Ismerős az Abeth név? Vagy éppen nem? Javaslom, most azonnal vidd a kurzorod az x-re, zárd be és sose nyisd ki újra. Egy no-name leányzó - ki már évek óta fullasztja a netet, megpróbálja megint megfojtani - agymenései olvashatóak itt. Egy felület, ami az övé... Biztos kíváncsi vagy? Készen állsz rá? Minden tiszteletem, akkor beljebb is engedlek! Üdvözöllek!

2019. január 22., kedd

Hullámvasút az Ármány és kézfogóban

Hellobello!
Könyv: Böszörményi Gyula:  Ármány és kézfogó (Ambrózy báró esetei 3.)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: Szeged; 2016
Oldalszám: 702
ISBN: 9789633734186
Kategória: könyv vélemény (kritika)
Figyelmeztetések: Spoiler előfordulhat! 
Terjedelem: 1184 szó
Megjegyzés: Na végre, ezt is meg tudtam írni, most hogy félévem vége van. Hamarosan jönni fog a következő is!
Megjegyzés 2: Többieknek sok sikert a maradék vizsgához!
Jó olvasást!💖
* * *
Harmadik a terítéken. Befejeztem a sorozatot közben, csak ezekkel vagyok így lemaradva, de jobb is, addig is ül bennem a dolog egy picinyt, míg papírra webfelületre nem vetem a szavakat, mert te jó ég... Azt sem tudom, hol kezdjem. Mondjuk az elején...

Lassan, lassan épülget a sztori, mégis, az Ármány és kézfogóban már több van jelen, mint az eddigi kötetekben. Az első az egy felfedező út volt, hogy mire számítsunk, milyen a környezet, a nyelvezet, milyen kapcsolat van Mili és Richárd között, milyen gubancos is Emma ügye, közben Emmával is mi történik. 
A második kötet pedig a nyomozás, mint munkára, helyezi a hangsúlyt, ezen felül pedig Mili és Richárd szurkálódó, különös kapcsolatára, de a harmadik? Itt végre a szálak (mennyire vártam már ezt a pillanatot) összeérnek és kapunk egy adaggal Mili kis, drága lelkéből, hogy Ő miként éli meg az eseményeket és Richárdunk rideg-hideg jellemét, mely első ránézésre tűnik lelketlennek. Bár  az lenne, akkor nem lennék oda érte...

A történet ott játszódik, ahol a Rudnay-gyilkosságoknak vége van. Emma kikerül a Hül-házból, Ambrózy báró elhelyezi a nem épp dicsfényű Pilisy-házba, míg a körülmények engedik. Maga az Emma-ügy itt meg is feneklik, az információ morzsákat a kedves bárónk nem éppen gyorsan, inkább félve gyűjti össze, hogy ki tudja, mi történhet, miközben próbálja Milit megvezetni, de a lány mégis csak az Ő tanítványa és oly makacs, mint az öszvér, ami nem egy vitába torkollik és ennek hála a lány fejjel megy a falnak, de a vége mégis csak az lesz, hogy Emma ügyére pont kerül, a Hangay-lányok pedig hazamehetnek, már ameddig, mert Richárdnak van egy titka, amit botor mód nem elég hamar oszt meg. 

Igen, kacifántos, keserédes olvasmány ez. Nem voltam a lelkiekben toppon az elmúlt hetekben, a vizsgaidőszak alatt szerintem pár ősz hajszállal is lehet, hogy bővültem, így aztán, mikor olvashatjuk egyes jeleneteknél, hogy Mili mennyire egyedül érzi magát, akkor jó magam is néha megkönnyeztem egy-egy sort, túl nagy átéléssel olvasva... Nem azt mondom, kijárt ennyi a kis lánynak, mert azt meg kell hagyni, Ambrózy bárónk kicsit messzire ment ezekkel a titkolódzásokkal, pont annyira, mint a negyedik kötetben is... Valahol meg is értem, hogy miért ezt teszi, valahol meg nem is, hogy minek...? 

Szépen sorjában. 
Borító. Nem, továbbra sem annyira érdekes, vagy épp remek, mint maga a történet, de illik hozzá, csak ezek az arcok ne lennének ennyire kiemelve. 
Stílus, nyelvezet. Kedves író. Lenyűgöző, pláne, ahogy egy kislány jellemét megformáltad. Számomra néha nehezen esik ellenkező neműnek a jellemét mélységekben megszabni, mert képes vagyok vagy nőiessé varázsolni, vagy pedig túl álombelivé, mint például Jace a Végzet Ereklyéiben. Nem rossz szó ez ellene, mert kedveltem, de néhol érezhető volt, hogy a gondolatait nő kreálta, nem pedig férfi. Milinél meglepő, de nem éreztem így újraolvasásnál sem. 
A szófordulatok nekem pedig nagyon tetszettek, ahogy Márika tabáni szókincse megjelenik a lapokon, ehhez képest Agáta-mama pedig maga az elegancia. Érdekes volt ezt olvasni, és továbbra is odavagyok a lábjegyzetekért. Annyira pontosak, annyi munka lehetett bennük, hogy mai napig sincs elég dicsérő szavam erre. 

