanolyan öltözetű emberek közé. Sokan kimérten viselkedtek velem, vagy rosszalló tekintettel nyugtázták az ottlétemet. Már csak ez hiányzott... Gale mellett ez eltörpült, mindig beszélgettünk valamiről, most pedig egyedül mozgok egy olyan helyen, ahol mindenki egy mozdulatomra ellenem fordulhatna. Roppant megnyugtató.

Magam elé vettem a kenyeret, sajtot és a borzalmasan íztelen teát. A sarokban lévő helyet megkerestem, mindig oda ültünk ketten, bármelyik étkezésről lett volna szó. De egyedülinek éreztem magamat. Hiányzik Gale? Ugyan már! Tagadtam magamban az érzést, noha beszélgetni lett volna kedvem, de most magamra maradtam.

– 'Reggelt! – ült le mellém hirtelen egy alak. Azonnal felismertem a jókedvű hang mögött Finnicket, aki lerakta mellém a tálcáját.

– Jó reggelt! – fordultam felé. – Nem Annie-vel kéne lenned? – húztam fel meglepetten a szemöldökömet.

– De igen – mutatott oldalra és intett a vörös hajú leányzónak. – Mindjárt megyek is! – eresztett meg az irányomba egy sármos mosolyt. – Na és hogy vagy? Lenyugodtak a kedélyek?

Szemet forgattam. – Le – válaszoltam egyszerűen és törtem le a kenyérből egy darabot. – Hallottam, te is eljártál az ügyemben Coinnál. Köszönöm.

– Oh, igen – bólintott. – Bár ne nekem köszönd, főképp a vigyázód ellenezte a kivégzésed.

– Gale? – dünnyögtem két falat között.

– Igen, meglepő mennyire kiáll azokért, akiket szeret – mosolygott.

– Tévedsz. Csak figyelt, míg szükséges volt.

– Ugyan már! – lökött vállba szórakozottan.

– Finnick! – reccsentem rá. Ilyen közvetlennek, hogy tud lenni? Szinte már irigyeltem.

– Volt valami köztetek, láttam, ahogy rád nézett – hitetlenkedett.

– Semmi sem! – fordultam idegesen felé, mire a mosoly lehervadt az arcáról.

– Ez komoly? – lepődött meg.

– Egyáltalán hogy nézett rám? – grimaszoltam. – Ne találj már ki tévhiteket. Csak figyelt Coin parancsára.

– Te... – akadt meg mondatában, majd sunyi mosolyra görbült ajka. – Mindegy. Vedd úgy, hogy semmit sem mondtam.

– Én is így gondoltam – habzsoltam be egy falatot. Valahogy elment hirtelen az étvágyam. Nehezen nyeltem le a kenyeret.

– Hihetetlen vagy, tudtad? – nevetett fel. – Pedig azt hittem, hogy Hivatásosként egy beképzelt liba, de azt hiszem kivétel vagy. Megleptél. Van kedved edzeni majd?

– Aham! – bólintottam. – Csak szólj és jövök. Nincs mit nagyon tennem – feleltem már nyugodtan.

– Johannát is hívom – kacsintott, majd megfogva a tálcáját már állt is fel.

– Várj! Mi? Őt ne!

– Ugyan! Szerintem jót is tenne nektek! – vigyorgott egyet vissza. – Akkor délután! – intett és a terem másik végébe sétált Annie-hez.

Letaglózva meredtem magam elé. De hiányoztak azok az evések Gale-lel... De most... Felkaptam az saját tálcám és indultam ki vele. Ma vagy nem voltam passzban, vagy nagyon nem stimmelt velem valami. Mintha csak külső figyelő lettem volna, magamat és a környezetemet is kívülről láttam, megálltam a gondolatok között... Na, talán az edzés.

***

Végig horzsolt a szigony, és sziszegve fordultam oldalra a földről. Már régóta játszottuk ezt Finnickkel, de néhány alkalmon kívül nem sikerült lefegyvereznem. Már folyt rólam a víz, és fáradtam, ezen kívül kegyetlen izomláz is hasogatott az elmúlt napok edzései miatt. Bár ma kivételesen nem jött Johanna. Ugyan rendeződött a viszonyunk, mikor hárman voltunk, de csak ha ketten... Akár egy pohár vízbe is belefojtottam volna, mégis vele tudtam a legtöbbet beszélgetni. Néha Annie is jött, de vele már nem találtam meg a közös hangot úgy. Kívül álltam a többiektől. Nem tudtam beilleszkedni, sokan kerültek valamilyen okból, talán mikor Johannat megvertem, vagy mert Hivatásos voltam, és ezt senki sem tudta elnézni.

