Molotov-koktél

Az ital szempillantás alatt oldotta fel az öntudatát, és ő újra és újra kortyolt belőle, mintha a pusztulás megváltás lett volna.

Cím: Molotov-koktél

Kategória: novella – one-shot, fanfiction

Fandom: Arcane – League of Legends

Ship: Caitvi – Vi x Caitlyn Kiramann

Forrás: Riot Games, Fortiche

Korhatár: 18+

Besorolás: hurt/comfort, smut, nsfw, femslash, sci-fantasy, steampunk, alkohol, pitfighter!Vi, angry sex?

Leírás: Micsoda látomás, tényleg őt látná? Alig akarja elhinni, csakhogy Caitlyn tényleg visszatért hozzá.

Idő: -

Helyszín: Undercity

Figyelmeztetés: ooc, erotikus jelenet, alkoholfogyasztás.

Terjedelem: 1839 szó

Megjegyzés: Január 9-re terveztem ezt hozni, mikor a Lol season elindul (Úristen a noxusos videó * - *), de mint látható, hogy nem sikerült. 

Megjegyzés 2: Ez egy angry sex fanfic lett volna, de ez sem sikerült. Még az elején hagyján, de a végére :D így aztán a cím sem annyira találó, de a felépítés miatt megmaradt. Mindenesetre loulvchka rajzai ihlették meg a one-shotot :3

Jó olvasást!💖 

* * *

Éghető folyadékkal megtöltött palack

Az első korty keserű volt, mintha pernyét ivott volna, a nyelvét égette, a torkát karcolta. Az íz, amely először emlékeztette minden hibájára, gyorsan tompa ürességgé változott, és ő ezt akarta. Felejteni. Felejteni egy magas, vékony alakot, egy éles, szögletes arcot, kék szemet. Felejteni egy ígéretet, amelyet megszegett, és ami miatt a húgát elvesztette. Felejteni arcokat, akiket nem tudott időben megmenteni, akik már csak kísértetek és emlékek konstellációi voltak.

A második kortynál a füst a fogadóban, mintha még sűrűbbé vált volna. A magenta hajú nő hunyorogva nézte a pohárban örvénylő szeszt, a felkavart bűneinek tükörképét.

A harmadik korty után halványultak a képek és a hangok – nem voltak megszegett ígéretek, sem halott arcok, sem cserbenhagyott barátok. Az alkohol mindent magával sodort, ürességet hagyott maga után; egy elnyúló, szürke csendet, ahol sem múlt, sem jövő, csak a pohár létezett.

A negyedik korty után a világ elkezdett zsugorodni, ki gondolná, hogy elfér a pohár alján? Minden olyan sötét lett és megfoghatatlan. Vi körbenézett, a fogadó vendégei is megváltoztak, arcuk most már nem volt több árnyéknál – torz, üres foltokként ücsörögtek, beszélgettek, ittak.

Az ötödik kortynak már nem volt íze, nem égetett, nem karcolt, csak eltűnt benne, mintha mindent elnyelne, ami belőle maradt.

Az ital szempillantás alatt oldotta fel az öntudatát, és ő újra és újra kortyolt belőle, mintha a pusztulás megváltás lett volna.

Üzemanyaggal átitatott rongy

Kék villanás. Éles kontrasztot alkotott a kocsma sárgás fényű gázlámpáival.

Talán az ital csalta elő ezt a furcsa ábrándot – egy pillanatnyi hazugságot?

De ott állt, nem messze tőle. Egy pillantást vetett a véres kezekre, az üres pohárra, kék szemében értetlenség, csalódottság és düh keveredett.

– Te… – nyögte Vi rekedtes hangon az italtól. Az asztal szélébe kapaszkodott, hogy ne essen le a székről. – Mit keresel itt? – A fájdalom és az elveszettség, amit próbált elnyomni, most haragként formálódott benne, feltámasztva józanságát.

Caitlyn nem válaszolt.

Vi nem tudta eldönteni, hogy valódi-e a nő, vagy csak ital szülte rémálom.

– Elhagytál és most mégis itt vagy? Mit akarsz? – Vi nagy nehezen felállt, a harag elűzte a szesz által okozott zsibbadást a végtagjaiban. A több hónap alatt, ami eltelt, mióta elváltak útjaik, rengeteg szcenárió fordult meg a fejében, milyen lenne az újratalálkozás, mennyi mindent mondana vagy tenne. De talán ez volt a legrosszabb verzió Caitlyn megvető tekintetével.

