Informacje

Ismerős az Abeth név? Vagy éppen nem? Javaslom, most azonnal vidd a kurzorod az x-re, zárd be és sose nyisd ki újra. Egy no-name leányzó – ki már évek óta fullasztja a netet – agymenései olvashatóak itt. Egy felület, ami az övé... Vigyázz! Biztos kíváncsi vagy? Készen állsz rá? Minden tiszteletem, akkor beljebb is engedlek! Üdvözöllek!

2019. november 12., kedd

Spooktober egy az egyben


Hellobello!
Cím:  Spooktober
Kategória: személyes – tag
Terjedelem: 2397 szó
Forrás: Kedves Fruzsi hívott ki rá, azonban az eredeti készítő az Katheryn.
És itt szeretném meg is köszönni a kihívást, gondolkodtam rajta, hogy elfogadjam, de üsse kő, jó lesz visszatérésnek :D Néha kell az embernek egy löket, hogy valóban időt szakítson a dolgaira, az én esetemben a blogra. Annyira elhavazódtam az egyetemmel és a munkával, amikor ezzel a meghívással találkoztam, eszembe jutott, hogy van egy Abeth, akit fel kell ébreszteni, aki nem dolgozik, aki nem tanul, hanem csak arra vár, hogy végre klaviatúra elé kerüljön, még ha egyelőre ilyen formában. Tehát nagyon köszönöm :3
Megjegyzés: Igen, rég voltam, akkor is egy ilyennel érkeztem, azonban történtek előkészületek egy diziváltásra, majd átszelektálom a műhelyt is, és valami érdemlegeset is felmutatok, nem csak az offos, tages bejegyzéseim. (Bár utóbbiakat úgy szeretem kitölteni *-* )
Megjegyzés 2: ami késik, nem múlik. 
Jó olvasást!💖 További szép napot!
* * *
Szabályok:
  • Ha elvállalod a Spooktober kihívást, tedd ki a táblát az összes ilyen témájú bejegyzésedhez!
    • csak egy lesz :( 
  • A bejegyzéseidben linkeld be ezt a bejegyzést, hogy így minden érdeklődő meg tudja találni a leírást!
  • Szerintem kedves dolog minden egyes poszt után meghívni valakit, hogy vállalja el ezt a kihívást! :)
    • szeretném, de kifutottam az időből :( mégis pofátlanul megteszem, aztán jövő  októberre ki lehet tölteni. 
Válaszaim: 


Maga Halloween
Mit jelent számodra a Halloween és az azt követő ünnepek (Mindenszentek, Halottak napja)? Milyen emlékek kötnek ezekhez a napokhoz? Milyen érzések fognak el, ha eljön az évnek ezen időszaka?
Nem szeretem amúgy a Halloween-Mindenszentek-Halottak napja kérdéskört, mert egyesek olyan felháborítónak tartják, hogy amerikai ünnepet tartunk, miért ne lehetne? Vagy mi miatt igen? Mert ettől nyugati idiótává válok? 
Emlékeimben mindig kedves időpont volt a Halloween. Mivel a mi utcánkban ilyenkor utcabált rendezünk, hatalmas tűz van, jó beszélgetések, ételek-italok. Legalábbis erre emlékszem gyerekkoromból, egyszer még én is beöltöztem, befestettem magam (alig mertem enni is a vastag kenés alatt, alig vártam, hogy megszabaduljak tőle, de jó buli volt!). Aztán az évek alatt és a megromló utcai kapcsolatok végett szépen lassan kopni kezdett a hangulat, vagy meglehet, én is felnőttem, és nem találtam úgy a helyem. Ugyan még erőlködnek néhányan, hogy megszervezzék az utcabált, de egyre kevesebb sikerrel. Azonban a mi családunk életéből annyira nem kopott ki, ha az utcába nem is megyünk ki, de akkor pár városi ismerős mindig meg volt hívva, ahogy most is. Én is mindig hívtam barátnőt, idén alakult először úgy, hogy egyik sem tudott eljönni... 
Ezek mellett azt megjegyezném, hogy nálunk nincs tökfaragás, vagy beöltözés, csokivadászat. Nem, mi ilyenkor családostul halloweeni süteményeket csinálunk, mint például omlós tésztából vérző ujjakat lekvárral, vagy habcsók szellemeket, vörös zselatint. Régen rengeteg díszt csináltam még a lakásba, azokat is ilyenkor ki szoktuk aggatni, meg egy rakat mécsest a ház köré. Van egy hangulata, meg kell hagyni... 
Nem az a törzsgyökeres halloween ez, mint másoknál, inkább csak egy ok arra, hogy valamit szervezzünk és jól érezzük magunkat. 
Továbbmenve amúgy a kérdésben, a Mindenszenteket és Halottak napját kevésbé tartom. Ennek egyszerű oka van, hogy még van dédszülőm is, aki él, tehát a mi családunkban még nem nagyon haltak meg – maradjon ez így még egy ideig! –, így nincs akiket látogassak a temetőkben. Olyan van, akit sosem ismertem, hallani is csak keveset hallottam róluk, és messze vannak eltemetve tőlünk, őket a nagyszüleim látogatják és tesznek koszorút. 
Viszont azt hozzáfűzném, ha temetőbe kéne mennem, azt nem ilyenkor tenném meg a nagy tömegben, úgy gondolom, a halottak iránti tisztelet ne nap függő legyen, azonban ne is kopjon ki ez az ünnepnap. Ambivalens kicsit a gondolatom, de remélem valahol azért megérthető.

