Ismerős az Abeth név? Vagy éppen nem? Javaslom, most azonnal vidd a kurzorod az x-re, zárd be és sose nyisd ki újra. Egy no-name leányzó - ki már évek óta fullasztja a netet, megpróbálja megint megfojtani - agymenései olvashatóak itt. Egy felület, ami az övé... Biztos kíváncsi vagy? Készen állsz rá? Minden tiszteletem, akkor beljebb is engedlek! Üdvözöllek!

2019. április 15., hétfő

Tébolyult nász vagy nászas téboly?

Hellobello!
Könyv: Böszörményi Gyula:  Nász és téboly (Ambrózy báró esetei 4.)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: Szeged; 2017
Oldalszám: 494
ISBN: 9789634572633
Kategória: könyv vélemény (kritika)
Figyelmeztetések: Spoiler!!!!!
Terjedelem: 1087 szó
Megjegyzés: Bepötyögtem ezt is *-* hál' istennek, nem ez lesz az utolsó Ambrózy könyv, így nem kell megválnom a sorozattól :D Jajj, nagyon várom Márika történetét, remélem ti is!
Megjegyzés 2: Eljött az április, igyekszem jönni, bár el vagyok havazva, de folynak a javítások és az ötletelések inkább, mint az új történetek írása, de majd egy kicsit a regények szekción fogok változtatni :3 Remélem ti is jól vagytok! 
Jó olvasást!💖 További szép napot!
* * *

Záró kötet. Vége? 
Ez a rész aztán minden volt, ami a többi annyira nem.
Már Emma ügye lezárult, ahogy az író fogalmazta, hogy ez emiatt nem annyira sorozat, sokkal inkább jelenetek, történetek, mint a Poirot vagy Sherlock Holmes esetek. Pláne, hogy most jön az ötödik kötet!

Huh, hol is kezdjem...
Ez a kötet nem csak azért nem illett a többi közé, mert Emmáról már nem nagyon (nagyon nem) esett szó, hanem mert Richárd múltja és szemszöge tűnik fel benne, ezen kívül a romantika itt épül ki leginkább a maga gyatra módján. Szegényeim... Drága Milink pedig még inkább elsüllyed szenvedéseiben, a nyomozás itt nem különösebben megy, mert az ellenség folyamatosan készen áll újabb lépéseket tenni. Valahol a legizgalmasabb és a legszenvedősebb kötet ez! Jó értelemben utóbbi.

A történetünk az Ármány és kézfogó után játszódik, mikor is kiderül, hogy Richárd lánykérési szándéka mellett nem romantikus érzelmek bújnak meg, hanem egy fenyegető, aki ártatlanokat bánt azért, hogy beteljesítse akaratát Richárdon, majd Milin. A két jómadár ennek lesz áldozata, emiatt vesznek ruhát, házasodnak össze, költöznek egy másik házba és hasonlók. Próbálnak lépéseket tenni, de olyan az egész, mint egy ördögi kör. Ezen kívül van egy másik idősíkunk: 1894, mikor is Richárd elvesztette édesapját, és láthatjuk, hogyan dolgozza fel az eseményt, és ennek következtében hogyan is kerül fel Budapestre az Erdődi villába, hogyan is lesz nyomozó, mi az első ügye és... hogyan lesz szerelmes. Hogyan válik azzá, akit mi ismerhettünk meg az eddigi kötetekben. Végre láthatjuk, hogy milyen okok építik fel a báróúr jellemét. Ezen felül a rejtélyre fény derül, miképp vesztette el fél karját!