Karaktereink továbbra, és még jobban felépítve haladnak a cselekmények szálai között, hogy végre a végéhez érhessenek. 
Mili egyre jobban nő a szívemhez. Nem azt mondom, túl makacs, néha csak magára gondol, de mivel ember, nem lehet hibátlan. Most kiváltképp érződött, ahogy szemmel követhettük, hogyan is reagál Ambrózy viselkedésére, a sok titokra, hogy megfejtse. Néha kicsit gyermeki, de nem felnőttről van szó, sokat kell még ilyen mód érnie. Máskor butuska, de csak amiatt, mert a báró direkt szemellenzőt helyezett rá, hogy semmit sem mesél el neki. 
Néha jól megölelgettem volna, hogy lehet ennél még rosszabb is, de az útnak felfelé kell vezetnie... 
Richárd... te konok, rátarti, csökönyös fejű, lángelme! Nyomozáshoz van aztán agya, de hogy az emberekkel, pláne a szoknyás személyekkel viselkedni nem tud, az is biztos! Ámbár, egyem a kis szívét, de néha kaphattunk tőle olyan jeleket, amiből tudtuk, hogy Mili szépen lassan megtöri azt a tövisbokorral bepáncélozott szívburkot. Mondanám, hogy nem értettem meg, hogy Emmát miért nem árulta el, de második olvasatra, egyre jobban értettem meg, hogy miképp is működik Sédeni-Ambrózy Richárd Gobert Lajos báró úr! Pont ettől lágyul meg tőle a szívem, nem véletlen, hogy Mili megszerette. Bár, most már Richárdnak el lett egyszer-kétszer mondva, hogy Mili szereti, mégsem tett semmit... fráter!
Emma. Nem volt szívem csücske eddig, de csak most kezdett magának jó pontokat szerezni, főképp a végén, amikor már Matolcsy elrabolta őket, mikor a családját ért híreket olvasta, ahogy elment az esküvőre és lehetne sorolni. Ő felnőtt, azt hiszem, lehet, hogy túl hamar is, mint kellett volna. Egy biztos, hogy kíváncsi lennék, hogy vele mi történt az ügye után, ami ebben a kötetben lezárásra került viszonylag. Neki milyen volt az élete, mert sajnos, a negyedik kötet eléggé nyitottan és lezáratlanul foglalkozik a jövőjével. 
Márika. Istenem, annyira aranyos ez a lány. Van egy-két elve, amihez olyan vaskarmokkal ragaszkodik, amit nem lehet elvenni tőle. Aranyos és bátor, lehet, hogy nem az agyáért fogják ellopni, mégis aranyból van a szíve. Lojális, őszinte, merész és akit szeret, azt szeret, ki mutatja, ahogy tudja. Édes volt, mikor Emmával sokszor beszélgettek és úgy vette, mintha ő Emmával egy személy lenne. Mi bárónk, stb... 
Mellékszereplők most sem éppen voltak kevesen. 
Vili, ki megvallja érzelmeit, amit ugyan mi sejtettünk, de mégis Mili mennyire vak volt ezzel szemben. Reneé, aki kirobbantja Milit a prűd viselkedéséből. Pilisy Róza, akiről nekem mindig az Addams familyben lévő Morticia jut eszembe. Zsarnay, kicsit öreg, de helyén van a szíve. Matolcsy, aki szerintem túl szép halált halt, megérdemelte volna, hogy tüdővészben pusztuljon. Fecska, akitől néha nem tudtam eldönteni, hogy féljek tőle, vagy sem, mikor Mili kezére olvasott... Bissingen grófot én is sokáig nem tudtam hova tenni, a disszonanciája megvolt a könyvben, de örültem, hogy mi lett a vége. Aztán vannak a többiek: Agáta-mama, Terka néni, Suha Isti, vén Bódis Gáspár. Mellékszereplőkben rendkívül gazdag volt a történet, de csak pont annyival, hogy még a cselekmények szálak ne gabalyodjanak össze. 