30 rémisztő kérdés 

1. Kedvenc horror vagy Halloween témájú zene? 
Őszinte leszek, én nem nézek horrort, vagy ha néztem is, azon röhögtem kínomban. Múltkor megnéztem az Az-t, esküszöm, nem értettem a hypet körülötte. Néha kínosan rossz volt. Persze, lehet nem itt kezdődik a horror fogalma, de azt hiszem, inkább megőrzöm a virág lelkemet :D 
Amúgy valaki tud jó horrort? 
Így amúgy a zene kérdés is kilőve...
2. Nevezz meg valamit, amire mindenképp szükséged lenne, ha egy elhagyatott épületbe kerülnél!
A józan eszem? Ez ilyen beugratós kérdés? Amúgy egy alsószinti ajtó, azon kisétálnék :D
Na jó, komolyra véve... 
Nappal vagy este amúgy? Ez fontos! :D 
Van térerő vagy nincs? Étel? Teljesen be vagyok ragadva? Részletek hiányában nem tudom megválaszolni a kérdést.
3. Kipróbáltad már valaha a Ouija táblát?
Öhhhhhh, az mi? Na, most megnézem, én tudatlan. 
4. Kedvenc horrorfilmes főgonosz? Miért ő?
Első kérdésből lehet már sejteni, hogy ilyenem nincs.
Azt hiszem, ezt a kérdéssort nem nekem találték ki :D bocsánat érte. 
5. Mi a legbosszantóbb/legijesztőbb dolog ami valaha történt veled, mikor egyedül voltál?
A Mátrix 3. után, mikor először láttam, komolyan rémálmaim voltak, hogy jön Smith ügynök, sőt! Hallucináltam, hogy megáll a kocsi és nyílik az ajtó. Addig zokogtam az ágyba, míg anya át nem jött, mert nem mertem még kikelni sem a takaró alól.
6. Ha lehetőséged lenne a barátaiddal egy éjszakát eltölteni egy kísértetházban, megtennéd?
Sosem voltam, úgyhogy naná!
7. Hiszel a babonákban?
Nem, nem igazán... úgy vagyok vele, hogy a sorsomat én irányítom, nem egy előttem áthaladó fekete macska, vagy egy 13-as szám.
8. Láttál valaha valamit/valakit, ami/aki a valóságban nem is volt ott?
Ilyenre nem emlékszem, nem tudom. Olyan volt, hogy mintha már találkoztam volna valakivel az álmaimban előbb, mint a valóságban, pedig nem is.
9. Melyik városi legenda rémiszt meg a legjobban?
Az én városomban? Vagy a világon?
Nálunk nincs semmi, nyugis kis város vagyunk, esténként pedig nem szokásom kimozdulni itthonról... Ahhoz van egy-két hely, ahol nincs lámpa. 
10. Inkább az látványos vagy az elgondolkodtató horrorfilmeket szereted?
Látvány engem nem rémiszt meg, szerintem az undorító és félelmetes skála mindenkinél máshol kezdődik. Sokkal jobban hat rám egy lelkileg megterhelő film, ahol a saját gondolataimtól is félhetnék.
11. Hiszel abban, hogy nem csak a mi világunk létezik?
Bár így lenne...
12. Próbáltál már ki valaha egy bájitalt, varázslatot?
Persze, általános iskolában Harry Pottereset játszottunk pár osztálytársammal és én voltam Hermione. No meg egyszer voodooztam az osztálytársam... Sajnos (vagy nem sajnos, természetesen!), nem lett semmi baja, pedig megvolt a hajszála.
13. Könnyen meg tudnak ijeszteni téged?
Ha el vagyok merülve valamiben, akkor igen.
14. Próbáltad valaha megidézni Bloody Mary-t?
Számít az ivás? Akkor szerintem sikerült :D
15. Hiszel a démonokban/ördögben/rossz lelkekben?
Nem, én ehhez túl realista és földhözragadt vagyok.