Ugyanúgy végig fut a nyelvezet és a történelmi hűség, mint eddig, mely annyira jellemezte az egész történetet és ami még mindig elképesztő. Tudom, unalmas már ez a sok dicsszó, de nah... nah!
De érzelmi síkon folyamatos hullámvölgyekben voltunk, ahol főképp lenn érezte magát az ember. Nem a Rudnay-gyilkosságok könnyedsége és nyomozási alapossága volt található benne, ahogy nem is Mili érzelmi káosza, mint az Ármány és kézfogóban, ez túllépett azon, mást tett le az asztalra.  Második olvasatra kezdtem Richárd gesztusaiban keresni az érzelmeket, mert elsőre főképp Mili szenvedését láttam, éreztem, tudtam magaménak. Szegény lány... De Richárdot is megviselte a helyzet, nem csak azért, mert tehetetlen volt, hanem mert érzelmek fűzték Milihez és folyamatosan féltette, aggasztotta, nem látta a lány lépéseit, nem tudta, hogy mi vezetne ki ebből a tébolyból (nem véletlen a könyvcím...), mivel menthetne meg mindenkit, főképp a szeretteit. Merev külsővel rendelkezik, de az biztos, hogy belül jóságos, és pont ezért lehet imádni Richárd jellemét, a múltjának látványa volt az, ami igazán helyretette bennem őt. Néha tényleg csapkodnivaló, de tisztességes, nemes, őszinte, jóságos, akinek vannak félelmei, így lett a szavakból egy megformázott jellem, aki kiemelkedik a könyvekből.
Annyit sajnálok azért, hogy Emma itt már csak pár jelenetben tűnt fel, hiányoltam, olyan túl gyors volt a lezárása a 3. könyvben, és annyira keveset kaptunk abból, hogy hogyan éli tovább az életét.

Nézzük a karaktereinket, mert van bőven, mint mindig!
Mili, virágszálam! Akaratos, erős jellem, akit nem tudom, hogy megérdemel-e Richárd, de örülök, hogy szép befejezése lett a szenvedéseinek. Nem úgy, ahogy illő lett volna, de végül is "Felépült. Maradt."
Úgy éreztem, hogy felnőtt, bár néha csacska, de ennyit megérdemel a morc báróúr mellett!
Nagyon a szívemhez nőtt a történet alatt, mert nem az a tipikus erős női karakter, hanem az író mert belevinni nőiességet és gyermekiséget egyaránt. Vannak céljai, gondolatai, tudja, hogy mindent nem képes megoldani egyedül, még ha nagyon is akarja. Voltak a személyiségének mélységei és magaslatai, ezenfelül nem is mert tökéletes lenni. Mindenki hibázik és ugyan a papír sok mindent elbír, de néha nagyon idegesítő tud lenni a tökéletességre hajazás a mostani könyvpiacon.
Richárd. Feljebb már kifejtettem. Jó volt olvasni a múltját, noha néha nagyon be tudott lassulni az a szál. Őszintén szólva a balesetét nem így képzeltem el. Első olvasáskor teljesen fel voltam háborodva, de ahogy a könyv sem lett misztikus, úgy én sem kívánhatok nem tudom milyen haláleseteket, így aztán most már megbékéltem ezzel. Az biztos, erre nem számítottam! Maradj meg ilyennek, báróúr!
Múltkor volt valami magyar szavazás, hogy kik a legjobb férfifőszereplők, kiket szeretnek a legjobban, és meglepődve tapasztaltam, hogy az első három helyezettből kettő nem fiatal volt, hanem Mr. Darcy és Ambrózy báró úr. Érdekes úgy gondolom, és szerintem nem véletlen. Oké, Richárd olyan, mint egy szúrós rózsa, de csak kívülről!
Anna... Sem az elején, sem a végén nem szerettem, idegesítő csitri volt, aki bizonygatta, hogy mennyire szereti Richárdot, de úgy éreztem, ez nem szeretet, szerelem, ez mánia, aminek meg is lett a végeredménye! Hova gratuláljak neked, kedvesem?! Amúgy tudni lehetett, hogy ő a bűnös, amint feltűnt a múltbéli eseményekben... Igazából fogalmam sincs, hogy mivel csavarta el Richárd fejét anno, mert hogy Mili mellett eltörpül! Oké, a fenyegető-sorozatában volt potenciál, de hogy régebben? Bájos arc? Versek? Kedvesség? Valahogy ő nekem túl kusza volt, túl sokat akart mondani az író a zárókötetre, mégis túl kevés lett, vagy fordítva... Nem tudom, de a szívembe nem zártam. 
Emma... Mennyire lezáratlan maradt ő, azon kívül, hogy Marosvásárhelyen megvetik. Szegényem... Tényleg érdekelne, hogyan építi fel az új életét, mi fog vele történni, barátok, család stb., remélem, ebbe belátást kaphatunk még. 
Márika. Ötödik kötet! Csak annyit mondok, hogy tűkön ülve várom, annyira megszerettem én ezt a kapafogú komornát. Van benne valami iszonyú édes, ahogy ragaszkodik ahhoz, amit szeret! Sajátosan fejezi ki, de miért kéne úgy, ahogy mindenki más?! És a beszéde? Végre valami fogható a nemesi körökben! 
A többiek? A szokásos. Bölcselkedő Agáta mama, botránkoztató Reneé, aranyos Vili, érdekes csavarokat hozó Kaméleonka, a gyönyörű Rózsa asszony, idegesítő Detrich felügyelő, és lehetne sorolni. 