– Mit csinálsz itt, Vi?

– Mit akarsz, Cait? Miért jöttél vissza?!

– Piálsz és harcolsz?

– Ehhez értek, ez maradt már csak nekem, miután elhagytál! – Nem akart magyarázkodni, nem akarta Caitlyn csalódottságát látni.

– Én nem…

– Mi nem, hmm? – Nagy, öles léptekkel szelte át a kettejük közötti távolságot. – Azt ígérted, nem változol meg, Cupcake – ragadta meg a nő állát, hogy a szemébe nézzen.

– Nem hagytál nekem más választást.

– Ő a húgom! – Vi hangja csattanó volt, akár egy pofon. – Tudom, hogy megváltozott, hogy szörnyű dolgokat is tett, de ő attól még a húgom! Te is ezt tetted volna a helyemben! – Arcuk pár centiméterre volt csak egymástól, érezte Caitlyn illatát: orgona, áfonya, egy kicsi puskapor. Mennyire hiányzott ez neki, milyen rohadtul émelyítő és ellenállhatatlan volt.

A rongy meggyújtása

Bárhová nézett, őt látta – vonásai egyszerre voltak gyönyörűek és borzalmasak, a köztük feszülő emlékek elviselhetetlenné tették a találkozást.

Ólomsúlyúnak érezte a lábait, de valahogy mozgásra bírta őket, elhagyta a kocsmát. A hideg levegő ellenére nem fázott, az alkohol fűtötte belülről. A szíve vadul kalapált, miközben figyelt lépteire, hogy el ne essen és próbálta lerázni magáról a ragacsos érzéseket, amelyek visszahúzták a fogadóba.

– Vi! – A hang követte, nem hagyta, hogy az éjszaka homályába vesszen a pillanat. Caitlyn a nyomában kijött a kocsmából.

Vi megborzongott, a kék szempár, amely nemcsak sajnálta, de birtokolta is, nem hagyta nyugodni.

– Miért jöttél vissza?

Caitlyn nem válaszolt azonnal.

– Miért jöttél vissza?! – kérdezte hangosabban és követelőzőebben.

– Miattad.

Vajon az ivás vagy a fájdalom miatt, de nem érezte a katarzist.

– Most? Több hónap után eszedbe jutottam?! – Gyerekes sértettség bújt elő belőle, mert ő minden nap gondolt Caitlynre. Minden átkozott nap.

– Vi, én… a húgod iránti lojalitásodtól az ítélőképességed… meg kellett tennem.

– De egy gyereket akartál megölni, Cait! – Szavait szinte köpte.

– Vége lehetett volna ennek az egésznek, de most, így a húgod él, a zauniak lázadni akarnak, Piltoverben bizonytalan időket élünk, egy polgárháború küszöbén állunk.

Vi gondolatai közé villám csapott. – Ezért jöttél? Nem miattam, hanem értem? – Közelebb lépett Caitlynhez, belenézett a kék szempárba, válaszokat akart.

– Miattad jöttem.

– Be akarsz megint szervezni enforcernek, nem igaz?!

– Hiányoztál.

Szinte röhejesnek hatott ez az aprócska szó a közöttük vibráló feszültségben. Vi fülében dübörgött a vér, zihált, bár nem igazán tudta volna megmondani, hogy mitől.

– Az a Caitlyn, aki elhagyott, nem foglalkozott ilyen dolgokkal. – Bár nem mondta hangosan, kristálytisztán érthetőek voltak a szavai.

– Hiányoztál. – Caitlyn hosszú, vékony ujjai közrefogták Vi kipirult arcát. – Ha így nem érted, mutatom másképp.

Vi levegőért kapott.

Caitlyn ajka az övére tapadt.

Az üveg eldobása

A csók lágy volt és gyengéd, szinte kérdő. Mintha a nő választ keresett volna – bocsánatra, elfogadásra, vagy egyszerűen arra, hogy Vi is ugyanannyira akarja őt, mint ő.

Teltek a másodpercek, a magenta hajú nő rezignáltan állt, és próbálta felfogni, hogy Caitlyn tényleg itt van előtte, tényleg hozzáér, tényleg csókolja. Szürreális volt az elmúlt hónapokhoz képest a valóság.