16. Ha egyedül vagy otthon, és lépéseit hallasz a házában, mit csinálsz?
Gyorsan a szobámba szaladok, mert onnan az egész folyosóra rálátni, tehát bárki bármerre mozdul, azt látom.
17. Ha át kéne élned az egyik horrorfilm cselekményét, melyiket választanád? Miért?
Azért kösz, ezt nem, inkább kihagynám... Még nézni oké :D 
18. Ha csak egy halloween jelmezt viselhetnél életed további részében, mi lennél? 
I am Ironman.
Amúgy fogalmam sincs.  
19. Mentél valaha éjjel a temetőbe? Történtek veled ott furcsa dolgok?
Nem, temetőbe se nagyon járok, nem hogy éjjel.
20. Mi lenne a választott fegyvered egy zombi apokalipszis esetén?
Tűz. Vagy valami hosszútávú lőfegyver. Vagy a kettő kombinációja, csak a közelembe ne jöjjenek.
21. Inkább mennél el egy Halloween-i buliba vagy öltöznél be és játszanál csokit vagy csalunk-ot?
Hmm... ez egy jó kérdés. De egy Halloween-i buli egy hajszálnyival vonzóbb, mert az magába foglalhatja a csokit vagy csalunk részt is. 
22. Egy horrorfilmben vagy. Milyen karakter lennél? Aki megoldja a rejtélyt, aki kinyitja azt a bizonyos dobozt, vagy aki elsőként esik el?
Meghalni, ha már egy ilyen filmbe kerültem, minél előbb szeretnék a nehezén túlesni :D
23. Láttál valaha olyan filmet, ami után nem tudtál aludni? Ha igen, melyik volt az?
Mátrix 3. :D
Na jó, a Végső menedékért sem voltam oda... de talán, mert túl fiatalon láttam. 
24. Filmnézés közben te vagy az, aki végigbeszéli az egész filmet, aki minden ijesztő résznél becsukja a szemét, vagy aki gond nélkül nézi végig az egész horrofilmet?
Aki gond nélkül nézi végig, talán beszélnék és hőbörögnék egyes jeleneteknél, de szerintem, aki minden gond nélkül túlesik rajta.
25. Melyik típusba tartozol? Aki ijeszt vagy akit megijesztenek?
Egyik sem?
26. Kedvenc ijesztő könyv?
26. kérdésre szerintem már tudjátok, hogy ilyen nincs. Amúgy is a kedvenc eléggé változó paraméter.
27. Hány éves voltál, amikor megnézted életed első horror filmjét? Mi volt az?
Mátrix nem annak számít, így talán 14? Paranormal valami volt a címe, már nem emlékszem, pedig négy részt megnéztem belőle, nagyon szar volt amúgy :D az a tipikus rossz horrorfilm, tehát nekem nem volt jó belépőm, valószínűleg ezért sem vonzódom a horror felé.
28. Mi volt az első Halloween-jelmezed / minek szeretnél beöltözni? 
Egy koponyát festettem az arcomra, tök büszke voltam rá. Talán egyszer újra beöltözök... de még nem tudom minek.
29. Lesz valami különleges esemény, amin részt veszel idén Halloweenkor?
Itthoni halloweeni találkozás, igazából kimerül az ivás, evés, szuszogás témakörében, pláne az előbbiben!
30. Szerinted mi a leggyakoribb hiba, amit szerinted mindig elkövetnek a horrorfilmekben? 
Túl sok várakozás, evégett sejthető, hogy valami történni fog, hamari zene felcsendülés, értelmetlen párbeszédek a gonosszal, valahol a túlzott gusztustalanság látványa. Vékony a mezsgye szerintem a jó és a túlzás között, kevesen találják el. De azt tegyük hozzá, hogy az én véleményem nem jelent valami sokat ennyi múlttal, ítéljék meg a jobbak! 

