Szer'usz édes világ!

Hellobello!

Könyv: Böszörményi Gyula: Szer'usz világ! (Ambrózy báró esetei 5.)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: Szeged; 2019
Oldalszám: 360
ISBN: 9789634576488

Kategória: könyv vélemény (kritika)

Figyelmeztetések: Spoiler! (szerintem)

Terjedelem: 1207 szó

Megjegyzés: Bár azt ígértem, hogy Ambrózy tag fog érkezni előbb, mint ez a kritika, de aztán mivel a kijelentésem nyomán hamar jött a következő kötet, így majd ezután, hogy mégis csak legyen meg mind :3 és akkor hasonlítgassunk.
Megjegyzés 2: Kinek hogy telik a nyár? Mik a tervek, utazások? Nekem eléggé keserédes, majd mesélek erről később. 

Jó olvasást!💖 További szép napot!

* * *

Ahogy a Nász és Tébolynál is kijelentettem, hogy az is eltért a többitől, hát ez aztán végképp, hiszen Márikánk volt a főszereplő, bár egy-két Mili részt is olvashattunk, ami szerintem jót is tett a történetnek, de a hősünk a nem éppen komor komárnánk.

A történetünk ott folytatódik, ahol az előző kötet befejeződött. Richárd még a kórházat nyomja sebesüléseivel, Mili pedig őrt áll fölötte. Csakhogy aztán levele érkezik Márikának, hogy maradt egy kevés öröksége, és jöjjön el érte a lány. Mili megy el helyette, aki alig lép ki a házból a ládikával, de Detrich már le is tartóztatja, így Márinak jut a feladat, hogy felgöngyölítse az ügyet, hogy a láda mit tartalmaz? Mi köze hozzá és az "örökségéhez"? No meg Milit is ki kell szedni a börtönből, mielőtt még Richárd hazatér.
Emellett párhuzamos történet a cellában, ahogy Mili megismeri szobatársát, és annak sanyarú és mocskos ügyét. Dióhéjban ennyi. 

Nagyon vártam a könyvet, még a borító hiszti sem vette el a kedvemet, amint megjelent, azonnal beszereztem az exkluzív kiadást, noha sajnos hamar nem tudtam elolvasni, mint akartam, bár az élményt megadta, de nem azt az önfeledtett, amit az eddigi könyvek, nem tudtam úgy belemélyedni, hogy a valóságon kívül rekedtem volna. Nem a dramaturgia, esetleg a nyelvezet és történelmi hűség volt a probléma, ezt most is csak dicsérni tudnám, de egyszerűen nekem sok volt Mári. Voltak oldalak, amiket simán át tudtam volna lapozni és tudtam folytatni a történetet, mintha mi sem történt volna, mert addig csak E/1-ben mélázott a lány. Mári stílusa bár gördült, de néha nem annyira, és inkább éreztem felesleges oldaltöltelékeknek a szófodrait, gondolatfoszlányait. Már pedig Mári nem csak sokat beszél, hanem gondolkodik is! Persze, E/1 karakterközpontú, muszáj a főszereplőnk agyában lennünk, éreznünk az érzelmeit, de egyszerűen olyan sok volt, hogy többször is le kellett raknom a könyvet, venni egy nagy levegőt és csak azután folytatni. Lehet, hogy mert vizsgaidőszak elején olvastam, szimplán terhelt voltam, és ezért volt inkább nyűg a brillírozás, de csak ismételni tudom magamat: sok volt. Pedig a cselekmény folyamatosan ment, mindig történt valami, lazítottak Mili részei, de még így is...

Nézzük sorban:

Borítóra nem akarok kitérni, ami körülötte folyt, az nevetséges volt. Nem is akarok erre szavakat fecsérelni, pedig én még ki is maradtam ebből, csak egy-két helyen láttam a hozzászólásokat. De el kell ismerni – bármennyire tagadni akarjuk, hogy ugyaaan dehoooogy –, hogy a külcsín is fontos, nem csak a belbecs.

