Informacje

Ismerős az Abeth név? Vagy éppen nem? Javaslom, most azonnal vidd a kurzorod az x-re, zárd be és sose nyisd ki újra. Egy no-name leányzó – ki már évek óta fullasztja a netet – agymenései olvashatóak itt. Egy felület, ami az övé... Vigyázz! Biztos kíváncsi vagy? Készen állsz rá? Minden tiszteletem, akkor beljebb is engedlek! Üdvözöllek!

2021. augusztus 2., hétfő

Rózsa

Hellobello!
Cím: Rózsa
Kategória: novella – one-shot, songfic
Besorolás: egyperces, ficlet, dark
Idő & Helyszín: -
Leírás: SPOILER, ne olvasd el, csak a történet végén! 
Emlékbetörés: (főnév) képszerű, a traumatikus esemény egy-egy részletét magukba foglaló töredékes emlékbevillanások. Legtöbbször a traumára emlékeztető ingerek váltják ki. 
Korhatár: 18+
Figyelmeztetések: Szexuális erőszak
Amennyiben segítségre van szükséged:
NANE Segélyvonal: 06 80 505 101
NANE email: info@nane.hu
Terjedelem: 476  szó
Forrás: Ez ért már bennem őszintén szólva, de valahogy nem tudtam leírni azt, amit akartam és ahogy akartam. Végül eljutottam odáig, hogy legyen belőle egy songfic, hátha az segít: Babits Mihály Fekete Ország c. versét írtam bele, írtam át, vágtam össze. 
Ezen felül Theodora Hangtompító c. története ösztönzött. 
Megjegyzés: Néha kell valami más is, mint amiket szoktam hozni. Jah, ilyen rövidke what the holy shit, de remélem átjön, amit át szerettem volna. Veletek mi újság? Hogy vagytok? Hogy telik a nyár? 
Jó olvasást!💖 
* * *
Az alkohol íze fanyarul ül meg a számban, az édes íz a nyelvem hegyén maláta, míg a komló keserűssége legbelül mögötte. A félig kitárt ablakon behallatszódik az esti élet: száguldó autók és sétáló emberek. A szellő lágyan lengedez, simogatja a takaróból kibújt testemet. Valahol az álom és a valóság között lehetek félúton, elmélyül a szuszogásom, elalszom. 

Fekete világot álmodtam én,
ahol minden fekete volt...

Ujjak simítanak végig pőre bőrömön, lassan köröznek a vállamon és felkaromon. Lomhán és léhán csúsznak lejjebb és lejjebb. Nem áll meg a bugyim vonalánál, fel sem merül benne, hogy netán útlevelet nyújtson nekem, hogy beengedjem. 
Összepréselem a szememet és erősen szuszogom. Alszok. Mondom alszok! Nem igen tudom, hogy mi történik, túl távol kerültem a valóságtól. Talán nem kellett volna annyit inni, és most, mikor csak tudom valahol zsigerien belül, hogy valami nem jó, nem tudok mit tenni. 
Mi történik? Miért nyúl hozzám? Szorítom szememet, minden olyan fekete. Már nem hallom a város zaját, csak a saját mellkasfeszítő szuszogásomat. Görcsben fekszem, mozdulni sem merek, ha elhiszi, hogy alszom, talán elenged. 
Feketén látok, fekete a szemhéjam belseje, fekete a körmöm, ami a tenyerembe váj, fekete a lepedő, amin fekszem, fekete ő is, a teste és a keze, ami belém nyúl és érzem, hogy fekete leszek. Csonttörésig szorítanám össze a lábamat, ha képes lennék, de nem merem, mert különben meg tudná, hogy ébren vagyok. Akkor mit tenne? 
Ébren vagyok? Még csak azt sem tudom eldönteni, lehet álom. Rémálom. Szürreális minden, a nyelvemen még a sör keserűsége, a feketeség, ami körbevesz, a démonszerű hosszú ujjak rajtam, bennem. Áh ugyan, hisz nem tenné. Ismerem őt, nem tenné. 
Gondolataim forognak, mint valami megőrült motor, szívem majd ki akar ugrani a helyéről. Hideg. Hideg és fekete. Minél mélyebbre hatol, annál rosszabb. Ott van bennem, érzem, hogy bennem van, belülről simogat, ott ahol még senki sem és majdnem rosszul leszek. Nyelvemre harapok, ha véremben rózsák nyíltak volna, most menten elrohadnának, megmérgeződött a táptalajuk. Nincs növény, ami megélne már, még a gaz sem, sivár leszek, mint az erodálódott föld. 
Megmozdul. Megrémülök. Lejjebb csúszik mellettem és tudom, végem. Fekete ujjai szétnyitják a combjaimat koszos foltokat hagyva maguk után fehér, tiszta bőrömön, mint valami fertőzés.

minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,

– Mi a baj, drágám? 
Ez nem az ő hangja, tudom, hogy nem az ő hangja, még a szuszogásuk is más. 
Kipattan a szemem és a fekete füstfellegen át egy világos arc néz rám aggodalmasan, fehér keze a mezítelen combomon várakozóan pihen. Nem az a szoba, nem az az ágy, nem azok az ujjak. Ő nem látja, hogy mocskos vagyok, ő nem tudja, hogy az első alkalmam nem az övé lesz, hanem valaki másé volt. 
A legrosszabb, hogy én sem tudtam egészen mostanáig.

fekete bellül a földnek váza,
jaj,
fekete, fekete, fekete.