Paranormális élmény
Voltak már paranormális élményeid? Mi a legrémisztőbb emléked, amire máig nem találtál magyarázatot? Hiszel a természetfelettiben? Szerinted az élet a mindennapok megélése vagy ennél több? Hiszel a lélekben? 
Már említettem, hogy én ehhez túl földhözragadt vagyok, és ez mai napig sem változott meg. Ámbár valamilyen szinten hiszek a lélekben, hogy van valamink, ami több, mint hús, vér és csont, és egyelőre nem tudjuk a tudomány szavaival leírni. Azonban semmi másban nem hiszek, sem a természetfelettiben, sem a szellemekben, semmilyen rémisztő izékben. Ez mindenkinél más, én elfogadom mindenki hitvilágát, míg az enyémét nem akarja megváltoztatni. 
Ezáltal nem is... nem nagyon emlékszem paranormális élményre. Persze, ha egyedül vagyok a házban, esteledik, és valami furcsaság zajt üt, akármi, egy pillanatra megijedek, de... hogyis mondjam, a józan eszem felülírja a valóságot. Mi lehetne ott? Mitől félnék? Hisz tudom, hogy nem lehet ott semmi és senki. 
Nem is tudom, hogy jó vagy sem, az, hogy így látom a világot. 
Visszatérve a kérdéssorhoz, mert kimaradt egy, aki szemfüles, észreveszi :D Mindennapok megélése? Szerintem mindenkinek más az élet, más a cél, másképp fogalmazza meg, de... igazából mi más? Napról napra élünk, saját magunk megyünk tovább, hogy hogyan, miként, kivel? Rajtunk függ. 
Annyit mondanék: 
A halál ad értelmet az életnek.
Ez ilyen nagyon bölcs szólás, és rühellek okoskodni, meg akármi, de valahol szerintem igaz, az időnk nem véges, rajtunk áll, hogyan töltjük el.

Kiakasztó ajánlók
Könyv: 
Na már most, én nem olvastam nagyon ilyeneket, sőt! Azonban mégis mondanék egy-kettőt, még ha nem is annyira az ijesztő beütésű... Előre bocsi.
Viszont nyugodtan ajánljatok nekem, ha tudtok (csak Stephen Kinget ne!) :D
Nem vagyok sorozatgyilkos: Igazából sokáig nem értettem, hogy mire fut ki a történet, vagyis nem gondoltam, hogy fantasztikumos szálat vezetnek bele, viszont azt kell, hogy mondjam, nagyon tetszett a srác enyhe betegessége a halottakkal kapcsolatban.
Angyalok és démonok, Da Vinci-kód és minden, ami Dan Brown: Először én csak láttam a Da Vinci-kódot, és utána vetettem bele magamat a könyvekbe. Valahol hátborzongató, valahol elgondolkodtató, vannak tőle könnyebbek, nehezebbek. Nem mondanám, hogy félelmetes, noha vannak olyan részek, amik egy kicsit megdöbbentethetik az embert, viszont aki szereti feszegetni a tudományos dolgokat, azoknak jó szívvel ajánlom.
Kiéhezettek: A filmet meg ne nézzétek! De a könyv.... kurva jó, pláne a végkifejlet, egész végig azt várod, hogy valahogy megoldják a dolgot, de aztán minden katasztrófába torkollik. Ez sem éppen félelmetes, de... adjatok neki egy esélyt.
Millenium-trilógia:  Én nem tudtam lerakni. Az első kötet a legjobb, onnantól kicsit húzottabb a vonal. Ez sem félelmetes, viszont... nem egy könnyed olvasmány. Aki imádja a krimiket, azoknak egy kihagyhatatlan ziccer.