A stílusa hozta az eddig megismertet, a választékos, paraszti nyelv hihetetlen volt, amit produkált az író. Eddig is tisztában voltam szókincsének hatalmasságával, de most aztán! Mári kisétált a lapokról, megmutatta, hogy mennyire sokoldalú, nem csak kedvesen butuska, hanem vakmerő, lojális, hű, makacs, van egyfajta tisztánlátása, még ha baromi sokat beszél és gondolkodik is, igazi duracell nyuszi.

Jöjjön a fekete leves. A cselekmény bár feszes volt és folyamatosan haladt, mégis visszagondolva simán belefért volna 200 oldalba, nem kellett volna hozzá még 160, talán jobb is lett volna, mert akkor nem kell annyit hallgatni Márit. A két bűnügyből az egyiknek volt jelentősége, ha a másik kimarad, sem történt volna semmi, noha Mili bravúros, hogy még a cellában sem unatkozik, minden akció nélkül megoldja, de nem éreztem szükségét (azon kívül, hogy levegőt lehetett alatta kapni Máritól). Ehhez kapcsolódóan pedig Mindenesünk tünemény, de nem egy nyomozómester, az író próbálta ezt kompenzálni, mégis valahogy az eddig megismert Márihoz idegen volt a fondorlatosság. Kapott egy új színt a palettája, de én úgy éreztem, hogy nem illett rá tökéletesen. Persze, ott volt Richárd, Agáta mama, Zsarnay és Mili, akik többször is noszogatták, löktek egyet rajta, segítettek neki, de szerintem túl magas volt a léc, Mári az én szememben nem ilyen volt, mintha csak az író beleerőltette volna ebben a feladatkörbe, amiben szívesen részt venne és próbálkozna, igyekezne a leány, de nem biztos, hogy megoldana, vagy csak én ismertem félre. Most írva ezt a kis véleményt, többször is elgondolkodtam, hogy igazából mit is vártam el Máritól. Miért ne lehetne? Lényegében, nem volt rossz, de valahogy még nem állt neki jól a detektív szerep. Lehet, egy második olvasás segítene. 

Szereplőink közül Máriról már ejtettem pár szót. Valóságos, szerethető egy karakter, még ha néha az agyamra is ment. Be kell valljam azért, hogy nekem Mili a szíve az Ambrózy sorozatnak, kedvelem a szétszórt, makacs, minden lében kanál komornánkat, sokat segített ez a kötet ebben, de Mili lesz mindig is az első. És ha már a friss feleségről esik szó, benne nem csalódtam, még ha rácsok közé is került, akkor is hozta a színvonalát, persze, hogy ő sem bírta  ki, hogy ne nyomozzon, ne forogjanak agyának kerekei egy újabb ügy körül. De őt olvasni felemelő és számomra kedves volt, lazított Mári töménységén, és ez kellett is! 

Richárd sem hazudtolta meg magát, külön örülök, hogy azért egy icuripicuri hangsúlyt kapott házassága, még ha nagyon keveset is láthattunk belőle, de az annyira édes volt. Nem tehetek róla, de az ilyen morzsák kellenek az én kicsiny lelkemnek! 

No de a többiek! 

Detrich. Nem akarom bevallani hányszor és hányféle módon terveztem megölni már késsel, kalapáccsal, sállal, de akár a kisujjammal is, de a hülyeséget ne ossza már. Mindig kell valami negatív szereplő, ő megmaradt olyannak, amilyen eddig is volt. De legalább kellően savazták is, nem csak ő ontotta magából az idiotizmust, mint kémény a füstöt. Jajj, csikorgattam csak a fogam, ha éppen előkerült. 

Suha Isti külön öröm volt a számomra, pláne, hogy róla is sokkal többet megtudhatunk. Noha én eddig nem nagyon láttam Mári és Isti között akármit, most is féltem, hogy túl lesz tolva a rajongók miatt, de nagyon is kellemes volt az ő kapcsolatuk, mely kezd kibontakozni. Kíváncsi leszek, hogy alakul. 

Agáta mama hozta a színvonalát. Imádom ezt a nőt! A hűvös elegancia, a korral járó bölcsesség, anyai aggodalom, a benne megbújó igazságérzet tökéletes elegye. Mindig, de mindig tud valami meglepetést okozni, pedig azt hittem már kezdtem megismerni a vén satrafát hölgyet, de csak ezt hiteti el velünk. 