A történet hosszú, cselekménynek ad helyet és a lelkivilágnak, így a 700 oldal kellett neki, hogy a végére minden szépen egésszé váljon. Régen, ez volt a könyv, amit még be tudtam szerezni és nem kellett rá várnom, de azt hiszem, az agyam kisült akkor ettől a befejezéstől, pláne, hogy ezek után egy kis novellácska fog jönni. Nem is értettem, hogy mi lehet a negyedik részben még, de... huh, lesz még itt sok minden.  
Bár a végén már tudtam, hogy kit választ Richárd, mármint... Első olvasatra nem voltam biztos benne, hogy melyik Hangay-lányt, de most, nem csak azért mert olvastam, és ismerem a körülményeket teljesen, hanem mert Richárd jelleme is lassan képet nyer. Ugyan, igazából nem ő választja meg, de ki más is lehetne? 
Oké, elég csavart is lett, most, hogy ezt nem spoilereztem le, de annyi mindent ellőttem már, hogy inkább ez maradjon a következő véleményre. 

Összességében ez egy keserédes kötet a sorozatban, nekem pont ezért tetszett, hogy itt az író mert belemenni a lelki mélységekbe is. A Rudnay-gyilkosságok is remek volt, de ott a nyomozások alapossága miatt, itt azért más is terítéken van... Pár oldalanként lehet hülyét kapni, majd mosolygást... Gyula bátyánk rendesen megkavarja az olvasót, amitől ez a 700 oldal pillanatok alatt felzabálható. 

Zárásképp csak a szokásos. Pár idézet: 
– Ígérje meg nekem, báró úr – mondtam fanyar mosollyal –, hogy ha valaha is ilyen feleséggé válok, elveszi tőlem a revolvert, és egyenest a szívem közepébe lő. 
– Maga férjhez menne, Mili? – nézett rám őszinte csodálkozással a báró. – Én azt hittem, komolyan gondolja a detektívi hivatást. 
– Miért? – torpantam meg hirtelen. – A detektív tán nem ember, mint bárki más? 
– Nem, kisasszony – felelte Ambrózy báró rideg tárgyilagossággal. – A jó detektív nem engedheti meg magának, hogy esendő ember legyen.
– Mili, én nem tagadom, hogy a meggondolatlansága már több ősz hajszálat termett a fejemen, mint ama borzalmak, amiket a nyomozásaim során láttam, de mégis ezt a tulajdonságát kedvelem a leginkább. Üdítően, sőt, vérpezsdítően hat rám a maga széllelbélelt, bájos szeleburdisága. A fejem valahogy mindig kitisztul tőle, a bosszankodás felgyorsítja a pulzusomat és a heves szívdobogás, amit akkor érzek, mikor látom, hogy egyenest fejjel rohan a falnak, jót tesz az agyi keringésemnek. 
– Úgy? – hökkentem meg. – Ezek szerint a báró úr ily esetekben heves érzéseket táplál irántam? 
– Érzéseket? – vonta fel szemöldökét Richárd, mint aki cseppet sem számított erre a kérdésre, és így hirtelen maga sem tudja a választ. – Nos azt hiszem, ez csupán puszta fiziológia. Akaratlan és ösztönös reflexe az emberi szervezetnek, amit… 
– Amit a közemberek nyelvén érzelemnek neveznek – vontam le sietve a végkövetkeztetést, mielőtt Ambrózy báró tudományos okoskodása mindent elront. Ő néhány pillanatig a szemembe nézett, azt fontolgatva, hogy talán mégis érdemes volna befejezni iménti gondolatmenetét, aztán csak sóhajtott, hátát az ülés bőrtámlájának vetette, és a zárt konflis falának címezve szavait így szólt: 
– Tudja mit, Mili, legyen vasárnapja. 
Ha nem épp a Vigadó előtt hajtunk el, azt hiszem, felpofozom.
– Köszönöm, hogy üzent értem – biccentett Róza asszonynak, aki kifelé menet Richárd vállára tette a kezét, és felém pillantva így szólt: 
– Kérem, barátom, ne kínozza meg őt túlságosan! Szegény kislány még oly fiatal. 
– Ahogy kívánja, Róza – felelt a báró. – Azt hiszem, úgy lesz a legjobb, ha minden faxni nélkül egyszerűen csak lepuffantom és kész.
⭐⭐⭐⭐⭐

Pár kérdés a végére: Természetesen, ti melyik lánynak szurkoltatok a végén? És miért? Pilisy Róza házáról mi volt a véleményetek, osztoztatok Reneé-ében, vagy kicsit Milisen vettétek? Jól döntött Emma, hogy az örökségét megtagadta? Sejtettétek, hogy Ő akár nem csak egy grófi lány? Tetszett? Kedvenc kötetetek, vagy valamelyik másik a sorozatban? Miért?

2 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Nem tudom, hova várod a cseréket, de benne vagyok!
    A Titkos Küldetés a blogom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kiraktalak a Közösség menüpontba a többiekhez :3 Köszönöm szépen!

      Törlés

© Agata | WS
x x x x x x x.