Mert akkor nem akartam volna, hogy olyan legyen, mint én: fekete és undorító, ahol már nem virágzik rózsa. 

6 megjegyzés:

  1. Ahogy gyorsan elolvastam ezt a rövidke egypercest, egyszerre éreztem hogy ez gyönyorűen lett megírva és hogy mennyire szívszorító a történet. Teljesen átjöttek az érzések.🥺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm szépen, sokat jelent, hogy át tudtam adni az érzést, mert ez volt a fő célom, és már vagy napok óta ültem fölötte... <3

      Törlés
  2. Huh. Semmi gondom nincs a vérrel, az explicit kórházi műtéteket bemutató írásokkal, na de ez… Oké, igaz, hogy sokkal többről szól, mint fizikális bántalmazás. Talán azért, mert van olyan ismerősöm, aki nagyon közel került hozzá, sőt, engem is követtek már a sötét utcán, meg tapizták le a combomat elég világos szándékkal. Borzasztó nehéz az ilyen helyzetet rendesen lereagálni. Elvileg lehet gyakorolni, hogy az ekkor bekövetkező sokkon kicsit gyorsabban túltegye magát az agyunk, de nem tudom. Azért teljesen más egy szimuláció meg egy valós szituáció. És az a sok áldozathibáztató ember… undorító az egész. Ha meg egy olyan illető követi el, akit előzőleg ismertél… na, talán annál rosszabb nincs is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezzel énis így vagyok, a fizikai bántalmazást, sérüléseket előbb végignézem, olvasom, mint a lelkieket, nagyon megterhelőek tudnak lenni.
      Elvileg, talán ahogy idősödik az ember, már tudja, de egy fiatal... Nanesoknál volt valami statisztika, hogy az ilyen elkövetők direkt igyekeznek a gyengéket, ártatlanokat kiszúrni, akik nem tudnak nekik megfelelően reagálni. Emellett, ami engem megdöbbentett, hogy nem kis részarányban ismerős és/vagy rokon követi el az erőszakot. A hideg is kirázott, ahogy olvastam cikkeket és beszámolókat, tényleg undorító az egész. Mi, az emberiség, a tápláléklánc csúcsa, egyéni gondolkodók, néha úgy viselkedünk, mint az állatok.

      Törlés
  3. Drága Abeth!

    Azt írtad nekem, ha úgy írnál, mint én, büszke lennél magadra. Soha, soha ne hasonlítsd az alkotásaidat másokéhoz, mert annyira más mindegyik, mint maga az ember. Benne vagy az alkotásaidban, ettől lesz mindegyik megfoghatatlanul értékes. Kérlek, légy büszke magadra. Ezek a gondolatok, ez a kontextus, a megfogalmazás, a szerkesztés, csodálatos. Egyike azoknak a történeteknek, amit nagyon sokszor el kell olvasnom, de minden újraolvasás után meglátok valamit, hozzáadódik valami plusz, ami egy "azta" élményt képes átadni.

    Köszönöm neked, hogy te is részt veszel ebben az "érzékenyítésben", remélem, hogy a megfelelő kifejezést alkalmaztam. Úgy gondolom, hogy ha egy ember is elolvassa ezeket a gondolatokat és tudja, hogy nincs egyedül az érzéseivel és a traumáival, megéri megélni azokat a nehézségeket, amivel ez az írás is megszületett. Mert tudom, hogy milyen nehéz ezt megírni. Ezek a témák mindig követelnek egyfajta áldozatot az írótól.

    Köszönöm neked a csodás élményt, köszönöm, hogy vagy és alkotsz! Én büszke vagyok rád. Te is légy büszke magadra! :)

    Ölel, Theo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Theo!

      Hát azért én nem bánnám, ha úgy tudnék, mint te :D Persze, tudom, mások vagyunk, más stílusunk van, más eszköztárunk, szókincsünk és pont ettől is válnak az írásaink egyéniekké és így van ez jól, de néha csak úgy elgondolkodom, mit akarok vajon elérni az írással, mindig ugyanarra jutok, de attól még vannak ilyen időszakaim.
      Mindenesetre elég ösztönzőek a műveid, hogy merjek jobban én is ezekbe a témákba belemászni, és szánjak nekik pár száz szót, bejegyzést, mert kell ezekről beszélni, mert mindig voltak, vannak és lesznek.

      Igen, ahhoz képest, hogy milyen rövid, sokáig kotlottam felette, mert tényleg megterhelő volt, főképp a cikkek és beszámolók olvasása, elborzasztó, hogy egyes embereknek mit kell(ett) megélniük.

      Igazából én köszönöm, mert még ha nem is ténylegesen, de ösztönöztél, a Hangtompító után úgy éreztem, hogy megérett az idő ennek befejezésére. El is gondolkodtam, hogy lehet, több ilyen kis szösszenettel rukkolok elő.
      Alig várom a következő írásod!
      És köszönöm a szavaid! <3

      Puszi, Abeth

      Törlés

Köszönöm szépen, ha megjegyzést írsz, ne félj nyomot hagyni magad után, mert az is egy vélemény, ami nekem számít, igyekszem minél előbb válaszolni! 💖

A blogot írja és szerkeszti: Abeth. 2018 – . Üzemeltető: Blogger.