De legalább nyugtom volt. Az edzések voltak az unalmas napjaim fénypontjai, azon kívül a kabinomban rajzoltam. A vonalak egymás után jöttek ki a kezem alól és álltak össze valamivé, néha nem is konkrét alakká. Csak húztam, ahogy gondoltam, de lelazított, legalább nem éreztem magam tőle idegesnek. Ilyenkor el tudtam szakadni a valóságtól. Bár még mindig jobban jártam, mint Peeta. Többször látogattam meg unalmas pillanataimban az orvosit... Mindig belebotlottam azokba a gyűlölettel teli szemekbe. Csak hallottam, hogy mit tettek vele, de segíteni már nem tudtam. Azt sem sejtette, hogy ki vagyok, így értelmét vesztette az ügy. Katnissnek nehéz dolga volt, van és lesz még.

– Lassú vagy ma, Cashmere – támaszkodott meg a szigonyon a férfi és nézett rám le. Megtörölte ő is a homlokát, légzését pedig próbálta nyugtatgatni. – Minden rendben?

– Persze – biccentettem és felálltam.

– Mutasd! – nyújtotta a kezét. – Meg kell hagyni, jó ellenfél vagy képzettségednek köszönhetően, de ma valahogy nagyon figyelmetlen – fogta meg az alkaromat és nézte meg a sebet. – Rendbe jössz, felületi.

– Azért kösz! – lélegeztem mélyeket.

– Gond van?

– Nem – feleltem fáradtan. – Semmi az ég adta egy világon. Csak nem tudtam aludni – válaszoltam. Csak magamban tettem hozzá, hogy ma sem. Egyre nagyobb intenzitással törtek rám az álmok. Néha már többször is felébredtem, és nem csak a balta kísértett, hanem azok is, akiket megöltem. Egyre többen és többen, pedig valakinek még csak a nevét sem tudtam.

– Előfordul – vont vállat. – Kérj altatót – vette vállára a fegyvert. – Mára szerintem...

– Finnick! – rontott be Johanna hirtelenjében, és mindketten felé néztünk. Még mindig kopasz csaj kipirultan vizslatott, valószínűleg futott. Kissé elcsúszott rajta a szürke ruha, látszott, hogy nagy rá. – Coin hívat, téged is – bökött felém. – Most azonnal! Azt mondta sürgős.

Nehezen bólintva kaptam fel a pulóvert és a kulacsomat, mentem a nyomában azonnal. Ha sürgős, hát sürgős. Vajon mi történt? Végre hírek jöttek a lázadásról? Mert, hogy eddig csak azt tudtuk, hogy Katnisst meglőtték, noha ugyan túlélte, hála Cinna nagyszerű maskarájának.
Néma csöndben mentünk végig az alagút hálózatán Coin szobájáig, kerülgetve az embereket, de a végére annyian jöttek velünk szembe, hogy sietősebbre kellett vennünk a tempót.

– Végre! – jelentette ki Coin, mikor beléptünk, de csak ketten. Johanna nem jött be utánunk meglepő módon, de nem tettem szóvá.

– Mi történt? – bukott ki belőlem a kérdés.

– Eljött a mi időnk – mosolygott ránk szélesen, főképp Finnickre. Hát igen, engem a mai napig nem kedvelt meg. – A Kapitóliumba mentek. Csapatokba lesztek osztva és úgy hatoltok a központba. Ott pedig megölitek Snowt. Egyszerű feladat, a további parancsot megkapjátok a repülőn.

– Mindketten, asszonyom? – kotyogtam közbe.

– Igen, úgy tűnik eddig nem voltál áruló és hasznos lehetsz a fronton, majd ott bizonyítsd, hogy tényleg nem vagy-e Snow embere – hunyorgott rám, mire csak grimaszolva bólintottam. Még mindig itt tartunk?

– Egy óra múlva indul mindenki, úgyhogy addigra kapjátok össze magatokat és vegyétek fel az egyenruhát. Ms. Tanner, természetesen maga fegyvert csak a csapatától kaphat, most pedig távozhat! – intett egyet, mire rápillantottam Finnickre, majd elköszönve húztam ki a szobából. Hát ez... Remek? Nem tudtam eldönteni, hogy jó hírnek számít, de azonnal indultam lefelé, ahol kaphatok egyenruhát. Én is színfekete leszek és talán még találkozhatok Gale-lel is, jó lesz bemutatni neki, hogy már idáig jutottam. Egyáltalán mit foglalkozom vele...

***

Lemasíroztunk a repülőről, mely elhozott minket a 13. Körzetből. Finnick mellett ültem ugyan, de ő el volt foglalva társaival, mint kiderült ő azonnal megkapta, melyik csapatban lesz. 451-esek, így azokkal trécselt el.