Többiek nagyobb hangsúlyt már nem kaptak, habár sok arc megjelent a lapokon: Vili, Herrdoktor (ohhoooo, ő egy érdekes színfolt volt), Gáspár bácsi, Kódiskirály, Terka néni, Rudnay, stb. 

Összegezve egy poénos, jól felépített történetet kaptunk, melyeknek a szereplői kedvelhetőek, de nekem mégsem volt az az igazi Ambrózy és nem csak azért, mert nem Richárd és Mili volt a központban. De Gyula író ettől nem lett kevesebb a szememben, háttérmunkára továbbra is csak fejet hajtok, hisz hatalmas bázis van a kötetek mögött, nem azt mutatja, mint az ilyen könyvekben, hogy a felsőréteg élete bálok, pezsgők, cseverészések, hanem azt is, hogy milyen az ellenpólus, Tabán legmélyebb bugyraiba tekinthettünk bele, amik elborzasztóak. 

Teljességét tekintve kissé keserű szájízzel, de tetszett az ötödik is, noha ezt az előtte lévő hat kötetnek köszönhető. Javaslom pihent állapotban olvasni. 

Kedvet hozó idézetek: 

– Ez a cselcsi itt Ambrózy báróné komornája, úgyhogy az se igaz, amit kérdez. – Az nagy baj – sóhajtottam szomorúan –, mert éppeg az iránt akartam érdeklődni, hogy igaz-e miszerint a Detrich felügyelő úr teljesen normális?
– Hülye! – kiáltott rám a detektív pulykavörös fejjel.
– Szép dolog a beismerés – mosolyogtam rá, majd a fogalmazóhoz fordulva mondtam: – Ezt, kérem, feltétlenül tessék jegyzőkönyvbe venni, mert én még sohasem tanálkoztam olyan felügyelővel, aki ily őszinte vallomást tett volna a saját elmeállapotát illetően.

– Tessen parancsolni, méltóságos grófnő naccsága! – lihegte kis komornám, letéve súlyos terhét. – Összeszedtem minden könyvet, amit csak a háztartásban leltem. Van itten szakácskönyv a konyhából, Beniczkynétől két regény, meg vagy tucat a krajcáros füzetesből, amit a Boskó szok’ olvasgatni a retyeráton. Ez itten a Félszemű Jack románca
a gyönyörűséges indijánnyal különösen ideál történet, pedig a végin mindenkinek szer’usz világ, mivel a vonat, amin menekülnek, szakadékba téved.
Agáta mama szemöldökét felvonva, kétkedőn lapozott bele a Kalóztámadás az apácakolostor ellen című ponyvafüzetbe. Márika érzékeny teremtés, ezért rögvest látta, hogy a grófnő elégedetlen, így mindjárt előállt következő ötletével.
– A háztartásunkban ezeken kívül mán csak a báró úr szobájában akad vagy két mázsa óvasnivaló. Ha teccik parancsolni, azokat is béhozhassuk, de akkor segítsen a Boskó, mer’ én biz’ nem akarnék megszakadni, ő meg épp elég nagy marha ember, szóval bírja a cepekedést.
– Háztartási könyv – sóhajtott értőn Agáta mama.
– Ez mind az – bólintott büszkén Márika. – Könyv, ami a
háztartásunkban benne van!

– Hát maga meg mit keres itt?
– Jó híreket – felelte Vili torz orrhangon, amit az arca közepén éktelenkedő flastromnak köszönhetett. – Van-e magácskának efféle?
– A rossz hír hiánya is annak számít?

⭐⭐⭐⭐és fél (háromnegyed)

Pár kérdés a végére: Nektek hogy tetszett? Sok volt vagy kevés Mári? Milit és Richárdot hiányoltátok, vagy pont elég volt? Ti mit gondoltok Suha Isti és Márika kapcsolatáról? Herrdoktor mennyire volt meglepő? Detrich, vagy őt már ne is kérdezzük? 

Előző rész