Kezével kinyúlt, megragadta a kék hajú nő derekát, magához húzta, testük összeért. Úgy csókolta, mintha minden, amit elvesztettek, azt most ebbe az egy pillanatba pótolhatta volna. A napokat és heteket, amiknek nagyját vagy azzal töltötte, hogy másokat vert össze vagy magát pusztította. A megannyi órát, amikor a hiánytól, a bánattól, a tehetetlenségtől és a mélyen gyökerező haragtól majd’ megfulladt.

Caitlyn felnyögött halkan, Vi erősebben szorította a derekát, mint valami hánykódó túlélő az uszadékfát a tengeren. Hogy ne szédüljön el, mert rettegett attól, hogy ha újra magához tér, rá kell döbbennie, hogy csak álmodott.

Csókolta a nőt, mintha nem lenne holnap, mintha az éltető levegő nem jönne máshonnan, mint a másik tüdejéből.

– Vi…

Követelőzővé vált, éhessé, keze Caitlyn hátán és hajában kalandozott, élvezte az érintést és még többre vágyott.

Hátrébb lépett egyet, majd még egyet, húzta magával Caitlynt, míg végül a kocsma koszos falának nem ütközött a háta.

– Annyira hiányoztál – suttogta Caitlyn halkan a csókba.

– Te hagytál el. – Válaszul megharapta a másik alsó ajkát.

Az üveg eltörik

Az ereiben bugyborékoló sóvárgás nem volt szelíd vagy óvatos. Olyan volt, mint egy ragadozó, amely eddig a sötétben várakozott és most rávetette magát, körmökkel és fogakkal kapaszkodott Caitlynbe.

– Vi, te mit…

Magával húzta, forgatta a kék hajú nőt, míg végül a fal és Vi közé került.

– Elhagytál… – Kétségbeesett, rekedt nyögés tört fel belőle. Keze erősebben fogta, agresszívebben simogatta, ahol érte Caitlynt. A forróság nyugtalan folyóként áradt szét az ereiben, elárasztva minden porcikáját – rosszabb volt, mint az alkohol. Az ital legalább tompított, vékony ködfátylat húzott az elme és a test közé, de ez a fortyogó érzés nem hozott enyhülést, nem hagyott maga után csendet. – Elhagytál – ismételte meg halkabban.

– El kellett… – kezdett bele Caitlyn, szavai súlytalanul hullottak a földre. Vi hozzápréselődött, egyik térdét beékelte a lábai közé. Az érintés egyszerre lett viharos és nyers, kínzó és édes.

Caitlyn karjai Vi köré fonódtak, egymásba kapaszkodtak – ez több volt, mint vágy, ez szükség volt.

Vi szája Caitlyn állát érte, nyakát, megtalálta a pulzusát, megnyalta a bőrét, miközben beszívta az ismerős orgonaillatot.

– Vi… – nyögött fel a kék hajú nő.

Megborzongott a hangtól, tekintetük egy pillanatra találkozott, villant valami a kék szemben, talán bizonytalanság, hogy mit jelent ez a pillanat – hát nem érti Caitlyn? Még jobban hozzásimult, mintha csak a bőre alá bújhatott volna, keze hajából kicsúszott, le a mellei között, hasán át csípőjére.

– Vi… egy utcán vagyunk… – suttogta Caitlyn, miközben megragadta az egyik csuklóját.

– Én nem látok itt senkit – nézett körbe az éjszaka diszkrét sötétjében.

– Megláthatnak minket…

A folyadék szétrobban

A kocsma mögötti kihalt sikátor csöndjét csak a köztük megfeszülő sóhajok zavarták meg. Keze Caitlyn szoknyája alá csúszott ujjai finoman, de határozottan kúsztak fel a combján.

Caitlyn még mindig fogta a csuklóját, szorította, de nem tolta el.

Mozdulataik kaotikusak lettek – a csókok ügyetlen harapások, a lélegzetvételek remegések.

A fehérnemű vékony, selyem anyagát elérte, ujjai becsúsztak Caitlyn combjai közé, mire a nő élesebben szívta be a levegőt. Vi megtalálta az édes pontot, amivel Caitlynt remegésre bírhatta. Megnyalta ajkát, lehunyta a szemét – egyszerre akart mindent elvenni és mindent odaadni.

– Vi, akarlak…

Mindig is ezt akarta hallani, hogy az embereknek szükségük legyen rá, hogy másokat megvédhessen, és most ez nem volt elég, nem tudta elhinni Caitlyn szavait.