Sorozat: 
Dexter: Mai napig is az egyik kedvencem. Pont múltkor kezdtem újra nézni, és rájöttem, hogy felnőtt fejjel, ismerve az egész sztorit, még jobb :D És végig neki szurkolsz, pedig ő nem egy jó ember (még ha a rosszak közül is a jobb), de zseniális, ahogy csavarja a szálakat, próbálja a saját démonát pórázon tartani.
Hannibal: Klasszikus. Nem rég adtam neki egy esélyt, mert a film zseniális volt Anthony Hopkinssal. Ez más kaliber kicsit, de... kellően borzongató, és hát Mads Mikkelsennél jobb alany aligha játszhatná ezt a beteg embert, akivel soha és semmikor nem akarok találkozni :D Kár, hogy csak három évadot élt meg.
Csernobil: szerintem mindenkit meglep, hogy ide beraktam... Én nem tudtam egy huzamban végig nézni, mert egyszerűen elborzasztott, hogy ez valóban megtörtént. Lehet, hogy nem pont így, hogy egy-két helyen túlzásba estek, de akkor is tömény letaglózást okozott, ahogy néztem a sugárzást, mint láthatatlan ellenséget, hogy micsoda kárt okozott. Nem véletlenül lett olyan jó sorozat! Hype ide vagy oda, érdemes megnézni, és azért, mert megtörtént eseményeken alakul, hogy tudjuk és lássuk, volt ilyen a múltban.

Film: 
Addams-family: Kihagyhatatlan :D Tegnap néztem meg újra, annyira creepy, annyira kis cuki a maga módján.
Becstelen brigantik: Nope félelmetesség, viszont jó sok vér, ahogy egy Tarantino filmtől elvárható. És hogy miért raktam ide? Mert Hans Lada az elején minden pénzt megér! Az az igazi mocsok náci...
Jah, és kb. itt ki is lőttem a filmekből... Mondtam én, hogy nem láttam sokat, és azt nem raknám be ajánlónak, bocsi... 
Ijesztő hangulat
Mutasd be az egyik kedvenc vagy rémisztő filmed/könyved! Miért tetszett meg ennyire? Szerinted mitől jó igazán egy könyv/film cselekménye? 
Azt hiszem, ez a kihívás nem nekem lett tervezve...
Sajnos, nem fogok/tudok bemutatni nektek rémisztő filmet/könyvet, mert magam sem ismerek sokat, és amiket láttam vagy olvastam, nem voltak kiemelkedőek.
Egy cselekmény sava borsát sok minden adja. Életképes, háromdimenziós karakterek, akik lélegeznek, gondolkodnak, problémákat megoldanak, akik nem félnek gyengék lenni és erősek. Az overpower karaktereket hagyjuk, bár mostanában nagyon nagy divat lett az ilyen-olyan erős női karakter, de én kifulladtam bennük. Nem attól jó egy karakter, mert erős, hanem mert az ember meg tudja érteni, tud vele gondolkodni, legyen jó vagy rossz. Sok helyen előszeretettel alkalmazzák a semmilyen személyiségeket, hisz az olvasó a helyébe tudja magát képzelni, ami amúgy egy jó dolog, csak a karakter nem biztos, hogy emlékezetes marad, véleményem szerint inkább nem.
Emellett logikailag működő történet, valami új, akár klisét is fel lehet dolgozni, csak legyen valami más benne, mint amit megszoktunk. Hogy egy történet mitől jó? Ez szerintem ízlés kérdése, de kell bele egy ív, változás, valami megoldása, valami elmesélése, valami, amitől érdemes a történetnek léteznie, akár tanulság, valami elbeszélése, ami nem az unalmas szürkeség, szórakozás, stb... Legyen értelme a történetnek.
Ha külön világban játszódik, annak ismerni minden részét vagy elhitetni az olvasóval/nézővel, hogy az író mindent tud, ismer és ezt elénkbe tárja.
Ez egy komplex kérdés, és nem tudok jól válaszolni rá tudás nélkül, már pedig nem tanulok sem írónak, sem rendezőnek. De azt hiszem – ne nevessetek ki az elvakult szemszögem végett –, talán attól jó egy cselekmény, hogy vele együtt tudunk létezni, hogy a világába tudjuk önmagunkat csempészni, látni, haladni a történettel, ami valamilyen hatást gyakorol ránk.
Érdekelne, hogy ki mit gondol erről :D