Összegezve ez a kötet nagyon keserédes, főképp keserű, mint édes. Hogy is mondják, az apró örömök éltetnek? Ebben a kötetben az utolsó fejezet éltetett! Azért pedig nagyon megérte, hogy végre együtt legyen és boldogan élnek, míg meg nem halnak! 
Na jó, azért kell nekem az a Szer'usz világ!
Hát, nem javaslom, hogy akkor olvassuk, mikor egy jó romantikus sztorira vágyunk, mert ez sem nem olyan romantikus, sem nem olyan üdítő, inkább, olyan sötét, emésztő, mikor még meg is könnyeztem azt az esküvői jelenetet, az annyira nem volt szép, Mili annyira nem ezt érdemelte. De! A sok viszontagságnak végre vége lett. Esküszöm érdekel, hogyan élnek ők tovább együtt. Picit rövid volt nekem az az epilógus...
Az egész sorozatot azoknak ajánlom, akik a történelmi hűséget szeretik, ezen kívül szeretnek belelátni a nyomozás rejtelmeibe, és elviselnek álmokból épített romantikát! Rendben, az utolsóban egész sok gesztus feltűnik, ha! figyel az ember, de csak ha figyel!  
Lezárásul nem azt kaptam, ahogy vártam, de pozitívan csalódtam. 
Még több Ambrózyt több értelemben is

Idézetek: 
– (…) Mili kisasszony maga a bajkeverés, így én csak annyit tehetek, hogy a nyomában járva igyekszem enyhíteni a károkat.
– Maga húszéves, gyermekem! Húsz esztendő, az a férfikor kapuja! Hangozzék bármilyen kegyetlenül, az apja épp akkor távozott az életéből, mikor magának így is, úgy is a saját lábára kell állnia. 

– Azon állok – emelte fel a hangját Richárd. 

– Én úgy látom, inkább csak ténfereg, sőt, tántorog.
– (…) Mondja, gyermekem, szereti maga az én fiamat? 
– Természetesen igen. 
– Úgy érti, szerelemmel szereti? 
– A válaszom erre is igen – mondtam, sietve hozzátéve: – Bár ha őszinte akarok lenni, még soha életemben nem éreztem ilyesmit senki iránt, így akár tévedhetek is.
⭐⭐⭐⭐⭐
Pár kérdés a végére: Ti ezt vártátok? Hogy tetszett? Ki voltatok békülve az epilógussal? És Richárd karjának elvesztésével? Mennyire sejtettétek Annát? Szerintetek Anna illett volna Richárdhoz?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

© Agata | WS
x x x x x x x.