– Mit akarsz? – zihálta a bőrére.

– Hiányoztál... Olyan nagyon hiányoztál.

Megremegett. Keze besiklott a bugyi alá, ujjai Caitlyn csiklóján kezdtek körözni. Felnyögött, olyan puha és forró volt.

– Mi hiányzott? – kérdezte rekedten. Választ akart, nem holmi talányokat és virágnyelven megfogalmazott mondatokat, amiket nem ért meg. – Ez? Hogy ezt tegyem veled?

Caitlyn felnyögött, a karjaiba kapaszkodott. Olyan rohadtul izgató látvány volt. Fejét a falnak döntötte, ajka elnyílt, az öröm ott vonaglott az arcán, ami felbátorította Vit, hogy jól csinálja azt, amit.

– Nem… – préselte ki magából Caitlyn. Körmei Vi felkarjába és vállába vájtak, miközben csípőjét többször is mozdította előre, többre vágyva.

– Hanem? – követelte a választ, tovább izgatva a csiklóját. Lehajtotta a fejét, Caitlyn nyakába temette az arcát. Tiszta bőr-, orgona- és áfonyaillata volt, a legaddiktív egyveleg, amit az életébe ismert. Megharapta a nyakát, kulcscsontját, fogával végigkarcolta bőrét.

– Basszus, Vi…

Megannyiszor elképzelte Caitlynt a karjai között, de ez silány próbálkozás volt fantáziájától az elsöprő valósághoz képest – hangok, ízek, illatok, tapintás –, azt a kevéske józanságát is elvesztette.

– Szükségem van rád, Cait. Szükségem van rád… – A harag, ami eddig a sértettségből fakadt, lassan kétségbeesésbe fordult át, nem bírta volna ki újra, ha Caitlyn megint elhagyná. Önzőség? Oh, de még mennyire!

– Itt vagyok, Vi… Itt vagyok veled – nyöszörögte a kék hajú nő.

Vi széjjelebb nyitotta Caitlyn combjait, keze lejjebb csúszott. Felmordult. – Úristen, de nedves vagy, Cupcake – nyelt egyet. Belenézett a kék szemekbe, látni akarta, ahogy Caitlyn pillantása elkerekedik, megrebben, ahogy meglepődik és felnyög, miközben egy ujja belécsúszik.

Olyan forró, nedves és szoros volt, megremegett, begörbítette az ujját.

Caitlyn végigkarmolta a karját, vörös csíkok látszottak a bőrén.

Újra csak begörbítette az ujját, újra és újra.

Tűz

Éhesen és mohón csókolta meg Caitlynt, aki viszonozta, mintha csak versenyeztek volna azon, ki tudja a másikat előbb felfalni. Ujja a nőben, tenyere enyhén körözve fejtett ki nyomást a csiklójára.

Kezdett elviselhetetlenné nőni közöttük a feszültség és a vágy. Caitlyn légzése megváltozott, nyögései mélyebbé váltak és Vi érezte, hogy nincs messze az orgazmus.

– Még... Ne hagyd abba, Vi... Gyorsabban – feszült neki a csípőjével a kezének.

Vi ujja erőteljesebb, gyorsabb ritmust vett fel, ahogy Caitlyn akarta. Felszisszent, ahogy a körmök a vállába vájtak megint, belecsókolt a nyakába, megnyalta a bőrét a füle alatt. Valamit morgott, valamit Caitlyn is mondott, szavakat, dolgokat, miközben nyöszörgött, zihált, pihegett és remegett. Majd teste megfeszült, mint egy íj, élesebben nyögött fel, szeme fenn akadt. Ennél gyönyörűbb és izgatóbb látványt még életében nem látott, mint az elélvező Caitlyn – kék haja izzadt homlokára tapadt, ruhája elcsúszott, egy-két gomb kigombolódott, mellkasa sűrűn emelkedett és süllyedt.

Vi ajkán egy elégedett sóhaj bukott ki, miközben Caitlyn homlokának döntötte a fejét, aki elernyedt a karjai között. Caitlyn lehunyta a szemét, mosoly jelent meg az ajkán, a pillanat súlya engedett. Ereikben még ott keringett az eufória, de már nem fojtogatóan, hanem finom melegséggé szelídülve.

– Mire veszel rá... egy utcán... – mormogta pihegve Caitlyn.

– Nem az utca számít – mondta halkan, hangjában játékosság bujkált.