Kihívottak: 
Öt poszt, öt kihívott :D (bár ha rajtam múlna – szokás szerint – az csinálja meg, aki szeretné.) 
Nos, mivel elmúlt Halloween... így aztán messze nem kötelező, csak gondoltam rátok, akkor  csináljátok meg, amikor szeretnétek (Kathryne-nél jelezzétek!): 
  1. Nefelibata - Kriszti & Bajan ;) 
  2. Lelkem vagy - Catalina - most, hogy visszatértél <3
  3. amateur but happy - Zsófia
  4. Deep Soul - Kate
  5. Rainy Mad Day - Yui - hátha vetemedsz ilyenre :) 
Köszönöm! 

6 megjegyzés:

  1. Örültem, hogy olvashattam tőled is ezeket a válaszokat. Kathryne jó kis taget pakolt össze. Az ajánlókat külön köszönöm, pár dolgot még nem láttam, úgyhogy felírtam a teendőim közé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy olvastál :3 Igen, nem volt rossz, kicsit megmutatja az ember ezen oldalát, vagy épp nem, ha nincsen :D
      Igazán nincs mit :D remélem, valamelyik el is nyeri a tetszésedet.

      Törlés
  2. Szia! :)
    Köszönöm a meghívást, de azt hiszem, ezt a taget nem nekem találták ki, mert én olyan messzire kerülöm a horror műfajt, meg nagyjából minden ijesztő dolgot, amennyire csak lehet XD Szóval valószínűleg nem fogom kitölteni, de mégegyszer köszönöm, hogy gondoltál rám :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vagy ebben egyedül :D engem sem vonz...
      Semmi gond, teljesen megértem :3 köszönöm, hogy írtál.

      Törlés
  3. Köszönöm Abeth, hogy rám is gondoltál. ^^ Szégyenszemre csak most jutottam odáig, hogy kommentben is jelezzem, hogy láttam és igazán jólesett. Tényleg, köszönöm. :)

    Ennyi idővel Halloween után már nem hiszem, hogy ilyen formában kitöltöm, mert kicsit furcsa lenne belekevernem a karácsonyba.
    Viszont szeretem a horrort, szóval majd Halloween-mentes verzióban azért lehet, hogy megpróbálom megjeleníteni, de garantálni nem tudom :(, mert újabban nagyon el vagyok úszva. Sajnos a legkevesebb időt szánom a blogomra, és még annyira az írásra, ami valami borzasztó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, teljesen megértem :D szívesen olvasom majd, ha valahogy átalakítod.
      Remélem, majd azért vissza tudsz térni közénk, addig is kitartást és sok sikert kívánok! :3

      Törlés

Köszönöm szépen, ha megjegyzést írsz, ne félj nyomot hagyni magad után, mert az is egy vélemény, ami nekem számít, igyekszem minél előbb válaszolni! 💖

A blogot írja és szerkeszti: Abeth. Copyrights © 2018 – . Üzemeltető: Blogger.