– Menj arra! Majd ott beosztanak! – intett egyet mosolyogva. – Sok sikert, Cashmere és maradj életben, egész megkedveltelek – kacsintott.

– Te is, Odair. Rád várnak még otthon – mosolyogtam, majd el is szakadtam tőlük.
A nagy fekete sátor felé vettem az irányt, már többen is álltak sorban, mint udvarias ember, én is mögéjük beálltam. Nos, melyikbe kerülök? Úgy gondoltam, hogy oda, ahol a többi Viadalos van, úgy lenne logikus, mert mi máris egy harcedzett csoport lennénk, és bármikor jó túlerő, akiknek lehetne külön célja.

– Nevet! – kérdezte a férfi, kinek kissé hiányos volt a haja, mogorva arca mögött türelmetlenség sugárzott.

– Cashmere Tanner! – válaszoltam és fontam karba a kezemet.

– 6-os csoport! Első frontvonal, mikor a nap lenyugszik, akkor indulnak, itt a felszerelése – nyomott a kezembe egy stócot, én pedig lemerevedve vettem át. 6-os osztag? De...

– Következő! – harsant a férfi hangja és löktek is arrébb, hogy húzzak már el. Üres tekintettel néztem az egyenruhára és mentem el átöltözni, vagyis hát a plusz zubbonyokat felvenni, mivel golyóálló mellényt nem osztottak a föld alatt. Első front vonal? Azonnali halál... Coin kiszámította, hogy hol veszthet el azonnal. Milyen elmés...

Amíg öltöztem, megértettem a 451-esek feladatát is, ahogy mások pletykáltak róluk.

Sztár csapat? Mindenki mögött? Minden Viadalos ott van, aki harcképes, plusz a filmesek? Nagyon nem tetszett, hogy engem meg előre osztottak. Coin megtalálta, hogyan tegyen el láb alól. Általában az első vonalon halnak meg a legtöbben, őket éri a legtöbb támadás... Halkan felnevettem. Hát, ez remek! Szinte már ironikus... Újra meghalok, ez biztos és mindenki tudja. Senkit sem érdekelt.
Elmentem az osztagomhoz, melynek száma a kilenc főt ütötte meg. De egyik sem volt a 13. körzetből származó, jól látszott, hogy olyanok lettek összeválogatva, akik nem harcolnak rosszul, de veszthetők. Nagyrésze az első három körzetből származott, mint Richd, Lana, Bryan, Tieve vagy Jesse, majd csak utána jött Antoin, az ötödikből és Affect a hatodikból, majd én és a vezető, Anthen a negyedikből. Nem is próbálkoztam megjegyezni a neveiket, vagy archoz párosítani. Úgysem lesz idő, vagy igen, már ha túléljük, de az megint más tészta. Nem sok szóváltás történt köztünk, mindenki el volt foglalva a maga dolgával, csak akkor figyeltünk fel, mikor Anthen megjelent a holoval.

– Csapat! – kiáltott nekünk, és köré gyűltünk. Kivetítette a holoképet a városról, majd megjelenítette a podokat is, melyek elárasztották az egész Kapitóliumot. Sápadtan néztem a vörös pontokat, melyek egymás hegyén-hátán foglaltak helyet, nem volt olyan 20 méter, ahol ne lett volna egy sem.

– Ezen az útvonalon fogunk menni és megtisztítjuk a többieknek – sóhajtott a férfi és mutatott egy kanyargós utat. – Nem lesz könnyű, de megcsináljuk, rendben van?

Egyszerre mondtunk haloványt igen.

– Hármas sorokban fogunk menni, mindenki mindenkit véd. Ha bármi van, akkor jelezzetek – nézett el a távolba. – Körülbelül fél óra és megyünk, mikor a nap utolsó sugarai elhagyják a horizontot. Addig készüljetek! – kapcsolta ki és nézett végig rajtunk. Semleges arccal meredtem előre majd botladozva indultam hátrafelé. Meghalunk. Meghalni megyünk. Ebben biztos voltam, még ha itt a holotérkép is, nem elég.

Elhagytam a sátrat és indultam sétának, hogy ne unatkozhassak és gondoljak a feladatra. Kikerültem a tömegeket, míg az oldalvonal mentén megálltam és néztem fel az égre, mely alkonyba borult. Már csak 20 perc... 20 perc múlva bemegyünk. El se tudtam képzelni, hogy vajon mi várhat ránk. Podok? Biztos nem egyszerű egér csapdák. Mély levegőt vettem és fújtam ki, ahogy zsebre vágtam a kezemet. Milyen lesz újra meghalni? Remélem valami gyors módon fog történni... Mondjuk fejbe lövés, gyors elvérzés, robbanás darabokra szakít, vagy hasonló...

Előző rész

Adatlap

Következő rész