Üzenetek a bloggerektől

Hellobello!

Kategória: kampány, egyéb
Figyelmeztetés: -
Terjedelem: 1076 szó
Forrás: Skycraper Blogdesign oldalán található az eredeti bejegyzés.
Megjegyzés: Ez sem épp egy mai kampány, 2015-ben pattant ki a lányok fejéből, de úgy véltem, nem árt meg a frissítése (Igen, minden ilyet sorba veszek, amit találok). (Nálam ide került a többi mellé), amíg nem hozok valami más tartalmat. 
Megjegyzés 2: Bárki elkezdheti terjeszteni az igét, csak hajrá!

Jó olvasást!További szép napot!💖

* * *

Napi 1-2 óra. Én ennyit írok naponta. És te? 

3-4 hét. Én ennyit várok egy designra. És te? 

Heti 2 óra. Én ennyi időt fordítok a blogom reklámozására. És te? 

0 hozzászólás. Én ennyit kapok egy fejezethez. És te?

Magadnak írj, ne másoknak. Hányszor hallottad már ezt a mondatot? Van benne némi igazság, hiszen ne a hírnévért blogoljunk, mert valószínűleg nem sokat érünk el vele. De mi van akkor, ha mások jókedve miatt írsz? Ha szeretnéd őket elkalauzolni egy egészen új világba, ha betekintést engedsz a fejedbe? Ha megszeretnéd nekik mutatni, ki is vagy te, ha úgy érzed, csak ők érthetnének meg? Vannak, akik azért blogolnak, hogy el tudjanak menekülni a valós világ elől, és valahol kiadhassák a feszültséget. Egy író, a történetébe beleszövi egy darabkáját, szinte észrevehetetlenül, így lehet, hogy az igazat olvasod. Lehet, hogy nagy erőfeszítés kellett neki ahhoz, hogy ezt leírja. Talán neked fel sem tűnik, de így van. Egy író, mindent belead, hogy a megfelelő színvonalat hozza, és hogy meg legyen elégedve a munkájával. Az említett mondatra visszatérve, igaz, hogy mindenki magának ír, de akkor felmerülhet a kérdés, hogy minek teszik közzé? Akkor a Word is megfelelne! Erre a válasz az, hogy legtöbben vágynak az elismerésre, és hogy elolvassák, amit papírra vetnek, és fejlődni szeretnének. És itt a bibi. Őszintén, a híresebb blogok kivételével, hány olyan van, amin több mint 1-2 hozzászólás van? Három? Négy? Nem sok....Pedig egy blogger, csak is a visszajelzésekből tud fejlődni! Igen is fontos az elismerés, ennyi mindenkinek jár! Egy hozzászólás/komment, nem sok időt vesz igénybe, aki elolvassa az adott részt, írhatna ennyit. Ezt ne vegye senki sem szemrehányásnak, vagy ilyesminek, de ez a helyzet már elszomorító, és erről már a lányokkal egy ideje beszélünk. Nem tudunk miből fejlődni! Hogyan várják így el egyesek, hogy minőségi munkák szülessenek? Akkor miért csodálkozik mindenki, hogy gyűlnek a tömegblogok? Igaz, kritikát is lehet rendelni, de az olyan blogok, már így is zsúfolásig tele vannak, már ami a limitet illeti. Pedig annyi jó történet van! Na mindegy, szövegelhetnék még, de nem akarok senkit sem untatni. A lányokkal leírtuk a véleményeinket, pontosabban Raquel és én, de a többieké is igen hasonló.

Astrid:

Számomra az írás, egy önkifejezési módszer. Nehezem fejezem ki az érzelmeimet, érzéseimet, gondolatomat, így írással meg tudom értetni magamat. Mindig is szerettem volna kitűnni a többiektől. Be akartam bizonyítani, hogy nem csak az vagyok, akinek hisznek! Sokáig nem találtam meg ezt a dolgot, és csak kerestem a kirakós darabkáit, míg végül rá nem találtam egyre. Erre a dologra, ami segített annyi mindenben. Rengeteg barátra leltem itt, akik segítenek nekem, és megértenek. Szeretnék még jobb, és jobb lenni, és remélem, hogy sikerülhet, csak hinnem kell benne!

Raquel:

Ismeritek azt az érzést, mikor órákat, sőt napokat szentelsz egy adott résznek, végre közzéteszed és nem történik semmi? Szó szoros értelmében semmi. Ha vannak hű olvasóid, akkor talán ők kommentelnek és annyira hálás vagy nekik, azért a csepp figyelmességért, hogy szinte ugrálsz örömödben? Az érzést, mikor fél percenként frissíted a bloggert, hogy hátha csak egyetlen eggyel nőtt a hozzászólásaid száma? Szerintem nem csak én – mi – járunk ebben a cipőben. Mert lássuk be, lusták vagyunk. Elolvassuk a részt, de már nem fektetünk energiát abba, hogy oda írjuk: igen, nagyon jó volt, vagy ha nem tetszett, akkor tanácsot adjunk, hogy miben fejlődhetne. Mindannyian, akik itt vagyunk szinte szomjazzuk a visszajelzéseket, hogy tudjuk: annak amiben annyi munkánk rejlik, igenis van értelme, van olyan aki olvassa, értékeli. Enélkül elvész a lelkesedés, az ember nem akar leülni írni, nem szövi fejben tovább a szálakat, a történet félbe marad. Hány olyan blogra találunk, ami nincs befejezve? Lehet, hogy pont azért, mert nem volt senki, aki a bloggerinát támogassa, dicsérje, vagy segítse. Tudunk ezen változtatni? Hát persze! Mert milyen alapon várjuk el, hogy nekünk írjanak, ha mi sem tesszük meg ezt? Csak elhatározás kérdése az egész. Én ma megfogadtam, hogy minden általam olvasott bloghoz írok, ha nem is többet, de pár szót! Mert igenis, az írónak ez jelent mindent! Te csatlakozol hozzám?

Ezért szeretnék elindítani egy kampányt, hogy erre a "helyzetre" felhívjuk a figyelmet.

Van egy-két dolog amivel egyetértek, és persze van, amivel nem. De a szándék benne volt, még ha kicsit néhol túlzott körítéssel és intenzív érzésekkel. Valóban, nem is kell álszenteskednünk, egy blogger nem csak magának ír, hisz megosztja, érdeklődik mások véleménye iránt, azért is teszi közzé, mutatja meg, hogy hátha reakciót vált ki. Azonban a bloggertársadalom is megváltozott, nincs annyi történetes, vagyis pontosabban van, de nem itt blogspoton, nem mintha wattpadon a kommentelési szokások között ne lenne tendencia, hál' istennek vannak csoportok, amik igyekeznek. Ezt egyrészről be kell látni, hogy változnak a dolgok, másrészről magunknak is tenni kell. Érdekesnek is véltem a blogbejegyzésből, hogy csak Raguel a legvégén fűzte bele a mondanivalójába, hogy 

...milyen alapon várjuk el, hogy nekünk írjanak, ha mi sem tesszük meg ezt?

Ez szerintem egyrészről jó kiindulási pont, igaz megtérítve sosem lesz. Ennyire naiv én sem vagyok, azonban valahol el kell kezdeni. Én elkezdtem, igaz még mindig nem annyit írok, mint amennyit elolvasok, de igyekszem. Mert tudom, hogy valaki örülni fog annak a pár szónak, jelenteni fog, akár segíteni, és néha így alakul ki egy kötődés is. Volt már, akit a hozzászólásokon keresztül ismertem meg :D tök fura volt, mert így áhh nem ismerjük egymást, azt se tudjuk ki vagy mi a fene, és mégis beszélgetünk :D 

Úgyhogy én csak ezt fűzném bele a kampányba, mielőtt még túlzottan szegény olvasókat támadná be (mert valljuk be, rájuk keni az egészet): 

X db hozzászólás. Én ennyit írok egy olvasott fejezethez. És te?

Nah, visszatérve a kampányhoz, ahogy a lányok leírták, én is leírom, hogy mit érzek. 

Abeth: 

Már talán többször említettem, az írás számomra kikapcsolódás. Nincsenek nagy álmaim vele, pont annyi, hogy egy blogon elférhessen. Szórakoztatni magamat és másokat. Ezért teszem közzé, hogy akik olvasnak, vagy látják, belefutnak az internet valamelyik bugyrában az írásaimba, azok kicsit kiszakadjanak a hétköznapjaikból. Hogy legyen bennük egy érzés. Természetesen, mint minden bloggernek, nekem is számítanak a hozzászólások, de emellett meg is szoktam, hogy nem írnak, mert ilyenné alakult a bloggertársadalom. Ezen lehet sírni-ríni, ez van. Írhatnék a fióknak, de azzal, hogy közzéteszem, vállalom a felelősséget a műveim felett, szeretném megmutatni, hogy ezt írom, hogy igen, írok, hogy szórakoztatni szeretnék másokat is, nem csak magamat velük. Az, hogy erre más reagál... köszönöm. 

Mondjuk a sok statisztikai adat közül nem csak a kommentszám jelent valamit, szerintem. Mindenesetre, ez van, ezzel kell beérni, én továbbra is fogok kommentelni. Az, hogy ti igen vagy sem, döntsétek el ti magatok!

Ki csatlakozik? Mi a véleményetek? 

Témában még: 

• #miisittvagyunk<3
• Írók és olvasók